Délmagyarország, 1933. március (9. évfolyam, 49-73. szám)

1933-03-29 / 71. szám

1033 március 29. DÉLMAGYARORSZÁG Sszin&ásc és Művésszef A Városi Zeneiskola növendékhangversenye. A zeneiskolai hangversenyek esetről-esetre láto­gatottabbak lesznek. Nem maradt hely üresen a kedd délntánl növendékhangversenyen, amelyet magyar szerzők művelnek szentelt a vezetősér A műsort Bartók csikmegyei népdala nyitotta meg. Antos Gavotteját Játszotta 0gyesen Bácr Kató Hubay Csárda jelenetét Markó Leó adta elő., akiből ugy látszik, jó hegedűs lesz. Ugyan­csak Hubay művet hallottunk N ó vé Laiostól Igen muzikálisan, érzéssel hegedűit. Egyik legnagyobb sikert a kis Fiedler György gordonka játéka érte d. Nagy fejlődésen megy át a tizenhétéves mflvészjelölt A zongora-tm szak növendékei kö­aött ta feltűnő sok tehetség érik a zeneiskola falai kőzött. As ifjabbak és az ujabban előretörök k* említjük Hofbauer Endréit, aki Siklós kompo­zíciót Játszott erőteljes, billentéssel, érett felfogás­sal és B á n Sándori a zeneiskola egyik nagy re­ménységét. Liszt Gondoliera et Tarantellet b"" h* tőle mély átérzéssel, elfojtott temperamen­tummal és a világtalanok megható szubtilitásá­val Jónásné Baranyl Ilona, tanárnője való­ban nagy teljesítményt végez kitűnő oktatásával. A hangverseny dlszszáma, Gál Klári zongorajá­téka, a fiatal zongorista sajnálatos hirtelen rosz­szulléte miatt elmaradt. Ügyesen zongorázott H a­m e r 1 i k Adrienne Liszt-opusszal szolgált rá a tapsokra. Sok szép uj hanggal szaporodott Hz éne­kesnők száma. Igen nehéz feladatokat kaptak, Tarnay Alajos műveiből énekeltek. Tetszett Knappé Margit szép hangja Behul Anna is igen ügyes énekesnőnek bizonyult, Fichtnor-dalt I- én ok el t. Pódiumérettségével, szép hang­anyagával és szép előadásával általá­nos, nagy tapsot kapott Wltzenetz Jo­A kíséreteket Knöpfler Ilonka, Gál Klára, Solymossy Margit, Agócsy Ida látták el dicséretreméltó alkalmazkodással. Az egyik ének­szám távol akiséretót Biró Mihály látta el A műsort Dienzl magyar szvitje zárta be, amelyet kitűnő összjátékban hozott az intézet zenekar?, a tehetséges Perényi Pál dirigálása mellett. A szegedi szteflgyi bizottság tagjai Székesfe­hérvárott. A JSaékesfehérvári Friss Újság* keddi száma közli a következőket: „Mint Ismeretes, 8 z ik­lai Jenő székesfehérvári színigazgatónak Szeged városa felajánlotta az ottani színházat. Illetve meghívta pályázat beadására. A színigazgató kö­zölte Szeged város vezetőségével, hogy pályázatot nem ad be, a színházat csak ugy veszi bérbe, ha egyhangúlag megkapja as ottani színházat Sze­ged város szinügyi bizottságának egy küldöttsége járt tegnap Székesfehérváron dr. Wolf Jenő tiszti főorvos vezetésével és megtekintették az „Esei-JŐ" előadását majd tárgyalásokat folytattak SziklaIvaL Értesülésünk szerint megelégedésüket fejezték ki a színigazgató kiváló társulata fellett. Itt említjük meg, hogy pénteken este megtekintette a színház előadását Fülei-Szántó kultuszmlnlszté­riuml osztálytanácsos, aki az országos szlnűgyl felügyelő megbízásából, Sebestyén Gézával az Or­szágos Szteészegyesület elnökével érkezett Szé­kesfehérvárra, A kultuszminisztert kiküldött szin­tén elismerését fejezte ki as előadás, illetve a társulat felett" A színházi iroda hírei Minden este: Zsákbamacska. Nap-nap után telt házak előtt játsza a színtársulat a suezon legna­gyobb slágerét és a közönség érdeklődés« napról­napra nő. A Zsákbamacska női főszerepében Major Kató, férfi főszerepében pedig Márkus Lajos lép fel minden este A szegedi társulatból Pallay Manci, Rásó Ida, Uti Giza, Bellák Miklós, Várady Pál, Oláh Ferenc, Marink ovira Sebő, Füredy József játszanak főszerepeket Délutáni előadások: Nyitott ablak, csütörtök délután. Közkívánatra tűzte még egy szer műsorá­ra a színház csütörtök délután a Nyitott ablakot, Nóti Károly kacagtató zenés katonai bohózatát A főszerepet csütörtökön 1« a kitűnő Bellák Mik­lós játsza. Három grácia, szombaton délután. Színes ki­állításban hozta színre a társulat a Három grá­ciát s ugyanígy kerül 6zinre szombaton délután is Hont Erzsébet vendégfedléptéveL Leányvasár, vasárnap délután. Az elmúlt iüők egyik legszebb nagyoperettjét, a Leányvásárt va­sárnap délutári előadáson újítja fel a társulat el­sőrendű, premier szereposztásban, uj színpadi de­korációkkal. As összes délutáni (MidABokn árak érvényessfc. aa a megélhetés }ÍIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII¥IIIIIIIIIIIIIIIIIIIÍIIIE 5 százalékkal olcsóbban él, de 5 százalékkal csökkent­heti kiadásait, ha bevásár­lásainál a Délmagyarország takarékossági könyvecské­jét használja. aki a Délmagyarország be­vásárlási könyvecskéit ál­landóan használja. Sport Vasárnap: Szeged FC—Budai 11 A Szeged FG vasárnap ismét Szegeden ját­szik, ezúttal a Budai li legénységével méri össze erejét. A fiatal, kitűnő játékosokból álló budai csapait mindig nehéz ellenfele volt a sze­gedi profiknak. Stíluson alapuló lendületes játéka már sokszor vitte győzelemre a budai színeket. A Szeged FC vasárnap ismét nagy feladat előtt áll, a Budai jelenleg igen jó helye­zést ért el a bajnoki tabellán. Szerdán délután: válogatott trlál Lelkiismeretesen készülődik a déli kerület az április 9-én Szegeden megtartandó Kelet elle­ni Szentkorona Kupamérkőzésre. Nagy Tamás szövetségi kapitány nagy feladat előtt áll, mert a déli válogatott főerősségét képező Bohn SC játékosainak nagyobb része eltávozott a ke­rületből. A szöveltségi kapitánynak igy szinte egy tdjeem uj válogatott csapatot kell Máili­tanJa. As előkészületet célozza a Hunyadi­téri pályán tzerddn megtartandó trlál, amely­re a követségi kapitány a következő játékoso­kat hívta megt Btfdó Kovács (HMTE), Klfement, Korányi 11581 <| Negyed 36966 8 P^gfo j^j 2332412 l|%és> 8314634 p^íffl i 18716 » ^«gyd 31464 fl p*Dgg|l |[ Nyolcad 63014 3 P6"^ B Pető Ernő főárusUónál sm Sztthenulfór 3. sz. faoxi y töAry n Szeged, III. (KACX Balogh, Forschner, Ladányi, Má­gori, Odrohniák (CsAK), Csicsely, Kucsmik, Varga (Előre), Lindenberger (GyAC), SaWn II. (KTK), Török (HTVE), Mester (Cs. MAV), Al­bert, Rózsa, Varga, Wahl (SzAK), Fixmer, Hóim I., Tombácz (SzTK), Szekeres (UTG, Rácz, Virág II. (Vasutas), Leholay II., Wol­ford (MTE), Bakos, Bukovetzky, Karácsonyi dr, Herczeg dr, v. Feketekovács, Solti IV, ToLh III. (KEAC). A triál délután 3 órakor kezdődik. Zflah'y a Szeged FC-ben? Beszámoltunk ar­ról, hogy Zilahy, a Bocskay csatára szerződést bontott egyesületével. A jónevü futballistával azonnal tárgyalásokat kezdett a Somogy és az Attila, de a játékos egyik egyesülettel aem tudott megegyezni. Most arról értesülünk, hogy ZilahyvaJ a Szeged FC is tárgyalásokba bo­csátkozott és minden jed aura martat, hogy a volt Bocskay-csatárt a Szeged FC leszerződ­te tí. A Szeged FC lemondta as algíri tarát X Sze­ged FC-nek keddeo kellett volna elutaznia — a* álgirl túrám. A vezetőség azonban tegnap este lemondta a túrát, inert a fontos bajnoki mérkőzéseik előtt nem akarja a játékosokat a túra fáradtalmainak kitenni akkor, amikor két hét múlva as újpesti mérkőzés utáni pihenő aktit lcítünő alkalma nyílik hosszabb túrát le­bonyolítaná. Lukács, a Saeged centere, még a Ferencváros elleni mérkőzésen lnhuzódást szenvedett, de gon­dos kezelés után annyira rendbejött hogy a Bocs­kay ellen játszhatott. Ezen a mérkőzésen — a tl­«enegyes esetnél — olyan szerencsétlenül csapott össze Van lesekkel, hogy sérülése kiujult. Kovács L-el a Szeged FC közös megegyezéssel szerződést bontott Kovács kedden már el Is uta­zott Szegedről. A szombathelyi futballista öccsé­vel együtt az antibest csapathoz szerződött le. MEGHÍVÓ, A BorkivHell Részvénytársaság Szeged, 1933. április hó 8-án délelőtt 11 őrakor saját helyiségében (Tisza Lajos-kőrut 56.) tartja évi rendes közgyűlését, melyre a részvényeseket ezennel tisztelettel meghívjuk. Napirend: I. Jegyzőkönyv hitelesítésére két részvényes kijelölése, 2. Az igazgatóság és fel­ügyelő bizott?ág jelentése az 1932. üzletévről. 3. Az évi mérleg megállapítása és határozatho­zatal az eredménvről. 4. Az igazgatóság és fel­ügyel őblzottság felmentvényének megszavazá­sa. 5. Három Igazgatósági tag választása. 6. In­dítványok az alapszabályok 12. 8-a értelmében. Szeged, 1933. március 24. Az igazgatóság. Az alapszabályok 5. S-a alapján a közgyűlé­sen csak azok á részvényesek vehetnek részt akik részvényeiket a még le nem járt szelvé­nyekkel együtt a részvénytársaság pénztárá­nál Szegeden, legalább három nappal a kőz-­gyűlés megtartása előtt letétbe helyezik. Sza­vazati jog az alapszabályok 6. §-a aíapján gya­korolható. Az 1932. évi mérleg, valamint a nyereség- és veszteségkimutatás a részvénytársaság irodahe­lyiségében ma kifüggesztetett 3?5

Next

/
Oldalképek
Tartalom