Délmagyarország, 1933. március (9. évfolyam, 49-73. szám)
1933-03-03 / 51. szám
III. 2. Meghütéc el•ő iddaél és tífctóoiknál «KMiák Stampfer egy sajátkezüleg irt levele és egy nyilatkozata szolgáltatott okot A német kommunista párt vezére, aki a legutóbbi elnökválasztáskor a kommunisták elnökjelöltje volt, Hamburgon át Dániáha szökött Brémában a rendőrség egy körűibeiül 50 tagból álló csoportra lett figyelmes, amely sorra járta az uccákat és piaiatokat ragasztott ki. A plakátok messziről a birodalmi kormány hivatalos hirdetményeinek néztek ki. rajluk volt Hitler aiáirása és a sasos birodalmi pecsét is. Mikor azonban közelebbről megnézték a plakátokat, kiderült, hogv azok szövege lázító hangú kommunista felhívás. A rendőrök le akarták tartóztatni a plakátragasztókat, azok azonban revolverhez nyúltak. Lövöldözés támadt többen megsebesültek, végül is sikerült a csoport tagjai közül 22 embert elfogni. Lübbéről megállapították, hogy már egy ízben, 1931 áprilisáhan a münsteri német törvényszék közrendelleni cselekmények miatt több kommunista társavai együtt elitélte. Gftring beszéde Berlin, március 2. A nemzeti szocialisták «sütórtök este nagyszabású gyűlést rendeztek a kiállítási csarnokban. Itt Göring birodalmi miniszter mondott beszédet. — Az én főfeladatom — mondotta —, a kommunizmus pestisének kiirtása lesz. Nem védekező harcot folytatok ma, hanem az egész vonalon döntő támadásba megyek át A kommunistáknak bele kell szokniuk, hogy most már Severing miniszter nincs, hanem olyan férfi áll a helyén, aki őket a legnagyobb gonosztevőknek jelentette ki. A kommunisták nem várták, hogv 48 órával a birodalmi gyűlés épületének felgyú jtása után már 2000főcsirkrfogó lesz lakat alatt. Most azt a hazugságot terjesztik, hogv mi magunk gvujtottuk fel a birodalmi gyűlés épületét. Nekem nincs szükségem ilyen gyujtogatásra, hogy a kommunirmus ellen eljárjak és nem titok, hogy ha csak tőlem és Hitlertől függne, a tettes ma már az akasztófán lógna. Ujabb letartóztatások Berlin, március 2. A német városok képe máról-holnapra megváltozott. Eltűntek az ucrákról a vörös zászlók és a kommunista jelvények, mindenütt csak horogkeresztes lobogókat és választói jelvényeket lehet látni. A nemzeti szocin'<rta párt szónokai azt hirdetik, hogy a törvér-Vozás terméből ki fogják irjaní a marxizmus!, még írmagja sem fog maradni. Olyan hírek terjedtek el, hogy Hitler táborában ujabb széthúzás támadt. A kormány többsége szét fog esni, mert a német nemzeti párti miniszterek Papennel együtt kilépnek a kabinetből. A párt vezetősége cáfolja ezeket a hireket. Azt mondja, hogv a miniszterek esküt tettek, hogv együtt maradnak és szó sincs ellentétekről Göring és Hugenberg között. Held bajor miniszterelnök több, mint egy órái« tanácskozott Hitlerrel, Ez volt kettejük között az első találkozás. Beavatott helvről azt közlik, hogy Held meggyőződött arról, hogy Hitler nem kiván Bajorországba birodalmi biztosokat küldeni és a szükségrendelet jogfosztó intézkedései nem terjednek ki Bajorországra. Braun volt porosz miniszterelnöktől és Severing volt belügyminisztertől elvették útleveleiket A zsidóvallásu német állampolgárok szövetségének helyiségébe szerdán este behatolt a rendőrség és házkutatást tartott Kielben a kommunista párt vezető tagjai közül 25 embert tartóztattak le. A kiéli szakszervezet épületét a rendőrség megszállotta. Sittauban rendőri zár alá vették a kommunista párthe lyiségeket. Több kommunista vezért, köztük egy külföldit letartóztattak. Nürnbergben betiltották a szociáldemokrata párt szerda estére kitűzött választó felvonulását Essenben rsü törtökre virradó éjszaka letartóztattak két embert, akik az annenthali gáztartály körül tartózkodtak. Thfiringiában a kommunista pártnak mintegy 400 vezetőjét őrizetbe vették, több házkutatást és motozást tartottak. A Thűringiáhan állomásozó repülőgépeket az állami rendőrhatóság kívánságára kártalanítás ellenében rendelkezésre keli bocsájtani. A magángépkocsikat, magánkocsikat és társaskocsikat az államrendőrség kívánságára szintén rendelkezésre kell bocsájtauL ü leszűri^5 MnffwnG'a ^olit5ifa^ Riizoftsága elfopadta a* erftszakellenes paktumot fBudapesfi tudósítónk telefon jelentése.) Genfből jelentik: A leszerelési konferencia politikai bizottsága csütörtöki ülésén egyhangúlag elfogadta az európai erőszakellenés paktumot. A paktum kimondja, hogy az európai kormányok a leszerelés és kölcsönös bizalom feltámasztása érdekében megígérik, hogy nem folyamodnak az erőszakhoz és a nemzeti politika eszközeihez. Ez a paktum teljessé teszi Kellogg háborúellenes naktumát amelv csak a háborút tiltotta meg. Jl bürokrácia $íl>ái oJkozzfáU a legtöbb baft asc or&zzátjban Szerdáig nem íari Ulésí a képviselöffáx Budapest március 2. A képviselőház csütörtökdélutáni ülésén először Meskó Zoltán szóialt fel személyes kérdésben. Visszautasította azokat a támodásokat, amelvekkel őt a tegnapi ülésen elmondott beszéde alkalmával illették. Ezután folytatták a közigazgatás egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Az első felszólaló F. Szabó Géza, azt mondotta, hogy csupán hangulatkeltés arról beszélni, hogy a jegyzők és szolgabirák basáskodnak. Védelmébe vette a magvar közigazgatást a támadásokkal szemben Magyari Zoltán, a közigazgatás racionalizálási kormánybiztosa is elismerőleg nyilatkozott könyvében a magyar közigazgatás tisztviselőiről és teljesítményüklől. Teljesen félreértik tehát a helyzetet azok, akik kritikájából art akarják kiolvasni, hogy a közigazgatást megmérve könnyűnek találta. Sándor István hangsúlyozta, hogy lényeges dolgokban nem ért egyet a törvényjavaslattal. A mai körülménvek között nem szabad kísérletezésekre vállalkozni, pedig a belügyminiszter maga mondotta, hogy a javaslat csak kísérlet. A közigazgatás egyszerűsítése fontos volna, mert a tisztviselőknek sokszor vaskos köteteket kell áttanulmánvozniok, míg valamely dologban eligazodnak. Sürgette az alsófoku közigazgatás rendezését, majd határozati javaslatot nyújtott be, melyben elsősorban a közigazgatásnak a politikától való mentesítésére tett javaslatot. Sok teendő van még abban az irányban, hogy a jogbiztonság légköre teljesen kialakuljon. Melczer Lilla bemutatkozó beszéde következett ezután. Mai felszólalása az első volt képviselővé történt megválasztása óta. A közigazgatási törvény — kezdte beszédét —, rendkívül sérelmes a' női testületi tagokra nézve. Most, amikor a módosításokat tárgyalják, itt volna az alkalom ezt a sérelmet orvosolni. Melczer Lilla: Ha a nők résztvehetnek a parlamentek munkájában, miért ne vehetnének részt a községek és törvényhatóságok közéletében t Kéri a törvényjavaslat olyan értelmű módosítását, hogv a legtöbb adót fizető nők éppúgy gyakorolhassák iogaikat a képviselőtestületben, mint a férfiak. Melczer Lillát, akinek beszédét nagy fígvelemmel hallgatták, felszólalása után melegen üdvözölték a Ház tagjai, az ellenzéki képviselők is. Rövid szünet után Sárkány Ernő szólalt fel. Üdvözölte a minisztert a törvényjavaslat tárgyaltatása alkalmából. Szót emelt az alsófoku közigazgatási tisztviselők gyakorlati kiképzése melleit. A jegyzők helyzete is más volna, ha felettük olyan emberek intézkednének, akik tisztában vannak az élet gyakorlati kérdéseivel. Payr Hugó szintén helyesli a törvényjavaslat szándékait, bár tudja,' hogy csak egyes részeit oldja meg a közigazgatás problémáinak. Reméli, hogy a belügyminiszter tovább halad a reformok terén. Meggyőződése szerint a bürokrácia hibái okozzák a legtöbb bajt az országban. Közigazgatásunk tele van közigazgatási csodabogarakkal. A vagyonnal rendelkező tisztviselőket fel kell szólítani, hogy menjenek nyugdíjba, a további felesleges tisztviselőket pedig földhöz kell juttatni, vagy ingatlannal kell kielégíteni. A javaslatot elfogadja. Az elnök javasolta, hogy a legközelebbi ülést a jövő hét szerdá ián délután 5 órakor tartsák a mai napirenddel, 7 órakor pedig térjenek át az interpellációkra. Dinnyés Lajos a napirendhez szólva, a telrendeletet kifogásolja, különösen azért, mert a pestkörnyéki tejtermelők tejszállitását a fővárosba mégakadályozza. Tabódy Tibor Dinnyésnek válaszolva, fejtegette, hógv szövetkezetekbe akarják szervezni a pestkörnvéki tejtermelőket. Nem lehet a tejforgalmat teljesen szabaddá tenni. Vigyázni kell az egészségügyi szempontokra, különben piszkos tejet kapna a főváros lakossága. Az elnöki napirendi indítványt fogadja el. Kabók Laios inditvánvozta, hogv a legközelebbi ülést holnap délelőtt tartsák s vitassák meg, a pénzügyminiszter beruházási programját. Tóbler János a budapesti villamosvasúti alkalmazottak fizetéscsökkentése ellen tiltakozott. • A Ház ezután az elnök napirendi indítványát elfogadta. Több Írásbeli miniszteri választ olvastak fel ezután Baiesy-Zsílinszky Endre, Bakovszky Tibor és Szeder Ferenc mult évben benvuitott interpellációira. Az ülés fél 10 órakor ért véget. R karmányinár! s?erezfo meg a Jászberényi mandátumot Budapest március 2. A jászberényi képviselőválasztás végeredménye: Imrédv Béla pénzügyminiszter 3645, Barát Endre független kisgazda 1176. Eszerint Imrédy Béla pénzügyminisztert 2469 szótöbbséggel a jászberényi kerület képviselőjévé választották.