Délmagyarország, 1933. március (9. évfolyam, 49-73. szám)
1933-03-21 / 65. szám
1933 március 21. DÉLM AGYAR OR SZAG — in— u.uii.««miiii»»i 'jpw"imnm— »N REI^M^BGI—ro« IUMMMBM — Rendkívüli közgyűlés a gázgyári pénzek és a színház kérdésében (A Délmagyarország munkatársától.') Hetek Óta bizonytalan a kérdés, hogy összehívják-e B törvényhatósági bizottság rendkívüli közgyűlését. A fontos és elintézésre váró ügyek közé tartozik elsősorban a gázgyári pénzek felhasználásának kérdése, a költségvetés jóváhagyására vonatkozó belügyminiszteri leirat bemutatása és a szinház-kérdés. A polgármesternek legutóbb az volt az álláspontja, hogy nincs szükség rendkívüli közgyűlés összehívására, mert mindhárom ügy elintézése ráér az áprilisi közgyűlésig. A gázgyári pénzek felhasználására még mindig nincs konkrét javaslat, a bizottsági tárgyalások megkezdődtek ugyan, de még nem fedeződtek be, b költségvetésre küldött belügyminiszteri észrevételek bejelentése csak formalitás, a színigazgató-ügy elintézése pedig szintén ráér áprilisig. A polgármester most mégis megváltoztatta elhatározását és hétfőn előterjesztést tett Bárányt Tibor főispánnak, akitől a rendkívüli közgyűlés összehívását kérte két fontos tárgyban. Ez a két tárgy a gázgyári pénzek felhasználása és a színház. — A gázgyári pénzek felhasználására vonatkozó javaslatot most már mihamarább a közgyűlés elé terjesszük — mondotta a polgármester —, mert minél tovább vá-un'c, annál nehezebb lesz az e1 intézés, mert kiderül, hogy sokkal, de sokkal több a sürgős tennivaló, a jogos igény és az életrevaló terv a rendelkezésünkre álló összeg terhére m!nt amennyi; e eredetileg gondoltunk. Most látszik csak, hogy milyen kevés az a pénz. ami olyan soknak látszott az első pillanatokban. — A bizottságok tárgyalási anyaga alapján állítjuk majd össze a javaslatunkat és azt terjesztjük a közgvülés e'é Ugyanakkor beterjesztjük a szinházügyet is, legalább idejében elintéződik a kérdés, hogv a közgyűlés hoTzájárul-e a szinügyi bizottság javaslata alapján Sziklai Jenő meghívásához, vagv pedig a pályázat kiírását rendeli el. Hogy mikor ül öszsze a rendkívüli közgyűlés, azt a főispán állapítja meg. A törvényhatósági kisgyűlés rendes márciusi ülését 29-én tartja és igy valószínű, hogv utána néhány nappal hívják össze a közgyűlést. A gázgyári pénzek felhasználásának kérdésével foglalkozik kedden délután őt órakor a pénzügyi bizottság. A polgármester a bizottságtól elsősorban arra kér javaslatot, hogy a város hét és félmillió pengős külföldi kölcsönének kötvényeit visszavásárolja-e a gázgyári pénzekből vagy nem. A VASÚT KIHÁGÁS! PERE 16 SZEGEDI KERESKEDŐ ELLEN A TEHERAUTÓ MIATT (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi rendőrség két kíhágási bírója, dr. Papp Menyhért rendőrtanácsos és dr. Mátyás Samu rendőrkapitány hétfőn délelőtt rendkívül érdekes ügyben tartott tárgyalást. A kíhágási ügy panaszlottja tizenhat szegedi kereskedő, illetve cég volt, a panaszos pedig a Máv., amely a budapesti igazgatóság jogügyi igazgatóival képviseltette magát. A panasz az volt, hogy a tizenhat szegedi kereskedő közös teherautót tartott és ezzel a teherautóval bonyolította le az árufuvarozást leginkább Budapest és Szeged között. A Máv. feljelentése szerint a tizenhat kereskedő közötti szerződés csak fiktív szerződés volt, a közösnek mondott teherautó használatáért nem egyforma arányban fizettek az érdekeltek és igy ez az autó nem tekinthető saját autónak — mondja a Máv. —, mert használatának módja fuvarozási vállalat lényegének felelt meg. Mivel pedig ennek a vállalatnak árufuvarozásra nem volt engedélye és a fuvarozást engedély nélkül bonyolította le, amivel jogosulatlanul konkurrált a vasúttal, az érdekeltek elkövették a kihágást — a Máv. feljelentése szerint Egyszerre két eset alapján Indította meg a Máv. az eljárást és igy történt, hogy a szegedi jwdőrség mindkét kihágási birája egyidőben Ugyanazt az ügyet tárgyalta. Az érdekelt kereskedőket a kihágási bíróság előtt dr. Palócz Sándor ügyvéd védte. Okmányokkal bizonyította, hogy az autó a kereskedők közös tulajdona. Azért szerezték be, mert a rossz üzlétmétoet és a vasút drágasága miatt az áru nem bírta volna el a magas vasúti tarifát. A közösen beszerzett és üzemben tartott autóval lényeges megtakarítást érhettek el a kereskedők. Dr. Mátyás Samu rendőrkapitány, kíhágási biró az előtte lévő ügyben ítéletit is hozott. A tizenhat kereskedőt felmentette az ellenük emelt vád alól. Dr. Papp Menybért rendőrtanácsos a másik ügyben nem hozott ítéletet, hanem különböző iratok beszerzését rendelte el. Az a konkrét eset ugyanis, amely miatt a Máv. a feljelentést megtette, még akkor történt, amikor a kérdéses teherautó használatára a tizenhat tulajdonos nem kapta meg a forgalmi engedélyt. A kereskedők arra hivatkoztak és vállalkoztak is állításuk bizonyítására, hogyha a forgalmi engedély nem is volt még a kezükben, de érte a kérvényt már régebben benyújtották, tehát kihágást ebben az esetben sem követtek el. Dr. Papp Menyhért tanácsos a kérvényre vonatkozó iratok beszerzését rendelte el és a tárgyalást elnapolta. As Ítélőtábla megkezdte a „Házi UJsá<j"-o©r felebhvitelf tárgyalását ítéletre valószínűleg csak csütörtökön kerOl sor f A Délmagyarország munkatársától.") A szegedi ítélőtábla Skultéty-tanácsa hétfőn kezdte meg az emlékezetes »Házi Ujság«-per fellebbviteli főtárgyalását. Az ügyészség annakidején — mint ismeretes — 28 gyanúsított ellen adott kl vádiratot. Az ügyészség szerint a vá.'lőttek egyrésze azáltal követett el bűncselekményt hogy megalakította az Országos Ifjúsági B zottságot, illetve, hogy annak tagja volt, azonkívül pedig megírta, kiadta és terjesztette a Házi Újságot. A vádlottak másik csoportja kommunista sejtet alkotott. A törvényszék több napig tartó főtárgyalás után az első csoport vádlottjait: Sebes Lászlót, dr. Szepesi Imrét, Nagy Jánost, Széli Józsefet, Bozóki Lajost, Silbermrnn Ferencet, Silbermann Gyulát, Strausz Sándort, Zeisler Györgyöt, Sz. Nagy Józsefet, Szrmek Györgyöt Ba'a Szilvesztert, Karácsonyi Etelt, Bitó Mihályt, Gombkötő Dezsőt, Török Dezsőt, Kristóf Lászh nwgtiitan viselik valódiságuk Jelét: 4 «mért Bayer« . „ Nfegfcfilé« elsfi jelelnél és fájdalmaknál ASPIRIN-TAftlETTÁIC lót, valamint négy fiatalkorút felmentette az ellene emelt vád alól részfflt azért, mert bűnösségüket nem látta beigazoltnak, részint pedig azért, mert nem állapttotta meg a bűnösséget. A második csoport vádlottait elitélte a bíróság: Gera Sándort, Gladics Józsefet, Korom Mihályt Gombkötő Pétert, Komócsin Antalt és Pontyik Pált 8-8 hónapi, Komócsin Antalt 5 hónapi, Korom Mihályt, Gombkötő Istvánt és Pontyik Istvánt a 3-3 hónapi fogházra ítélte. Az ítélet indokolásában a törvényszék kimondotta az OlB-ről. hogy az legális alakulata a szociáldemokrata pártnak. ho*y előadásai, szemináriumai nem voltak túlzóak. A »Házi Újság« a háború veszedelme ellen fogkdt állást. ami törvényellenes cselekedetnek nem tekinthető. Az elítélt vádlottak bűnösségét a bíróság főleg abból állapította meg, hogy ezek a vádlottak a főtárgyaláson Is meggyőződéses kommunistáknak vallották magukat és előző beismerő vallomásukat indokolatlanul vonták vissza a törvényszék előtt. A hétfői fellebbviteli tárgyaláson az Összes vádlottak megjelentek, egyedül a 8 hónapi fogházra ítélt Gera Sándor nem jelent meg. Gera, akinek a törvényszék szabadlábrahelyezését rendelte el, hónapokkal ezelőtt eltűnt Szegedről- Dr. Zobay Ferenc főügyészhelyettes Gera távollétére való tekintettel, mivel nélküle a blzonyitáskiegészités felvétele nem volna keresztülvihető, elállott attól a kérelmétől, hogy a tábla hallgassa ki dr. Buócz Béla főkapitányhelyettest és dr Borbola Jenő rendőrfőtanácsost. Az ő kihallgatásukat a tábla már előzőleg élrendelte. Ezután dr. Habay László táblabíró megkezdte a per iratainak ismertetését. A tárgyalás előreláthatólag három napig tart. ítélet valószínűleg csak csütörtökön lesz. Kivégezték Zlngarát Traiford, március 20. Zlngarát, Roosevelt merénylőjét, aki a merénylet alkalmával Czcrmák csikágói polgármestert életveszélyesen megsebesítette, ma villamosszéken kivégezték. MOZI Nagy Kat». Willy Frltseh Belvárosi Kedden ntoljAra ^ fg Széchenyi és KorZÓ Szünet! ( özv. Fodor Antalné Alföldi ucca 29. sz. a. levő fűszer- és vegyeskereskedését átvenni szándékozom, kérem az összhitelezőket, hogy követeléseiket három napon belül jelentsók be, mert ezen tul semmiféle követeléseket figyej lembe nem veszek. Há||ö La|os, Móra u. a.