Délmagyarország, 1933. február (9. évfolyam, 26-48. szám)
1933-02-04 / 28. szám
II. 4 A sszeged—botfai auíóhuss A rnüut elli észülése után azonnal megindulnak a táratok (A Délmagyarország munkatársától.') A város hatósága — mint ismeretes — felterjesztést in íézett a kereskedelmi miniszterhez és engedélyt kért a szeged-bajai autóbuszjáratok megindítására. A szeged-bajai rnüut ugyanis rövidesen e'készült és a két város közötí forgalom megindításának semmi akadálya sem lesz. Dr. Pálfy József polgármesterhelyettes, aki még kedden Budapestre utazott, ebben az ügyben is tárgyalt a kei eskede'mi rrinis -tériumban, ahol dr. Hiesz Károllyal, a MAVART vezérigazgatójával együtt jelent meg. A polgármesterhelyettes erről a következőket mondotta a Délmagyarország munkatársának: — A MAVART vezérigazgatójával együtt jelentünk meg a kereskedelmi miniszternél, miután előzőleg dr. Hiesz Károly kijelentette, hogy a MAVART hajlandó a szeged-bajai menetrendszerint közlekedő autóbuszjáratok megindítására és fenntartására. Már meghatározták az autóbuszjáratok menetrendjét is, amely szerint az autóbusz reggel 5 óra 45 perckor indulna Bajáról és 9 óra 5 perckor érkezne Szegedre, innen viszont délután 2 óra 55 perckor indulna vissza és Bajára 6 óra 25 perckor érkezne. A MAVART a legmodernebb kocsikat járatná az útvonalon és a várostól azt kívánja, hogy az első évben ne szedjen kövezetvámot az útvonalon közlekedő kocsik után, mivel egyelőre nagyobb forgalomra nem lebet számítani, kéri ezenkívül, hogy az autóbuszok számára díjmentes garazsirozási lehetőséget bíztositson és az üzemi felügyeletet a kocsik felett a városi autóbuszüzem igazgatója lássa el. Ezzel szemben kötelezi magát a MAVART arra, hogy szükség esetén szaporítja a szeged —bajai járatokat, vagy pedig, ha a viszonyok ugy kivánják, akkor a szeged-bajai uton rövidebb járatokat is inditanak. Az utépilés bejejezése után azonnal megindítják a járatokat, amire májusban kerülhet a sor, mert az útépítő vállalkozó szerződése szerint a még kiépítetlen hat és félkilométeres szakasz építését legkésőbb május elsejéig be kell fejezni. — A minisztériumban a város hatósága nevében bejelentettem, hogy miután a MAVART váHaJia az autóbuszjáratok megindítását, a város által benyújtott konce^sziókérvényt visz. szavonom és hozzájárulok ahoz, hogy az engedélyt a MAVART kapja meg. A MAVART vezérigazgatója erre beje'entette. hogy igényt tart az engedélyre, a miniszter viszont azt közölte, hogy az engedélyt minden további nélkül megadja. A központi egyelem elhelyezéséről a jövő héten Szegeden dönt a kultusz* és az igazságtigyminfszter \ polgármesterhelyetles tárgyalásai Budapesten és Debrecenben — A gázgyári szerződés ügyében értekezletet hívnak össze a belügyminisztériumba (A Délmagyarország munkatársától.) Dr Pálfy József polgármesterhelyettes — mint ismeretes — kedden reggel Bárányi Tibor főispánnal Budapestre utazott, hogy ott több fontosabb városi ügyben eljárjon. Csütörtökön Debrecenben volt a polgármesterhelyettes és onnan este érkezett vissza Szegedre. Útjáról a kővetkezőket mondotta a Délmagyarország munkatársának: — Utam főcélja az volt, hogy résztvegyek a földművelésügyi minisztériumban tartott paprikaRgyl megbeszélésen. Érről a megbeszélésről, amelyen résztvett BaranUt Tibor főispán, dr. Tonelli Sándor főtitkár és Szabóky Gyula, Kalocsa országgyűlési képviselő,'? és amely bizalmas jellegű volt, egyelőre csak annyit közölhetek a nyilvánossággal, hogy a minisztérium a paprikatermelök érdekeinek megvédése céljából törvénytervezetet dolgozott ki, ez azonban az ügy érdekében mindaddig nem publikálható, amíg a paprikaszaktanács elé nem kerül. — Eljártunk azután az ieazsáffügvminiszternél a szegedi ítélőtábla területének kiterjesztése ügyében. Erről a látogatásunkról már közöltem adatokat a Délmagyarország budapesti munkatársának, aki be is számolt róla a Délmagyarország hasábjain. Most csak azt mondhatom, hogy a miniszter kitart eredeti elhatározása mellett, hangsúlyozottan kijelentette, hogy terveze'ét változatlanul végre kivánja hajtani A jövő hét valamelyik napján Szegedre jön Hóman Bálint kultuszminiszterrel együtt. A látogatás célja az, hogy a helyszínen tanulmányozzák a központi egyetem elhelyezésének kérdését és megállapítsák, hogy a lehetséges megoldások közül melyik a legmegfelelőbb az egyetem számára. — Felvetettük beszélgetés során az igazságügyminiszter előtt azt a kérdést is, nem oldhatnánk-e meg a problémát a tábla másirtt való elhelyezésével, amely esetben a központi egyetem megmaradhatna jelenlegi helyén. Lázár Andor igazságügvminiszternek azonban az volt a válasza, hogy az egyetemnt valahogyan el kell helyezni és azért iön"ek le, hoiy a központi egve<em számára kerers°ne'í helyet, nem pedig a tábla számára, amelv tulaidonképen a saját épületét kapja most vissza. Hangsúlyozta a miniszter, hogy az f^yrt^mme1 szemben a legnagyobb előzékenységei ki'kl-ia f"nnsltani és szükség esetén biztositia azt is, hogv az egyetem továbbra is használhassa a tábla épületében lévő aulát és hogy ebben az éViletben tartsa az e— etemi ünnepségeken használatos kellékeket és eszközöket is. Ho^y melyik napon jön a két miniszter Szegedre, azt még nem tudomí. Elmondotta a polgármesterhelvettes, hogy a belügyminisztériumban a gázgyári szerződés jóváhagyását sürgette meg. Felhívta az illetékes osztályvezető figyelmét arra, hogy a szerződés mielőbbi jóváhagyását nemcsak a város érdeke kivánja, hanem a fogyasztóközönség érdeke is, amennyiben az áramegységárakat csak akkor szállítják le a szerződésben meghatározott nívóra, ha a szerződés jóváhagyása megtörténik. Janda Károly miniszteri tanácsos közölte a polgármesterhelyettessel, hogy a minisztérium már foglalkozott az üggyel, de ugy találta, hogy a döntés előtt közös 'értekezletet kell tartania a pénzügy- és a kereskedelm' miniszterrel, valamint a város és a gázgyár képviselőivel. Ezt a megbeszélést már meg is tartották volna, de az történt, hogy s belügyminisztérium várospolitikai osztályának vezető tisztviselői influenzában megbetegedtek, úgyszólván az egész osztály beteg volt, ezért el kellett halasztani a tervezett megbeszélést, de ez a jövő héten megtörténik. — Csütörtökön Debrecenbe utaztam — folytatta a polgármesterhelyettes —, ahol Somogyi polgármester kívánságára résztvettem a Városok Kulturális Szövetségének ülésén, amei Lampel Hegyi kötőt! szövött m Fogalom a hölgyek között. Á lyen dr. Vásáry István polgármester elnökölt. Gróf Klebelsberg Kunónak, a szövetség elnökének halála óta ez volt az első ülés. Vásáry polgármester kegyeletes szavakkal emlékezett meg Klebelsberg Kunóról, majd egyértelműen kimondottuk, hogy Klebelsberg Kuno szobrát Szegeden kell felállítani az országos kegyelet megnyilatkozásaként. Behatóan foglalkoztunk a »Magyar Téka« ügyével, mint Klebelsberg egyik utolsó gondolatával. A szövetség kimondotta, hogy az irodalmi mozgalmat a legmelegebben támogatja és mindent elkövet, hogy célját minél gyorsabban elérhesse. Elmondotta vé^ül a polgármesterhelyettes, hogy a debreceniek igen előzékenyek voltak, vendégeiknek sorra bemutatták újdonságaikat: a krematóriumot, a központi ravatalozót, az erdei temetőt, a fedett uszodát, az uj korcsolyapályát és az egyetem központi épületét. A vidéki városok képviselői irigykedve látták, hogy Debrecen céltudatosan halad előre a fejlődés utján. Két választás Budapest, február 3. A Bottlik József halálával megüresedett mezőkeresztest kerületben 12-én lesz a választás. A nemzeti egység pártja Papp Szabó Károlyt, a független kisgazda párt Tildy Zoltánt léptette fel. Hir szerint fellép kereszténypárti programmal Somogyi István ét szociáldemokrata programmal Rádl Sándor párttitkár. Az tgall választókerületben a nemzeti egység pártja Bánt Iván földbirtokost, a független kisgazda párt pedig Ralniss Ferencet felőli. A kereszténv párt hir szerint Me'sler Károlyt fog/a jelölni. 5200 halottja van az angliai náthaláz-járványnak London, február 8. Mult héten Anglia nar gvobb városaiban 1934-en haltak meg náthalázban. Az év elejétől számítva a náthaláz ha. lottainak száma 5242. Az uralkodópár vidéki tartózkodását bizonytalan ideig meghosszabbították. V. György király és Mary királyné eredetileg jövő hétfőn akart visszatérni a fővárosba, de orvosuk semmiesetre sem akarja kitenni a királyt náthalázas fertőzésnek, amelyet Londonban szinte senkisem kerülhet el. MOZI belvárosi Szombaton utoljára Széchenyi Szombaton Korzó Szombaton Klára asszony Különös esete Eggerfh Márta: Boldogság zsikája muTom Mix: A banditák réme Menyasszonyi kelengyék, tSLtrr™' « Pollák Testvérek SS