Délmagyarország, 1932. november (8. évfolyam, 250-273. szám)

1932-11-20 / 265. szám

AI» éLO 99 HÁPfew kézmosó szappan kitűnő! óvakodtunk, mert alakját és mintáját hűen utánozzák! 41 Egy kereskedő terve a gazdasági válság megoldására Kaptuk a következő sorokat: Tek. Pásztor József felelős szerkesztő urnák Helyben. Mély tisztelettel kérem, szíveskedjen a f. hó &-én b. lapjában, munkatervemről megjelent cik­kére a helyesbítést b. lapjának vasárnapi számá­ban közzétenni, minthogy abban a munkatervem leglényegesebb részét, a munkaidő rövidebbé té­telét ellenkezően kommentálta és ezzel a. mun­ki. tervet ferde világításba helyezte Utalok arra a személyes beszélgetésünkre, amikor ön megjegyezte, hogy nem lehet ma 60 órás munkahetet ajánlani akkor, amikor világ­szerte a 40 órás munkahét bevezetésével foglal­koznak, — megjegyeztem, hogy az én tervezetem­ben szó sincs 60 óra heti munkáról, hanem 60 óra heti gyári üzemről és 30 órai munkáról. azt szándékoztam elérni, hogy mig ma r csak félüzemmel dolgozik és ezáltal kény­egész üzem amortizációs költségét a redu­tnben előállított gyártmányokon behozni és iparcikkek árait emelni, addig tervezetem loigozzon a gyár teljes üzemmel, de a »ssza meg két csoport munkás között és uj fogyaszitó tömeget tennénk alkalmas­termelés felvételére. lz általam ajánlott 30 óra, vagy a vHág­inlott 40 óra heti munkaidő közül me­Ivesebb, nem vitatom^ ez csupán a dol­munkanélkülíek arányszámától és a gé­• itőképességétől függ. >á, hogy a csökkentett munkaidőért a ppen gondolom elrendezni, utalok a szakszervezetben már régen bevezetett ahol a dolgozóktól 30 százalékot von­nunk átlanok javára, tervezetemben, csak k levonásról vain szó, azt is csak a lét­(ghaladó összegből, a heti 20 pengő, 1 nagyobb bérből, ami az újonnan be­mkások munkabérére volna felfiaszná­M bőrkeszlijU Hüffe kesztyűsnél legolcsóbb KlaUZál tét. »0 «a*r? wmsm a 4 i filléres Mikulás • i aküzleteink nt felsorolt árucikkeken kívül tek játékokat ' aak. gHT" Szenzációs áras 8 kft falak megtekintését kérjük Vásároltunk tehát: Hí? artási ¿s i vasárut "Tis» Mzsel /- i*: jrnházában ro bérház 'v' n Jen« edényjweskedönét „ kórut 55 Üveg­és porcellánárut: 7 •» ?. árut: _ táblás • j iksánál «am lastvéreknii nyi téren Háy Miksánál Széchenyi tér SchillingerKálmánnál Csekonics ucca és Feketesas ucca sarok Mer edénvcsarnoltban ahol háztartási é* kony­hafelszerclési cikkek is kaphatók Tisza Lajos körút iCäaflt és »»eMékg^P«­s Hegyinél az.írban ly!23h 8 Ssltc lUHUMt ZsurW János cipőgyárában Kossuth Lajos sugárut | Vlllanv és Hjiát:j Rosner József vilanyszerelŐ mesternél a MérnőketO^1"'10' szab. ványai szalu* «"í Tisza l.ajos kömt 39. Telefon: 14-68 Minthogy b. lapjában nem akarok nagy helyet igénybe venni, ezért közöltem csak ily kivonato­san munkatervem lényegét és ismét kérem, hogy azt annál Is inkább közölni méltóztasson, mivel éppen az ön b. lapja az az orgánum, amely mun­hiiiiiumiii uimiiuiii 11»111 üLXUum kásjóléti kérdésekkel előszeretettel szokott fog­lalkozni. Köszönöm szíves fáradságát és vagyok szer­kesztő urnák tiszteletel: "Adler Mór. mmjji umjujtTXTXf 1111 ipP 5 Öltönyök és télikabátok fc. REKLÁM ÁRUSITÁIA MÉLYEN LESZÁLLÍTOTT ÁRAK! Salát érdekében győződjék meg olcsóságáról! FÖLDES IZSÓ, KLAUZÁL TER 3 »•»«« «»»iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiixixxrmmiixxAAiJXiLLa* A Délmagyarország takarékossági akciója A Délmafftjarorszitg takarékossági akciójának si­kere napróLnapra nő. A százalékos visszatérítés nagyobb forgalmat biztosit a kereskedőnek és ol­csóbb beszerzési lehetőségeket a közönségnek. Az akció bevásárlási füzetei jelenleg a következő cé­geknél érvényesek: Autók, felszerelések, gumml, olaj: Alföldi Gépkeres­kedelmi rt., Feketesas-u. 22. Markovics Szilárd, Tisza Lajos-körut 44. Bőrönd: Lacher József, Kárász-ucca. Szegszárdy Ká­rász-ucca 14. Cipők: »Elit« Cipőáraház, Széchenyi-tér. Korzó Cipő. áruház, Kárász-ucca 8. Bézl Zsigmond, Gyertyámosi­ucca 4. Kaufmann Lipót cipész, Vidra-ueca 3. Rusz Péter cipész, Iskola-ucca 23. Ráez Imre, Feketesas-ucea 21. Polgár Henrik, Valéria-tér ÍZ Báló János, Róka­ncca 2. Szilágyi Mózes, Boldogasszony-sugárut 7. SzabS Ferenc, Kálmán-ucca 2. Gombos Mihály, Szentgyflrgy. ucca 10. Berek Jenö. Madách-ueca 15. Divatára és kötöttárrt: Fischer és Pártos, Kárász-n. 1, Lampel és Hegyi, Püspökbazár. Lusztig Imre, Széchenyi­tér 2a. Pollák Testvérek, Széchenyi-tér 17. Pollák Test­vérek, Csekonics-u. 6. Fodor Nemzet! Áruház, Kárász-u, Drogéria: Vajda Imre és Társa, Kárász-ucc*. Fehérnemű és kelengye: Csonka György Jenő, Klauzál­tér 9. Festék: Szabó István, Kálvin-tér 2., R'ef. palota. Fényképész: Iritz Rudolf, Somogyl-ucca 24. Férfiruha: Blan Ignácz, Kclemen-ucca 5. Földes Izsó, KlauzáLtér. Földes Zoltán, HId-ucca. Hangszer: Stelner Tibor, K«Iemen-ncca 7. Hentes is mészáros: Ifj. Keresztes Péter, Petófi Sán­dor-sugárut 27. Kovács István, Gróf Apponyi Albert-u. 19. Kovács István, Jókal-u. 11. Kovács István, Kossuth Lajos-sugárut 85. Nagy Károly, Kelemen-n. 2. Nagy Károly, Szentháromság-ncca 30. Dékány Mihály, Kossuth Lajos-sugárut 51. (Csak 3 százalék térítéssel.) Hölgy fodrász: Aranka-hölgyfodrász, Iskola-u. 23. Hoff­manné utóda, Hid-n. 1. Jégszekrény, vtzvezetékszerelés: Fekete Nándor, Kos­suth Lajos-sugárut 18. Kárpitos: Rácz Ferenc, Korona-ucea 4. Rubin József Kossuth Lajos-sugárut 8. Kézimunka, htmzőangagok és el ff rajzolás: Fscher Izsó, Kölcsey-ti. 10. Muskátli kéz;munkaipar, Kölcsey-u, 5. Keztyüs: Paulusz Jenő, Kelemen-ucc« 7. Könyv, papír és írószer: Nemzeti Sajtóvállalat, Ká­rász-u. Traub B. és Társa, Klauzál-tér. Városi könyv­kereskedés, Kárász-n. (Tankönyv kivéve.) Kői kalap: Knlttel Konrád,. Kárász-u. 15. Vilma-kalap­szalon, Feketesas-n. le. Nőt ruha: Mülter Sámuel Klauzál-tér. BIau Andor, Ti­sza Lajos-körut 47. Mosóintézet: Hattyu-mosoda, Takaréktár-ucca 6. Optika és fotócikkek: Liebmann Béla. Kelemen-ucca. Sandberg Henrik, Széchenyi-tér. Óra, ékszer: Dr. Berényl János. Klauzál-tér, Möl­hoffer V., Széchenyj.tér 8. Relch Mór és fia Rt.. Kelemen-u. Rosenberg Béla, Károlyl-u. 1. Bérház. Tóth József. Kótcsey-u. (Ezüst evőeszközök és dht­tdi gyak kivéve•) Paprika: Csonka Gergely, Tisza Lajos-körut 51. Sze­redai József, Marlách-ucca 3. Pék: Wolf Jakab és Fia, Polgár-ucca 81. Rddló, kerékpár, varrógép: Csurl Ferenc, Kárásí-u 16. Déry Ede rt, Kis«.^ 3 Kelemen Márton, Kelemen­u. 11. Csányi Pál, Mikszáth Kálmán-u. 11. PK4A.J hl.' • t-- - f Rt., Kelemen-u. 11. Réti Áruház, Széchenyl-tér. Dr. Salgó és Társa Rt., Károlyl-u. Szabó L. és Társa, Kárász, ucca. Tabár Péter, Kárász-ucca. Blau László, Széchenyi* tér 15. Rövidáru: Glöeksthal fa Társa, Csekonlcs-ucea 3 Hoffmann Dezső, Csekonics-ucca 4. Kertész-Áruház, Mik' száth Kálmán-ucca 12. Szász Vilmos, Kelemen-uc«a 7 Schwarcz Testvérek, Széchenyl-tér 14. Tlsza-Aruház, Pűí" pökbazár. Vadász Gézáné n., Tisza Lajos-körut, Szappan: Vigh Ferenc, Tisza Laojs-körnt 53. Szesz és szörpök: Patzauer, Kölcsey-ucca 9. Szobafestő és mázoló: Szabó István, Kálvin-tér 2, Szőnyeg: Domán Mihály és Fia, Kárász-n. Linóleum­Ipar, Kárász-ucca. Szűcs: Méhes és Prlvlnszky. Széchenyl-tér 8. (8 szá­zalék térítéssel.') Tarhonya, esöfiszta, levestészta: Kardos Jakab, Mik« száth Kálmán-ucca 4. ürtdivat: Szarvas J. József, Hjd-nccí. Urt és egtjenruhassabó: Podven Henrik", KigyS-u. 8­tér. Bérház. (2 százalék térltésseW Üveg és edény: Adler Mór, Tisza Lajos-körut 38. (A reklámcélra összeállított árucsoportok kivéve.) Vaskereskedés: örlei Antal. Pallavictnl-u. (Klzáróhg háztartási cikkek-) Vegy tisztító: Glöckner J. és Fia. Iskola-u. 27. Glöekner J. és Fia, Károlyl-u. 4. Villany és rádió: Fonyó Soma, Kölcsey-u. MosSovití Lajos, Kölcsey-u. 10. Rósner József, Tisza U-körut 39. Zománc, edény és jégszekrény: Szántó József, Széchenyi« Gyárunk cikkeiknél 30 7,-os árleszállítást vezetett keresztül t. hó i-ével „Excelsíor" Harisnyaháza •zeeheoti ¿9. üoM Po ,1 Női iélikabálok meltonból dúsan szfirmézve P 28"— posztóból tfonbléból rípsz anyagból twied „ krep „ Tennisz ruhák Flanel kimonók Hta feKJTroit «Hoaífidso 1»» »» „ 35'— 99 4T 99 48"— 99 5S-­»» » 99 99 99 » H 65"" . P 3a80 . 99 6-50 Hr í.

Next

/
Oldalképek
Tartalom