Délmagyarország, 1932. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1932-01-01 / 1. szám

BOLDOG ÚJÉVET TUNGSRAM BÁRIUMCSŐ Károlyi-kormánnyal, amely a szegedi kormányt és • szegedi gondolatot fogja megvalósítani. — Nyugodtan nézek a jövő esztendő elé, mert aki figyelemmel kiséri a világ eseményeit, annak tisztában kell lennie azzal, hogy ez a mai lehe. tétlen helyzet máskép nem oldható meg, csak ugy, ha a végsőkig feszített hur elpattan. A tör­ténelmi igazság és a gazdasági szükségszerűség robbantja szét a vámsorompókat és feszíti szét a mesterséges határokat is. Ezeket a határokat mi fegyverrel, vagy politikával soha szét nem rombol, hattuk volna, a közgazdasági szükségesség azon­ban vissza fogja á 11 ani a ré?i gazdasári egységeket Legyetek optimisták, mert ennél rosszabb már nem lehet. Erősen hiszem, hogy jövő ilyenkor már jobbak lesznek a viszonyok, ha ugyan meg. érjük — felelte be beszédét a főispán. Féiegy órakor t t. • szegődi kerületi papság küldöttsége üdvözölte dr. Aigner Károly főispánt A papság üdvözletét Breisach Béla c. kanonok tolmácsolta. — Amikor ezt a szomorú, nehéz esztendőt be­fejezzük — mondotta —, arra kérjük, hogy to­vábbra is legyen segítségünkre, különösen szociá­lis téren, mert szörnyű nagy sz ínség és reánk súlyos erkölcsi kötelességek teljesítése vár- Ma már szóval alig lehet megnyugtatni a híveket, tJtekre van szükség. A főispán válaszában kijelentette, hogy mindig készségesen támogatja a papság törekvéseit. Külö­nösen a mai nehéz időkben van szükség az együtt működésre. A papság küldöttsége tisztelgett dr. Pálfy József polgármesterhelyettesnél is, akit arra kért Breisach kanonok, hogy biztosítsa a városi hatóság áldozat­kész támogatását az inségenyhitési akcióhoz. A polgármesterhelyettes kijelentette, hogy az inség enyhítése terén csak a közös munka hozhat ered­ményeket. Korsó Most Ma. holnao >S vasárnap FÉLIX DMSSART » HARRY LIEDTKE a lepkacagfa'óbb bohóts'ban Ki ser 6 műsor: Boldog ország expedíciós film. rifltdiaAk finnap. TMirn&p I, 5, T, 0, httkSiuap 5, 7. 9 írtkor Hímzések, előrajzolások l«g»«ebt> kivitelben, |V|ÍÍ||Q|> ErZSi k<"mank*' Igen mérsékelt áron Arany JlnM ucca 16 b. (Kocsi* Idusra* m«UaU) Hiteiében Nagv árerger'ménnyel vásárolhat karácsony és u)ér alkalmával villany csillárt, iöfO-1.% fözOhészüléhel Rosnernél RMftTCS Az összes gyártmányú RÁDIÓ 6-12 18 _ htivl részletre. 56 DCra UIER eiikwert elM«it<»e ízletes kfTi'ílbeu KCVflnlCN MACHNIK karpllotn«o Tisza Lajos körút 93. »zim (Gizella tér) 71 Ottománok, matracok leszállítóit árban Illetékek a bűnvádi eljárásban A hivatalos lap keddi számában jelent meg a pénzügyminiszternek az igazságügyminlszterrel egyetértve kibocsátott 1031. évi 7400/P. M. sz. ren­delete, amellyel az 1990. évi XXXIV. tc. 120. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a büuvftdi eljárásban lerovandó illetékek tárgyában rendelkezik. Ez;el az uj rendelettel a pénzügyminiszter az igazságügy­miniszterrel, tehát a jogszolgáltatás legfőbb őrével egyetértve olyan uj rendelkezéseket léptetett éppen most életbe, amelyek egyfelől a szociális egyenlőt­lenségnek a jogszolgáltatás részére való kihalási­nak érzetét is kelthetik, másfelől azonban á rossz gazdasági viszonyok é« a novemberben életbelé­pett törvénykezési illetékfelemelés által úgyis már porig sújtott ügyvédi kart még mélyebbre tisz|tjak anyagi tönkrejutásában. A bűnügyek eddig elejétől végig teljeset .ltték­mentesek voltak és igy mindenki még a legszegé­nyebb is nyugodtan fordulhatott valódi, vagy vélt sérelmével a büntető igazságszolgáltatás felé, más­felől pedig az ügyvédek 'egy igen nagy kontin­gense és pedig éppen a kisebb jövedelmű ügy­vidék nagyrésze keresethez jutott minden külö­nösebb befektetés nélkül a kisebb becsülctsér­tési, rágalmlzási és más magánvádas ügyek vi­telével s azokból kapott ügyvédi dijakkal. Most az uj rendelet éppen ezeket a kisebb, magánvádas ügyeket tette bélyegkötelessé és aránylag olyan magas illetékeket szab ki ezekre, ameiyek egyfe­lől {geo sok és különösen szegényebb embert visz. sza fognak tartani attól, hogy sérelmeiket bűn­vádi eljárás utján orvosolják, másfelől az ügyvé­dek részéről teszik lehetetlenné, hogy nagyobb költségelőleg nélkül vállalhassák ezeknek a bűn­ügyeknek vitelét, ami természetesen jövedelmeik lényeges megcsappanását fogja magával hozni. Az ui rendelet értelmében január 1-től kezdődő­lég a már folyamatként Mvff ügyekbea is törvénykezési illetéket kell leróni törvénykezési bélyegjegyekben a pótmagánvádra folyó összes bűn­ügyekben, a kizárólag főmagánvádra rágalmazás, becsületsértés, tisztességtelen verseny, védjegybi. tor á; \é <ég i é s a .ad tlomlito lá; I ihá á a miati folyó bűnügyekben, biróküldési indítvány esetében és sajtóhelyreigazilási ügyeUben. Mindezen ügyek­ben a polgári ügyekre vonatkozó illetéki szabá­lyok szerint kell a törvénykezési illetéket az ösz­szes beadványokra, jegyzőkönyvekre és határoza­tokra leróni, amely lerovás alapjaként az eljárás tárgyának értékét a járásbiró ági eljárásban 1000 P-nek, a törvényszéki eljárásban pedig 2000 P-nek kell tekinteni; igy tehát a jegyzőkönyvi bélyegek a járásbiróságl eljárásban 2—2 P-t * törvényszéki eljárásban 3—3 P-t tesznek ki. A feljelentés min­denkor 2 P illeték alá esik, a határozati illeték a iárásbirösági eljárásban 3 P, a törvényszéki e>járásban 6 P. Eleket az illetékeket csak á ma­;ánvádló köteles leróni, a vádlott nem ró le ille­ckeket, de a szegényjogon eljáró magánvádló ré­széről le nem rótt bélyegek elítéltetése esetün a vádlottat terhelik. A fentiek szerint a legelj .izerübb becsületsértést ügyben is a feljelentés, meghatalmazás és egy tárgyalási jegyzőkönyv, valamint a határozat bélyege 9 P-t ha az ügv fellebb zésre is Kerül, további 3 P-őt, össze*eU "tehát 12 pengőt tesz kL több tárevalás esetén ez megfelelően szjporoűik. Lzzei szemoen a rendelet azt a ' edvezményt nyújtja, hogy g magánvádló ezeket »e illetékeket előre, átalány., ban is leróhatja a feljelentésen, illetőleg a fellett, bezésen. Ez esetben a* átalány a járásbíróság! el­járásban 5 P, a tőrvényszéki eljárásban 10 P, 0 másodbiróságl eljárásban pedig 10 P, illetve » P, amibe természetesen a meghatalmazás bélyega nem értendő bele. A snbadsá^vesztes vflnfplés végrehajtásának elhalasztását vaw félbeszakítás! kérő beadványok közül a ldr. ügy felség által el­intézhető kérelem bélyege 5 P, a fc^gvész vagy) igazságügyminiszter ha'áskőrebe tartozs kéreleml bélyege J0 P, a büntetésnek kegyelembe, elongfv dését vagy enyhítését kérő beadvány illáké 2fl pengő. Végül a bűnvádi eljárás során érvényesíteti Di|jÉnjo0 követeié® vagy vagyoni elégtétel esetén az Igény bejelentés® (kereset, fellebbezés) és az Igény érdeméLen hriottj határozat, vagy bírói egyezség után a pol<T»r» perrendtartásban szabályozott Illetékeket kell ad igény ősszegének megfelelően leríni. A rendelet fenntartja a szegénység Jo^ta vonat­kozó rendelkezéseket ezen bűnügyi Illetékek tekin­tetében is, azonban tekintettel egyfelől a szegény-' ségi bizonyítvány megszerzéséhez szükséges sok utánjárásra, másfelől pedig arra, hogy nagyon' sok ember nem kaphat szegénységi bizonyítvány^ aki azért mégsem képes előlegezni ereket a nagyi összegű illetékeket ez nagyon kevéssé enyhítheti a rendelet által okowtt és fentebb már előadott sérelmeket Az ügyvédi kar pedig, amelynek helyzetét eléggé jellemzi a körülbelül 200 szegedi ügyvédi k«ma-' rai tagnak most kézbesített kitőrlési határozat, ezt az uj rendeletet csak fokozódó megdöbbenés* sel és a jövő iránti még nagyobb aggodalommal1 vehető tudomásul. Dr. B. D. AUYOFUVAROZAST modem ucauilyaulókkai tEOOLCSÓ3BAl'l'>m4^L ia»slO-gara«e, PolgAr ucca -4. » 18-14 Tele fon: 48-14 Uf lesz hó és sárcipője! Nöl sarokjavltás P 1.20~tól FelelOs»«g melleit satAt mUhelyUnkben. linóleum IPAR KArAsz ucca O. T. IS—12. 1 VADAS KLÁRA hegedümüvésznö salon­és jazz zenekara január Mftl a » KASS KÁVÉHÁZBAN hangversenyez

Next

/
Oldalképek
Tartalom