Délmagyarország, 1931. december (7. évfolyam, 273-296. szám)

1931-12-25 / 293. szám

Az erdélyi magyar irodalom Irta: Ligeti ErnG A kolozsvári Irí5 Szegeden a Bethlen Gábor Kör székely irodalmi estjén olvasta fel alábbi rendkivül érdekes tanulmányát. Sokszor mondják Magyarországon a tradícionáHsta kritikusok: nézzetek Erdélyre 1 Ott az irók nem a könyvkiadók zsoldosai; nem tesznek csörgősapkát a fejükre; nemcsak mulattatni, szórakoztatni akarnak; eszményeik is vannak. De mik azok az eszmények? Erdélyben is igaz, mint mindenütt a világon, hogy az iró elsősorban azért ir, hogy munkájában hiánytalanul önmagát valósitsa meg. E belső kényszerítő erő nélkül nincs irodalom. A formaadás szükségszerűségén fordul meg az alkotó művész problémája. De a budapestiek nem erre az esztétikai és erkölcsi eszményadásra gondolnak, hanem közösségi ideálra. És igazuk van. Amennyiben az irodalmat szerves lényként fogjuk fel — tudatos célkitűzésekkel, akaratmegnyilvánulásokkal —, a mi irodalmunk öncéluságán kivül nemzet kisebbségi célokat is szolgál. Az erdélyi irodalom eszménye: politikai eszmény. Ez a politikai eszmény néha mint élesen körülhatárolt. szabatos követelmény jelentkezik; néha csak földalatti patak módjára bujkál a műben; az iró maga sem tud róla, a láthatatlan korszellem munkálkodik helyette; véralkat, elért műveltségi fok felszabadító, vagy röghöz kötő ereje idéz csak elő benne változásokat. Az árnyalati különbségek sok esetben elmosódnak. Nem is csoda: a kisebbségi sorskőzösség meghatározza a megüthető klaviatúrának alsó és felső határát s iav jóformán csak félhangokról beszélhetünk. Az észlelhető külőmbségek e finom átmeneteivel akarunk itt foglalkozni. A határvonalak, amelyeket meghuzunk, nem szembenálló frontok határvonalai. Itt-ott ugy tetszik, mintha a külömböző felfogások lövészárkai egymás ellen készültek volna, amott már szövetségesként áll a két tábor, hogy azután a frontszakasz egy hátsó pontján ismét a szembenállási szándék illúzióját ébressze fel. Akiket ebbe, vagy abba a táborba sorozunk, gyakran sok joggai viselhetnék az ellentétes tábor szineit is... De hogy félre ne értessünk: nem az erdélyi irodalom Höfer-jeléhtéseit akarjuk közreadni. A kisebbségi eszményt szolgáló jelszavak változatait fogjuk boncolgatni; inkább botanizálunk és feltételezzük, hogy e müvelet kecsegtet némi tanulsággal is. 1. A leggyakrabban emlegetett jetszó irodalmunkkal kapcsolatosan, ideát is, odaát is: a transzilvánizmus. Mit értsünk alalta? Kós Károly, aki könyvet is irt a transzilvánizmus védelmére, igy határozza meg: »Erdély geografiailag zárt egység, ez az egység gazdaságilag is egyéniséggé predesztinálja e földet és emberi akaratok ellenére is meghatározza a föld népeinek kulturális egyéniségét, minden környező kulturátót való külömbözőségét.* Ez a transzilvánizmus egyik fele: a diagnózis. Másik fele a tünetekből felismerhető javallat: az Erdélyben iakó népeknek, magyaroknak, szászoknak, románoknak egy megváltozhatatlan sorsközősségbe kényszerülve le kell vonniuk a tanulságokat és ezeknek megfelelően kell berendezkedniük a tartós történelmi életre. Elemezve ennek az eszménykitüzésnek az erdélyi irodalomban való tényleges visszatükröződését, megállapíthatjuk, hogy nemcsak a magyar irók, de a román és szász írók egyaránt felismerik az erdélyi lélek sui generis voltát és ennek leghatásosabban hangot is adnak. Különösen lírikusaink érzelemviiágának góca az erdélyi tudat. De a transzilvánizmusnak másik arca, hogy iróínk eszménnyé tegyék ezt a tudatot, nemcsak magánéletükben folytatott beszélgetéseik során, de ahol egyedül autentikusok: az irodalomban — csak a legritkább esetekben, akkor is epizódszerüen villan fel. Román és szász Íróknál nemkülömben. Mi ennek az oka? Talán mint következetesen keresztülvitt politikai ideál tulvaskos ahhoz, hogy belletrísztíkai mü gerincéül szolgáljon? Nem valószínű. Könnyen el tudjuk képzelni, hogy ez a politikai eszmény önmagában véve éppen annyira regénytárgy lehessen, mint a* osztályharc, az integrál hazafiság, a németfrancia barátság, az európai egyesült államok. Miért ne születhessen Erdélyben is olyan regény, mint amilyet Becher Stowe asszony irt a rabszolgakereskedelemről? Bizonyára azért, mert az erdélyi irók egyelőre magánhasználatra szánják a transzilvánizmust és közönségünk lelkétől távolabb van ez az eszme, mint Becher Stowe közönségétől volt az abolicionizmus. A napi politikai helyzet nem olyan, hogy az irodalom felszínre hozhassa ezt az egyesek lelke mélyén talán ott szunnyadó életérzést irodaimunk vaföjában a transzffvánizmusnak esak azt a másik pőlitikai valfaját ismeri, amelyre már Kemény Zsigmond és Kőváry László tőrténet;lró_ls rámutattak. Kemény Zsigmond .Erdély 'közélete* cimü tanulmányában a geográfiái külőmbségekből eredő színárnyalatokkal foglalkozva, megállapítja, hogy ez a »szép, de bánatos tündérország* »az uj eszmék irányába az európai államtömbök között mindig a szélső baloldalt foglalta el*. Ugyanezt mondja Kőváry is nagy történeti munkája bevezető részében. Erdélyi Íróink nagy általánosságban szintén azt a felfogást vallják, hogy Erdély mindig progresszívebb, Európa vezető eszméi iránt mindig fogékonyabb volt, mint a testvérország. A .transzilvánizmus* körül lefolyt harc tehát ebben és nem a magyar-román-szász vonatkozásban vált: harccá. A klasszikus értelemben vett erdélyi protestáns szellem küzd a gondolat több szabadságáért egyrészt, másrészt ama magyarországi hivatalos közfelfogás ellen, hogy Erdély irodalma az állameszme fékező erejének híjjával skizmát követ el és .túlságosan elhajlik* a nemzeti hagyományodtól. De ha igy nyersen fogjuk fel a transzilvánizmust akkor mint eszményre mutató jelszónak alkalmazása fájdalmas félreértésekre adhat alkalmat Vigyázzunk a jelszavakra: öntő edények ezek, amelyekbe ki-ki a maga külön véleményét vágyait, kívánságait, nézőpontjait önti bele. Transzilvánizmus jelszavába burkolództak azok az irodalmi .népfelkelők* is, akik a magyar irodalomban tehetségtelenségük miatt nem érvényesültek s még Trianon előtt .Minden ember a fedélzetre*, .Erdélyt meg keff menteni* harci kíáltásokkaf ástók ki a csatabárdot. Kétségteféliüi vannak mélyreható külőmbségek az erdélyi és magyarországi irodalmi szemléletek kőzött. Lehet, hogy csak időleges külőmbségek — ahogyan ezt a Magyar Szemlében Pongrác Kármán széllemesen kifejtette —, de: vannak. Viszont ennek olyan jelleget tulajdonítani, ameí^et akár a fílfSó, akár az innenső parton casus belliként foghassanak fef, nem kívánatos. A transzilvánizmus lényegében nem más, mint arcún K szemrélete ft fortSs vízében: CVeneS vagyunk. A fensjk gyermekei, különleges földrajzi és sajátos törfénefi kiírna hatása alatt A transzilvánizmus: egy nép életérzése. Ez az éfetérzés azután formákat, viszonylatodat, egyensúlyt keres. Ebbőf az életérzésből fakadt a vágy Ts, hogy nékünk viszonylata a körülvevő nemzeteitKei fiszf3ztassíK. Ki adta nekünk ezt a? ideáit? Befóő szükségérzésünk. És kl adott'ennek az fdeáfnak formát? Láttuk: ideológiai képletek, politikai elképzelések ma még nem képesek eléggé áthatni sem Íróinkat, sem a népet. De vájjon az ősi kollektivum e formakeresésében nincs-e szuggesztívebb hatóerő is? Adva van a transzilvánizmus jelszavának külső burka és lám mögötte •— nemcsak szimbólikusan — Ady Endre arca viVnn felénk. Az ő lelke és öröksége az, amely betölti a »transzilvánista< irodalmat. A .magyar bánat — román bánat* gondolata, ezt ő vonzóbban megfogalmazta mindenkinél. Nem véletlen, hogy az erdélyi irók, akik tudatosan transzilvánoknak vallják magukat, Ady Endre magyar látomásait tartják a maguk számára a jövő politikai valóságának. Nem véletlen az, hogy Makkal Sándornak tiszta erdélyi szellemben megírt Adv-kőnyve után, meg kellett írnia a .Magunk reviziójá*-t ís. Nyugodtan mondhatjuk: kollektív transzilván eszmény nincs, Ady Endre világa utáni nosztalgia ellenben megvan. A transzilván eszményt tudatosan keresők világképe úgyszólván hiánytalanul egybeesik Ady Endre világképével. 2. De az erdélyi íróknak csak egy részié »transzílvánista*, aminthogy az erdélyi Íróknak csak egy része vallja fentartás nélkül Ady Endre eszményeit. Nem vitáznak afelett hogy nagy költő volt-e Ady, vagy nem, helyes volt-e politikája, vagy nem volt helyes. Egyáltalában: Erdélyben nem vitáznak. Mindenki megy azon az uton előre, amelyet a leghelyesebbnek tart. Ha lehet olvan irókat, akiket csak a közősségi életérzésnek félhangjai választanak el egymástól, önkényesen csoportokba osztani, ugy e másik csoport a maga életérzéséből fakadó viszonylatát nem az Erdélyben együltlakó népek .sorskőzősségének* koordinátarendszerére építi, hanem egyetlen relációt hangsúlyoz ld tudatos nyomatékossággal: az erdélyi magyar irodalomnak legszervesebb összefüggését a magyarországi irodalommal, a felbonthatatlan kullurkőzösséget, tekintet nélkül a két földrajzilag és közjogilag különvált irodalom esetleges világnézeti ellentéteire. Vallja ez a csoport a nemzeti eszmény modellirozásának változhatatlanságát; vallja a hagyományok egyöntetűségét és folytonosságát; vallja a konzervativ történeti szempontnak minden más szemponttal szemben való jogosságát. Nem szereti, a csepülik a magyart, a korholó szót nem szívesen hallja egy, Berzsenyi, egy Ady Endre ajkairól sem. Eszménykeresésében túlságosan érzékeny és érzékenysége éppen erdélyi életérzéséből fakad, amelyet sohasem tagad meg, csak elütően értelmez. Ha Magyarországon kellene élnie, talán nem volna ilyen. De mert Erdélyben él, mindig vígváz, hogy a belső törések és reoedések ne kerüljenek ki a vele együttélő néipek szeme elé. A sebeket, hiányokat takargatni kell, a magyarnak magasra temperált hősi nagyságban mindig glórifíkáltan keü állnia. Ez a csoport gyöngéden nyul ama problémákhoz, amelyeket egy másik .csoport* talán műtéttel vél megoldhatónak. És mert érzi, hogy ideáljaiért nem egyszer messzire kell visszanyúlni, formatörekvéseinek kedvenc köntöse a tőrténeti regény, Bomantikus, de hát ki nem romantikus Erdélyben? Itt ma megint a KazinczyaK és a Kisfaludyak korszakát, a spirálisan visszatért romantikus korszakot éljük. Mialatt az erdélyi irók általában nem tudnak még határozott formát adni transzilvánízmusuknak, ép]- ennek problématlkus és tisztázatlan volta miatt és Ady Endre szellemében bár, de ennek az eszmekőrnek eddigi kipróbálatiansága miatt úgyszólván csak sodródnak egy távoli, nem látható ideál golfáramlata felé, konzervatívabb iróínk ismerik a vizet, amelyben úsznak, felmérik a hőfokát és a mélységét. Az uj eszmék világánál talán romantikusabbak a többi erdélyi romantikusnál, de ugyanakkor reálisabbak ls, mert kitaposott mesgyéken haladnak, a folytonosság egyenes vonalában, nem tétováznak nem kísérleteznek, nem mászszák meg hátul a hegyet: gyakran bejárt, tehát bejárható utakat járnak csak be. Könyveik sikere és népszerűsége, témáik biztossága, sőt csalhatatlansága (Gulácsy Irén, Gyallai Domokos) nemcsak tehetségükön, de gondolatviláguknak automatikus beidegzettségén is múlik. És ha a másik progresszív írói csoport élére Ady Endrét képzeljük oda követendő irói eszményként nyugtalan, lázongó, expanzív egyéniségével, ugy e csoport élére Herczeg Ferencet képzelhetjük osztályának öntudatos diplomáciai érzékével, a quieta non movere óvatosságával, a szociális problémáknak, ha nem is elkenésével, de nem korszerű és nem százszázalékos felelősségével. A *vallanl és vállalni« eszményadó jelszava 4(1börőg be azután váratlanul irodalmunkba. E Jelszó elindítója Berde Mária volt, ami szintén bizonyltja, hogy irodalmi életünk ellentéteinél mennyire csak félhangokról beszélhetünk. E jelszó a történelmi regények eQen hangzott fel, ama műfaj ellen, amely leginkább alkalmas arra, hogy müvelője elmenekülhessen a ma égető problémái elől. Berde pedig szintén irt történeti regényt, a Romuald és Adríánát, amelyet az Akadémia koszorúzott meg. Am a támadási felület kiválasztása nem volt eléggé biztos és találó. Hiszen a történeti regény nem-; csak az elefántcsonttoronybazárkőzás egy változata, nem csupán a hevitett nemzeti életérzés megszólaltatója, de a progresszív gondolat és életérzés; tribünje ls lehet, amint ezt Tabéry Géza, Szántó György, Makkai Sándor regényei is mutatják, A jelszó azonban nyilvánvalóan helyes, mert; elemi életérzésből fakad és irányító elvnek az élre tűzni föl nem becsülhető szolgálatot jelent Érdekes tünet azonban, hogy a .vallani és vállalni* jelszót azok az íróink kapták fel és támasztottak vihart vele, akik már megelőzőleg szerves — és pedig irodalmunk egyetlen szerves — csoportiába tömörültek: az úgynevezett székely Írók. Szerves csoport, mert fajilag meghatározott: nem minden székely Írónk tartozik bele, de akik beletartoznak. öntudatosan, a többi erdélyi magyar Írótól különállóan székelynek .vallják magukat A székely irói csoport természetesen transzilvánista a fogalom, még fokozottabb partikuláris értelmezésében és ugyanakkor haloldali is, mert eszménykomplexumának homlokterében a szociális problémáknak radikális uton való megoldása áll. Annak megvitatása, hogy mennyiben indokolt a széKely közjogi és politikai eszmény, amelynek egyébként rendszere van és külön autonomiális berendezkedési tervével a békeszerződések betűire hivatkozik, ezúttal nem tartozik elmélkedéseink körébe. Irodalmunk szemszögéből nézve azonban e megmozdulás értékek feltárásával, színek megcsillogtatásával kecsegtetett Mit vártunk mi, e kis körön kivül állók, a székely irók megmozdulásától? Vártuk, hogy felszínre hozzák a székely népnek, mint kollektívumnak valódi mélységeit; vártuk, hogy éppen a néppel váló közvetlenebb kapcsolataik révén széfé sebb közönséget vonzanak az irodalom számára. Sőt tovább megyünk: székely színpadot is vártunk, egy uj »Kék madár* együttest, mely a székely népköltészet remekelt dramatizáltan hozta volna elénk és a székely zene és székely dekoratív művészet igénybevételével egy modern és mégis népies forrásokból táplálkozó külön játszóstílust teremtett volna meg. Propagativ ereje fájdalom, nem volt e csoport fellépésének, amely külömben is Benedek Elek halálával, mint külön, is küzdő irói csoport felbomlott. De abban a vo«