Délmagyarország, 1931. május (7. évfolyam, 98-121. szám)
1931-05-17 / 110. szám
19!U május 17. DÉLMAGYAE~KSZAG Hétszázezer pengő kölcsönt vesz (el a város a folyó kiadások fedezésére (A Déímagyarország munkatársától.) Ismeretéit, hogy a jövedelmek egyre tartó megcsappanása következtében a városnak megint pénzre van szüksége, még pedig — a folyó kiadánok fedezésére.. Kölcsön felvétele köztudomás szerint egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. Hosszas tárgyalások után dr. Somogyi Szilveszter polgármesternek mégis sikerült a város részére hétszázezer pengő ujabb kölcsönt biztosítani. Ebből a hétszázezer pengőből a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár 300 ezer, a Magyar Altalános Takarékpénztár szegedi fiókja 200 ezer, a Szegedi Kereskedelmi és Iparbank és az Angol-Magyár Bank szrgedi fiókja 100—100 ezer pengői folyósít. A bankok a kölcsapt egyévi időtartamra akarják adni. A kamatlábat csak két bank állapította meg, két bank csak ezután fogja bejelenteni, hogy hány százalékot "számit. A pénzügyi bizottság kedden délelőtt fél 12-kor ülést tart a városháza tanácstermében, amelyen a kölcsön ügyével foglalkozik. Kényszeregyességet Kér a Winkler leslvéreR cég (A Déímagyarország munkatársától.} Beszámolt a Déímagyarország arról, hogy a hatvanéves, hatalmas Winkler Testvérek fakereskedő óéjl a súlyos gazdasági helyzet egyre jobban sújtó nehézségei miatt legutóbb körlevéllel fordult hitelezőihez, akiktől moratóriumot kért kötelezettségeinek teljesítésére. A kibontakozásra irányuló tárgyalások azonnal megindultak és ma is folyamatban vannak. A megoldást ksetpeső munka még kezdetén van és tegnap tik Banca Commerciana aradi fiókintézete beadványt intézett a szegedi törvényszékhez, amelyben egv ötvenezer pengőt kitevő követelése erejéig csődnyitási tárgyalás kitűzését kérte. " ~ Az aradi bank csődnyitási kérelme nagy Wtünést keltett. A Winkler Testvérek cég most már kénytelen lesz kényszeregyességet kérni s ezt a kérelmet, értesülésünk szerint, két-három napon belül elő is terjeszti. Kereskedelmi és gazdasági körökben remélik, hogy a nagy forgalmat lebonyolított és nagy munkáslétszámmal dolgozó vállalat . ügyeit nlyan módon fogják elintézni, hogy az a szegedi piacra nézve ne okozza a legkisebb megrázkódtatást sem. Az ügyről a Winkler Testvérek cég részéről a következő információkat kaptuk: — Ez a beadvány egyáltalán nem érinti $em a céget, sem pedig az eddigi tárgyalások menetét. Az aradi banknak a marosvásárhelyi Fratii Winkler céggel van összeköttetése és ez a cég pedig nem azonos a szegedi Winkler Testvérek céggel. A Fratii Winkler céggel szemben csakis Romániában lehet fellépni, nem pedig Szegeden. Az aradi bank külön kielégítést akart elérni és amikor erre határozottan tagadó választ kapott, beadták a beadványt a szegedi törvényszékhez. A beadvány célja egészen átlátszó és a legkevésbé sem érinti a dolgok eddigi menetet. A kérelemnek nem lehet helyt adni és minden további nélkül minden bizonnyal el is fogják utasítani, mert ennek az ügynek semmiféle összefüggése níncs a Winkler Testvérek, céggel. Éppen ezért a beadvány semmiképen sém változtatja meg a dolgok eddigi menetét, a tárgyalások tovább haladnak" az eddigi uton. • " * . Per a dolgozó gépek körül Minden motor zúgására szükség van a mai súlyos válságban (A Déímagyarország munkatársától.*) Szeged iparos és kereskedő világában feltűnést kellett a Délmagyarországnak az a szombati tudósítása, amelyben beszámolt Nagy Károly hentes Szentháromság-uccai üzemében lefolytatolt helyszíni bírósági tárgyalásról. Nagy Károlyt Bley Lajos jelentette fel birtokháboritásr cimén, amit a feljelentés szerint Nagy Károly azzal követett volna el, hogy a húsüzemben működő motorok zaja zavarta a szomszédokat. A biróság a helyszíni tárgyalás során tanukat hallgatott ki, Ítéletet mtfg nem hozott,. mert előbb meghallgatja az iparfelügyelő szakvéleményét. Az iparosok és a kereskedők nagy meglepetéssel értesültek a tudósitásból, hogy ilyen feljelentés egyáltalában megtétethetett, hiszen ilyen alapon oda juthatnának a szegedi iparotok, hogy üzemeiket sorra megszüntetni lennének kénytelenek. Nagy Károly nyolclóerős motorjával dolgozik" az üzemben, lizenketfőnyi személyzetet tart, Szeged egyik nagyforgalmü husiparosa. Modern üzeme ma is igen sok embernek ad kenyeret A motorok zúgása szinte még közvetlen közelről sem hatnak kellemetlenül. Nem a falba vannak beépítve, hanem a falra. A két ház érintkező fala több, mint félméter vastagságú, a motor zúgása esak tompán szűrődik" át a falon. Éjjel sohasem dolgozik, nappal pedig egyfolytában legfeljebb egy órát, Ilyen helyzetben felvetődik a kérdés: mi a fontosabb, hogy egy üzem továbbra is tudjon működni, vagy pedig a szomszéd ne hallja a munka hangját? Minden motor zúgására 'és zakatolására szükség van a mostani súlyos helyzetben. Nemcsak" a nyolclóerős motorokra, hanem a f.éllóerősökre is. Nagy' Károly a következőket mondotta az ügyről: — A mai nehéz viszonyok" i'őzőtf az ilyen A legolcsóbbak a valóban megbízható és legfőbb minőségit harisnyák ' a magyar gyáripar remekel Minden párért szavatol Bclvftrosl Mozi Vasárnap ée hétfőn A legszebb tangó WILLY FORST, VEREBES ERNŐ, MINDSZENTI TIBOR »s»roPUi«rei. Magyar beszéd. Magyar ének. Előadások kezdote 5. 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 8, 7, « órakor KorzO Mozi Ma utölfAro t 1 Al Jolsea - Louis Horan vígjátéka ;; ' • Szerelmi nagykövet, \ Azonkívül: JfirödÓ éS ÍTÜIílifilni. Előadások kezdete 5, 7. 9, vasár- és flnnéoaar. 3, 5, 7, 9 órakor | Belvárosi Mozi Kedden és szerdán , A pokol hősei. Dráma Raymoafl Hátion főszereplésével. — Azonkívül: Sport és bün. Sportdráma James Muray főszereplésével. Előadások kezdete 5, 7, t>, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 0 órakor Korzó Mozi Hétfőn, kedden és szerdán limit a férfiak akarnak. Dráma PaUllne Stark és Ben Ilon főszereplésével. Azo™: Kohn es Kelly Shúciában A legmulatságosabb vígjáték George Sydney és CHarles Murroy főszereplésével. Előadások kezdete 5, T, 9, vasár- és ünnepnap' 3, S, 7 & órakor • zaklatást nem birom. Ha legcsekélyebb akadályt Is gördítenek üzemem működése elé, leállítom a gépeket és becsukom az üzletemet. Mégis különös, hogy pert akaszthattak a nyakamba, mert — még ma is dolgozom! Különben nem is a motorok zúgása miatt mondtak fel a szomszédban, hanem a kérdéses lakónak volt egy félháza, aminek most megvette e másik felét is és-abba költözött. Szeged gazdasági köreiben általános az a vélemény, hogy a különös feljelentés az iparűzés szabadságának súlyos sérelme, különösen akkor, amikor az iparfelügyelő, tehát n törvényes hatóság Nagy Károlynak a gépi erőre^. berendezett üzem működéséhez az engedélyt megadta. ^mam—m—mmmmimmmmmmmm* ármánnéMessiimer • Erzsébet leányka- és liuruhák legizlésesebb kivitelben és legiutányosabb árban készülnek. Szentháromság ucca 25, földszint Th.l i olcsó árak: Cüsterkabát 24-- T* :Divat mosó vagy bureti kabát nadrág 15*— H Pefacsevlcs- vászon ]kabát nadrág ..... 22-— „ Dlvatöltöny minden színben . . 32'— Finom öltöny minden színben . 35-— ,, Mosószövet nadrág . 4'— 6-— „ FeQérdrapp tennlsznadrág IV— „ Divat nadrág . . 9'— 15'- 25'— ülvatöltöny mérték után 75 - lOO-Hitelképes egyéneknek, állami és városi tisztviselőknek hitelt nyuftok. FÖLDES ZOLTÁN Káilay Albert (Hid) ucca 85 (Főposlával szemben.)