Délmagyarország, 1931. április (7. évfolyam, 74-97. szám)
1931-04-29 / 96. szám
DftLMAr.V VnORSZ ' •N WI'UJ M»JN 1031 április 2S Hillerék Hindenburg lemondását kövelelik (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Berlinnői jelentik: A nemzeti szocialista párt parlamenti frakciója különös határozati javaslatot szavazott meg. A javaslat élesen kritizálja Hindenburg elnök tevékenységét, különösen a fegutóbbi szükségrendeletek miatt és felszólítja az elnököt, hogy védje meg a parlamenti többség törvény- és alkotmányromboló tevékenységével szemben a birodalmi alkotmány alapvető jogait, vagy pedig mondjon le tisztségéről. A határozati javaslat megszavazását vita etőzte meg, amelyben Hitler Adolf is az elnök lemondása mellett foglalt állást. A berlini lapok legnagyobb része nagy felháborodással regisztrálja Hitleréknek ezt a hangját és azt tanácsolják Hindenburg elnöknek, hogy ne is négyén tudomást erről « határozatról. Csütörtökre összehívták a román parlamentet Bemutatkozik a Jorga-kormány (Budapesti tudósilónk t-lefonj, lentése.) Bukarestből jelentik: A román parlamentet április 30re, csütörtökre várallanul összehívták. A parlament összehívása politikai körökben nagy feltűnést kel tett, mert senki sem számított arra, hogy az aj kormány ilyen hamar bemutatkozik. Jorga minisztereinők nagy beszédre készül és felveti a bizalmi kérdést. A román nemzeti parasztpárt végrehajtó bizottsága szerdán ülést tart, hogy csütörtökön milyen állást foglaljanak eí az uj kormánnyal szemben. Miután Maniu állítólag egyelőre Jorga mellett van, a bizalmi szavazás Jorga javára biztosítottnak tekinthető. je Beszélgetés Etsy Emiliával és dr. Rapapot f Samuval, akik kedden eltávozlak Szegedről (A Délmagyarország munkatársától.) Kedden délután dr. Rapaport Samu idegorvos és felesége, fitsy Emilia, a szegedi szinház emlékes sikerekben gazdag volt drámai hősnője, eltávoztak Szegedről. Mindketten hosszú éveken keresztül hozzátartoztak Szeged kulturális életéhez, működésűk során nem egy jelentős eredményt és sikert értek el. Gtsy Fmjüa tisztult művészetét mindig lelkes tapsokkal honorálta a szegedi szinház néző e e; egyegy fellépése, egy-egy mélyen átgondolt szerepe eseményt jelentett a szegcdi színpadon. A kitűnő színésznő még a taviilyi évadban is többször fellépett, utoljára Tarnay Ernő búcsúján a »Névtelen asszony címszerepét játszotta el kivételes sikerrel. Férje, dr. Rapaport a pszihoanalizis modern és gyakorlati iskolájának harcosa volt Szegeden. Nemcsak orvosi prakszisában foglalkozott a gyakorlati lélekelemzés tudományával, de nyilvános előadásokon és a toll erejével is harcolt a freudizmus térhódításáért. Tízéves swgedi működése után most Budapestre lávozott, ahová az orvosanalitikusok hívták meg. A budapesti vonat indulása előtt beszélgettünk R. Étsy Emiliával, aki a bucsu könnyével szemében a következőket mondotta^ — Azt a 12 évet, «mit Szegeden töltöttem, nem lehet elfelejteni. Az a szeretet és megértés, ami felénk áradt, az melegen vonz... A sok szép szegedi estét nem lehet kitörölni; a szegedi szinpad olyan, mint « mágnes... És bucsuzóul csak annyit tudok mondani, hogy »ki a Tisza vizét jssza< — ha mindjárt csak nyári fürdés közben is — mindig visszavágyik ide... Gyönyörű évek voltak... — (és ahogy az utolsó szavakat mondja, a bucsu könnyei csillognak szemében.) Dr. Rapaport veszi át a szót: — Szegedről azt mondják: porváros. Mégis azt tapasztaltam, hogy sehol sem lehetett volna élénkebb progressziót elérni a pszihoanalizis terén, mint itt. Debrecenben például sokkal nagyobb ellenállással kellett megküzdeni pszihoanalitikus kollegámnak... Munkám során azt tapasztaltam, hogy a legegyszerűbb szegedi népnek is rendkívül szép lelki élete van, amelyben feltalálható az intelligens ember lelki életének igen sok vonása. És azt mondhatom, hogy aminek Móra Ferenc oly ragyogó költői inkaraációját adta, annak pszihológiai fcídoI$>zását sikerült elérni az analitikusnak. Az az érzésem, hogy Szegeden sikerült elhinteni azokat a problémákat, amiket az analízis nyújt Szükséglet lett az embereknél a gyermeknevelés kérdése. A jövő generációja szetnpontjábóf rendkívül fontos a modern pedagógia feladata és ennek az eszmének ma már igen sok hive van Szegeden. Ugy érzem, nem volt eredménytelen az analitikus munkája... HZ IDO SZEGED: A szegedi egyetem földrajzi intézetének meteorológiai obszervatóriuma jelenti, hogy kedd»n Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 18 tok Celsjus, legalacsonyabb 10.5 fok Celsius. A barometer adata V fokra é« tengi rsztnre redukálva reggi-l 757.0 mm«> este 756.1 mm. A levegő relatív pára. tartalma reggel 90 százalék, ctöibBn 50 százalék. A széi iránya nyugati, erőssége 3—4, « lehullott csapadék t 9 milliméter vo«t. BUDAPEST: A Meteorológiai Intézet j lenti «stB 10 órakor: Hazánkban ma délután a Dunántúl erős viharok jelentkiz. tek, amelyeket tftb'.mylre zlvctarok és különösen a nyugati megyékben rsőzések kísértek A hőmérséklet a nap folyamán az ország középső részén 20 fokig emelkedett, a nyugati és ke. lett részeken azonban ezen alul maradt. A zivatarok é« viharok felléptével egyidejűleg 5—S fokos hösfllyedés állott be, de ennek eilenére este még mindig 7—10 fok volt a meleg, sőt az ország délkeleti részeiben piég 15 fok kftrfil váltakozott a hőmérséklet. Prognózis: F.lénkebb nyugati szelekkel változékony, hűvösebb, csapadékra hajló Idf. Súlyos árvízkatasztrófa Lettországban (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Berlinből jelentik: Lettországból súlyos árvízkatasztrófát jelentenek. A Drir.a felső szakaszának vidékén minden viz alatt áll. A vízállás tizennégy méterVei haladja meg a normális szintet. Több város és község viz alá került, többszáz ház rombadőlt, szünetel a vasúti közlekedés. Az árvízkatasztrófának eddig husz halottja van. Dünaburg városnak nagyrészét is elöntötte az ár. | "7""" a császár parancsára Werner Fütterer-fllm nem tévesztendő össze a Cár parancsára^ HM 1 Korxrt Mozi Aj>riii» 29-én, szerdán A császár parancsára •záraim! regénv a régi jé világból 10 MvwiAabWi- ydazeieplSk Werner Füfierer <> Lilian Eflils Azonkívül: Burleszk. íwóadiaok kewiate 5, 7, 9, vaair- t» CUmepnap í, 8, 7, 8 órakor Egyedül nálam kaphatók a vllághlrtl STYRIA és TRIVMPH kerékpárok CSEPEL kerékpárok 165 - I> részleire. Szántó Sándor MW "-fc 1*98 -•88 B eagy kereslet folytán módomban áll az alanti árleszállítás: Tenaiiszpullover női eddig 2*48 és 2 38, most Tenniszpullover gyermek 1-es nagyság eddig -'98, most 20 fillér [létszámonként! emelkedéssel. Nézze meg szenzációs áras kirakataimat! Fehércégtáblá» 490 BOROS MIKSA Széchenyi lér 15. (Blau László melleit.) Bessenyei Laios pilóta, a pénteki repiüőffépszerencsétlenség áldozata kedden este meghalt (A Délmaggarors :ág munkatársától.) A Délmagyarország részletesen beszámolt arról a repülőkatasztrófáról, amely Szegeden a repülőtér közeléten történt Egy Fokker-gép leszállás közben felmondta a szolgálatot, hetven méter magasságból lezuhant és orrával mélyen a földbe fúródott A gép pilótái: vitéz Bessenyei Lajos és Szénássy Mihály súlyosan megsebesültek. Mindkettőjüket a közrendészeti kórházba szállították. Bessenyei állapota az első két napban kielégítő volt, de hétfőn komplikációk álltak be, ugy, hogy kedden műtéti beavatkozás vált szükségessé. Bessenyeit megoperálták, azonban a műtét már nem segíthetett. A szerencsétlenül járt pilóta este 8 órakor meghalt. Temetéséről még nem történt intézkedés. Holttestét valószínűleg Debrecenbe szállítják, ahol szelei laknak. legolcsóbb áron cí _ S IcsiekkereskedOBtl 9abll€l%jyl Dugonics lér 11. »x«ra. Teleion 11—07. Isterhózy sonkák, töllszeltek, virslik legnagyobb választékban, legolcsóbb árakon # | * _ _ — fBsier- és csemegeüzlelében Kniefinser km ncca i. ™ Tennlszlilők «e azok uakezerfl 8t: H u ir o z á s „ Steiiner kéazltOnél Hengsrereli. ízletes ebédmenü, leves, sOlt. főzelék, tészta x vagy sajt P VI0 Választékos vacsora —'70 RAFFAY étterem, Kossuth La|oa sugárut 4. sz m SrLichtmancipók, g de vhllozallnnul a legelegAnsabbak é» legjobbnk Belvárosi Cipőüzleíben VS^ÜL KUhHgés, rekedlség ét hurut ellen legjobb a KAKUKFt) CUKORKA tartalmazza a KokoklB (Thymna Berpyllnm)) h ki» aüratréa»e!t. Kapható Gergely Jenő 6 Szent Rókus gyógyszertárában, * Kossolb Lajos -ugárol Sí. az. Egy doboz Ara 40 fillér. Költözködésekéi féregmenies bulofkocslkbaa legolcsóbban vállal Csata Dezső, Kelemen ucca 3. szám. Hátul BT udvarbon. 156 Telefon: 28-02. Poloska és molyirJásf teljes szavatossággal Szegeden a 134 Lakásfertőtlenitö Vállalat Cián-lrodála vé<r« Dusroniui tár 12. Telafaa 31-77.