Délmagyarország, 1931. március (7. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-21 / 66. szám

PgHtt*ffY AKU1EM AP TS73Y ttOWWöS TTt. Öltöny»» llirinneétinb készen és FÖLDES IZSÓ FelléllenOI gyözödlék meg!!! Felöltő üjuünsagull méretűién jSSSXSTZ. SsuTmint bárhol!! Sport II) halfsor és uj csatársor a Rlpensla ellen Megírtuk, hojry a ferencvárosi vereség nyomín e Bástya vezetősége szegedi amatőrjátékosokkal akarja felfrissíteni a csapatot, aminek a távolabb! célja egy szegediekből álló proficsapat kialakulása lenne. A Bástya vezetősége az amatőrjátékosokat már a Rtpensia ellen is szerette volna szerepeltetni, azonban még egyik-másik amatőrjátékos ügyét nem lehetett véglegeznl és igy a Bástya vasárnapra a rendelkezésre álló erőkből állítja össze csapatát A csapatösszeállításnak az az érdekessége, hogy unittal játszik elOszOr a Bástya színeiben Koszta, ald a csapatban jobbszélsőt fog játszani. Koszta agyán még nem a régi, de már annyira ambicionál­ja a játékot, hogy a Bástya nem akart tovább várni beállításával. Uj összetételű különben az egész csatáraor. WahI a Jobbösszekőtő posztjára került Hat*is a dirigens, mellé balról Harmat áll, bal­szélső újból Kronenberger. Kurunczy sérülése miatt .n*g kellett változtatni • fedezetaort ls, Tóth játszik a középen, ai 6 helyét pedig Kitíllel töltik be. A Bástya tehát az alábbi Aeswiillitásban utazik Temesvárra: Baneda—Schmldt. Emmerling—Kitti, Tóth, Rless —Koszta, WahI, Havas, Harmat, Kronenberger. Néhány sor a 7:0-ról és a „szegedi csapatról* Irta: Sle» Sándor, a Bástya főtítkáft Sajnoc, én fs végigszenvedtem u elmúlt va­sárnap a Bástya ferencvárosi Sedánját Számítot­tunk vereségre, de, hogy 7 :«-ra kapjunk M, ezt jó*ta ésszel el sem képzelte senki, önmagamat kérdezem most amikor már ugy látszik, hogy kissé Medve van a gyászos eiredmény és én felsza­kítom • sebeket bogy mindenki láthassa: nekünk fáj legjobban mindaz, ami a Bástyát éri. nekünk, akik 6 éve jóban ás rosszban magunkra hagyva Id tartunk mellette. Bármerre mentem bárhol voltam, még az uocán fs utánam kiabálták tanácsukat, hogy hogyan mentsük meg a Bástyát Ezeknek szeretnék néhány 0APIULATDA UT mindenkit olc»0 Araival BLAU IGNÁTZ nöi, rertl, llaé*gyermel<ruha AruhAza Kelemen UCCA 3. 348 T«n meg v«ielkeny*ser neikUl ewm pAldAtian ole«A Ara»!ia>rúL A tok kdiUl néhány tátékoctaM ár< Női tavaszi kabát isniabu 20-tái NÖI Doubl kabát h«iii» 28-mi Női selyem esö­köpenyek ,15-«u | Férfl dlvaíOllflny . . . 25-wi | Kék és fekete CltOny 32-ao-m Tavaszi felöltők . . . 28-w Hubertus kabát reklám ár. • 24"­Szövet gumikabát . .20­Gyermekruhák . . . S--tái Tiroli nadrág . . . . 5-— Fiu és leányka matróz kabátok 18­Részletfizetésre is készpénzárban I szóval válaszolni. A tanácsadók között egyik, Solti Mihály régi sportbarátom volt, akit nem szükséges hozzáértés szempontjából Szeged futballhtvőinek bemutatni. Azzal kezdte, hogy »a Bástya érdeké­ben a következőket keltene csinálni*; félbeszakí­tottam és a kővetkező nyilatkozattételre kértem, mondd: »a Bástya érdekében a kővetkezőket va­gyök hajlandó tenni*. Erre szó nélkül abbahagyta a tanácsollst Egy másik ur a borbélynál fülelt le és a kérdőrevonáson felül szemrehányásokat tett örültem, hogy a borotvától való félelmem megakadályozott a vele való Izgalmas szócsatában, amely ugyan nem esetiem, de néha szükséges. Azzal kezdte az ur, hogy »Miért nem szerződtetnek csak szegedi játékosokat, akikkel együtt érezünk és viszont*. Néhány esetet szeretnék erre fel­hozni, amelyek a mult ügyei és igy már diszkré­cióra szükség nincsen. Mi !• Jól ismerjük eteket ez elveket és ezt tfizifik kf ml fs célnak. Nem sikerült Mert pél­dául, amikor a szomszédos Kistelekről Pigniez­klt akartuk megszerezni, akkor a 18 éves kezdő játékos — heti 40 pengő fizetést biztos állást és garanciát kért még arra. hogy leérettségiztetjük, mindezeken felül pedig egyesülete még 1000 pen­gőt kért é« egy csapatra való felszerelést... Eze­ket a »méltányosc feltételeket nem tudtuk nagy szegénységünkben elviselni, erre inkább — Jól­lehot olcsóbban — máshova szerződött. Néhány nappal eaelőtt a csabai Szanfsztó jelentkezett ná­lunk. Egyesfiieto csak 20M pengőt éa egy Ingyen mérbSzést kért érte, azonkívül a játékosnak is vol­tak Igényel. Mindenki emlékszik, leszerződtettük Puzsfnt, Stemlert, Elxmerl és amikor jóakaratú türelemmel szerepeltettük őket, a közönség mint egy ember rudult fel ellenük és kívánta a csa­patból való kihagyásukat fis sok baj van olyan szegedi játékossal is, vagy mondjuk volt, akik felfutnak a »krekk« jelzőig. Ezek aztán állandóan 1 elkérezkednek tőlünk, mert jövőjüket nagy csa­! pataknál látják biztosítva, ilyenkor mélyebbre kell • nyúlni a zsebbe.. Most fs és mindenkor tárgy®­j lünk szegedi játékosokkal és azok egyesületeivel, mert s felhozott nehézségeken túltéve magunkat, mégis ez a főtórekvésünk, megadni a szegedi Jel­leget. Azt tapasztaljuk, » Játékosok Igényel olyan túlzottak, hogy a legtöbb esetben megegyezni nem tudunk, az egyesületek pedig majdnem minden esetben a legrldegebben elzárkóznak, vagy pedig a leglehetetlenebb anyagi feltételeket kívánják tő. Ifink. Sőt előfordult hogy bojbottmozgalmet tn«B. tottak ellenünk, ha játékosokat veszünk el tőlük. Sajnos ezen amatőregyesületi vezetők legtöbbje az, aki aztán kivánja a Bástya csapatában a sze­gedi játékosokat... Ml a teendő tehát? A Bástya nem nevelhet magának játékosokat mert ehez anyagi ereje nin­csen, csak szerződtetett Játékosokat szerepeltethet és ezek egyhavi javadalmazását a szövetségnél kész­pénzben leJétbe kell helyezni; a Bástyának nem lehet célja lekötni a profisport részére olyan Já­tékosokat akiket nem használhat 100 százalékban biztosan, mert ezeket az amatőrcsapatoktól von­nánk el egyrészt másrészt az illető játékos ax utolsó szereplésétől számított 2 évig nem játszhat újból amatőregyesületben. Ezeken a bajokon egy a segítség. Hívjon össze dr. Somogyi Szilveszter polgármester ur — aki a város vezetői közül — sajnos — az egyedüli, ald lelkesedéssel karolja fel a Bástya ügyeit és annak fennmaradásáért min­dent elkövet — hivjon össze egy értekezletet az xmatfircsapatok vesetőinek bfvoná&aval és minden a ma Ifire gyesi) let állítsa egy-egy aktiv, dolgozni akaró, elismert vezetőjét a Bástyába és ezek a Bástya rég! vezetőivel kiegészítve vigyék előbbre a Bást;a figyelt Ezeknek az amatőrvezetőknek lesz a feladata kitermelni azokat a játékosokat, akik azután a Bástya csapatában Szeged színeit képviseljék. Az amatőrjátékosokba pedig ba kel! oltani azt • vágyul, hogy mft Jeleni a Bástyában Játszani és az ország határain tul is Szeged színeiért köz­denj. Nem szabad belebeszélni ezekbe a derék játékosokba, hogy a Bástyában csak »egy jöve­delmi forrást* tekintsenek és dolognélküli megélhe­tést Ha ezeket ai uj elveket ugy az amatőregye­sületi vezetőkbe, mint a játékosokba elültetjük, akkor magától fog adódni a szegedi csapat, amely mind annyiunké. A Bástya vezetői, újra hangsúlyozzak, szívből várják az u] munkatársakat, kiknek már anyagi áldozatokat sem kell hozni, ha a fentebb ismerte­tett elv érvényesülni fog. Ha mindenki összefog, akkor nem kell majd többet 7:0-ás vereségről be­ty.ámolnL nf.m kell maid a mentőkórülményeket felsorolni, hogy a Ferencváros elleni mérkőzésen bokáig gázoltak a játékosok a sárban hogy Koszt*, Kronenberger és Fehér beteglistán van, hogy Ku­runczy az első percekben lesántult hogy Wahlt kiállították, hogy a Havas nemrégen épült fel súlyos betegségéből. Ezekre a mentségekre nem ko­rülhet sor, ha a polgármester ur sürgősen összehív mindenkit hogy megmentsük Szegednek és a ma­gyar sportnak a Bástyát Birkózó verseny. A felsőipariskola az Ifjúsági blrkozósport fejlesztése érdekében vándordijat ala­pított. amelyért az első versenyt március 22-én délelőtt 9 órakor tartják meg a rókusi tornacsar­nokban. A vándordíjért a KISOK-ba tartozó egy­letek Indulhatnak, megnyerése háromszor egymás­utánt vagy ötször nem sorrendben kővetkező győzelemhez van kötve. Ylvóakadémia bemutató. A Szegedi Vasutas Sport Egyesület vivószakosztálya március 22-én délután 5 órakor a rókusi elemi iskola torna­csarnokában akadémiai bemutatót rendez, ame­lyen a SzVSE hölgy, férfi és gyermekvivői vesz­nek részt. KOhOgé*, rekedt»*q é« hurut ellen I«gjabb * KAKUKFÜ CUKORKA twMnun * Kakákra (Tbymtu B«rpylhimY) hatiuM »2*»tr*«»»lt K.Ph»t« Gergely Jenő « Sml UkM ffrAgniert&r&bao. KosaoSi Latna nfént SL ML «3T Egy doboz Ara 40 fillér. WEISS MANFRÉD R. T. » mezőgazdasági gépeinek lerakata Korosa ncca 3. Kaphatók: Ekék, togstos kapálók, baronái, répa-, szeesksvágók, kukorica morzsol ók, darálók, u,j­remdsierö gyümölcsfa*- és szőlípermeteaSk, vető­gépek, traktorok, tejesksnnák, növény és gyümölesfá védelmi szerek. Olcsó gyári árak. Kedvező fizetési leltételek. EgyedUl nálam kaphatók a vIlAghlrtl STYRIA TRIUMPH kerékpárok CSEPEX kerékpárok 105- P részletre. Szántó Sándor iXO^i^^ s? csoportnak, egyesnek, hónapok, hetekre. Dr. Treer, B ocskay n. 8, d. u. ViB. Telefen 19—20. TEMKISPALYRT délelőttre BÉRBEADUNK Szőlőoltványok Rím* it gy8k«re» TMuSk, nlo»£ terrnolSl Sron b*«mr»ibat6k (•••kA EIAbIAm Oki. ét borisnMlSntf MBDO flórian OyOngyU, ZimlT nt 4. Hnx.nl »tma vesMSft, caabaayUnfrve. aasuafofl tooo rn 19 P. Sanla, mutkatótnnrll lOOO-re 14 P, Bor/a/ok lOOO-re 12 P. 35 Kerten drfegreékef. H. Lengyel Grele kozmetikai intézete Kállay Albert ucca 1. sz. Egyéni arcápolás, alkalmi ki­készítés, Összes szépséghibák kezelése. Olcsó bérletrendszer. Szenzációs tavaszi ajándék! Aki húsvétig nálam 8 drb. művészt kivitelű fény képieve e*őior>ot rendel meg S P-ért, az egy drb. 18x24 es nagyságú, művészi kivitelű 4! fényképnagyilási Ingyen k&P­IRIIZ fényképész Szeged, Somogy! u. 24,

Next

/
Oldalképek
Tartalom