Délmagyarország, 1931. március (7. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-15 / 61. szám

2 DÉLMAGYARORSZAG (931 március 15. föld országaiban pedig fokozott erővel folytassa • vflág közvélemény felvilágosításának munkáját, hogy az adott pillanatban mindenki Magyarország határain tul ls tájékozva legyen azoknak a köve­teléseknek jogosságáról, amelyeket mi a magyar határok megváltoztatása érdekében támasztunk. — Magyarország történelme egyik leggyászosabb március idusán újból fzent fogadalmat teszek, hogy a megkezdett harcot a magyar nemzet oldalán vál­tozatlan eréllyel tovább folytatom mindaddig, amig céljainkat el nem értük. Lord Rothermere. Gazdák, hizlaldák, gazdaságok figyel­mébe! Mielőtt szükségletét fedezné: Szójadara Földidió Répaszelet és egyéb mindennemű erőtakarmányban, kérjen árajánlatot Weil Béla Jakober a Cle Wien képviselője Szeged, m Horváth Mihály u. 0., I. em. 0. dékánja ismertette azokat a nehézségeket, ame­lyek az elmúlt 8 esztendő alatt egyfelől a nép, másfelől a hatóságok részéről felmerül­tek. A debreceni Alföldkutató Bizottság ne­vében meghivta a műegyetemi és a szegedi bizottságokat a debreceni Alfőldkutató Bizott­ság májusban tartandó ülésére. Bodnár János debreceni professzor kémiai kutatások eredményeiről számol be. Speciális vizsgálatokkal sikerült az alföldi ártézi ku­tak minimális jódtartalmát kimutatni, mely­nek egészséges hatása már a külföld figyel­mét is felkeltette. Telegdt Roth Károly'a földtani kutatások alapvető jelentőségére mutatott rá. Soó Rezső a botanikusok munkatervét ismertette. Végű! dr. . Kogutowicz Károly javaslatára az érte­kezlet felkérte a kultuszminisztert az Orszá­gos 'Alföldkutató Tanács megalakítására. En­nek volna a feladata a három Alfőldkutató Bizottság munkájának az irányítása, a* or­szágos tudományos intézményekkel Való Kap­csolat biztosítása, a hatóságok segítségének kieszközlése és elsősorban a kutató munká­hoz szükséges anyagi források előteremtése. Technikai központokat a tanyákra Tervek és javaslatok az Alföld problémáinak megoldására (A Délmagyarország munkatársától.) Jeleo­tette a Délmagyarország, hogy pénteken Kit­helsberg kultuszminiszter elnöklésével zárt ér­tekezletet tartottak a szegedi és a debreceni tudományegyetemnek, valamint a budapesti műegyetemnek azok a professzorai, akik az alfőldkutatás problémájával foglalkoznak. A" zArt értekézlet anvagáról csak szombaton ad­ki közlést. Az értekezletet a kultuszminiszter nyitotta meg, aki vázlatosan ismertette az alföld kutatta céljait Az eddigi kutatások eredményéről dr. Kogutowicz Károly professzor, a szegedi al­főldkutató bizottság ügyvezető-elnöke szá­molt he. Hültl Dezső, a műegyetem rektora bejelen­tette, hogy a mult év decemberében megala­kult a Műegyetemi Alfőldkutató Bizottság. Tag­jai a műegyetem professzorai. Azóta elkészí­tették a szakkörükbe vágó kérdésekre alföldi munkaterveiket. Ezek közül ismertette Slg­mond Elek javaslatát. Legjelentősebb javas­lata oda irányul, hogy az Alföld tanyarend­szerének kulturközpontjain technikai közpon­tokat is kellene felállítani, megfelelő mező­gazdasági és ipari üzemekkel. Fölveti továbbá kisebb arányú kartongyártó üzemek tervét, ahol kukoricaszárból és gabonaszalmából le­hetne termelni a karton anyagot, sőt müsely­met, celluloidot és robbanóanyagot is. Méhes Zoltán professzor javaslatában az Alföld forgalmi viszonyainak tanulmányozá­sát sürgette. Zelovich Kornél részletes tanul­mányt mutatott he az Alföld közlekedési viszo­nyaírói Fóhrlnger Sándor az okszerű víz­gazdálkodás nagyfokú jelentőségére mutatott rá Az Alföldön teljes egészében nem lehet­séges az öntözés megvalósítása. Tavaszra va­lamennyi vizet lehet biztosítani, nyárra már kevesebbet. Hogy az erednénvt biztosítsuk, mindenekelőtt nagy szükség van csSk útháló­zattal a talajvíz tüzetes tanulmányozására. A lecsapolás, ármentesítés és öntözés kérdése szorosan összefügg, ez azonban nem pusztán műszaki kérdés, ahogy eddig látták, hanem nemzetgazdasági, mezőgazdasági és szociális kérdés is egyúttal. Súlyos kérdés a Duna­Tisza-csatorna problémája is, amely rendkí­vül költséges megoldást igényel. Ma a befek­tetésekért a felelősséget vállalni nem lehet. Meg lehetne azonban teremteni az előfeltételt a tiszai hajózással és a Tisza-völgy egyöntetű öntözési terveivel, roely ennek a vidéknek nép­sűrűségét erősen fel nővel né. A magyar vizi­mérnők munkáját mindenkor nagy megér­téssel fogadta a magyar főldmivelő n?p. Varga László a tudományos városrendezés feladatait ismertette. Möller István a közép­kori építőművészet emlékeinek jelentőségére hívta fel a figyelmet. Waelder Gyula javasolta az alföldi városi és tanyai lakóháztipus összegyűjtését és a modern alföldi lakóház formájának kialakí­tását. Poscht Imre és Pattyanfyns Ábrahám professzorok együttes javaslatukban rámutat­nak az Alföld technikai erőforrásainak, az energiaforrásoknak a jelentőségére. Veress Gábor üzletigazgató javaslatára az értekezlet kimondotta, hogy a debreoeni és a szegedi Alföldkutató Bizottságok is létesí­tenek technikai szabályokat. Buday Árpád Möller István Javaslatához pótinditványt terjesztett be. Javasolta, hogy a két alföldi tudományegyetem művészettör­ténetben és régészetben kiképzett tanárjelölt­jei ösztöndíjjal, vagy más módon gyakorlati műszaki ismeretek eisajátitása végett bizonyos Időre osztassanak be Möller professzor inté­zetébe. Dr. Milecker Rezső, a debreceni egyetem Irók, ha találkoznak Irta: Mór* Ferenc. Nem lehettem ott a nagy lakozáson a Gellért­szállóban, mikor méltóságos és kegyelmes arak be­balzsamozták Kóbor Tamás negyven éves írnoki érdemeit. Azért mondok irnok-ot, mert ebben benne van mind a két életünk, az újságírói is, meg az Írói ls, amit Magyarországon nagyon nehéz elválasz­tani egymástól. Ugyan nincs is miért elválasztani, mert a magyar glóbuszon már Petőfi óta össze­tartozik a kettő. S őt is azzal siratta el negyven­kilencben a Garay .Tánosék tnasa, mikor a seges­vári hirt meghallotta a gazdáitól: — Ejnye, ejnye, pedig llven nagy Írnoka nem lesz többet ennek az országnak! Hát Budapestnek se lesz többet olyan nagy •rnoka, mint amekkora Kóbor Tamás. Persze en­nek a konstatálásához nem kellek én, mert ezt a pesti hivatalos emberek maguktól is észrevették. Nem is ezért szerettem volna én ott lenni a ju­bileumon. Hogy mi keresni valóm lett volna nekem, a vidéki skribllfexnek, a pesti Írói sokadalomban? Hát először is az, hogy kölcsönkenyér visszajár, már pedig Kóbor Tamás is igen szívelhet engem. Mondani ugyan még nem mondta, de hát néha a mondatlan szóból többet lehet érteni. Két-három esztendeje ha van annak, mikor először kezet szorítottunk Kóbor Tamással, gondolom, a Kass­ban, a BákosI Jenő világító árnyékában. De azóta, ha nekem valami garázdálkodásom van Pesten, Kóbor Tamás azon igen csak jelen van, irodalmi főrendnek az újságíró szürke ruhájában is. Már pedig ő nem az az ember, akit oda vinne a Iába, ahová a szive nem akar menni. Aztán azt is hal­lottam, hogy a múltkor valami kecskeméti előadá­sában ls eszébe jutottam neki, pedig tz is olyan dolog, arnit nem korommal való felírni a ké­ménybe. Mert az Írók mind testvérek ugyan, de abból rendszerint azt a következtetést vonják le, hogy — nem emlegetik egymást, mikor sokad­magakkal vannak. Hiszen nem Illik az embernek a testvérjidről beszélni. Különösen jót. Az a szeretet vitt volna engem él a Kóbor Tamás jubileumára, amely a tanítvánnyal mindig keres­teti a mester közelségét, aki meg szokta simo­gatni. Most én simogattam volna vissza, ha esek asztalvégről, kuckószékről ls. S hozzátettem volna a pesti tósztokhoz, hogy sokan vagyunk ám mezei hadak ls, akik ugy érezzük, hogy közel vagyunk Budapest Írnokához. Nemcsak a Rovás révén, amlvet iskolát csinált minden vidéki szerkesztő­ségben, hanem annak a sok évfolyamos nevelő­intézetnek a révén is, amit ugy hívtak, hogy A fíét. Most, tudom, nem szoká* már emlegetni, sőt azok Is letagadják, akik benne neveledtek. fin csak hébe-hóba jutottam hozzá, mint félegy­házi diákgyerek, keserves kondíciókból megku­porgatott filléreken, de ami a kezemhez jutott belőle, arről még most ls többet tudok, mint amit egy héttel ezelőtt olvastam. Dicsekszem is vele. hogy én is jártam ebbe az iskolába, ha nem Igen látszik is meg rajtam. A klasszikusok mellett, akiket én sokak muszájból szerettem, egé­szen jól megfért az én süvölvény-szívemben Tóth Béla és Heltal Jenő, Kóbor Tamás és Ignotus. A szivemet amazok nyitották kí, — a szememet ezek De ez még mindég nem az, amivel rátámaszkod­tam volna Kóbor Tamásra az öröme napján. Le­het, hogy szégyeltem volna a nagy ragyogásban a magam kis tükőrdarabjával sütni a szemébe. Ami tisztáznivalóm lett volna vele, az nem az én dolgom, hanem az irodalomtörténet kérdése. Még pedig a szegedi irodalomtörténeté. Mert van ám az is — tán még jobban van. mint szegedi iro­dalom — ha egyelőre csak néhány marékravaló anekdotából áll is. (Ugyan ugy látom, Preszly Ló­ránt barátomuram most már a komoly részével is nekivágott. Amilyen coergtlnu ember, kítulik t<ye, hogy végigcsinálja. Nagy mulasztást tesz vele Jóvf.) A szegedi irodalom anekdotakincsébe tartozik Tömörkény István és Kóbor Tamás találkozása. Harminc-egynehány évvel ezelőtt lehetett Kóbor már akkor magasabb sarzsi volt Tömörkény 1« tul volt már az első feltünedezésen, elérte >« tehetséges fiatal Írót rangot Már A Hét-ben Is megjelent egy novellája — gondolom, a Meg ő I­tek egy legényt dmfl — s teljesen ludokoft volt a szegedi újságíróknak az a fáradozása, hogy az Itt cékléző Kóbor Tamást összehozzák Tömör­kény Istvánnal. Nem kellett éppen nagy biztatás nekik. A pesti Író a Kassban várta az éjféli vona­tot s Tömörkény Istvánnal szemben nem kellett rendőri erőszakot alkalmazni egy kis kimenő Irá­nyában. A csárdát ugyan jobban kedvelte, mint a s z á 1 á -t, de azért a Kassfa se haragudott, noha a borát mindig Így dicsérte meg: — Jó bor. verte volna el a jég a tövlt utról-utra. Azért a Kóbor Tamás tiszteletére csak fölvette a fehér mellényt és megkereste a pesti vendéget a Kassban. Nem is nagyon kellett keresni, nagy tár­saság vette körűi, s tartották szóval, tömték sze­gedi anekdotával, egész addig, míg Tömörkény meg nem érkezett. Akkor aztán: contlcuere om­nes. Mindenki azt leste, mi lesz most ha a leg­szellemesebb pesti iró s a legragyogóbb humoru szegedi iró összekerül. Hát nem lett semmi. A két ur fejet biccenteit egymás felé, kezet szorítottak, aztán hallgattak. Kóbor valószínűleg elcsudálkozott azon, hogy a szegedi kolléga milyen rendes, komoly urt ember, akár segédtanfelfigyelő is lehetne, ae makra pipája, se kostól származó sallangós acskója, hanem ciga­retátt sziv, azt is d ó z n i b u 1 szedi elő. Valószí­nűleg Tőm örkény is eltűnődött egy kicsit rajta, hogy nini, hát ilyen vékonyka kis ember az a nagyha­talmú pesti iró, aki ugy egreciroztatja a bekül­dött kéziratokat, eugsfürer Éliás Csamangó a zöld­fülű regrutákat. Es lám, nem is olyan kákabélű ez a pesti, mint amilyennek látszik, még csak nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom