Délmagyarország, 1930. december (6. évfolyam, 272-294. szám)
1930-12-10 / 278. szám
2 nf т,мЧс. т л nrmsztf: i9?n december 1СГ két ország közt kielégítően szabályozott gazdasági kapcsolat jelen válságát a csehszlovák részről kezdeményezett revízió és alkalmazott felmondás vállolla ki, melynek célja az volt, htígv a mezőgazdasági termékek és a liszt csehszlovák vámja tetemesen fel légijén emelhető. Magyar részről tehát nem indokolható a részleges revíziós törekvés címén felborítani mindannak rendezését, amit az 1927. évi kereskedelmi szerződés küzdelmes tárgyalások után szabályozott. De nem fogadható el a csehszlovák javaslat azért sem, mert teljesen rendezetlenül hagyja azt a helyzetet, amit a bttza és rozs őrlésénél, valamint a küllőidről behozott liszt forgalombahozatalánál kötelezően előirt keverésről szóló november 7-i csehszlovák törvény teremtett. A magyar kormány a két ország közti gazdasági kapcsolat ideiglenes rendezésének is feltételéül kénytelen tekinteni a buza keveréséről szóló rendelkezések módosítását és a lisztkeverésre vonatkozó előírások hatályon kivül helyezését. Лет ludfák megoldani a francia Kormányválságot Нагiбои után Caval Kísérletezik (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.") Párisból jelentik: A visszalépett Barthouután Laval kapóit megbízást kormányalakításra. Laval tárgyalásai azonban még nem sikerültek. A radikális párt kedd estik nem döntött arról, hogy hajlandó-e belépni olyan kormányba, amelyben Tardieu és a Mariincsoport tagjai is résztvesznek. A nehézségek ugy elvi, mint személyi tekintetben igen nagyok és egyre nagyobb valószínűsége van annak, hogy Laval kormányalakítási kísérlete sem fog sikerülni. • i „A reklám hasznos és szükséges A házalás, a reklám és egy miniszíeri rendelet a Kereskedők Szövelsége előli (A Délmagyarország munkatársától) A Szegedi Kereskedők Szövetségének nagytanácsa kedden este népes ülést tartott a Llovd Társulat termében. Az ülést Vérles Miksa alelnök nyitotta meg, majd dr. Landesberg Jenő ismertette a kereskedelmi miniszternek az élelmiszerüzletekre vonatkozó rendeletét, amely szerint ezután az élelmiszerüzletek megnyitásához még külön telepengedély is szükséges, illetve az iparhatóság bírálja felül, hogy az üzlet a közegészségügyre nem káros-e. A főtitkár megjegyezte, hogy ezzel a kormány súlyos fegyvert ad különösen a vidéki szolbirák kezébe, A rendeletet csak egy lépés választja el attól, hogy a már meglevő üzleteket is betilthassák. Az elnökségnek az az indítványa, hogy a rendelet ellen indítsanak országos akciót. Az ülés az indítványt B:tda Bertalan kibővítésével elfogadta. Dr. Landesberg ezután a házalás problémáját Ismertette. Előadta, hogy a kormány szövetakciója nem sikerült, ezért engedélyt adtak az olcsó szövetekkel való házalásra. Igaz, hogy Szegeden határozott rendelet van, amely minden fajta házalást tilt, mégis az elnökség javaslata az, hogy nyomatékosan hívják fel a rendeletre a hatóságok figyelmét azzal, hogy ez a rendelet még az állami szövetek ügynökeit és gátolja a házalásban. Korda Jenő azt javasolta, hogy a kontárbiztosok módjára a szövetség állítson házalóhlzíoso'íat. Vértes elnök hozzászólása után nagyobb vita indult meg, melynek során dr Landesberg kijelentette, hogy tuiajdonképen a gyárosok és a nagykereskedők házalnak, amikor megrendel ésgvüjtés ftrügye alatt autókon leviszik vidékre az árv.t és a megrendelés felvétele után azonnal le is szállítják. Roda Bertalan, Fenyő Mátvás, Korda Jenő. Dacsó Arnold és még többen szólaltak fel a kérdéshez. A tárgysorozat utolsó pontja az üzleti reklám Qgye volt. Dr. Landesberg főtitkár referálta, hogy a szövetség figyelmét az elmúlt napokban felhívták arra, hogy Szegeden szokatlanul erős reklámkampány indult emg. Az első hozzászóló Rudolf Andor volt, aki arról beszélt, hogy egyik-másik reklám túlmegy az izlés határain és beleütközik a tisztességtelen verseny kereteibe. Javasolta, hogy bizottság ellenőrizze, hogy egyes hirdetések tartalma megfelel-e a valóságnak. Korda Jenő hangsúlyozta, hogy az újságreklám igen fontos dolog, éppen ugy szükséges a kereskedőnek, mini ahogy szükséges, hogy például raktárát a betörés és tüz ellen biztosítsa. Vérlcs elnök ezután bejelentette, hogy az ülé,sen jelenlevő Llgotl Jenő, a Délmagyarország kiadóhivatal! igazgatója kért felszólalásra engedélyt. A tagok az engedélyt egyhangúlag megadták. Ligeti arról beszélt, hogy nem lehet megakadályozni azt, ha valaki olcsón vesz. olcsón ne adjen, a kiskereskedői árakat nem lehet kartellirozni. Ma már az egész világon tudják, hogy milyen fontos a reklám. Azt senki sem kívánhatja, hogy a szövetség, vagy a kamara odaálljon cenzornak a hirdetések mellé. Aki érzi, hogy illoyalitás, vagy valótlanság van valamelyik hirdetésben, az tegyen feljelentést az illető ellen. Aki még ma is a régi »nem hirdetünk, úgyis eladunk« elve alapján áll, — az elvesztette a játékot Azt ajánlotta, hogy a kereskedők szervezzék meg a reklámot és tartsanak előadásokat a helyes és korrekt reklámról. Vértes elnök ezután kijelentette, hogy ma már nem kétséges a reklám szükségessége és haszno«. sága. A szövetség csak az Izléslelen kinövések ellen keres orvoslást. Fenyő Mátyás felszólalása után Vérles Miksa összegezte a felszólalásokat. A szövetség átiratot intéz az egyes szakosztályokhoz azzal a kéréssel, hogy alakítsanak bizottságokat, amelyek figyelni fogják az esetleges kinövéseket. Peyer Károly a képviselőházban nyilatkozott a budapesti „Zinovjev-levér-rftl »Opere'tszerü levélhamísltások — 1700 pengőről« Budapest, december 9. A képviselőház mai ülésén napirend előtti felszólalásban tette szóvá a budapesti »Zinovjev-levelek« ügyét Peyer Károly. — Napok óta gvanusitó hirek jelennek meg a jobboldali sajíóbaii, — kezdte Peyer Károly beszédét. — Ezek óvatos közlések voltak, tulajdonképpen konkrét állításokat nem tartalmaztak Tisztában voltunk azzal, hogy « jobboldali sajtó hazugságokért nem megv a szomszédba. Alroásy elnök: Kérem a képviselő urat, ne személyeskedjék és ne sértegessen. Peyer: Ezeket a gyanúsításokat a »Népszava« már visszautasította. A szociáldemokrata párt mindig nyíltan folytatta működését. Az egyik jobboldali lapban, a Magyarságban levelek jelentek meg .Mulatságos, hogy ezeken a leveleken nyoma sincs a gyűrődésnek, már pedig, ha a postára adnak levelet, azokat legalább is kétrét hajtják össze. Ezenkívül nálunk soha sem szokott senki ugy aláírni levelet, hogy »Deln Garami Ernő«, ha•nem azt irjuk, hogy »elvtársi üdvözlettel«. A hamis levelek ügyében különben » cseh szenátusnak az a tagja is nyilatkozott, akinek állítólag ezeket a levelekel küldi® Garami. Ezekben a hamis levelekben van egy kis hazaárulás, egy kis Oltó denunciálás, egy kis kémkedés, egy kis titokzatosság. A Magyarság különben nem először közólt hamis adatokat. A frankhamisítás korszakában divat volt a hamis aktákat gyártani és árusítani. Az, hogy az ébredők egész levéltárát eladásra ajánlották, közismert dolog. Ma még nem tudom meg állapítani, ki követte el ezeket a hamisításokat, akik azonban ezeket a leveleket közölték, tisztában voltak azzal, hogy ezek a levelek hamisítások. Ha nem volna városj választás, ezekre a levelekre nem került volna sor. Az angol választás előtt is napvilágra került a Zinovjevleiél, melyről a választások után kiderült, hogy hamisítás. Az a kétségbeesés, hogy a válaszlók tömegei hagyják olt ftkel, késztette arra azt az oldalt, hogy ezekkel a .levelekkel próbáljanak halni. — Az van a levélben, hogy a szociáldemokrata párt 10.000 cseh koronái kért. Ez l'OO pengőnek felel meg, ennyiért nem áruljuk el magunkat. Még ha egymillió cseh koronát írtak volna, hiszen ugyanazzal a fáradtsággal ezt is írhatták volnál Egészen operettszerü, hogy 1700 pengőért a ma. gvarországi szociáldemokrata párt vezére levelet irjon a cseh szenátus elnökének és külön futárral bizza azl. Még hamisítani sem tudnak! — Ha pert indítunk, azt csak a választások után tárgyalják, kis pénzbirsággal megússzák, enynyit pedig megér az Üyen választási trükk nekik. Ajánlottam népgyűléseken, hogy pártatlan fórumra bizzuk annak elbírálását, hogy valódi-e a levéf, vagy hamis. Ha valónak bizmyul, hajlandók vagyünk megszüntetni a Népszavát, kivonulunk Ш parlamentből és lemondunk a községi választásokon való részvételről. De ha nem igaz, akkor a másik oldal is vonja le a konzekvenciákat ég lünjön el a politikai éleiből az, aki ilyen aljas eszközökkel dolgozik. — Pert indítunk az összes lapok ellen, ameíyefc ezt a hamisítást átvették. Az üggyel kapcsolatban a belügyminiszter kijelentette, hogy: »Ha igaz a vád.« A miniszter ur informáltassa magát,mert ez a kitétele sértő. Wolff Károly azt mondtál Nem tűrhető, hogy a nemzetet újból forradalmositsák. Wolff Károly mondta ezt, aki letette it esküi a nemzeti tanácsnak, eladta az udvari borokat, szocializálás! Javaslatot készített. Ennek V Wolff Károlynak a védelmére nem vagyok kíváncsi. A többi nyilatkozónak nem válaszolok^ ezeket a nullákat nem akarom többre értékeint. Ezután áttértek a takarékossági törvényjavaslat tárgyalására Reisehl Richárd hangoztatja, hogy ijesztő helyzetbe jutott a magyar mezőgazdaság. A gazdák után az iparosok és a kereskedők következnek, ma már nemcsak a férgese hullik, hanem az egészséges kereskedő is. r< Évszázados cégek mennek tönkre. Az iparosoknak még karácsonyra sincs munkájuk. De nemcsak ezek a kasztok állanak rosszul. Kultúrpolitikánk csődje, hogy évi 2—ЗМЯ diplomás kélségbeesetlen néz körül, hol helyezkedhetne el. Iskolaépítésünk kissé túlzott. Nem lehet felekezeti kérdést csinálni .ebből. Össze kell vonni az iskolákat. Az álláshalmozásoknál nem kimutatásra van szűkség, hanem a legsürgősebb meg szüntetésre. Abszurdum, hogy a képviselők dijai ma 31 százalékkal magasabbak, mint voltak a békében. Határozati javaslatot nyújtott be a képviselők fizetésének 15 százalékkal való leszállítására. Meskó Zoltán: A képviselők számát Is le ke!lene szállítani legalább százra.» Relschl ezután hangoztatta, hogy szűkség van ugy a képviselői, mint a tisztviselői Összeférhetetlenségi tőrvény revíziójára, A javaslatot nem fogadta el. Neubauer Ferenc volt a következő felszólaló. Szerinte egészséges fejlődés nem lehet addig, 9mlg a jóvátétel Demoklesz kardja lebeg felettünk. Tudja azt, hogy a takarékosság területén még tovább is lehetne menni, azonban ezek az intézkedések nem lennének népszerűek. Wolff Károly szólalt fel ezután személyes kérdésben. Gyerekes rágalmaknak minősíti Peyer Károly vádjait. Mindazt, amit Peyer Károly elmondott, évről-évre visszatér, jóllehet már egyszer megcáfolta azokat. Kábé* Lajos beszédében rámutatott arra, hogy Németországban a pénzügyminiszter kötelező ígéretet tett az adók leszállítására. Nálunk ennek a fordítottja történt. Az adómentességi létminimum olyan alacsony, hogv nem is nevezhető létminimumnak, mert nem biztosit megélhetést. Fel ЬеП emelni az adómentesség halárát. Szüntessék meg a költségvetési hileltullépéseket és akkor nem lesz szükség adóemelésre. Az elnök ezután napirendi indítványt tett Peypr Károly hozzászólásban ismertette a cseh szenátus elnökének a szociáldemokrata párthoz irt levelét, amelyben Mielentette, hogy példátlanul hamis mindaz, ami a Magyarságban vele kapcsolatban megjelent. Egvben érdeklődik aziránt, van-e módja arra. mint külföldi állampolgárnak, hogy az illelő lap ellen eljárást indíthasson. Peyer arra kérte a minisztert, hogy sürgős vizsgálatot indítson annak kiderítésére, hogy a hamisítást kl követte el és gondoskodjék megtorlásáról. A hamisítások alkalmasak arra, hogy kedvezőtlenül befolyásolják a most meginduló magyar—cseh kereskedelmi tárgyalásokat. Az elnök napirendi indítványát ezután elfogadták. Az ülés 2 óra után végződött