Délmagyarország, 1930. november (6. évfolyam, 247-271. szám)

1930-11-14 / 257. szám

Rcvai Manci Bakos Károly Csonka Etuka A Ház elfogadta a birói képesítési pótlékról szóló fa vaslatot Budapest, november 13. A képviselőház mai illésén Alniássy László elnök bemutatta Moyzes •Jánosnak, a regőoei kerületben megválasztott el­lenzéki képviselő megbízólevelét, majd a birói képesítési pótlékról szóló törvényjavaslatot Dési (réza előadó ismertette. Minthogy a javaslathoz i;em iratkozott fel. szónok, Zsítvav Tibor igaz­ságügymliliszter beszélt és köszönettel ve'-te tudo­másul az egyhangú állásfoglalást. Bámutatott arra, hogy a törvényjavaslat tulajdonképen már meg­lévő terheknek törvénybe iktatását jelenti. Kiemeli, hogy a birói pótlék minden fizetési osztályban ugyanakkora. A miniszter felszólalása után a ja­vaslatot általánosságban egyhangúlag e'fogadták. A cimhez Gaál C.aszton szólt hozzá. Helyesli a pvaslat intencióit, de arra kéri a minisztert, hogy , az állami munkáSbiztositó hivatal birói osztályába sorozott és már nyugdíjas tisztviselők is részesül­hessenek a birói pótlókban. Zsjtvay Tibor igazságügyminiszter elismeri, hogy vannak jogos igények, amelyek beleillenek ebbe a törvényjavaslatba, a felvetett gondolat azonban nem ebbe a keretbe tartozik, mert nem arról van szó, hogy uj terheket vállaljunk,, hanem, hogy a régieket elismerjük. Az első szakasznál Erődi Ilarrach Tihamér azt a kiegészítő indítványt tette, hogy a Máv. jogügyi osztályában alkalmazott tisztviselők is részesül­jenek a birói képesítési pótlékban. Zsitvay Tibor kijelentette, hogy a mai körül­mények között nem járulhat hozzá a megfelelő fedezet hiányában. A többi szakaszt vRa nélkül fogadta el a Ház. Ezzel a mai napirend ki is merült. Ezután az el­nök napirendi javaslatot tett. A legközelebbi ülést kedden tartják és ennek napirendjére a birói képe­sítésről szóló tőrvényjavaslat harmadszori olva­sását tűzték ki. Az ülés negyed 12 órakor ért véget. Pestre akart utazni, kifosztotta barátnőit (.4 Délmaggarország munkatársától.) Szabó Sándorné állásnélküli ápolónő ezév nyarán a Zászló-ucca 2. szám alatt lakott két barátnőjével: Maczkg Borbálával és Kahőd Júliával. Állásba sze­retett volna jutni, de sehol sem tudott elhelyezkedni. Barátnői tanácsára ekkor elhatározta, hogy Buda­pestre utazik és ott próbál szerencsét. Útiköltsége ;i7onban nem volt. Kért a barátnőitől, de azoknak sem volt annyi, hogy adhattak volna. Szabóné azonban mégis elutazott. Igen ügyesen oldotta meg a kérdést. Egyik este, amikor mindhárman lefeküdtök, meg­várta, amig a másik kettő elaludt. Felkelt, meg­győződött arról, hogy a két barátnő mélyen al­szik. Gyorsan felöltözött, majd lázas csomagolásba fogott. Ot perc alatt bőröndökbe gyűrte barátnői ftsszes holmiját, a ruhákat, fehérneműket, azután kisurrant az ajtón. A barátnők csak reggel vették észre, hogy Szabóné mindent elvitt és csak azt hagyta meg a ruhák közül, amibe aludtak. Szabóné a lakásról az állomásra sietett, a ruhák egyrészét még a vonat indulása előtt sikerült pénzzé tennie és igy megváltotta jegyét. A többi lopott holmit a vonaton adta el. A barátnők fel­jelentésére nyomozás indult meg Szabóné ellen. Nemsokára sikerült Pesten elfogni. Ügyét csütörtökön tárgyalta a szegedi törvény­szék. Kiderült, hogy Szabóné lopásért már bün­tetve volt. Az asszony a tárgyaláson beismerte a lopást. Azzal védekezett, hogy régóta állás nél­kül volt és Pestre szeretett volna utazni. Pénzt sehol se kapott, igy határozta el magát a lopásra. Egyébként az volt a szándéka, hogyha jobb vi­szonyok közé kerül, megtéríti a kárt. A bíróság kétrendbeli lopás bűntettében mon­dotta ki bűnösnek és ezért eggesztendei bör­tönre Ítélte. Az itélet jogerős. Egyhónapi tog&ászra iiélíéte a siRteaszziú pén&toesszeélöi (A Dclmaui/arország munkatársától.) Dr. Tara. jossy Béla törvényszéki egvesbiró csütörtökön tár­gyalta Schönfetder Dezső ügynök sikkasztási bűn­perét Schönfelder a Gárgyán Imre és Fia cégnél állott hosszú időn keresztül alkalmazásban, mint ügynök és pénzbeszedő, ö volt megbízva a keres­kedők és kocsmárosok tartozásainak ínkasszátá. sával. SchönTelder az inkasszálási ugy végezte, hogy a pénzeket beszedte, de azok egyrészével nem számolt el, hanem saját céljaira használta fel. A sikkasztásokat 1929 tavaszától kezdődőleg 1930 májusáig követte el. Ez idő alatt mintegy 1300 pengői sikkasztott el. A cégnek időközben is Feltűnt, hogy a máskülönben jól fizető felek az inkasszást mindig üres kézzel küldik el. Schön­felder, aki már a féltől felvette a pénzt, de a cégnek azt mondta, hogy nem kapott egy fillért sem, ilyenkor mindig az adós védelmére kelt Amikor már nagyon szorongatták, akkor mástól vett fel pénzt és a régebbi adós tartozásaként fizette be. Igy lavírozott a kifizetett és elsikkasz­tott számlák tömege között, mig végül teljesen belezavarodott a dolgokba és már nem tudta munkáját ellátni. A cég akkor levélileg felmon­dott neki és felszólította, hogy a nála lévő érté­kekkel számoljon el. Schönfelder erre levelet irt cégének, töredelmesen bevallotta, hogg sikkasztott és a kárt nincs is módjában megtéríteni. A Gár­gyán Imre és Fia cég ezek után bűnvádi feljelen­tést telt Schönfelder ellen. Az ügynök a csütörtöki tárgyaláson is beval­lott mindent Azzal védekezett, hogy családos em­ber és abból a fizetésből, amit kapott, nem tudott megélni A biróság bűnösnek mondotta ki Schötuj felder Dezsőt egvrendbeli folytatólagosan elköve.1 tett sikkasztás vétségében és az enyhítő körül. I ményekre való tekintettel, egyhónapi fogházraj Ítélte. Amikor Tarajossy biró megkérdezte, hogy meg.! nyugszik-e az Ítéletben, Schönfelder azt vála>| szólta: — Nem ngugszom meg, fellebbezek enghiíét v&. gett... Ha a feleségem megtudja, hogy ilgen so.j kai kaptam, akkor haj lesz.. _ A biróság az ügy iratait áttette a táblához. taemcBblzhatAbhak 3 Sondberü nenrlknél. Okirathamisitásért kéthónapi fogházra Ítéltek egy házaspárt (A Délmagyarország munkatársátó A szegedi törvényszék csütörtökön Ítélkezett táb András vásárhelyi napszámos és ügyében. A házaspár a Frey Kálmán kedő cég kárára" követett el okirathamisitást ták András a cég alkalmazásában állott ő a raktárkezelő és az volt a kötelessége, hogy gabonát átvegye és erről átvételi elismervényt jon. Az eladó ezzel a pénztárnál jelentkezett felvette a pénzt. Lipták egyszer rájött hogy visszaélni is lehet. Kiállított elismervényelvet nem vett gabonáról és ezt a feleségével elküldöt a cég pénztárához. A pénztárnok a szabályszer* Írásra gyanútlan ul kifizette a pénzt. Két esetbeií hamisitott Lipták ilyen módon átvételi elismem vényt és összesen 800 pengőt vétetett fel a fel©* ségével. Később rájöttek a dologra és Liptákof elbocsájlották állásából, egyúttal bűnvádi feljeler tést tettek ellene. A házaspár a csütörtöki tárgyaláson mindé beismert. A biróság Liptákot és feleségét 2—2 ha fogházra Ítélte. Az itélet jogerős. Az MLSz Schwarfznak, a O stya volt játékosának fel­függesztését kéri a román szö­vetségtől Budapest, november 13. A MLSz elnöksége esti ülésén örömmel vette tudomásul az 01 átiratát amely a csikágói magyar konzul jelen tése alapján tudatja, hogy a Hungária rsapalána1 az £sz&kámerikal Egyesűit Államokban tett túrája nagy propaganda szolgálatot tett a magyar ügynefe Az átiratot az elnökség áttette a PLASz-hoz. I Pécsi Sportklubnak azt a kérését, hogy jnbilec mára való tekintettel válogatott csapatot kapjon ellenfelül, nem teljesíthette az elnökség, hanem felhívta a pécsieket, hogy kérésükkel a budapesti amatőr, vagy professzionista alszövetséghez dúljanak. Szemes és Sehwartz ügyében ügy ha lározott az elnökség, hogy átír a romániai labda rugó szövetséghez és kért, hogy a FIFA-szabá Ívok értelmében vonja meg a két játékos játé*" Jogát. rru"ij »:;::: . ;s> /ara« nuwmoe, x*. SZEGEDI GYEREKEK GALÉRIÁJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom