Délmagyarország, 1930. augusztus (6. évfolyam, 172-195. szám)

1930-08-12 / 180. szám

ÍO DÉLMAGYARORSZAG 1930 augusztus 17. AZ »ITALIA« ÉSZAKSARHI HTJA irta: iimberfo Nobllc 32 » Milánótól Stolpig, Stolptól a Spitzbergákig mindenből jutott nekünk: ezer változó sze­rencse, ezer nehézség, ezer veszély.* »Főképp a veszedelmek közt volt az az elvem: Ha két esztendeje sikerült a léghajót biztosan vezetnem, amely idegen nevet viselt, joggal kell most ezt a hajót, amely Italia nevét és zászlaját hordja, biztosan vezetnem. Nem szabad most hajótörést szenvednünk!* »S végül ez sikerült is nekünk!* »A kritikus pillanatokban egy benső erő kerekedett fölül bennem, amely akarattal és kitartással töltött el. A legnehezebb pillana­tokban egy benső hang szólt hozzám: »Ne engedj, ezt is le kell győznöd! Fel kell oda érnünk, a sark lépcsőjére, e célt ép hajóval és a kellő időben kell elérnünk!* >A személyzet és a hajó csodálatraméltón bevált. Egyik is, másik' is méltónak mutatko­zott a vállalkozáshoz.* »Ilyen kísérőkkel és ilyen gépekkel lehet merni és mi merünk majd annak' az ország­nak becsületéért, amelyhez szivünk' szerete­tével ragaszkodunk s amelynek' neve szép hajónk oldalán díszeleg.» Ha már erről van szó, lélekben pontosan ismertük előre mindazokat a komoly vesze­delmeket, amelyekkel expedíciónk során ké­sőbb találkoztunk, de azokat a kisebb szép­ségeket is, amelyekkel léghajózásunk kecseg­tetett; mindamellett valahányan szembenéz­tünk a veszedelmekkel és nem haboztunk, nem tapogatóztunk egy, pillanatig sem! Az első kutatórepülés meghiúsulása. A megsérült mótor kicserélése, a másik kettő ellenőrzése, a szerkezet minden egyes részének beható vizsgálata, benzin-, olaj-, hid­rogén felvétele, a szükséges anyagok és pót­alkatrészek elrakódása, a tervbe vett tudo­mányos megfigyeléseket szolgáló műszerek előkészítése, röviden minden, aminek az előre­láthatatlan véletlenektől óvnia kellett minket, tehát az »ltalia«-nak az első kutatórepülésre való előkészítése voltak azok a munkálatok, amelyek Kingsbaybe érkezésünk utáni első napjainkat teljesen lefoglalták'. Négy napi intenzív munka után nagyon megnehezítette előkészületeinket az a körül­mény, hogy a szükséges anyagok legnagyobb részét a »Cittá di Milano «-ról kb. két km­nyire kellett a jégen szállítani, mivel a be­fagyott öbölben segitőhajónknak 2 km-nyire kellett a léghajóhangártól horgonyoznia. Vé­gül is készen állott a léghajó. Malmgrennel egyetértve, kértem a tromsői geofizikai intézetet, hogy, kutatórepülésünk tartama alatt az időjárási viszonyokról állan­dóan értesitsen bennünket Amint említettem, egy izben IT. Miklós-föld­jére szándékoztam repülni, valamint egy-két alkalommal a sarokra. Amellett az oda-, vagy visszaúton át akartam repülni a földrajzilag érdekes északi Grönlandot és a Greenwichtől számított nyug. hossz. 30. és 40. foka közötti térületet. Figyelembe vettem azt a lehetőséget is, hogy egyizben, a sarok átrepülése után Amerika legészakibb partvidékén a »Macken­zie* vulkánjait is fel fogom keresni Mindegy volt, hogy melyik kutatóutat te­szem meg először, ez kizárólag a légkör álla­potától függött; kértem tehát a tromsői inté­zetet, hogy értesitsen arról az időjárási hely­zetről, amely akár egyik, akár másik útnak kedvező, hogy azonnal utrakelhessek". Május 10.-én sürgönyzött Tromső, hogy az időjárási viszonyok alkalmasak arra, hogy II. Miklós-földjére repüljünk. (Ma az oroszok Uj Sarki Földnek, vagyis Szewernaja Szemlja­nak nevezik.) Mindent előkészítettem tehát a starthoz. Igy következett el május 11-én reggeli 7*55', ,(Folyt, köv.) Apróhirdetések A következő napra csak délután 5 óráig fogad el apróhirdetést a kiadóhivatal, Bútorozott szobát keresek szombat és vasárnapokra, mert csak akkor tartózko­dom Szegeden. > Lépcsőhá­zi bejárattal* jeligére Magánházban különálló bútorozott szoba, konyfia TS azonnal kiadd. Viz, villany bent. Konsnth Lajos sogárnt 29. Ér­deklődni a Poreellániizletben. Különbejáratu szépen búto­rozott szoba villannyal ki­adó. Fodor ncca 17., I. Előkelő nrih áznál bntorozott elegáns uccai szoba, elsőrendű ellátással is kiadó. Értekezni déltltón 6 6* 7 óra között, Batthyány nraa 4, I. em., Pick. 252 Bútorozott, elegáns szobát keresek a Belvárosban. — >Minden kényelemmel* je­ligére. ír legfeljebb 43 pengő lehet havonta. Négyszobás, teljesen mo­dern lakás november el­sőre kiadó. Érdeklődni Pá­risi kőrút 37. sz., iroda. Jó üzlethelyiség Mikszáth Kálmán nooa 10. szám alatt, közvetlen a kapa mellett azonnaJ kiadó. — Tudakozódni Bokor János cégnél. 59 Gyönyörű 5 szobás lakás a háztulajdonos lakása ki­adó, olcsó bérért kerttel együtt. »Magasföldszint* je­ligére. Modern ötszobás lakást keresek. Leveleket .Belváros­ban "jeligére a kiadóba kérek. 3 szobás modern lakás ki­adó a Belvárosban. Rög­tön is elfoglalható jeligére. 3 szobás lakás mellékhe­lyiségekkel újonnan festve l-re kiadó. Vidra u. 6. ESökelö urinö komfortos garsonlafcást keres belvárosban. Ajánlatok". „Für­dőszoba" jeligéra Litér, n, p Vörösberény-gyártelep nyaraló cimre kéretnek, Modern 4 szobás lakás tél­jes komforttal, esetleg azonnalra kiadó. Donath mérnök, Szentháromság n, 2. II. emelet Belvárosban levő négyszobás komfortos lakást keresek. Ajánlatok „Modern" jeligére a kiadóba kül­dendők. Lakás, 3 szobás, erkélyes azonnal is kiadó. Kelemen ucca 4., I. em. Kétszobás lakás irodának vagy orvosi ren­delőnek is igen alkalmas és egy volt cakrászdahelylség MifrszálhK u.21 sz. kiadó. Érdeklődni Szokolainál, Pick szalámigyárban. TI).3 Tiszta kétszobás uccai la­kás kiadó november l-re. Teleki ucca 17. Uccai lakás kiadó. Szél n. 20. szám. Tanuló leányok fizetéssel felvétetnek Szedresi György női djvattermében, Szent Mihály ucca 4. Állást vállalnék 40.000 pengő garanciával. Levelet „Képzett munka­erő* jeligén kiadóba. 228 Fiatal tisztviselőnőt kere­sünk, kinek már van va­lami gyakorlata az irodai teendőkből. »70 pengő* je­ligére. Vidéki terményüzlet keres férfi vagy nő levelezőt, ki a német nyelvet tökélete­sen bir ja. > Fizetés pénz­ben és természetben* je­ligére. GyaJcorloíi Ugyvéafelöliet perfekt gépirót keresek mielőbbi belépésre/— Dr. Rainer Ágost .ügyvéd, Horthy M. n. 7. 229 Árva, fiatal, intelligens nő bármily pozícióba, bejáró­nőnek is menne, azonnal > Szorgalom* jeligére. Jól főző mindenesnek 15­re elmenne. »Tiszta 20" je­ligére. Egy fiatal kifutófiu felvé­tetik. Csongrádi s.-ut 61 Jó megjelenésű kiszolgáló kisasszonyt felvesz azon. nalra Kis Tisza étterem, Dugonics tér 2. E3233EZHIS Egy jó jövedelmező, város közepén szép bérhzá el­adó 6 szobával, Hódme­zővásárhelyen, Nád u. 4. alatt Szijártóné. Ára 10 ezer pengő, de 6.000 meg­vehető. Uradalmi l-a vöröshélu görög­dinnye megérkezett Tisza Lajos körút 32. sz. Telefon 10—84. (Villamos meg­állónál) Jtflbe bfHve Is! 211 Szmirna 2.20 hosszú, 80 szétés, eladó. Nagynénál könyvkereskedés, Takarék, tár ucca. Egy ajtós 4. számú vas pénztárszekrény és egy Rational ellenőrző pénztár eladó, Érdeklődni 'ehet: Bartos Béla, Szeged, Fe­kelesas ncca 22. Telefon 14 -76. 233 írógép, látható irásu, ol­csón eladó. Tudakozni tra­fik, Kossuth Lajos sugárut 4. szám. Tiszta, világos hálószoba­butor madracokkal együtt eladó. Báró Jósika ucca 43., földszint jobbra. MEGNYÍLT ?7 Korona ncca 5. sz&m alaíi a Belvárosi Cipészm fce'i TTj cipők a legdivatosabb és a legjobb anyagból készülnek. Mindenfélo eipőjavitás prima anyagból legszebb kivitelben készül. Férfi talpalás és sarok P 3"50 Női talpalás és sarok P 2'50 Cipöfestés minden színre. »Támogatom* jeligére levél van a kiadóban. > Fehér akác 2* jeligére ér­kezett levelet átvettem. •Jövőjét biztosítom* jeligé­re levél van. Két fiatal lány sétapart­nert keres. Levelet »Diá­kok előnyben* jeligére ké­rünk. Gazdag, 37 éves őzvegyasz­szony keresi fiatal ember ismeretségét 40 évesig. — Földbirtokom van* jeligé­re. Leveleket kérem a lap­ban jelezni Táncpartnernő jeligére fej vél van a kiadóba, komoly fiu kéri átvenni. . Terka Budapesti Hogy vagytok? Sokszor gondolod rátok. írjatok. Csókkal Szeged. £n is csókollak .Bözsi. Kitűnő házias ebédkoszt,! csak néhány uri esaládnas kihordásra kapható. So. mogyi u. 22. em., jobbra. IjíiHWiTi 45 éves gazdag vidéki föld, birtokos vagyok, ki egye. dúl él 8 éves kisleányá. val a pusztán és ezúton keres magának feleséget Hozománya legyen a lelki jóság, másról mindenről én, gondoskodom. Kérném 4 leveleket a lapban közzé, tenni, hogy elhozassam irodából. »Értékes nő* Je. ligére. Zürichi deviza' zárlat: Páris 20.22.5, London 25.04 egynyolcad, Newyork 514.02.5, Brüsszel 71.95, Milánó 26.93, Madrid 57.05, Amsterdam 207.225, Berlin 122.79, Bécs 72.65, Szófia 3.732, Prága 15.24.5, Varsó 57.70, Budapest 9(1.18.5, Belgrád 9.12.75, Bukarest 3.06.75­Budapestl valnta zárlat: Angol font 27.75—27.90, Belga frank 79.70—80.10, Cseh korona 16.83—16.9^ Dán korona 152.70-153.30, Dinár 10.04—1012, Dol­lár 567.20—569.20, Francia frank 22 40—22 70, Hol­landi forint 229.40-230.40, Lengyel zloty 36.75— 64.05, Leu 3.36—3.40, Léva 4.12—418, Lira 29.801 —30.10, Német márka 135.85—136.45, Norvég kor. 152.70—153.30 Osztrák schilling 80.45—80.85, Svájci frank 110.70—111.20, Svéd korona 153.25—153.85, , Irányzat: Az elmúlt napok üzlettelensége utáai ma valamivel élénkebb volt a tőzsde forgalma, mert külföldről nagyobb eladások voltak. A piac a jelentkező árut minden nehézség nélkül felvette. A tőzsdeidő második felében az irányzat csendes volt A fixpapirok piacán némi kinálat jelentke­zett, a valuta- és devizapiacon a kinálat volt túlsúlyban, de az árfolyamok nem változtak lé­nyegesen. Határidős terménytőzsde zártat: Magyar buza okt köt 18.65, 18.71, 18.42, 18.44, zárlat 18.46­18.48, lesz. 18.60, márc. köt. 20.30, 20.34, 20.12, 20.16, zárlat 20.16—20.18, lesz. 2020, máj. köt, 20.93, 20.90, zárlat 20.90—2092, lesz. 21.00. Rozs okt köt 12.45, 1220, zárlat 12 20—12.25, lesz. 12 40, márc. köt 13.80, 1350, zárlat 1340—13.50, lesz. 13.7a Tengeri aug. kőt. 17 60, 17.70, 17.35, zárlat Í17.35—17.40, lesz. 17.50, szept köt 17.75, 17.46, zárlat 17.46-17.50, lesz. 17.60, máj. köt 17.90, 17.88, 18.00, 17.57, zárlat 17.57-17.58, lesz. 17.80. Tranzit tengeri aug. köt. 14.80, zárlat —.—, lesz. 14.80. Az irányzat ellanyhult, a forgalom élénk. Budapesti terménytőzsde zárlat: Buza 77-es 8­szavidéki 18.85—19.05, 78-as tiszavidéki 19.00—1925, 79-es tiszavidéki 19.20—19.35, 80-as tiszavidéki 19.2S —19 55. Bozs pestvidéki 11.40—11.55. Tengeri tisza­vidéki 17.80—18.00, egyéb 17.60—17.90. Az irányzat lanyha, a forgalom élénk. Terménytőzsde zárlat: A készárupiacon tartott nyitás után az irányzat ellanyhult Buza 50—65, rozs 35, tengeri 15—25 fillérrel olcsóbbodott A többi cikkek árai változatlanok. A forgaloqj ke­nyérmagvakban élénk volt, a többi cikkekben csendes. , Ferencvárosi sertésvásár: Felhajtás 3444 daráb, eladás 1280. Árak: Könnyű 1.18-124, nehéz 124 —1.30 pengő. Csikágói terménytőzsde zárlat: Buza alig tar­tott Szeptemberre 93 ötnyolcad—93 5," decemberre 99.75—99.25, márciusra 104 egynyolcad—104 Ten­geri szilárd. Szeptemberre 99.25, decemberre 9a egynyolcad, márciusra 97.5. Zab tartott Szeptem­berre 41, decemberre 44 ötnyolcad, márciusra 48 háromnyolcad. Bozs alig tartott Szeptemberre 63 egynyolcad, decemberre 68.5, márciusra 73. Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarorsrfg Hirlap- és Nyomdavállalat Bt. könyvnyomdájában Felelős üzemvezető: Klein Sándwr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom