Délmagyarország, 1930. május (6. évfolyam, 97-121. szám)

1930-05-25 / 117. szám

DÉLMAGYARORSZAG i930 május 25. ábrahám László "VSFUS* szobafestést, mázolást, homlokzatfestést legújabb klllfOldi miniak szerlni. Aroianlotlal keszséggel sio'gélok, hívásra házhoz megyek. 790 Műhely: Vlléz ucca 3, Lakás Milom ueca 12., emelel. Sport Finis Bástya ma Budapesten utolsó bafnokl mérkőzését fótsza a Hungária ellen Az 1929—1930-as bajnoki év szokatlan ko­rán fejeződik be és már május 25-én sor ke­rül az utolsó fordulóra, amelynek az a pikan­tériája, hogy csak azon dől el, hogy. ki lesz a bajnok és ki lesz az utolsó. A Bástya aránylag nyugodt atmoszférában abszolválhatja a mai utolsó fordulót. Semmi veszély nem fenyegeti akkor sem, ha elveszti B mérkőzést, ha pedig esetleg győzne, ugy a legjobb esetben egy hellyel mehetne feljebb, persze feltéve, hogy a Budai 11-et megveri a Nemzeti. ^Nincsen tehát semmi ok' arra, hogy a Bástya idegesen, vagy szorongó érzésekkel álljon ki a Hungária ellen. Inkább a kék-fehéreknek van féltenivalójuk, akiknek ettől a mérkőzés­től függ a harmadik helyük. A Bástya csapata ma reggel utazik fel Buda­pestre számos vezetőségi és klubtag kíséreté­ben. Csak a mérkőzés előtt dől el, hogy milyen együttessel áll ki a Bástya, minden Szedla­csik diszpozíciójától függ. A többi mérkőzés párosítása a következő: Újpest—Attila, Ferencváros—III. FC, So­mogy—Bocskay, Nemzeti—Budai 11, Pécs-Ba­ranya—Kispest A szegedi amatőrmeccsek Jó amatőr mérkőzés kerül ma eldön­tésre Szegeden. Nagy küzdelmet jósol SzAK-UTC találkozó, amit a SzAK ujszegedi sporttelepén játszanak le délután 5 órai kezdettel. Ugyancsak délután 5 órakor kezdődik ez egyetemi pályán a KEAC—Vasutas meccs, amelyen a visszaesett Vasutas aligha tudja megakadályozni a KEAC győzelmét. Klubbá alakul a Bástya szövetkezet Délmagyarország munkatársától.) Az a nehéz helyzet, amelyben a magyar futball­Bport sínylődik, a vidéken még kétszeresen is érezteti hatáeát. Az adókkal agyonterhelt labdarúgásnak alapjaiban rendült meg a bá­zisa. Nyilt dolog, hogy a profiklubok nagy rá­fizetésekkel működnek és éppen ugy tengőd­nek máról-holnapra, mint az amatőrök. Sze­geden is ilyen a helyzet. A kétszeresen is »szanált* Bástya a valóságban ugy van, hogy rr klubnak mindenkor áldozatkész tagjai ad­ták most is össze a pesti ut költségeit. Nyo­masztó adósságok terhelik a Bástyát, az egyes meccsek bevételei éppen csak a szük ki­adásokat fedezik. Mindenki látja, hogy igy nrm mehetnek tovább a dolgok és a Bástyá­ban, értesülésünk szerint, komoly elhatáro­zások érlelődnek a mai helyzef megszünteté­sére. A profifutball aggasztónak látszó jövője igen beható megvitatás alá került a Bástya leg­utóbb megtartott igazgatósági ülésén. Megál­lapította az igazgatóság, hogy a Bástya szö­vetkezet nem birja tovább azokat a terheket, amelyek vállaira nehezednek. Minden igyeke­zet meddőnek látszik annak az akciónak az érdekében, ami a nyomasztó és elviselhetetlen terhek csökkentését célozza. Mindezek tekintetbevételével indítványozta a Bástya igazgatósága, hogy olyan javaslatot terjeszt a közgyűlés elé, hogy mondja ki a Bástyának, mint szövetkezetnek a megszűné­sét. Természetesen a szövetkezet megszűnését kimondó közgyűlési határozat után a Bástya azonnal átalakul a belügyminisztérium fel­ügyeleti jogköre alá tartozó egyesületté. A Bástya tehát megszünteti a szövetkezeti formát és éppen olyan egyesületté alakul, mint a többi sportegyesület. A Bástyának a terhek megszüntetésén ki­vül még az is a célja, hogy a klubba min­denkit beszervezzen, aki kedveli a klubéle­tet és szimpatizál a Bástyával. 1, 2 és 3 pengős havi tagdijak lesznek és reméli a Bástya vezetősége, Hogy ilyen alapon igen sok uj hivőt fog nyerni. Az átalakulás előkészítését szervezőbizott­ságra bizták, amelynek elnökévé Kardos Mi­hályt, a Bástya ügyvezetőjét választották meg. Az átalakulásra augusztusban kerül sor. Iskolai eredmény. IJ. kerületi polgári fiúiskola­Fémipari gyakorló iskola 2:0 (1.0). Góllövők: Saj­tos 1 l-esbőt és Korda. 29-én tartják meg a levente birkózó bajnok­ságot. A levente birkozóbajnokságokat köz­bejött akadályok miatt 29-ére halasztották eL Az igen nívósnak ígérkező verseny az egye­tem tornatermében lesz délután 3 órai kez­dettel. Belépődíj nincs. SZEGEDI SAKKÉLET A Szegedi Sakk-Kör erőlétra versenyének meg­kezdése egyheti halasztást szenved és csak junius 2-án indul meg. A játékosok indulása kötelező az egyfordulós versenyen és éppen ezért a csapatkapi­tány holnap, hétfőn este 9 órakor a kórhelyiség­ben értekezletet tart, amelyre az összes játékosok megjelenését feltétlenül elvárja. A csoportok be­osztása a következő: I. Dr. Burger, Konrád, Soóky László, Pauer, Szántay, László, dr. Soóky, Lőwinger, Schiffert, Kmetyó, Zackar és Kroó. II. Soóky András, Szántó, Becker, Roseaberg Sándor, Köves, Weisz, Gerzson, Sandbgrg, Lieb­mann, Guczy, Sporer. III. Mák, Lőrinczy, Diószegi, Luszög, Tóbiáa, Simon, Politzer, Bihari, Rosenberg Béla, Singer Oszkár, Vas Pál, Pártos és Nacsa Ferenc. Ezen a- játékosértekezleten állítja össze Konrád csapatkapitány az Orosházi Sakkör ellen jövő va­sárnap Szegeden kiálló csápatot Miután Szegedet csak félpont előny választja el Hódmezővásárhely tői, amelynek szintén ekkor lesz Békéscsaba ellen utolsó mérkőzése, a játékosoknak tudásuk javát kell adniok, hogy Szegedé legyen a büszke bajnoki cím, mely — ha sikerül — megérdemelten, egyet­len vereség, sőt döntetlen nélkül lesz a Szegedi Sakk-Köré. Itt emiitjük meg, hogy a Magyar Sakkszövetség déli kerülete junius 9-én délután 3 órakor tanács­ülést tart a Szegedi Sakk-Kör helyiségében dr. Pálfg József, a délkerület elnökének vezetése mel­lett. LICHTMAN CIPöK BALLY CIPŐK 754 Belvárosi Cipóüzlet&№ifm Egyedül nálam kaphatók a vllághlrtl SXVRIA és TRIUMPH kerékpárok CSEPEL kerékpárokat nem kell már bizományosoktól vá­sárolni, meri cégem közvetlen a gyártól kész­pénzért egy nagy tételt vásárolt és azokat gyári árban első kézből nálam lehet beszerezni Szántó Sándor gépkereskedő, Szeged, Kiss Dávid-palota, Riss-ucca 2. szám. 2it START KEREKPÁROSOK ORSZÁGOS ŐMERGE VERSENYE Kezdödött 1930 március 2. Résztvehet rajta minden magyar kerékpáros Feladat: válaszolni kell erre a kérdésre, hogy M.1 AZ Őmeügí -.PNEU LEGFŐBB ELŐNYE? HARMINC DIJAT TÜZÜNK KI I. Of J 1000 PENGŐ Versenyszabályok: Nem as a lantos, hogy valaki leírja, hogy az EMERGÉ-pneu a legfőbb, legtartósabb, legmegbízhatóbb, legs!­lenálióbb, hanem röviden "tjnaM —ír*—; hogy*ki liot, mikor, milyen körülmények között tapasztalta az EMERGf.-pneu valamilyen kiválóságát. Holnaptól kezdve minden üzletben egy vásárlási igazolványt adnak minden EMERGÉ-pneu-t vásárlónak és ezt az igazolványt a pályázat­tal együtt be kell küldeni. — A pályázaton mindenki résztvehet, aki legalább egy garnitúra EMERGÉ-pneu-t vásárolt. A pályázat határideje 1930. junius 30. E napig kell a pályamüveket beküldeni az EMERGÉ Kau­csuk Rt címére, Budapest, V., Sas-ij. 23. — Az eredményt e lapban fofluk közeim. DIJ • - ­2. díj 500 P 16. df| 50 P 3. „ 20 O „ 17. „ 50 „ 4. „ 150 „ 18. „ 50 „ 5- „ 140 „ 19. a SO , ,6. „ 130 „ 20- „ 50 „ f 7. „ 120 „ 2L „ 50 „ 8. „ 1lO „ 22. „ 50 „ í 9. „ lOO „ 23. „ SO, 10. „ 50 B 24. „ 50 „ 11. „ 50 „ 25. „ 50 „ 12. „ 50 „ 26. „ 50 „ 13. „ 50 „ 27. „ 50 „ 14. „ 50 „ 28. „ 50 „ 15. „ 50 „ 29. „ 50 „ 30. „ 50 „ A pályázatok elbírálására a Ma­gyar Kerékpár Szövetség elnök- ­sége jelöl ki pártatlan zsűrit I

Next

/
Oldalképek
Tartalom