Délmagyarország, 1930. április (6. évfolyam, 73-96. szám)
1930-04-23 / 90. szám
s •JU—llLli DÈLMAGV V.RORSZAG 1930 április 23. n 160 pengő ¿2S3S kerékpár DÉRY Gépáruhéz 985 Hagy lavttó müficlyí Alkatrészen, gumik győri árban. Sport A Bástya nem veszi meg a gyenge formában lévő Jecklt és Szedlacsikof A Bástya vezetősége általában meg volt elégedve a csapat vasárnapi teljesítményével, csupán a "halfsoron talált javítani valót. Azzal a tervvel foglalkoznak, hogy Pétert kihagyja a fedezetsorból és Simókát állítják be helyette. A csatársor játéka lényeges változáson ment át Puzsin és Waht beállításával és Kitti szereplésével. Három uj ember a támadó formációban: egészen más képet kölcsönözhet egy csapatnak és valóban szemmel látható •volt már a második félidőben a "csapat iramosabb és gólratőrőbb játéka. Ilyen körülmények között nem látják célszerűnek, hogy ^gllMJULAXAAX vasárnap a Hungáriában és Ferencvárosban gyengén szerepelt Jecklért, illetve Szedlacsikért horribilis áldozatot hozzanak, miután bíznak abban, hogy ez az uj összeállítású csatársor, amelyben lesz erő és lendület, becsületes és lelkes játékkal fog küzdeni. A szezon e legkiemelkedőbb eseménye iránt már a keddi napon is példátlan érdeklődés mutatkozott. A Bástya által a Délmagyarország jegyirodája rendelkezésére bocsájlott jegymennyiség még a keddi nap folyamán elfogyott, úgyhogy szerdára kiadóhivatalunknak ujabb jegykötegek beszerzéséről kellett gondoskodni. IIIIiniXHIIIin lUlLLI A Délmagyarország kölcsönkönyvtárában b a legnagyobb magyar és külföldi írók legiobb könyveit olvashatja Előfizetési dij egy hóra 1 pengő, tisztviselőknek 80, munkásoknak heti 16 flHé£> .iiHMim unr» » i mu munurrrriiiîixj rrm rrimii A húsvéti sportesemények BóSíya-Bohngyórl SC 5:0(1:0) KA rtj ember a csatársorban, egy a halfok körött; jelentette vasárnap a Bástya reorganizációs törekvéseinek első ettapját. Puzstn a jobbszélen sikerrel mutatkozott be, különösen beadásai voltak hasznosak. WabI lendülete a balösszekötőben élénkséget kölcsönzött az első félidőben ismét álmosságra hajló együttesnek. Riesz a halfsorban, mint harmadik bekk teljesen megfelelt, bizonyosra vehető, hogy helyét biztosította az Újpest elleni csapatban. Újra játszott Klitl a csatársorban, játéka felfrissitőleg hatott. Legjobb rész ezúttal is a védelem volt, mig a csatársorban Pasák még nem elégitett ki, de gólokat lőtt és ez mégis a legfontosabb. A Bohngyár nem birta végig a mérsékelt profiíramot. A második félidőben a Bástya alig engedte levegőhöz jutni Igaz az is, hogy viszont az első félidőben a szegedi csapat lassúságával és nagy . helyzetek elszalasztásával idegesítette a publikuHUSZTA PÁL kertészete Vaspálya ucca 14. 269 Telefoni 11—47. MéMínw AndrAs volt tArsamttfl kfllőnválva, kertészetem meenagyoMMtottmn. Mlndennemd virAg és konyhakerti piMntAk kaphatok Csokrok, koworok kéailtéaét, eekövfil kooetk, erkélyek, ablakok <UsitM*4t, parkírozást, sir kioltetésekst atb. a lefllntAnyoMbb érben vélleiom Gyors ts ponfos klszolgAIAs! C Budweisí serépkályhák különféle Min és méretben kaphatók LRNDESBERG SZEGED, 4z HMxes építkezési anyagok legfőbb beszerzési lorrása. 251 mot. Az első félidő változatos játéka után a második negyvenöt perc nyomasztó Bástva-fölénvhen telt el. A gólokat Possák (2), Wahl, Kitti és Puzsin lőtték. Még csak annyit, hogy most is volt egy 11-es, de most sem tudták értékesíteni. Gál Magda és Vermes kettős bajnokságot nyertek az országos vidéki ping-pong bajnoki versenyeken A három napig tartó országos vidéki ping-pong bajnoki verseny a szegedi versenyzők teljes diadalával végződött. Több számban izgalmas és érdekes küzdelmek folytak le. A verseny örvendetes eseménye az ifjúsági Vermes (SzAK—KISOK) szenzációs szereplése, aki a jövő egyik legnagyobb Ígérete. Kettős bajnokságot nyert Ugyancsak két bajnokságot nyert Gál Magda, ismét igazolta kivételes képességeit. Részletes eredmények: Férfi egves: 1. Soós Ambrus (KEAC), 2. Csányi (KEAC), 3. Babos (NTVE)* 4. Sárossy (KEAC). Férfi páros: 1 Csányi (KEAC), Singer (SzAK)j 2. Babos, Kisteuer (NTVE). A döntő eredménye: 21:17, 21:19, 21:12. Női egyes: 1. Gál Magda (KEAC), 2. Tenner Lili (KEAC), (21 15. 18:21. 21:17, 21:19). Vegyes páros: 1. Gál Magda, Csányi (KEAC)* 2. Tenner Lili (KEAC)_ Singer ,SzAK) (21:17, 19:19.) Ifjúsági egveS: 1." Vermes (SzAK), 2. Kemény (Kecskemét). (21:19, 18.) Ifjúsági páros: 1. Vermes, Pető (SzAK^ 2. Kemény, Kellermann (Kecskemét). (21:17, 16.) A csapatbajnokságban: 1. KSC, 2. KEAC» 3. SzAK, 4. NTVE. A verseny mintaszerű lebonyolításinak érdeme a fáradhatatlan Csányi Andrásé. Az országos vidéki asztali tenriszverseny bajnoki mezőnye. Szegedi amatőrcsapatok húsvétja SzAK—HTVE 2:1 (0:1). Bajnoki mérkőzés Vásárhelyen. A szép győzelemmel a SzAK jelentékenyen megerősítette pozícióját Szegedi VSE—MAFC 2:1. Mezőtúr (vasárnap). Mezőtúri Máv—Szegedi VSE 4:3. Mezőtúr (hétfőn). Szegedi válogatott—Szentest válogatón 7« (Szentes.) A Déli Végek Szent Korona Kupájáért játszott mérkőzésen a szegediek lehengerelték ellenfelüket és kényük-kedvük szerint lőtték a gólokat. Szegedi Kerékpáros sikere. A Magyar Kerékpáros Szövetség 50 kilométeres versenyén Fekete Lajos, a SzVSE kitűnő bajnok kerékpárosa a döntőben az ötödik helyre futott be. Ferencváros—Hungária 3:3 (2:1). A Hungária volt a jobb csapat és csaknem megverte a Ferencvárost Újpest—m. FC 3.4, Ferencváros—UJpeSt Hungária—III. FC 3:3. A húsvéti serleget a Ferencváros nyerte meg. árak: 39 fő főbb legfőbb Leszállított KÁVÉ Hirschl Testvéreknél. Szakismerettel megrendezel« k&vt-klrakafnnk ktfflntettet ayart. Kávéink minőségiről a fogyasztók elismeréssel nyilatkoznak.. klámoth fívilia mn5Ú- fénvmalá és fegvtlszNClllCin UyUld (Uh intézete. Valéria tér II. sz. 2. számú fióküzletét Szentháromság ucca 8 szám alatt (Vitéz ucca sarok) megnyitotta. Minden e liakmAba végó munkál szakszerűen végez! 28 Országos rekordot értek el a CB Ó Ci O^ R kerékpárokon I Egyedüli képviselő: Kardos István „töda műszerész, Csekonlcs ucca 5. Javításokat legpontosabban, lepjutányosabbán vallalok. 448 Dr. Szabó Cászló: Szeged halála és feltámadása Barom köre/es tffss Kiállítása monogrdfla az dmia S/uenetflk % évíorűu/ó/a alkalmából ^ «X» Kapható részletfizetésre is a Délmagyarország kiadóhivatalában flz Újpest—Bástya vasárnapi bainoki mérkőzés jegyei a Délmagyarország jegyirodájában elővételi kedvezménnyel már válthatók Miért nem használ tiszta benzint? — Olcsóbb mint a Motalkó! 397 Felvehető a Hazai Kőolajipar Rt. szenedi kénviselet kútjánál: Horváth Mihály u. 7. Képviselet: Bercsényi u. 10.