Délmagyarország, 1930. március (6. évfolyam, 50-73. szám)
1930-03-21 / 66. szám
1930 március 21. nfiT.MAr.VAWM^ZíG 26 versenyző adta be pályázatát a izegedi szinház igazgatói álláfára A sz!nügyi bizottság szombaton Jelöl a pályázók közfll — A kisgyűlés 26-án dSní (A Délmagyarország munkatársától.) Csütörtökön délben, tizenkét órakor járt le annak m pályázatnak a batárideje, amit a közgyűlés határozata alapján a polgármester irt ki a szinház igazgatói állására. Amint az előrelátható volt, a pályázati hirdetmény igen nagy érdeklődést keltett a színházi világban. A pályázók olyan nagy számban jelentkeztek azonban, hogy ilyen nagyarányú lömegelésre senki sem számított. Amikor a városháza tornyábaD elütötte a tizenkettőt az óra harangja, a huszonhatodik pályázatot jegyezte be a városi iktató. A pályázók legnagyobb része, különösen a szegediek, az utolsó napra hagyták pályázatuk benyújtását. Csütörtökön nyújtotta be pályázatát többek között Tarnay Ernő, dr. Németh Antal, Göróg Sándor és Tolnay Andor is. Legutoljára maradt dr. Bárdos Arthur pályázata, aki majdnem le is késett vele. Háromnegyedtizenkettőkor érdeklődött telefonon a polgármesterhelyettes hivatalában, hogy meddig van még ideje, mert pályázatát már gépeltett Amikor közölték vele, hogy tizenkettő atán égy másodperccel már nem fogadják el pályázatát, nagyseptiben beküldötte iktatás végett pályázatának első ivét, hogy igy biztosítsa magát a lekésés veszedelme ellen. A további iveket csak később, 1 óra felé csatoltatta ehez a beiktatott el*5 ivhez. A déli harangszó lerárt minden további pályázati lehe'.őséget A beérkezett pályázatokat akkor számolták csak öszsze és akkor derült ki, kogy nem kevesebb, mint É „ huszonhat reflektánsa !X jáf van a szegedi szinház igazgatói állásának. Dr. í i jM | Pálfy József polgármesI M ...jüBH | terhelyettes a kővetkező kimutatást állította össze a benyujlolt pályázókról: Szabó Pál, volt temes vári és marosvásárhelyi igazgató, dr. Bárdos Artúr író, volt színigazgató^ dr. Németh Antal, a szegedi szinház rendezője, Tolnay Andor, a sregedi szinház l»nvivánja, Tarnay Ernő, a szegedi szinház jelenlegi igazgatója, • Fodor Oszkár, a pécsi Nemzeti Szinház igazgatója, dr. Bánóczg Dezső főrendező, Unger István, a budapesti BlaKa Lujza Szinház volt főrendezője, Szendrey Mihály, az aradi és temesvári szinház igazgatója, Szentiványi Béla, az Országos Müvészsjdnház igazgatója, Gömöri LászlóA az Arad—temesvári szinház főrendezője, Gencz István szavalómüvész, Karácsonyi István operakarmester, Bethlen-Bruckner László, a miskolci szinház karnagya, i Faragó Ödön igazgató, Komjáthy János igazgató. Kovács Imre igazgató, K&rthy György, a budapesti Nemzeti Szinház tagja, Moly Tamás iró, dr. Farkas Ferepc sziniképezdeí tanár, dr. Dalnoky Viktor operaénekes^ Erkel Gabi énekes primadonna (Párisből küldte be pályázatát), Zsámoly István, a budapesti színészszövetség filmcsoportjának tagja, vitéz nemes Jakabffy Dezső, a pécsi szinház főrendezője, Görög Sándor, a szegedi szinház titkára és dr. Láng Viktor iró, szinmüiró, volt rendezőDr. Péf/y fiznf A polgármester délután négy órára összehívta a szlntlgyl bizottságot, amelyen — természetesen zárt ülésben — dr. Pálfy József ismertette vázlatosan a benyújtott pályázatokat. A polgármester ezután a pályázatokat kiosztotta a bizottság tagjai közölf azzal, hogy a bizottság szombaton délután ismét összeül és a bizottság tagjainak referálniok kell a nekik kiadott pályázatokról. A bizottság szombaton dönti el, hogy a pályázók közül hányat és kiket jelöl, illetve kiket ajánl elsősorban a kisgyűlés nek megválasztásra. A kisgyűlés 20-án ül össz« és akkor választja meg az uj igazgatót. A kisgyűlés tagjai nemcsak a jelöltekre, hauem az összes pályázókra szavazhatnak. / Az ujszegedi lelkész megfelebbezte az újszeged! versenyuszoda ügyét 240 aiáirásos beadvány az uszoda érdekében (A Délmagyarország munkatársától.") A kisgyűlés, mint ismeretes, impozáns többséggel ugy határozott, hogy teljesiti a Szegedi Uszó Egyesületnek azt a kérelmét, amelyben az ujszegedi hídfő jobboldali részének átengedését kérte versenyuszoda céljaira. A kisgyülésen 6íkerűlt eloszlatni azokat az aggodalmakat, amelyek ezzel a megoldással kapcsolatban fölmerültek. Hajós Alfréd műépítész "bemutatott gyönyörű terve min Senkit meggyőzött arról, hogy komoly kifogás semmiféle szempontból sem merülhet föl a vizállásos terület átengedése ellen. Megcáfolták azt a kifogást is, hogy a versenyuszoda esetleg zavarhatja majd az ujszegedi templom környékét, mert a versenyuszoda és a templom között elterülő hetven méter széles földsávon országút vonul végig, ezen belül pedig magasra növő fákkal ültetik tele a szabad területet. Ez a vegetáció eleven falként zárja fel a versenyuszodát a templom közvetlen környékétől. A kisgyűlés minden tagja elfogadta ezt a megoldást és ugy látszott, hogy ez ellen még a legtulzóbb érzékenységnek sem lesz kifogása. A látszat azonban — mint legtöbbször — most is csalt. Karácsonyi Guidó ujszegedi lelkész most felebbezésl nyújtott be a kisgyűlés határozata ellen és felebbezésében azt kéri, hogy a hídfő jobboldalán elterülő szabad földdarab helyett a baloldali területet adja oda fl város versenyuszoda céljaira. Felebbezésében azt igyekszik bizonyítani, hogy a versenyuszoda zavarná azt a csendet és áhítatot, amelyet a templom ezen a környéken megkövetel. A versenyuszoda nem lesz méltó környezet — az ujszegedi lelkész 6zerint — a templomhoz. A templomba siető hívek számára nem nyújt majd épületes látványt a fürdő >sokszor kirívó ruhákba« öltözött közönsége. De Karácsonyi Guidó attól is tart, hogy nagyobb pólóversenyek alkalmával a közönség olyan Iáfmát csap, amely föltétlenül zavarja az áhítatot és hivatkozik arra, hogy a sokkal messzebb fekvő futballpálya lármája is elhallatszik a templomig. Tart még attól is, hogy a versenyek alkalmával az autók és a jármüvek nagy tömege elzárja majd az utat a templom elől. Karácsonyi Guidó egyéni felebbezésévej szinte egyidőben nyújtották be a városhoz az Ujszegedi Polgári Népkör 210 ujszegedi polgár aláírásával ellátott beadványát, amelyben Újszeged lakossága őrömmel köszöni meg a kisgyűlés határozatát és kijelenti, hogy a versenyuszoda számára alkalmasabb, megfelelőbb helyet sehol másutt nem találhatott volna a város. Karácsonyi felebbezését valószínűleg ez-1 zel a beadvánnyal kommentálja majd a város a belügyminiszter előtt. Szeged munkásságának erélyes állásfoglalása a Társadalombiztosító tervezett fárulékfelemelése ellen Tiltakozó gytllés a Munkásotthonban (A DélmagyarQrszág munkatársától.) A szegedi munkásság csütörtökön este a Munkásotthonban tiltakozó gyűlést tartott a Társadalombiztosító tervezeti járulékemelése és a táppénzek leszállítása ellen. A zsúfolásig megtelt nagyterem hallgatósága előtt Dáni János nyitotta meg a tiltakozó gyűlést, amelynek előadója Lájár Dezső párttitkár volt. Lájer Dezső azzal kezdte előadását, hogy nem múlik el nap, hogy tízen-tizenöten panasszal ne fordulnának hozzá amiatt a bánásmód miatt, ahogy a munkásbetegeket a Társadalombiztositóban kezelik. Ma, amikor meg van a tizenhatmilliós deficit, se az orvosok, se a tisztviselők fizetését nem csökkenthetik, tehát a betegen takarékoskodnak. Megállapította Lájer Dezső, hogy régebben nem volt deficitje a betegpénztárnak, pedig egyszerű munkásemberek voltak leginkább a vezetők, mig a mai tisztviselői kar nagyon messze áll a munkássághoz, valójában ahoz semmi köze sincs. (Ugy van, ugy van!) — Akkor, mikor gazdálkodásuk csődje ilyen hatalmas deficitben jelentkezik — folytalla Lájer Dezső — kérdem, miért nem hívják össze az egy "évvel ezelőtt megválasztott önkormányzati szeriietf A szónokot eddig nagy türelemmel hallgató közönség most többszőr szenvedélyesen közbeszól: — Nem fizetünk fárulékotl — hallatszik legtöbbször. Lájer Dezső ezután azt fejtegeti, hogy 8 pénztár nem teljesiti kötelességét, mert a segítségre szoruló betegben nem a beteget nézi hanem csak azt, hogy a pénztári jogtalanul akarja igénybeuenni. (Viharos helyeslés.) A járulékokról szólva Lájer kijelentette, hogy a kivetett járulékoknak csak" hatvanöt százaléka folyik be, viszont a munkaadók a munkásoktól utolsó fillérig levonják a járulékot, csak nem fizetik be, mégis a munkaCONRAD VEIÖT grandJOzu^ filmje; Aisasonynélkllli város n jövő hét naqy szenzációja a Beivéro%Uj«>nl TTWTI -nWJIKmil L (y-r-x-