Délmagyarország, 1930. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1930-01-05 / 4. szám

V.HP január 5. f>>"; vt; a t A kórházi segélyek leszállítása ufan a szegények és csecsemők ápolási daf&t Is megvonta a népföléli miniszter a városié! A Társadalombiztosító faejafl csa& az Intézett terhére kezeli a Jövőken a kórház — Nem nyílják meg a gyermekkórházai (A Délmagyarország munkatársától.) Megírta a Délmagyarország, hogy Vass József népjóléti miniszter arról értesítette a várost, hogy a közkórháznak az 1930-as költségvetésben hatvanezer pengőnél magasabb hozzájárulást nem biztosithat. A várost kellemetlenül érintette a népjóléti miniszter leirata, mert ez azt jelentette, hogy a közkórház i'entarlása ebben az évben nyolcvanezer pengővel többe fog kerülni a városnak, mint eddig. A szombatra összehívott kórházi bizottság, amelyen a polgármester elnökölt, foglalkozott a miniszteri leirattal, ahol azonban yjabb kellemetlen meglepetésben részesültek a bizottság tagjai. Ugyanis Vass József népjóléti minisztertől ujabb leirat érkezett, amely a költségvetés általános redukálására való hivatkozással, ujabb segélymrgvonásáról értesiti Szabadka, január 4. Szilveszter éjszakáján Horgoson, mint megírtuk, véres családi dráma tőrétnt. Torma Antal földmives konyhakéssel elvágta felesége torkát és véres tettének elkövetése után felakasztotta m/jgát. A tragédia még mindig izgalomban tartja a határmenti község lakosságát. Radics Erzsébet, egy jómódú liorgosi gazdálkodó leánya, őt évvel ezelőtt ismerkedett meg Torma Antallal. Torma Antal és fiatal felesége egy ideig Radicsék házában éltek, de a mult év tavaszán Torma házat építtetett és elköltöztek Radicséktól. Az építkezés költségeinek fedezésére Torma hatezer dinár kölcsönt vett fel. Ettől az időtől kezdve megszánt a házastársak közölt az eddigi békés, harmonikus élet s az uj házba beköszöntött a boldogtalanság. A hatezerdináros adósság fenyegető súllyal nehezedett a házaspár éleiére és a házastársak közölt az adósság miatt napirenden voltak a civódások. Torma Antal később összeveszett apósával, aminek az lett a következménye, hogy Radics kitiltotta házából vejét és csak lányának engedte meg, hogy oda bemehessen. Torma Antal egy ideig nem szólt, a város hatóságát. Ezúttal a szegény betegek ápolására és a csecsemőgondozásra évenkint kiutalt negyvenezer pengőt vonta meg a miniszter Szegedtől és a segély összegét az eddigi negyvenezer pengő helyett mindössze kilencezer pengőben állapította meg. A bizottság hosszasan tárgyalta a miniszteri leiratot és főleg akörül forgott a vita, hogy a városra háramló ujabb harmincezerpengős teher fedezetét miből lehetne előteremleni. A bizottság utasította az illetékes hatóságokat, hogy miután eddig nagyon sokan olyanok is jelentkeztek a kórházban, akik a Társadalombiztosító tagjai, ezek a betegek a jövőben csakis a pénztár terhére lesznek kezelhetők. A segélymegvonás miatt egyébként nem nyitják mea a auermekkórházat sem. de később megtiltotta feleségének, hogy szülei házába menjen. A fiatalasszony ennek ellenérc titokban gyakran megfordult apja házában. Szilveszter napján estefelé Tói-ma Anfalné ismét elment szülei házába, hogy elhozza onnan kislányukat. Az asszony viszatérésekor az egyik szomszédnál találkozott az urával, megmondta neki, hogy hol járt, de bejelentése látszólag semmiféle hatással nem volt Torma Antalra. A házastársak nyugodtan elbeszélgettek, majd Tormáné ismét hazament szüleihez, ahonnan később visszatért lakásukba. Torma Antal szomszédja, ifjabb Erdélyi Sándor társaságában már jóval előbb hazament és a fiatalember előtt Torma elkeseredetten beszélt arról, hogy felesége négyszázdináros paplant vásárolt, ahelyett, hogy a pénzt a kölcsön törlesztésére fordította volna. Eközben tért haza Tormáné és a férj a vendég előtt szemrehányást tett az asszonynak költekezéséért és a házastársak között heves vita fejlődött ki. Erdélyi Sándor nemsokára eltávozott, egyedül hagyva a vitatkozó házastársakat. Hogy ezután rní történt a laJK OPERi Z0NGOUSTEREM B-jdanest, Ví„ HafAs ficca 1(5.. OserftnS»: IJJJ^-fi™» Világmárkás zongorák, pianinók B*er Psnüütfí!, nsgvvsr psnn5s havi ijfffi rés;iefrs is. B.79 ll >;asry tisztviselői kedvozmények. kasban, azt senki sem tudja. Az asszony testén az orvosi vizsgálat során megszámlálhatatlan sok késszurás nyomát fedezték fel. A szerencsétlen asszony nyaka majdnem egészen át volt vágva, ezenkívül balkezéről az éles penge egész húsdarabokat metszett le. ,4z arcán tizenőt szúrástól és vágástól származó sebet számoltak össze és mélg sebek borították a szerencsétlen asszony lábszárait is. A legmegdöbbentőbb ebben a szörnyű tragédiában azonban az, hogy a szomszéd szobába bezárva ott volt Tormáék kisleánya i§, aki a zárt ajtók mögül végighallgatta anyja borzalmas halálhörgését. Hallotta a dulakodás zaját, anyja sikoltozását, de a szobából nem tudott menekülni, mert apja előzőleg rázárta az ajtót. A szerencsétjen kisgyermek estétől reagelig sírt a sötét szobában, kétségbeesetten dörömbölt az ajtón, kiáltozott, de, hangját senld sem hallotta meg és csak reggel szabadult ki. amikor a bünténvt felfedezték. Szilágyi Lalost megoperáitík Budapest, január 4. Szilágyi Lajos országgyűlési képviselőt, ma délben a Pajor-szanatóriumban megoperálták. Munkanélküliek Jiiníeiése Bukarestben Bukarest. január A. A román fővárosban szombaton délután hangos tüntetést rendeztek a munkanélküliek. A rendőrség nagy készültséggel vonult fel és estig sikerűit szétoszlatni a hatalmas tömeget. A munkanélküliek közül, többeket előállítottak a rendőrségeKiPnSeges iiifázlfeiések Genfben, n olaszok irkszésíre Genf, január 4. A január 13-án Genfben kezdődő népszövetségi tanácsülés alkalmából, amelyre elsőkben megy el Grandi olasz külügyminiszter, mint az olasz delegáció vezetője, terjedelme* rendőr« intézkedéseket tesznek. A népszövetségi palotát kívülről a csendőrség éjjel-nappal, megszakítás nélkül őrizni fogja- A palota miuden kijáratánál biztonsági rendőrség fog őrködui. l A horgosi csaiái dráma megdBbbentii részletei ban se pipáltam, pedig ott is sok fantasztikumot megértem (Nagyérdemű öreg barátom, Firbás Nándor legyen rá a tanúm.) — Hát hogy is hívják azt a fíut? — Tápai Antal. — No majd egyszer vezessétek be hozzám. Pár nap múlva elővezették a kis Tápait. Ejnye, de olyan, mintha ezeket az értelemtől villogó szemeket én már láttam volna valaha, de nagyon *égen. Hol, mikor lehetett az? — Milyen iskolát végzett, fiam? — Polgárit magán uton. Mint inas. — Szegedi fiu? — Igen, de nagyon szegény ember az apám. nem birt taníttatni, inasnak adott, ahogy az elemit elvégeztem. — Megálljunk csak. Maga még a háború előtt járt elemibe, ugy-e? — Igen. kérem. — Hm. Nem rajzolgatott maga már az elemiben is? — De igen. már ott is nasyon szerettem rajzolni. — Egyszer egy csataképet is rajzolt. Vágtató magyar huszárok csaünak össze szerb katonákkal, igaz-e? — Igen, — nyílt ki csodálkozva a gyerek kék szeme. — Benne volt az akkor az újságban is. Hát persze, hogy benne volt. Gondolom, 1912 karácsonyára támadt nekem, azaz ho y igizság szerint egy akkori asszonypajtásomnak az a gondolata, hogy meg kellene vallatni a szegedi eiemi iskolások fantáziáját szóban és képben. írják meg és rajzolják meg, milyennek képzelik a háborút. (1912-ben!) — így volt-e, Táuai? Euy urhőljiy járt' akkor maguknál az iskolában? — Igen, — emlékezett vissza a szobrász-jelölt minden megerőltetés nélkül, — valami nagyon szép asszony volt. (Konstatáltam, hogy a müvészséghez legalább szépérzéke határozottan van a betyárnak.) Mingvárt lehozatlam a főkönyvtárból az 1912-es Szegedi Napló-t, föllapoztuk a karácsonyi számot és megkerestük a gyerekrajzokat. Azaz, hogy a Tápai Antalét keresni se kellett mert mingvárt az kapta magához a szemet. »Ebben van valamennyi közi a legtöbb rajzbcli készség és a legtöbb aktivitás«, — mondja az első kritika, amely tíz esztendős korában íródott Tápai Antalról. S mivel én főszerkesztettem azt a lapot, amely igv hirbe keverte a rókusi kisfiút, most már kötelességem volt komolyan szót érteni a lakatosinassal. Megvallattam, kitapogattam a lelkét, benéztem a villogó szemek mögé és levélírásra szántam magam, pedig azt az én haiszolt élelemben nehéz kimódolni. Először is levelet írtam a tekintetes tanácsnak. Arra kértem a várost hogy ha ezt a rókusi fiút sikerül bejuttatni a képzőművészeti főiskolára, a város adjon neki havi száz pengőket addig, míg elvégez. Én, a város cselédje, aki magamnak sose kértem semmit a városomtól, most kitüntetésképpen kérem magamnak, hogy bízzon meg a szavamban a városom. Vállalom a garanciát érte. hogy a lakatosinasból olyan művész lesz, akiért valamikor még énvelem is megbékülnek. Sohase fogom elfelejteni az akkori tanácsuraknak, hogy teljesítették a kérése:r.-t Aztán Szentgyörgyi Istvánuak írtam, a Képzőművészeti Főiskola szobrásztanárának. Nem protekciót kértem lóle, hanem szigonísnj~t. Az én lelkemet ne nyomja egy elveszelödő lélek, ha a szemem rosszul látott volna. Csak uey veavék fel a fíut, ha abszolút tehetség. Mikor a levél elment, meg is bántam ezt a nagy puritánságot. Hiszen a felvételin ugvis nagy a tülekedés, a protektorok közt is én vagyok a legkisebb s nyilván az én lds barátom iskolai kéoesitése is a legkisebb. Ez mind igy volt igaz » hetven valahány pályázó közül mégis Tápai Antalt vették fel első minősítéssel a professzor urak. Tehetség szerint való miuősitéssel. Többet aztán nem féltettem a kis Tanait. Se a szegénységtől, se a pesti élettől, se önmagától. Pedig én ís nehéz próbára t;tte;n a magam részéről. Hűségesen beszámoló leveleire nem válaszoltam. De mikor hazaszabadult vakációzni és lejelentkezett nálam, mindig éreztem a becsületes szemén és a kemény kézfogásán, hogy minden rendben van. (Azt a leveleiből konstatáltam, hogy a helyesírás is rendbe jött már. Anatole Francé, szerint nem nagyon foutos ugyan, de azért nem árt, ha tisztában van vele az ember. Legalább is addig, mig képviselő nem lesz belőle. Akkor már uem kötelező a helyesírás, mikor törvényhozó az ember. A kis Tápai most szolgálja az utolsó esztendejét. A nyomorúságnak is, meg a deákságnak is. Szentgyörgyi mesternek a legtöbbre tartott tanitvánva. Most láttam egy akt-szobrát, amiért már is mesternek merem nevezni. Anélkül nem mertem volna róla megírni ezt a tárcát, aminek semmi egyéb célja nincs, mint felhívni a szegediek figyelmét arra, hogy valamikor nagyon büszkék lesznek erre va mi fiunk«-ra, akiuek a homlokára a nizmcn adast van írva.