Délmagyarország, 1930. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1930-01-05 / 4. szám
im.M\ 'Э.НП Január 5. Ríma, január 4. A Pnpolo d'ItaHa »Reszkető óriások« címmel cikket közöl, melyben foglalkozik a román és cseh külügyminiszter prágai találkozásával, melynek eredményéhez a lap szerint Jugoszlávia fen tartás nélkül csatlakozott. A cikkíró hivatkozik Albert Juliién francia újságíró megállapítására, amely szerint a prágai találkozás azért volt szükséges, hogy szorosabb közös akciót szervezzenek meg Magyarországnak a keleti jóvátétel kérdésében bizonyára tanúsítandó ellenállásával szemben annál is inkább, mert Magyarország az ellenállásával megmentett összegeket arra akarja fordítani, hogy állig felfegyverkezzék. less&eíö áriú&oM" A Por»oh> d'Italla rámutat arra, hogy Magyarország 30.(100 főnyi hadseregével szemben ott áll Románia fáft.WM katonája és 12600 tjszije, Csehsrfovákie 150.00!) ka Ion íja és te 8G0 tisztje és Jugoszlávia 129400 katonája és <®!9 tisztje- E pillanatban tehát kezel félmillió a fe!|ejjvc-/p.(, áblket fen tart a vjlág katonailag legirSsebh n árazódnék morális éf politikai szolidaritása és anysgi támogatása, — és mégis a kis magyar hadsereg zavarja annyiuk nyugodt alpját és emésztéséti Felmerül a kérdés, mi lenne a kMntánltal, ha Magyarország katonasága nagyon csekély számához csak egy nullát írhatna hozzá Ю. M. T. K.) M.1 pastőrözött tejsztilsséglelél naooaként pontosén háíhnz szál» llíj&li, ha niegigeadeli 15—48 íeíelonszteoa. A németeTk. a m.egss&úlMsi sssanluciáM eltörlését JsSvúnfúlc Fár;s, január 4. A belga távirati iroda hágai tudósítója jelenti, hogy az értekezlet érdeklődéBének középpontjában a szankciók kérdése áll. A németek azt kívánják, hogy bármi történjek is a Young-lervvel, a német birodalommal szemben Ifibbé ne lehessen szankciókat alkalmazni. Azt kívánják, hogy a versaillesi szerződésnek azt a pontját, amely feljogosítja a győjtes hatalmakat a Ratnnvidék ujraineyszallásarn, (örüljék el. A németek ellenzik egy ad hoc bizottság kiküldését és azt óhajtják, hogy döntőbíróságot állítsanak fel. A keleti jóvátétel kérdésében Németország és a hitelező államok megbízottai közt megegyezés jött Jétre, melynek értelmében a Young-teivet érvényesnek fogadják el, mihelyt azt a főbb érdekelt hatalmak ratifikálták. Earáálíoziií a német és francia delegáció Hága, január 4. A francia delegáció a német delegációt ma villásreggelin látta vendégül. A villásreggeli egyetlen célja az volt, hogy a francia és a német delegáció személyes érintkezésbe jusson, Az angolok és a franciák Parisból jelentik: Az Inlrainsií*eont hágai tudósítója szerint a francia bizottság köreiben örömmel állapítják meg, hogy a II. hágai értekezleten a íraaeia—arsgol együttműködés minden pon<on tökéletes. A lap szerint Briand vasárnap, január 12-én, mindenesetre Genfben akar lenni s így valószínű, hogy Hágát a jövő hét közepén hagyja el. Isméi Mf ту от a düsseldorfi ügyesben Egy megtámadott asszony KiSlön&s vallomása (Budapesti tudósítónk telcfonjelentése.') Berlinből jelentik: a Berliner Tageblattnak Bochumból azt jelentették, hogy a düsseldorfi rém egyik áldozata az uccán felismerte tárna'dóját. Maurer asszony, aki a düsseldorfi rémtől szenvedett súlyos sérüléseiből nemrégen ¡felgyógyult, az uccán sétált, araikor egyik rokonában támadójára ismert. Rémületében elvesztette eszméletét és mire magához tért, az ismeretlen ember eltűnt a járókelők között. A rendőrség az ujabb nyomról csak a riporter *. kö;'l,'sAi alapján értesült, ¡n-rt az A kis Tápai Irta: Móra Ferpne. Jó huszonöt esztendeje mult már авдак, mikor először irtam tárcát művész-emberről. Nem szegedi volt, csak kiállítást csinált nálunk s s szerkesztő nekem adta ki az ordrét, hogy szépet írjak róla, mert 6 igen nagy barátságot tartóit vele. — Nagy művész az. fiam. uag.y művész nekem elhiheti. Mit ncin hittem volna én ei Rékefi Antalnak? De azérl mégis megpróbáltam kitérni а пазу tisz_ tesség elül. — Akkor méri nem tel szik szerkesztő urnák írni róla? Én nem értek a kénekhez. A szerkesztő nr huncutul rámkacsiutott. — Csacsi, liiszen éppen azért iratok macával. Ha éríene a képekhez, akkor.... esetleg.... hát... hogy is mondjam'?... talán önálló véleménye volna. De mivel maga a képekhez ют ért, Írni meg tud, nekem pedig hisz, bizonyosan olyan tárcát ir a barátomról, hogv meg lesz vele elégedve. Hát igyekeztem kitenni magamért, mint műkritikus. Már nein tudom, hogy mi minden volt a hosszú tárcában, de szín annyi volt benne, hogy kisebb vászonra nem fért volna rá, mint egy hatszemélyes abrosz. Azt is oele irtam, hogy a koJoritnak Rubens óta nem volt akkora mestere, mint a szerkesztő ur barátja. Ezt egy kicsit magam Is szégyeltem, de ez volt az egyetlen frázis ami középiskolai mütörténelnij tanulmányaimból megragadt bennem, hát most legalább hasznát vettem. Persze arra nem gondoltam, hogy felelős is vagyok azért amit Írok. M: j l elsaiyrdteni, mikor a cikkem mesielenése ut.t.t való uup a műasszony a támadd', következtében olyan súlyos idegbajt kapott, hogy állandóan kerüli a rendőrséget, nehogy egy esetleges vallomás formájában újra át kelljen élnie a támadást. A rendőrség emberei ma délután végre otthon találták Maurer asszonyt, akit hosszas kapucitálás után magukkal vittek a rendőrségre. A rendőrségen -sok kímélettel és nagy körültekintéssel megkezdték kihallgatását. Az aszszonv vallomását végighfdlgntják a berlini rendőrtisztek is. vésszel találkoztam a korzón. íTgy nézett rám, mintha szeretne belőlem festéket törni. Éreztem, hogy mint szentségtörőre néz rám, amért Rubensbez mertem mérni. — Köszönöm, izé ur. A cikkét olvastam. — ö, kérem, — szabadkoztam — szót se érdemel... *• — Dehogy nem. — ütött a vállamra. — Tudja, mi volt a ¿gnevezetrsebb benne-1 — Most jön Rubens, — zúgatta a szégyenkezés a vért a halántékomban. — Az volt a cikkben a nevezetes, hogy maga volt eddig az egyetlen bírálóm, aki nem túlozta a dicséretet. Tudja, egészen meglepő ilyen fiatal emberben ennyi tárgyilagosság. Már akkor tele volt a hangja epével. S én akkor tettem erős fogadást, hogy inübirálattal többet nem foglalkozom. Ezt a fogadást aztán álltam is emberül. Nem is akarom mcgszc.;ni most se. De azért csak el kell mondanom, ki az a kis Tápai? Három vagy négy esztendeje, mikor először hallhattam a nevét, de míngyárt el is felejtettem. A kultúrpalotába hozta róla valaki a hírt. Hogy van ilt a rókusi gépműhelyben egy kis lakatos-inas, aki szobrás.z-talentumuak ígérkezik, valamit csinálni kellene vele. Szokásom szerint kijelentettem hogy mű", észtehetségek felfedezésével nem foglalkozom. Elismerem, hogy ez nem szép tőlem, de inkább viselem az érzéketlenség vádját, minthogy lelkiismeretfimdalásaim legyenek elrontott életek miatt. Egy jó lakatos sokkal szükségesebb ember, hasznosabb ember és talán boldogabb ember is, mint egy rossz szobrász. Mindig arra a szegén;, vörösba.ju lányra gondolok, aki tiz év óta porlik valahol a szalytuuzi akácfák alatt négyes foga fit kBMSft az olasz Róma, január 4. Ma reggel 10 órakot Umberto trónörökös a Quirinálban ünnepélyes audiencián fogadta Hory András quirináli magyar követet, aki ez alkalommal adta át a trónörökösnek Horthy Miklós kormányzó ajándékát, a magyar négyes fogatot. Az útvonalon, amelyen a gyönyörű fogat és a magyar zászlós autó, a soiför mellett díszruhás huszárral elhaladt, a tömeg lelke* ovációt rendezett. A Quirinálban a palotaőrség fegyverbelépett és riadót fujt. A palotában Clerici tábornok üdvözölte a magyar követet, aki ellépett a gárda előtt, majd a trónörökös fogadótermébe ment és a királyi herceg előtt tolmácsolta Magyarország kormányzójának, kormányának és a magyar nemzetnek szerencsekivánatait, átadva a kormányzó sajátkezű levelét, melyben felajánlja a magyar fogatot. A trónörökös közvetlen szavakban mondott köszönetet a kormányzónak, kijelentve, hogy örömmel tölti el az a tudat, hogy Magyarország részéről ilyen rokonszenv nyilatkozott meg irányábán. A trónörökös ezután a követ kérésére engedélyt adott Pettko-Szandtner őrnagy bemutatására, aki a kormányzó ajándékát Rómába kísérte, majd a követtel és láséretével a Quirinál parkjába vonult, ahol Szandtner őrnagy előhajtotta a pompás négy fehér arsb telivért. A kis magyar hajtókocsi, amely Rómában ismeretlen volt, kedvező benyomást tett. A hátsó ülésén két magyar kocsis ült vörössel hímzett szűrben. A sallangos magyar szerszámzaton nagyszerűen érvényesült a Savoyai-ház cimere. A trónörökösnek nagyon tetszett a látvány és ismételten hangoztatta, hogy milyen tökéletesen szépek a lovak s láthatóan jóleső érzéssel fogadta a kormányzónak iránta tanúsított figyelmét. A palotába visszatérve, a trónörökös meleg szavakkal búcsúzott el a magyar követtől. Milyen rendes kisruhavarró lett volna abból, ha a kollégáim annak idején tréfából, meg szánalomból el nem hitetik vele, hogy festő s meg nem zavarják a nyomtatott dicsőség mérgévell Pár nap múlva hoznak hozzám egy tenyérnyi rézlemezt, amin valami figura van kikalapálva. Hogy ez rettentő nehéz munka s hogy ezt is a rókusi lakatosinas csinálta. Munka után. éjszakának idején, miközben mérges szülői szó nógatta az ihletet, hogy mire való azt a drága petróleumot tékozolni. De lehet, hogy ezt nem is mondták, csak a magam gyerekkorából duruzsolt vissza ez az intelem, amely nem is egészen indokolatlan. Mindenesetre több értelem van benne, mint mikor bársonyszékbőt figyelmeztetik takarékosságra a szegény embert. De a nevét még akkor se jegyeztem meg a gyereknek. Arra csak akkor került a sor, mikor az asztalomra csempésztek egy levelet. Nehéz voll olvasni, mert sok volt benne a helyesírási hiba. De az ötödik sorban már nem az ortografiai hibákat láttam, hanem azt, hogy itt egy erős kéz hajigálódzik olyan súlyos problémával, mint az, hogv tulajdonképpen mi a művészet lényege. Naivságok zűrzavarában, össze-vissza olvasmányok reminiszcencia-torlódásában originális gondolatvillámlások. — Ki irja ezt a levelet? — A kis Tápai. Az a kis lakatosinas. — Kinek irja? — Egy inas-barátjának, Pestre. Ezen a lépen aztán megragadtam. Hogy egy szegedi lakatosinas Tolsztojt és Ruskint olvassa és polémiát kezdjen róluk és velük egy pesti lakatosinas bekapcsolásával, ez olyan fantasztikus dolognak tetszett, amilyent én inasiskolai tanitó-korom-