Délmagyarország, 1929. november (5. évfolyam, 249-273. szám)

1929-11-30 / 273. szám

"1920 november 30 Df.T.V» AííV AKOBSZ Л ír SHH ?i338 hoay István bfetsmafe; Készleies vallomás! íeíí a családi vlszálykodásról (A Délmagyarország munkatársától.) Rácz István, aki — mint a Délmagyarország je­lentette — liétíőn vadászfegyverrel agyonlőtte mostohaapját, Lengyel Ferencet, két napig tagadta, hogy ő volna a gyilkos. Csütörtökön azután megtört és a felsőlanyai rendőrségen részletes vallomást tett. — Megbántam, amit tettem — kezdte vallo­mását Rácz István —, elmondok most már mindent, ugy, ahogy történt. Azután részletesen jegyzőkönyvbe mondta, hogy állandó nézeteltérések voltak a család­ban az örökség miatt. A rokonság bonyolódott összetételű volt, mert az ő mostoha testvérei nem Lengyelek, hanem Tóthok, akik az öreg Lengyel második feleségétől való gyerekek. Tóth Ilona, Tóth József, Tóth Veron és Tóth János, Rácz István és még egy édestestvér tar­tozott a családhoz, amelynek tagjai attól fél­tek, hogy az öreg Lengyel kihagyja őket <iz örökségből. Hétfőn délelőtt Lengyel Ferenc mostoha­leánya, Tóth Veron társaságában meglátogatta Rácz Istvánt csengelei tanyáján. Elbaszélget­tek, beboroztak — két és féllitert ittak —, majd valamennyien visszamentek Lengyel Fe­renc balástyai tanyájára. A család kivonult a konyhába vacsorázni, Lengyel pedig lefeküdt. Erre ő, Rácz István, bement az alvó Lengyel Ferenc szobájába, felkapta a vadászfegyvert, amelyben egy patron volt, azután közvetlen közelről agyonlőtte, majd a fegyvert az ágyra dobta és kiszaladt a szobából az udvarra. Vallomása további részében elmondotta, ho­gyan menekült haza, otthon felesége gyermek­ágyban feküdt, akinek azt mondta, hogy Len­gyel Ferenc öngyilkos lett. Rácz azután ki­tért arra is, hogy Lengyel Ferenc már régóta utjukban volt és többször szóba került, hogy el kellene az öreget tenni láb alól. Mostoha­testvérei, Tóth Veron és Tóth József fel is biztatták öt erre, de nem volt hajlandó mos­tohaapjával végezni. Ezzel szemben Tóth Ve­ron és Tóth József a leghatározottabban ki­jelentették, hogy halvány sejtelmük sem volt arról, hogy milyen terveket forgatott fejében Rácz István. A gyilkost pénteken reggel hozták be a kapitányságra. Egykedvűen viseli sorsát, bár amikor valaki megkérdezte tőle, mit érzett azután, hogy, agvonlőtte mostohaapját, így fe­lelt: — Semmi különösebbet nem 'éreztem, de hogy a rendőrségre kerültem és ott elkezdtek vallatni, bizony rosszul kezdtem magam érez­ni... Éjjel meg már akasztófát is láttam ál­momban... A gyilkos gazdát pénteken délben az ügyész­ség fogházába szállították át. Pénteken tejár! a pályázat! határidő - Heves íiszlufiíási harcra van blláíás (A Délmagyarország munkatársától.) Pén­teken délben járt le az általános tisztújításra szóló pályázati határidő. Régi szokás szerint a pályázók zöme az utolsó negyedórára halasz­totta pályázati kérelmének benyújtását és igy délfelé igen nagy volt a forgalom a főispáni hivatalban. A pályázók, külső és belső pályá­zók egyaránt, szinte sorfalat álltak az ajtó előtt, várták, amig rájuk kerül a sor, amig nevüket beirják a pályázók nyilvántartásába. Amikor azután tfitüzték a zárórát és lezár­ták a nyilvántartási ivet, kiderült, hogy sok­kal nagyobb lesz a tisztújítási harc, mint ami­lyenre eredetileg számítottak. Számos külső pályázó jelentkezett ugyanis, leginkább a ma­gasabb állásokra szóló pályázatával, ez pedig felszabadította az alacsonyabb állásokban lévő már beválasztott tisztviselőket is, akik ilyen körülmények között a saját állásukon kívül szintén megpályázták a maüas.abh állaso­kat is. 'A szervezeti szabályrendelet értelmében minden beválasztott tisztviselőnek pályáznia kell, mert ha nem pályázza meg saját állá­sát, ugy tekintendő, mint aki állásáról is, nyugdíjigényéről is lemondott. A jelenlegi tisztikar saját állására ugy pályázott, hogy kö­zös ivet irtak alá a polgármestertől kezdve a tanácsnokokon keresztül egészen a fogalma­zókig valamennyien és ebben jelentették be, GERDA MAURUS és WILLY FMTSCH lősze-eplésével a Belfűros! Moziban. Előadások 5. 7, 9, vasúr- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor .в . » А л © , | Kftrzo Mozi Nov. 10 dee. 1 én, sz mb i, vnsárnsp j Csak 16évenleiü'ieknekl gfl^ pgyg ^ g^J |JJ|£| j főszereplésével AZ ÉJSZAKA LOVAGJA j és RICHÁRD TALMADGE-val A sárga sálén, j ' Elöfdások kezdete 5, 7, 9 vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakot j I—lUiMUIH hogy megpályázzák saját állásukat. Az vi­szont, aki más állásra is pályázott, külön pá­lyázati kérvényt nyújtott be= A pályázati kérvények benyújtási határide­jének lejárta után kiderült, hogy, néhánu pályázó már is beválasztott­nak tekinthető, ezek azok, akik egyedül pályáztak valamelyik állásra. A polgármesteri állásra egyedül dr. Somogyi Szilveszter nyújtotta be pályázatát, nem lesz ellenjelöltje dr. Tóth Béla főjegyző­nek sem. A dr. Turóczy Mihály főügyész nyu­galomba vonulása következtében megüresedő főügyészi állásra is csak egy pályázó jelent­kezett, dr. Simkó Elemér ügvész és igy az Ő választása is egyhangú lesz. Kincs ellenfele Kaszó Elek fŐpénztárosnak és Bücher Jakab pénztárnoknak sem. A betöltésre kerülő négy kerületi tiszti orvosi állásra is csak négyen pályáztak, dr. Wehli Béla, dr. Havas Imre, dr. Mészáros Ferenc és dr. Bérezi Béla, vá­lasztási küzdelem tehát itt sem leszc A többi állásokra azonban annál több pá­lyázó akadt. Feltűnően sok külső ember vesz részt a nagy versenyben. A tanácsnoki állá­sokra dr. Fluck András, dr. Polgár Péter pá­lyáznak kívülről-', a tiszti ügyészi állásra dr. Türr Aladár, dr. Szekerke Lajos, ifj. dr. Do­bay Gyula, dr. Török Béla és dr. Lippay Lajos ügyvédek aspirálnak, A főispáni hivatal kimutatása szerint kü­lönben a pályázók a következőképen oszlanak meg az egyes állások között; Polgármesteri állásra: dr. Somogyi Szilveszter polgármester, Főjegyzői állásra: dr. Tóth Béla főjegyző; \ Öt tanácsnoki díjasra: Fodor Jenő, Rack Lipőt, dr. Csonka Miklós, dr. Pálfy József, vitéz dr. Szabó Géza tanácsnokok, továbbá dr. Horváth Lajos, dr. Fluck András, ; dr. Pávó Ferenc. Hegedűs Antal, dr, Polaár Péter. A polgármester, a I6fegyz6, a főügyész és a főpénzféros már A főügyészi állásra f ír. Sirakő Elemér tb. főügyész. Az árvaszéki elnöki állásra: dr. Bárkányi Zoltán árvaszéki elnök és Hegedűs Antal. Három árvaszéki ülnöki állásra: dr. Iíorpássy Elemér, dr. Rack Kálmán, dr. Gras­selly Károly ülnökök, dr. Kamocsay György, Bit­iek Vilmos, dr. vitéz Gombos József, dr. Pávó Ferenc, dr. Széli Béla, dr. Jánosi György. Egy tiszti ügyészi állásra: dr. Simkó Elemér t. ügyész, dr. Türr Aladár, dr. Szekerke Lajos, ifj. dr. Dobay Géza Gyula, dr. Török Béla és dr. Lippay Lajos ügyvédek. Négy I. oszt• aljegyzői: dr. Ketter Tibor, dr. ördőgh Lajos, dr. Gera József, Hegedűi Antal I. oszt. aljegyzők, dr. Jobba P. Fülöp, Bielek Vilmos, dr. Hévézi András, dr. Pávó Ferenc, dr. Répás János. Egy főpénztárnoki: Kaszó Elek fŐpénztárnbk. öt 11. o. aljegyzői.* dr. Katona István, dr. Rőth Dezső, dr. Horváth Lajos, dr. Pávó Ferenc, dr. Hammer Fidel II. o. aljegyzők, továbbá dr. Jobba P. Fülöp, Bielek Vilmos, dr. Szabó Béla, dr. Hévézi András, dr. Sáutha László, dr. szatymazi Zsótér Bertalan, dr. vitéz Gombos József, dr. Pálfy György, dr. Széli Béla, dr. Gserzy István, dr. Répás János, dr. Biacsy Béla, dr. Vicsay Emil, Kremmer Béla. Négy kerületi tiszti orvosi: dr. Wehli Béla, dr. Havas Imre, dr. Mészáros Ferenc, dr. Bérezi Béla. Egy községi birói: dr. Kamocsay György községi biró, dr. Jobba P. Fülöp, Bielek Vilmos, dr. Szabó Béla, dr. vitéz Gombos József, dr. Cserzy István, dr. Répás János, dr. Biacsy Béla, dr. Vicsay Emik Egy pénztárnoki: ' Bücher Jakab pénztárnok. , Három 1. oszt. közig, fogalmazói dr. Pálfy György, dr. Széli Béla, dr. vitéz Gombos József közigazg. fogalmazók, dr. Jobba P. Fülöp, dr. Szabó Béla, dr. Hévézi András, dr. Simon Jó­zsef, dr. Skultéty István, dr. vitéz Savanya Ferenc, dr. Schütz József, dr. Szatymazi Zsótér Bertalan, dr. Biacsy Béla, dr. Vicsay Emil. л Egy l. oszt. adótiszli: Kovács István, Szűcs Károly, Radványi Sándor, Vozárik Sándor, dr. Szabó Béla, Szűcs József, Lázy István, Kopasz Ferenc, Gecsev Viktor, Wéber Lajos, Fürst Béla, Tar Ernő, ifj. Androviczky Sándor, dr. Schütz József, Dorner Tibor, Balogh Antal, Latzkovits László, Bózsó Imre, Vecsernyés Lajos, Vitus Béla. Thuróczy Mihály, dr. Katona István A választás során esetleg megüresedő II. o. adótiszti állásra: Kovács István, Szűcs Károly, Vozárik Sándor* Jódal János, Szűcs József, Szécsi Szilveszter, Ko­pasz Ferenc, dr. Sjmon József, Vőlgyessy Pál, Lantos Árpád, Fürst Béla, Széli István, Csánji István, Jójárt Bunford Béla, dr. Schütz József, Dorner Tibor, Gubritzky Jenő, Balogh Antal, Bá­rány Pál, Latzkovits László, Bózsó Imre, Vecser­nyés Lajos, Vitus Bela. Egy nyilvántartói: Ugi Lajos, Kovács Ferenc, Fülöp Márton, Vadász István, Skultéty Sándor, Gubritzky Jenő, Gecsey Viktor, Vecsernyés Imre, Szűcs Gyula, Győlay Ferenc, Tar Ernő, Batki Antal, Jambrik István, Práger József, Kolozsváry Sándor, Matkó Gyula, Láger Rudolf, Heinrich Emil, Vigh S. Rezső, Láns* Ferenc, Kovács Ernő, dr. Biacsy Béla, Varga Gyula, Thuróczy Mihály, Patakv László, ifj. Dudás Béla, Balogh Mihály, Kovács István. Egy segéd nyilvántartói (folda döngi Iván fa rtöi): • Szűcs Károly, Jódal János, Schiller Béla, Gub­ritzky Jenő, Gecsey Viktor, Vőlgyessy Pál, Törők­János, Csányi István, Kazi Gáspár, Latzkovits László, Thuróczv Mihály Reménvfy Gyula, Pataky László. *H"'T"i гшмшагпднит" nnwiiWiiHMfl; ÍMOD 3LA MOCIÜE vígjátéka trm.

Next

/
Oldalképek
Tartalom