Délmagyarország, 1929. november (5. évfolyam, 249-273. szám)
1929-11-30 / 273. szám
2 »fXMAKYAttoa.-;.-: 102!) n-r. :r.ii)3r 30. i vatikáni lesz az üm bűnügye a vatikáni torvényszékne Scfómidt preSátus ftoíosferlsa vonult '(Budapesti ludósitónk telefonjelentése.) Rómából jelentik: A Szent Péter bazilikában történt merénylet ujabb bonyodalmai kinos helyzetbe hozták a vatikáni tőrvényszéket, amelynek az uj vatikáni állam proklamálása óta ez lesz az első bűnügye. Még jobban komplikálja az ügyet, hogy Ramstad Gudnrt Margit svéd állampolgár, úgyhogy az ügynek nemzetközi vonatkozásai is lesznek. A vatikáni törvényszék vizsgálóhirája ma utasítást adott a merénylő leány élmeáUa\o tánák megvizsgálására. A vatikáni ol.isz nagykövet kétórás tanácskozást folytatott a biboiosállaratitkárral. A római sajtó még mindig hasábos cikkekben foglalkozik a kinos ügygyei és úgyszólván kivétel nélkül Ramstad Gudun Margit pártján áll. Schmidt vvcJálux kolostorba vonult, Gyorsan haladnak a ssoviet >éketárgsíaiásaS Moszkva, november 29. Dircksen, moszkvai német nagykövet ma nyújtotta át Litvinovnak a nankihgi kormány nóvember 1-1-iki jegyzékét. Litvinov a német követhez intézett válaszában hangsúlyozta, hogy a szovjetkormány már megkapta Csang-Cso-Lin értesítését arról, hogy elfogadja a viszály gyors elintézésének előfeltételei'}.. Az Associated Press mukdeni jelentése szerint, bár a Mukden és Moszkva közti tárgyalásokat állandóan tagadják, az az általános felfogás, hogy a viszály elintézése nem sokára várható. A szovjet halálos ítélettel fenyegette meg Csicsermt, fii mm tér vissza azonnal ieszkvália (Budapesti tudósítónk telefonjele ntésc.) Milánóból jelenük: A Stampa moszkvai tudósítójának jelentése szerint a szovjet kormány Csicserin külügyi népbiztost halállal fenyegette meg, ha nem tér vissza haladéktalanul Moszkvába. . A szovjet kormány tudvalevőleg rendeletet adott ki, amelyben halálbüntetéssel fenyegette mindazon diplomatákat, akik az első hívásra nem térnek vissza Moszkvába. Csicserin — mint ismeretes — már hosszú ideje Németországban tartózkodik azzal az indokolással, hogy cukorbaját kezelteti. A jelenleg Németországban tartózkodó Korachan külügyi népbiztoshelyettes is figyelmeztette Csicserint magatartásának súlyos következményeire. Csicserin azt válaszolta, hogy egyelőre nem hagyhatja el Wiesbadent, mert kúrája miatt maradni kell. Korachan azzal távozott el Wiesbadenből, hogy ebben az esetben a szovjet kori mánv Csicserin! is halálra fogja ítélni. Rendelet a „kimenő számlák" forgalmi adójáról Budapest, november 29. A pénzügyminiszter az 1924 február 5-én kelt 11.600. sz. rendelet hatályon kívül helyezése mellett az általános forgaímíadóuak a kimenő számlák alapján történő befizetése tárgyában rendeletet adott ki, mely szerint az olyan adózók, akik az általános forgalmiadónak adóbevallás alapján pénzben való fizetésére engedélyt nyertek, a kimenő számlák alapján történő adófizetés engedélyezését is kfrhztik, ha a bevételek alapján történő adófizetés a vállalat könyveiéi! rendszere miatt nehézséggel jár. A kérelem felett a pénzügyigazgatásig dönt, határozata ellen a pénzügyminiszterhez lehet felebbezni. Az adónak a kimenő számlák alapján történő befizetése ¿setén legkésőbb az áru szállításival, vagy a munka elvégzésével egyidejűleg a teljes »ellenértékről (a szállított áruk vagy a végzett munkateljesítmény fejében követelt fizetések öszszegéről) számlát kell kiállítani. Amennyiben a számla kiállítása után a teljes ellenérték összegében emelkedés mutatkoznék, az eredetileg számlázott és a később jelentkező magasabb ellenérték közti különbözetről külön számlát — pótszámlát — kell kiállítani. A számla kiállítása napján köteles az adózó a kimenő számla alapján járó általános forgalmiadót az adó egyidejű megjelölése mellett e célra külön vezetett »általános íorgalmiadó számlán« előjegyezni. Azt a körülményt, hogy az adózó a kimenő számlák alapján rój ja le általános forgalmi adóját, az adózó adóbevallási ivében minden egyes esetben köteles feltüntetni. Ugyancsak fel kell jegyezni az adózó törzslapján, számlalapján, valamint az általános forgalmiadó nyilvántartási jegyzékben. vosszakértők is megállapították, hogy Sebők Pál sz'ekszuúlls érzéke túlságosan f?j|!?'t és az egész embert valósággal hatalmában tartja. Az ¡¡¿letet hétfőn hirdetik ki. 'ssswm I DtoRIbS. ; lajszerSszcSI, Keieraen uc«a 12 Szemövéglíiilönlegességek! ifefeíe/ Tkérí a^ ii^yés^ S<eTböl& íí^ecfes pőrében A bonvé&törvénysxélí fiétfön Qhrá.cU Ki az iíéleíet Btidapesf, november 29. Sebők Pál honv'édtizedes bűnügyében három tanút hallgatott ma ki a bíróság. Kcinig János, Sebők tanítója volt valamikor. Szerinte a három elemi iskolai osztályt végzett Sebők gyengetphetségü íartuló volt. Varga János, a meggyilkolt anyós fivére, elmondotta, hogy fi kommendálta Sebők Pált a Kovács-lánynak. Áz asszony arról panaszkodott, hogy férje durva, goromba emlKT, a férj arról, hogy az asszony nem szereti őt. — ín csak annyi*1 mondhatok — állott fel Sebők Pál —, hogy én nagyon szerettem a feleségemet. Nagyon ¿ajuáJom, amit téliem. A börtönben mindig sirógörcseim vannak. £n csak az aszszonyt és önmagamat akartam megölni, hogy együtt tegyenek bennünket a sírba. Az öregeket [Szombatom és vasárnapi [Katonazene a Prófétában | «Itsznóíoros vacsorával.1 nem akartam lelőni, én csak azt akartam, lássák, hógy én és a feleségem együtt meghalunk, lássák, hogy ez? a szereim"« párt ők hajszoliák a sírba. £n szivbői szerettem azokat, akik meghaltak. £n jó voltam hozzájuk. Az anyósomnak mindig kezet csókoltam. Fehér Károly földmives kihallgatásával befe. jeztc a hadbíróság a tanúkihallgatásokat és a tárgyalásvezető felkérte Sehaád Béla századosügyészt, hogy mondja cl vádbeszédét. —• Sebők — jelentette ki — gyilkosságot követett el és elörs megfontolta, hogy megöli a három emberi. A lehető legsúlyosabb ítéletet kérte vádbeszédében az ügyész, azt, hogy Sebők Pált fosszák meg rangjától és kőtél által végezzék bi. A vádbeszéd után Nagy Mihály védő terjesztette elő védőbeszédét. Főként arra fektette a súlyt, hogy a vádlott cselekedetét szerelmi exíázisiran követte el, úgyhogy szinte nem is tudta mit cselekszik. Hangsúlyozta a védő, hogy az or(A Dél m agyarország munkatársától) Pénteken este érdekes előadást tartott az egyetemi Bethlen Gábor Kör a központi egyetemen. Az előadást Buöay György joghallgató, köri elnök nyitotta meg, rámutatva Európa és a magyarság viszonyára, érdekazonosságára és különbözőségére. Az előadást dr. Joó Tibor köri alelnök, könyvtári gyakornok tartotta »Európa szerepe az emberiség történetébeu« címen. Előadásában a legújabb külföldi szakirodalom figyelembevételével ismertette Európa szellemi, gazdasági és világpolitikai szerepét és múltját az emberiség fejlődésében. Európa geográfiai és" történeti fogalmának ismertetése után a jelenlegi hanyatlás okait kutatta. Ha ránézünk a föld politikai térképére, a? a benyomásunk, hogy a világháború után Európa hatalmi helyzete nem gyengült, hiszen ma is — látszólag — a föld felszínének és népességének több mint fele áll európai fennhatóság alatt. Ez azonban csak papiros igazság. Az országhatárokfölé emelkedő pénzügyi befolyás, gazdasági hatalom szempontjából nézve a világ helyzetét, egészen más képet kapunk. Amíg ugyanis az európai államok hatalmi befolyása majdnem minden gyarmaton és érdekterületen gyengült, Amerika hihetetlen mértékben megerősödött és befolyása gazdaságilag minden országhatár fölött érezteti hatását. Amerika e hatalmas fellendülésének okát igen helyesen magyarázza meg A. Hobelsperger német tudós legújabb könyvében, mely »Európa ím Absliegc cimen Berlinben jelent meg azzal, hogy mig Amerikának jóformán semmiféle importra szüksége nincs, óriási mennyiségeket exportál világszerte. A U. S. A. legfontosabb esporícikke ma a töke, mondja Hobelsperger professzor s ez a magyarázata annak, hogy az Unió nemzeti vagyona 1912. óta megkétszereződött s mivel jóformán az egész világ adósa, 1»25. óta körülbelül 12 milliárd dollárt »importált« s ez az ősszeg azóta évente körülbelül egymilliárddal növekszik. A világháború óta nem tekinthető többé semmilyen vonatkozásban európai hatalomnak Oroszország, egyre inkább Ázsía felé orientálódó poli• tikájával. Maga Anglia sem érez közösséget Európával, hiszen őt, mint Hobelsperger mondja, az éppen általa előkészített háború egy uj riválissal, Franciaországgal ajándékozta meg az addigi egyetlen Németország helyett. Amellett, hogy Európa gazdasági és politikai jelentősége igv lehanyatlott, együtt jár az 0. Spengler által felismert szellemi és kulturális hanyatlás is, melyet ha túlzottnak is kell tartani, mindenesetre nem alapnélküli. > .. , Európa jelentősége azonban el nem múlik, mert a krisztusi tan egyetemes embert elvben és az ebből fakadó kultúrában megteremtette az emberiség szellemi egységét, melyet immár rombadönteni nem lehet. A kereszténység egyetemességeszméje vezette tudatosan vagy tudat alatt a felfedezőket. a téritőlcet, az európai kultura minden egységét és ez olvasztotta fel magában minden különszinü nép, külön kultuta jellegzetességét. Minden gazdasági és hatalmi csőd felett ez biztosit nekünk, európaiaknak nyugodt fölényt a jelenben és a jövőben, — egyaránt. A szépszámú közönség lelkes tapssal köszönte meg érdékes előadást. Még nem fogtól« el Fisc&er György8J Budapest, november 29. Montevideoból távirat érkezett a budapesti rendőrségre, hogy Fischcr György László a Duilío hajónak kikötőbe való megérkezésekor kezrekerithető nem volt. Elfogatására a hatóságok minden intézkedést megtettek. ©liicfesífraJ és Társa C s e It. o n 1 c s ucca 3 . tzám.