Délmagyarország, 1929. november (5. évfolyam, 249-273. szám)

1929-11-03 / 250. szám

DÉLMAGYARORSZÁG II Szövetkezeit Városi BaVpárt jelöltjei I. kerület: Bakó László református lelkész. Wolff Miksa földbirtokos, dr. Dettre Jinos ügyvéd, ny. főispán, Patzauer Sándor gyáriparos, Gombos István szabómester, Berényi Nándor magántisttviselő II. kerület: Dr. Valentiny Ágoston ügyvédjelölt, !d. Erdős Dezső ny. Máv. felügyelő, Papp József vasmunkás. III. kerület: Dr. Tóth László ügyvéd, Peternelly József nagykereskedő, Berg János cipészmester, Kéry Béla autófuvaroző, dr. Valentiny Ágoston ögv védi el ölt. Hauser Gyula ügynök. IV. kerü'eí: Bakó László református lelkész, Müller Dezső magántisztv.. dr. Tóth L'ászló ügyvéd. V. kerület: Dr. Dettre János ügyvéd, ny. főispán. Pásztor József lapszerkesztő. Taussig Ármin «y . Máv felügyelő, Kis Géza mészárosmester, dr. Tóth I ászló ügyvéd. Szokolovszky Gyula kereskedő. VI. kenlfel: Dr, Mezei Pál ügyvéd, Kertész Jófcsef női szabó, Kovács Józspf vasmunkás. VIII. kerület: Pásztor József lapszerkesztő. Kakuszi József kőműves, dr. Szamek Sára orvos, Szűcs Imre gazdálkodó, Zarnóczay Béla gépszedő, Irltz Béla kereskedő. IX. kerület: Lájer Dezső párttitkár, dr. Dettre János ügyvéd, nv. főispán. Horváth József asztalos. X. kerület: Gombos István szabómester. Láier Dezső párttitkár, Parcsetics Mihály asztalos, dr. Kállai Emil ügyvéd, Farkas János kőműves, dr. Szepesi Imre orvos. XI. kerület: Pásztor József lapszerkesztő. Dáni •íános vasmunkás. Olejnyik József magántisztviselő. XII. kerület: Dr. Dettre János ügyvéd, ny. főispán, Lájer Dezső párttitkár, ökrös Lajos kőművesmester. Cserép Ferenc szűcsmester, Török Jófcsef kisgazda. Kenéz Ferenc ny. vasúti munkás. XIII. kerület: Dr. Valentiny Ágoston ügyvédJelölt, Laczi György kisgazda, paprikatermelő. Komócsin Illés épitőmunkás. XIV. kerület: Dr. Mezei Pál ügyvéd, Taussig Ariit in ny. Máv. felügyelő. Marosán Emil cipésztnester. XV. kerület: Dohóczky József kisgazda, paprikatermelő, dr. Dettre János ügyvéd, ny. főispán, Tölgyesi Ferenc ny. Máv főfelügyelő. Taussig 'Ármin ny. Máv. felügyelő. Olejnyik József magántisztviselő. Galiba Imre épitőmunkás. XVI. kprülel: Császár Antal főldmives. Kazy Ferenc Máv. nyugdíjas. Dobó Miklós cipészmester. XVII. kerület: Dr. Valentiny Ágoston ügyvédjelölt, dr. Balassa István ügyvéd. Marosán Emil cipészmester, Galiba Imre épitőmunkás. Olejnyik .Tózspf magántisztviselő. Horváth József asztalos. 1929 november 3. Véres éjsssaka Kis^osnborban Két részeg ember megtámadta Wil&elm borbélymester &ázút, alti vadászfegyverével leterítette őket dísztárgyak, evőeszközök, SchftfiliailSen 6r*k. fcrillitns ík-, szerek legolcsóbban vásárolhatók BOKOR ékszerésznél. Kelemen ucca 7. Telelőn 18-36. (A Délmagyarország munkatársától.) Kiszombor község' lakosságát szombat reggel óla kettős gyilkosság tartja izgalomban. Koromfekete éjszakában szinte pillanatok alatt játszódott le a tragédia, amelynek két halálos áldozata van. Megbolygatott méhrajhoz hasonlít Kiszombor, minden ember a véres éjszakáról beszél, az uccákon csoportokba verődve tárgyalják a véres eseményeket, amelyeknek szerinlük nem két, hanem három ember esett áldozatul. Wilhelm György kiszombori borbélymester, aki az ottani vadásztársaság tagja, a pénteki ünnepnapon nagyobb társasággal vadászkiránduláson vett részt. Egész nap vígan folyt a vadászat és mire beesteledett, bő zsákmánynyal, jó kedvvel indult hazafelé Kíszomborba. Este nyolcra járt az idő, amikor éhesen és fáradtan visszaérkezett a faluba és mivel felesége az ünnepekre megszállt területre utazott, Krausz Miklós vendéglőjébe tért be vacsorára. Wilhelm egy üres asztal mellé ült, megvacsorázott, ivott egy spriccert és nyugodtan pihente a vadászat fáradalmait. Már régen elfogyasztotta a vacsorát, amikor észrevette, hogy egy másik asztalnál régi ellenségei: László Dezső és Horváth György haragos pillantásokat veinek feléje. Wilhelm ügyet sem vetett rájuk, élvezte a nyugalmat, amelynek azonban hamarosan vége szakadt. László és Horváth durva megjegyzéseket tettek Wílhelmre, sértegetni kezdték, szidták, ócsárolták a borbélymestert, aki rendre intette őket. Szól szó követett, a két iszákos ember odaállt Wilhelm elé és pofonütötték: — Ma még hullaszagod lesz, lacibelgár, legyilkolunk! ... A két napszámosnak olyan fenyegető volt a magatartása, hogy Wilhelm jobbnak látta a távozást, vette vadászfegyverét és az udvarra vezető ajtón eltávozott a kocsmából, hazament a Porgányi-uccában levő lakására. László és Horváth egy ideig várták, hogy Wilhelm viszszalérjen a vendéglőbe, amikor azután látták, hogy hiába várják, elindultak utána a lakására. A lakáshoz érkezve bezörgettek az ablakon, miután azonban Wilhelm nem reagált a barátságtalan jelentkezésre, az ajtóhoz álltak és követelték Williclmtől, hogy engedje be őket: — Nyisd ki az ajtót, kutya, ma úgyis megdőglesz, — ordilotla magánkívül á két ember. A helyzet egyre veszedelmesebbé vált. Wilhelm egyedül volt otthon és amikor László és Horváth egyre jobban kezdték fenyegetni Wílhelmet, hogy betörik az aj lót és végeznek vele, kiszólt, hogy hagyjanak fel tervükkel, mert vadászfegyverével ki fog lőni. László és Horváth azonban rá sem hederítetlek Wilhelm figyelmeztetésére, feszegetni kezdték az ajtót, mire azt Wilhelm kinyitotta, de abban a pillanatban elsütötte a kezébe levő vadászfegyvert. Horváth György jajszó nélkül rogyott öszsze. A sörétek szivét járták át, azonnal meghalt. László a lövés után Wilhelmre rohant, aki azonban a vontcsövű fegyver ravaszát mégegyszer meghúzta és most már László bukott a földre, akinek a sörétek szintén a szivét érték. László is pillanatok alatt kiszenvedett; A veszekedés és lövések zajára összefutottak a szomszédok és megdöbbenve értesültek a lejálszódott tragédiáról. Wilhelm György a csendőrségre siclctt, bejelentette a történleket. A csendőrség Wílhelmet előzetes letartóztatásba helyezte, majd jelentést tettek a szegedi ügyészségre, ahounan dr. Tompa Gyula ügyész vezetésével bizottság szállt ki a helyszínre és megkezdte Wilhelm kihallgatását, amely a késő délutáni órákig nyúlt el. A tanuk kihallgatása is folyamaiban van, akik egybehangzóan vallották, hogy Wilhelm békés természetű ember, aki senkinek sem ártott, a két áldozat azonban izgága és kötekedő természetű. Az ügyész rendeletére László Dezső és Horváth György holttestét felboncolták és megállapították, hogy a sőrétek mindkettőjüknek szivét járta át és azonnali halált okozott. A vizsgálat még folyamatban van, Wílhelmet egyelőre a szegedi ügyészség fogházába sem szállították bc. Arany függő, gyüru, lánc a leco'csótb íij'WJék. 6 •tavi részletfizetési 250 UO$E*nERG0 Károlyi u. 1. sz. BS Én Istenem, jó Istenem ... Irta: Móra Peren* Én Istenem, jó Istenem, Becsukódik már a szsmem, De a tied nyitva, Atyám, Amig alszom, vigyázz reám.« ' Ez volt az a »primitív, gyerekes kis ima«, amivel az Osvát Ernő martir-lánya elment a »nagyágyúba, az édes anyukája után és az édes apukája előtt. Ez volt az utolsó gügyögése, amitől fölzokogott a magyar irodalom összeszorított szájú, magános embere, a kritika klasszikusa, akiről Kosztolányi Dezső azt irja, hogy a magyar irodalomnak ezt a századát róla fogják elnevezni. Valamelyik újság az első verssort is közölte a fájdalmas riportban. Abból tudom, hogy erről a dadogó gyerckimádságról van szó, amiről uiég senki se irt se esztétikai, se hittudományi értekezés. Nem is arra való, meg a második négysoros strófájával együtt se. Hiszen csak gyerekvers, annak is az aprajából, olyan kis emberbimbók számára, aldk maguk se hosszabbak. Engem is tanított ilyenre az édesanyám, mikor még kicsi voltam a M i a t y á n k-ra, meg az Üdvöz1 é g y-re. Három angyal fejem felett, Egyik megőriz engemet, Másik szememet lezárja, A harmadik lelkem várja Hát ebben is elég primitív a művészet, de azért kitartottam mellette még akkor is, mikor már én magam nagyban müveltom a poé/ist. Csak akkor maradt el "tőlem, mikor a kislányomat tanította imádkozni az anyja. S ha én fektettem a gyereket. akkor két kis kezét az enyémbe bujtatva együtt imádkoztok az óvodai verset: Én Istenem, jó Istenem... Én sohase lehettem olyan fáradt, hogy ettől fel ne frissültem volna, soha olyan fanyar hogy ennek édes izét ne éreztem volna. Mindig bizonyos voltam benne, hogy abban a pillanatban ránk néz, akit Atyánknak szólítunk és nem érhet minket semmi baj azon az éjszakán. Aztán telt-múlt az idő, a kislány megnőtt, az imádságaíuk elválasztottak egymástól és csak akkor kerültek megint össze, mikor az unokám pipiske-hangja kereste az utat az ég felé a kiságyból: Énisz-tenöm, jóísz-tenCm... Ilyenkor elcsöndesedik mindenki a szobábau, nemcsak az amúgy is lefelé kívánkozó öreg fejek hajolnak meg, hauem a főiszegetten hordott fiatal fejek is s most már nemcsak az Atyaisten s:: t érzem rajtunk, Iianem minden angyalaiét. Ha már éu is odafönt laknék, cn bizonyosan minden este leszaladnék egy kicsit gyerekimádságot hallgatni. Persze a jövőre nem jó terveket csinálni, mert nem tudhatja az ember, hogy a mennyei lakáshivatalban milyen meglepetések érhetik. Hanem abban körülbelül bizonyos vagyok, hogy há az én órám eljön, én is a Pósa Lajos gyermekinntáságával megyek el a nagy ágyba. Mert tudni kell, hogy ez a fohász is az ő hagyatéka, akit már nem emleget senki, s aki éppen csak két sorban csúszott be a legújabb nagy irodalomtörténeti kézikönyvbe. De a nótái, meg a gyerekversei élnek s valószínűleg nagyon soká fognak élni, éppen, mert a neve elkopik mellőlük- Közszájra kerülnek szerző uélkul, mint a népdalok, amelyeknek szerzőségéi azért fogjuk rá a népre, mert senki se tuilia. ki költötte őket. Minlahogy egy esztendővel ezelőtt egész irodalma támadt annak a kérdésnek, hogy száz esztendővel ezelőtt ki csinálta a Cserebogár, sárua cserebogár nótát. Már most erre azt mondhatná valaki, hogy ma már nem veszhet ugy el a költő, mint száz esztendővel ezelőtt. Pedig dehogynem, ma sokkal jobban elveszhet. Erdőben sokkal könnyebb elveszni a fának, mint a pusztán, amelynek egy-két akácát, jegenyéjét mindenki ismeri. Gyöngyösi István még Dugonics Andrásnak is kedves írója volt, pedig másfélszáz év választotta el őket, de ki debektálja ma magát az öreg Dugoniccsal, akit alig száz éve gyászolt meg az egcsz ország? S ki lesz az a ma irói közül, akit még ötven esztendő múlva is olvasnak? Még iskolai muszájolvasmány se lesz belőlünk, nemhogy gyönyörűségből olvasnának bennünket a dédunokáink. Nekik majd meglesz a maguk irodalma s azon lógnak összeverekedni, hogy íróik közül kit illet meg a halhatatlanság, amely még rövidebb időre szól, mint a mienk, mi utánunk pedig a kakas se fog kukuritaní. Legföljebb egy tömegsírt kapunk az utódaink irodalomtörténetében. Persze azért érhetik meglepetések az embert olyankor is, mikor már nem éri meg őket. Éppen Pósa Lajos rá a bizonyságom. Valamikor országos bálvány, mikor engem a szivével fiának fogadott, akkor már keserű öreg Marius tulajdon dicsősége romjain. Az emberek az uj dalt szeretik és a fiatalok nem szeretik az öregeket, akikről azt hiszik, hogy elfogják előlük a napot. (Kölcsönkenyér visszajár, az öregek is ilyenek voltak fiataloknak és a szilaj fiataloknak is szamárfület fognak mutogatni a hátuk mögött, ha megöregszenek.) A »hazafias költészet« kiment divatból, az óda szoborleleplezési műfaj lett és mikor Pósa Lajos Aradon verset mennydörgött a tizenháromról, a Munkapárt házíkőltője vezérverset irt róla