Délmagyarország, 1929. október (5. évfolyam, 222-248. szám)
1929-10-13 / 233. szám
DELMAGV AHüitoi. 192V) OKióDer 13. AZ ÉLET MOZIJÁBÓL (Galopp a tanyán) Reiniger Hermán, tanyai doktor korában, állandóan csatázott a kunt lakó magyarokkal. Ó maga túlságosan jószivü ember volt, mint általában a bohémek; több embert gyógyított ingyen, mint pénzért, de a íukarságra nagyon tudott haragudni. Már pedig hiába szépítgetjük a dolgot, a mi tanyai vérünk akkor is fukarkodott, amikor jobb sorsban élt. (Ma nagyon szegény.) A lovához hamarább hivott doktort, mint a beteg gyerekéhez. — Van ott még valami orvosság, megmaradt a Verka ángyó után, talán jó lesz az is. Ezeken szeretett kifogni Hermán, győzte is észssel, ötlettel, hogy felhorkantak rá. — Rafanált egy ember, doktor ur azzal a pihent eszével. Az se újság talán, hogy megy a magyar doktorért, hát elmegy, de csak az utolsó percben. Amikor azt hiszi, hogy halálán van a betege s tart tőle, hogy megbüntetik, ha meghal. Mégis azon bosszankodott a legjobban Hermán, ha késő este jöttek érte a harmadik határból. Egész napi lótás-futás ki volt merülve ő is. — Mióta fekszik a beteg? — Épp egy hete. — Miért jutok akkor csak most az eszébe? — Hát... hát... — Délben jártam arrafelé, tudták, hogy ott vagyok, szólhattak volna. Azért induljunk. Befogatott a kocsijába, — néha órányi járófőidről is volt szó, — nem lehet annak éjszaka csak ugy nekivágni. — Öljön fel a kocsis mellé! — bizlatta a magyart. Szinte volt ebben valami ravaszság is. Az embernek dolga akadt a közelben, bejött, elintézte, miért menjen gyalog haza? Ott a doktor, elviszi az, ha beteghez hivja. Mikor aztán valamelyik kellemetlen estén egy jobbmódu gazda jött érte, aki olcsón már sokszor megsétáltatta, Hermán elhatározta, hogy viszszaadja a kölcsönt. — Ki a beteg? — Az asszony. — Mije fáj? — Mindene. Ha miudent mond, abban biztosan benne van a beteg szerv is. — De mégis, micsodája fáj különösebben? — 0 maga se tudja, de mindig nyög, meg jajgat. Hermán kiszólt a cselédjéhez. — Pakkoljátok be a nagyobbik táskámat, minden szerszámot bele, a fogókat, ollókat, tüt, cérnát, a cementlapokat. A magyar szeme kimeredt, Heiniger magyarázva fordult feléje. — Említette, hogy görcsei vannak, hátha szükség lesz melegítőre. — Görcsei, azok vannak! — kapott a szón a magyar. Mikor aztán behozták a meglehetősen nagy és súlyos táskát, Hermán kétfelé intézkedett. — Ezt maga hozza, atyámfia. Viszont a cselédnek azt mondta: — Nyergeltesd föl a fakót. A páciensnek majd leesett az álla, mikor azt tapasztalta, hogy a doktor nem kocsin viszi, hanem maga is lóháton megy. — Gyerünk hát, tatám! Vitte a táskát, először félkézzel, aztán váltogatta, végül a nyakába szedte, poroszkált a lovas mellett. — Szél kerekedik, mondta Hermán, jó lesz sietni. Galoppba kezdett, a kisgazdának csorgott már 4 verítéke, de kénytelen volt vele tartani. Szaladt hát ő is. — Nehéz? — kérdezte néha a doktor. — Mintha ólom volna benne. így értek haza. Az esetnek azonban hire ment, — fut az ilyesmi a futó homokon — s attól kezdve nagyon óvatosan pályáztak a magyarok a doktor kocsijára. — Megszaladtatja az embert, mintha ló volna (A kutyamosó) Kedves bohém gyerek, egy kicsit mindig könynyclmü volt, de nem tehetett róla, mert nyilván már a vérében hozta magával a szokást. Diákkorában városban tanult, a szülői birtok a vidéken volt, fél órai kocsiút az utolsó vasúti állomástól. Juniusban azért az öregek értesítés nélkül is pontosan tudták, hogy milyen a bizonyítvány, de tudták azt a félévben is. Két eshetőség volt ugyanis. — Kérek állomásra kocsjt,' — jött a sürgöny s ez azt jelentette, hogy merek gavallérkodni, nincs baj, nem lesz szemrehányás. Aztán előfordult az is, hogy szó nélkül állított be Az állomásról gyalogosan. Most alkalmasabb a szerénység. — Ifiur, milyen a bizonyítvány? — érdeklődött gyanakodva az apja. A jó mama, ugy is mint villámhárító, aki örül a csemetéjének, bármit csináljon a mákvirág, — közbevágott. — Az ember a komoly dolgokat mindig ebéd után intézi el. Mire való az a nagy sietség? Ebéd után az ember el szokott álmosodni, elmaradnak a jelenetek, estig pedig elpárolog a legnagyobb haragfelhő is. Már csak foszlánya marad meg futólagos megjegyzésekben. — Talán a katonaságnál nagyobb fegyelemhez szoktatják! — gondolta az öreg és ravasz beszédekkel hazafias lendületet csempészett a legényébe. — Most már nincs német vezényszó, a magyar hazát szolgálja mindenki, milyen csinos katona leszel! Volt hozzá kedve, felcsapott. Itt szolgál azóta Szegeden. Van extra ruhája és számos ismerőse, néhány asszony, meg leányrokona, akik meghívják házimulatságokra táncolni. A kis koma elmegy, de a kávéházat jobban szereti, általában az éjszakát, ahol nincs etikett. Ehhez azonban pénz kell, abból kap a leg- , kevesebbet, pumpolja hát az unokanővéreit. Ment ez egy darabig, a végén összeszidták, \ hogyv könnyelmű, vége mindennek. — Csak kölcsönt kérek! — Nincs. Hát majd tesz róla. Addig mesterkedett, amig alkalmazni! — Bocsánat, tiltakozott ő maga, először is nem illet meg a distinkció, mert hiányzik az érettségim. Épp olyan baka vagyok, mint a többi. Ha pedig az vagyok, meg kell tanulnom a katonaságnál mindent. Én nem ijedek meg a munkától Nem lehetett ellene tenni, teljesítették a kívánságát. Most ő hordta a gazdájának az ebédet, de hát éppen ezt akarta. Mehetne ugyan rövideb^ uton is, mégis szivesebben haladt végig a korzón, amikor az tele volt sétálóval. — Csókolom a kezedet! — kiáltott rá egy szép asszonyra, aki éppen a gavallérjai elracadó ötleteit hallgatta az időjárásról. Az asszony ránézett'" aztán nyakig vörösödött A gavallérok sehogy sem értettték a dolgot. — Ki volt ez? — Nem tudom. Vagy másnak szólt, vagy összetévesztett valakivel. Le-szerbuszolta a lányrokonait is. — Rég láttalak? Vasárnap, ha kimenőt kapok, feljövök. (sunya ffoflkó eltorzítja a legszebb arcot. Kellemetlen szájszag visszataszító. Mindkét szépséghibát alaposan el lehet tüntetni a pompás, üdítő Cblorodont-fogpaszta esetleg már egyszeri használatával. A fogak; már egyszeri hasznalat után gyönyörű elefántcsont-: színben ragyognak, különösen ha a tisztításhoz a külBn erre a célra készített íogazatos sörtéji: Chlorodont-fogkelét használjak. A fogak kOté Biorult rothadó étolmaradékok, amelyek a kellew. metlen szájszagot okozzák, ezzel a fogketó-, vei alaposan eltávolíthatók. Tegyen kísérletet; egy kis tubus fogpasztával, melynek ára 60 fillér, egy nagy tubus ára P 1'—. Chlorodont-fogkefa (puha vagy kemény sOrtéjfl) P Í'ŐO. Chlorodontszájvíz üvegenként P 2'C0. Csak kék-zöld színit csomagolásban és „Chlorodonf felirattal valódi. Mindenütt kapható. — Leo-Werke A. G., Dresdsn, magyarországi vezérképviselete: Molnár Bertalan 6* Társa, Budapest Délután már három levél is várta, körülbelül egyforma tartalommal. — Ha minden áron szégyent akarsz hozni a családra, mi nem akadályozhatunk meg benne. Az ételhordóval a kezedben azonban nem illik köszönni. Mellékelek öt pengőt, hátha szükséged van valamire, használd egészséggel. Attól kezdve, ha nem jöttek pontosan a kis pénzek, megjelent az uri kutyamosó alakja a korzón. Rokon-r.ők pedig szédült ijedtséggel csúsztak be oldalt valamerre. , Az apjának kellett közbelépni, hogy megszüntesse ezt a szolgálati beosztást. Azóta megint az extráját viseli, álkergették az érettségin, megint' eljár a rokonok zsurjára. — Tönkretettek, sóhajtozza néha teljes mélabúval. Az volt a katonáskodásom fénypontja, amikor kutyamosó voltam. Bob. Gyapjú és selyemfon«imól kézi csomózással készült saját gyártmányú Perzsaszőnyegek országosan elismert leglobb minőségben "Uandóan legolcsóbban kaphatók és megrendelhetők. Üzentem megnagyobbítottam és a rendelések legrövidebb idő alatt készülnek. javítását szakszerűen, futányosan vállal 0f€iáSlOri4 Sztoegipar Kárász ucca 8. Ror>niann-palota. Telefon 9—74 r Kárász iiccal fi ióktizl elünket I U HWJMII WM megszSntetlnk. Készletünket 645 olcsón kiárusítjuk. iPatzauer, likőrgyár. G££fB£ « tökéletes 533 I Bem2> ergselyeii §>ari&n.ya Legújabb reklámáraink: Közép szélű I Finom szálú I Erős szálú ezüst feovü arany iegvfi j ezüst jegyű aranv iegyü | szlist jegyű arany íegyu 3*88 p Ip 4*38 p 5"201p 5'— p 8 — Minden várén szavatosságot vállalunk. Qvak@S!fUflk ai értökt@l©ít UtÉfflZ@fOkfŐ9! Kizárólagos gyári lerakat Szegeden: POLLÁK TESTVEltEKnéi Csekonics ucca és Széchenyi iér. GF B. gyártmányú féi^I ticaillsnyák és mindenféle kötöttáru különlegességek rerodZiivüli oicső árakon.