Délmagyarország, 1928. december (4. évfolyam, 272-294. szám)

1928-12-25 / 291. szám

m m^csMtmemjui^jgnmmmKmmumm mT^Txrrrxirrrft^rm folyamába, egyben azt is, hogy Karinthy nagy észrevételét ne mint tevékenységének nemzőfiíyját, hanem mint innátus gondolatainak igazolását, esetleg buzditóját tisztelje. E sorok írója már süldő korában szakított a külsőséges forma-lazitás, — robbantás meddő munkájával s összes képességeit, amennyire a művészet eszközei megengedték, a dolgok üjjáértékelésének nagy munkájára szentelte. Eltűrte a formával kísérletezők vádját, akik konzervativizmust láttak zárt, tiszta formáiban s ugyanakkor végighallgatta a jobboldal képviselőinek ítéletét is, akik amoralitásra és anarchiára következtettek néhány eszme vagy fogalom uj vagy csak más értelmezéséből. Akadt azonban olyan is, aki tervszerű megalkuvást vélt fölfödözni a behizclgő régi forma s a néha szokatlanul forradalmi tartalom násza mögött, kifejezésre juttatva a »hatásvadászat« súlyos gyanúját is, mely alapos okok segítségével hozzájárulhat a versek vagy egyéb irások művészi értékének csökkentéséhez. Mindezekkel én nem törődöm. A tradicionális tormát egyelőre azért tartom szükségesnek, mert ilymódon tudok csak hidat verni a mult és a ma embere között. Vallom, hogy a művészet a szociális ember megnyilatkozása s addig nincs jogom elszakadni a tömeg nyelvétől, mig föl nem tártam előtte a nyelv ujabb, végtelenebb perspektíváit. Nem vagyok azonos az utópistákkal sem, akik a kollektivizmus jelszavával lehetséges elképzelések alapján állítják össze a jövő művészetének biztos postülátumait. Ami pedig a hatásvadászatot illeti, erre csali annyit hozhatok fel védekezésül, hogy szerény fölfogásom értelmében a művészi munka lényeges értékét éppen a szuggesztivitása adja meg s hogy ilyfajta becsmérlésekre is csali az ragadtatja magát, aki minden emberi funkciót az idealizmus légüres teréből szemlél. : Az eddigek alapján: korunk jelentősége a társadalom, az egyén, a művészet és az erkölcs fogalmi köreinek ujjáértékelésében merül ki a e munkában a tudós, akár öntudatosan, akár nem, épugy kiveszi részét, mint az a költö, aki megsejtette őseitől való szigorú különbözőségét s a maga eszmei tartalmával szeretné megtölteni szavait. Ez a folyamat már innen van a forradalmakon s a ma költőjének csak ugy van létjogosultsága, ha vállalja azokat a tiagy feladatokat, melyek lényeges előkészítői annak az uj kollektivizmusnak, annak az uj emberi összcborulásnak, melynek a jelek szerint immáron meg kell születnie. • Ezek után szeretnék kitérni szerény munkásságomra, vagyis arra a két kötetre, melyek eádeig napvilágot láttak s melyeket ebbeli elgondolásaim első kísérletezéseinek tekinthetek. Művészi értekükről fölösleges s talán nehéz is nyilatkoznom, elsősorban, mert e néhány hasáb ;negirásakör nem lehetett célom az objektív kritika gyakorlása, másodsorban pedig, mert éppen azokra a lappangó tényekre akartam fölhívni bírálóim figyelmét, melyek ma még hivatalosan kétségkívül nem értékelhetők s melyek egyelőre csak az én számomra jelentik a fejlődés csíráit. A verseskönyv Mise címmel indult útra s majdnem minden kritika megegyezett abban a fölháborodásszerü kitételben, hogy milyen jogon mertem én liturgikus keretekbe burkolni éppen nem odaillő mondanivalóim. Aki e sorokat figyelmesen olvasta, már tudni fogja, hogy e címválasztás s a velejáró kompozíció sem lehetett pillanatnyi, rakoncátlan lázadókedv terméke s hogy a mise részeinek uj matériába való heledolgozása is tudatos, egyön* tetű művészi munka eredménye. A könyv igényessége azonban nem állhatott meg egy ilyen kibiztosított cégér választásával a tartalom egyszerű, uj felsorakoztatásánál, élménnyé kellett •testesülnie a nagy szándéknak és gondolatnak, hogy belső egységgé gyúrja a legkülönbözőbb ízű és haugu verseket is a művészet átütő ereje. Alihoz, hogy valaki szükségét érezze a tradi-eiók fölvillanyozásának vagy ujjáteremtésének, kell, liogy nagyon is közel erezze magához éppen a száműzött tradíciókat s talán csöppet sem tévedünk, ha leszögezzük, hogy a ftfflfft torradalmlságának 11íff'f.Trrrrf-m'fier ¡TC naege éppen abban gnökerezlk, hogQ senklsem tradicionálisabb, mint 0. ő az, akiben megérnek s kifejezésre jutnak a régi formák s igy ugyancsak ö lesz az is, akiben elvénhednek s használhatatlanokká válnak a mult eredményei, hogy megtrágyázzák az uj élet születendő-tradicióit A költő nem tud hagyományok nélkül élni s mig nem teremti meg művészetének tradicionális háttereit, addig nem is érzi tevékenységének jogosságát. Innen van az is, hogy a legtöbb igazi alkotó zseni a mult szellemével párosodik össze, hogy lerakhassa a fejlődés uj kilóméterköveit A Mise szerzőjében hosszú évek rétegezték föl a hagyományokat, hogy eljusson az indulás első stációjához. Gondolatai tisztultak, ösztönei tudatosakká váltak s mozgékony életével járó érzelmei szükségszerűen illeszkedtek bele egy épülő művészi rendszerbe. Minden, ami széthúzó lehetett volna, elvesztette szemében értékét, mert élményeinek megsokszorozódásával fékezhetetlenül égett benne a vágy, hogy egységes, zárt kompozíciókban fejezze ki önmagát. Lehetséges, hogy sokak szemében bizalomgerjesztőbb az isteni öntudatlanságot mimelő poéta, aki csak ihletett órában pillant bele a dolgok rejtekébe, lehetséges s valljuk be őszintén, a költőre nézve is kényelmesebb s talán tiszteletparancsolóbb állásfoglalás, de mi ezúttal éppen azáltal próbáltunk emberi helyet biztosítani a költő számára, hogy letépdesve róla a sajátságos végzet romantikáját, egy óriási munka tudatos centrumává avattuk. Én minden sornak tudtam és tudom a rendeltetését s a legnagyobb érzelmi, hangulati és gondolati ellentmondások közepette is át meg átzúgott írásaimon az egyetlen művészet eszközévé emelkedő életem mindent Összefűző ritmusa. A Mise kibontakozásom, próbálkozásom, kiábrándulásom és hitvallásom első vetülete, a forrongás éveinek a lehetőségig kiforrt megnyilatkozása. A legmakrancosabb életkor vivődik itt az ideálokkal & az sem törvényszerütlen, hogy a könyv nem tud tovább jutni a »destrukción.« Tudnunk kell ugyanis, hogy a költö azáltal, hogy minden lelki periódusáról igyekszik önmagának számot adni, sokkal bensőségesebben érzi ezek gyakori neutralizáló hatását is s igy régi önmagának megsemmisítése, ledestruálása szükségszerű életmentési akciója. A költőnek számtalanszor kell leszámolnia múltjával, hogy egy-egy lépést tehessen előre s ez a rombolás akkor sem azonosítható bizonyos felelőtlen, öncélú, anarchikus törekvésekkel, ha a költő múltjának egy-egy periódusa egybevágó az emberiség történetének egy-egy szívós mozgalmával. A Mise destrukciója kétségkívül átlépi a személyes fölszabadítás határait s itt-ott a kötet folyamán egyetemes jelszóvá tágul. Ez a tény heves tiltakozásokra tüzelte azokat, akik minden megmozdulásban szivesebben látnak egyélű vásottságot, mint éppen magasabb erkölcsi misszióba vetett hitet. A? ilyen sor: »Azért küldettem bátran, büszkén hirdetem, hogy kétségbeejtsek aggot, gyermeket« — sem tekinthető valami bujkáló ^szadizmus* hangoskodásának, hanem inkább a nagyon is komolyan átérzett és átélt kerékkötő tradíciókkal való leszámolás profetikus kifejeződésének. Nem szabad elfelejteni, hogy ma a költő az, akinek magára kell vállalnia az igehirdetés szerepet S hogy egy-egy nagy, türelmetlen felkiáltása, mely embereket akar zászlaja alá tömöríteni, nem minősíthető a közönséges »megalomániás biztos tünetének. Éreznünk kell, hogy egy uj kollektivizmus küszöbén nem merülhet ki a művészet sem csendéletekben, sem ízes szonettekben s hogy ma csak az kezdjen bele a régi ideálokban csalódott emberiség szellemi vázának fölépítéséhez, alá vallja Oinstl hires sorait: Scrivere un libro é menő che niente, Se il libro serifto non rifa la gante. Próbáljunk most visszakanyarodni a fogalmak ujjáértékelésének eszméjéhez s egyben nézzük meg, hogy ez a két könyv, mennyiben tudta valóra váltani ezt a meglehetősen filozofikus természetű elgondolást. A költö nem filozófus s a korláttalan lira csak abban az esetben állítható egy programszerű idea szolgála' ába,haa költö élete már ösztöneiéi fogva is nem egyéb egy ilyen életideál realizálódásánál. A költő, amint tudatossá válik benne életének központi magja — s ez előbb-utóbb minden poéta életében bekövetkezik —, szükségszerűen csak olyan impressziókra, vagy belső fölézérzésekre reagál, melyek harmonikusan kristályosodhatnak szellemi tartalmának főpiiIérére. Ez okozza, hogy művészete nem válik mesterséggé s hogy inspirációinak odaillősége már nem csak agyának preciz munkája, hanem egész valójának, húsának, idegrendszerének szükségképpeni követelménye. A költö rtunkája életének következménye s ily értelemben tevékenységének minden darabja csak az egésszel együtt birhat különösebb jelentőséggel. A költő élete legtisztább kompozíció s munkásságának eredményei, azok rendeltetése, csak a költő életének lezáródásával válnak nyilvánvalóvá. Ezért nem lebet versről beszélni, banem csak költészetről s ezért kallódhatnak el a legremekebb művészi alkotások is, o teremtő művész életének Igazolása nélkül. A Mise egy ily irányban induló élet kezdete s amennyiben az utánakövetkezök nem lesznek bizonyítékai az itt szunnyadó, sejtelmeknek, a Mise esetleges értéke Is a torzók, vázlatok, vagy merész kezdeményezések értékévé zsugorodik. E sorok irója érzi a dolgok kiszámíthatatlanságát s próbakozásalért nem Is követel magának különösebb elismerést, mert nem követelhet. Amit 3 lát benne az speciálisan ! az övé s talán csak nagyon kevesek lelkére hatott az a titkos fluidum, mely a sorok közül s az üresenhagyott oldalakról áramlik az olvasó felé. Ez a jövő kérdése s ízetlenség lenne a dokumentumok nélküli bizonykodás, még abban az esetben is, ha a jelek a majdani 5nigazolsára utalnak. A fontos az, hogy a könyvnek szigorúan erkölcsi tartalma csak felületességgel tekinthető szeszélyes alkotási kedv megnyilvánulásának s hogy akár a Mise, akár a Mindenkiért nem egészen művészietlen kísérletezései a háború utáni etikus ember rekonstruálásának. Ma mindenki megváltásra szorul s ne feledjük el, hogy a költő első feladata saját lassú ,gyötrelmes felszabadításával megtisztult ideálok kttilzése s hogy e fölséges, keserves munkában számtalanszor vérzik el mielőtt föllendülne az egyetemesség napjáig. * Ezt a néhány hasábot valamilyen meg nem irt könyv töredékének szeretném nevezni s így különösebb misszió betöltésével sem ruházhatom fel. Hogy hiányos, az természetes, hogy' a könyvek esztétikai részletezése nem lelhető föl benne, annak okát a tisztelt olvasó abban keresse, hogy a szerző nem akarta saját kritikusául feltolni magát s hogy tart azok szokott félreértésétől, akik egyébként is gyanakvóan szemlélnek mindent, ami fiatal. Esőernyők gyári árakon] Pollák Testvéreknél Széchenyi tér és Csekonlcs 11.1 Michelin Express" Lucifer" "Griffon" ft rí mmmm i Minden jobb sssalcü&letben Tcap&aió