Délmagyarország, 1928. november (4. évfolyam, 248-271. szám)
1928-11-17 / 260. szám
PELMAGYARORSZÁG I smuijui Klebelsberg Kunó kultuszminiszter szombaton délelőtt Szegedre érkezik Szombaton délután az egyetemi épilöbizottság ülés! tart (A Délmagyarország munkatársától.) Klebe/sberg Kunó kultuszminiszter szombaton délelőtt féltizenegykor Szegedre érkezik. A miniszter két napig marad Szegeden. A kultuszminisztert az állomáson dr. Aigner Károly .főispán, dr. Somogyi Szilveszter polgármester, dr. Dózsi Lajos rektor és az egyetemi tanárok fogadják. A kultuszminiszter délelőtt az egyetemi építkezéseket szemlélt meg, azután a Templom-tér bontási munkálatait. A miniszter elnökletével délután négy óra* kor kezdődik az egyetemi épitőblzottság ölése az egyetem aulájában. A Templom-tér kiképzésével kapcsolatban pénteken délelőtt dr. Aigner Károly főispán és dr. Somogyi Szilveszter polgármester künn voltak a keramit gyárban és megszemlélték azt a két próbafalat, amelyet a gyár Rerrich Béla műépítész tervei és elgondolása szerint épített fel. A két próbafal közül az egyik sötétebb, a másik világosabb barnára égetett téglákból készült és valami ódon, patinás színezete van az egésznek. A falon feltűnően érdekes az, hogy a keramit téglák nem szimetrikusan vannak egymásra rakva, hanem művészi összevisszaságban. A két próbafal közül a sötétebb szinü nyerte meg a polgármester tetszését. A kultuszminiszter a vasárnapot is Szegeden tölti. Reggel féltizenegykor résztvesz az Ipartestület alapkőletételének ünnepélyén, majd délután egy órakor az alapkőletételt követő banketten. Délután a miniszter több kisebb bizottsággal tárgyal, többek között a diákjóléti Intézmények vezetőségével is. A kultuszminiszter hétfőn reggel utazik vissza Budapestre. Itt jegyezzük meg, hogy az ipartestület székházának alapkőletétel! ünnepélyére Herr, mann Miksa kereskedelemügyi miniszter nem I /Sn le. 1928 november 17. ipar terén is meg kell tenni mindent, hogy a mérleg a javunkra billenjen. Nem áll, hogy olyan sötét a külkereskedelmi statisztikánk, amint sokan mondják. Az import terén sok függ tőlünk. "Mindenekelőtt takarékoskodni kell minden téren. Meg kell izmosítani a kereskedelmet. Ezt a legerősebb támogatásban kivánom részesíteni. Foglalkozni kívánok a tarifa kérdésével is. Fábián Béla: Ez a legkeservesebb. Bud János: a Máv-val megbeszélést folytattam, azt hiszem a közeljövőben ezen a téren üdvös.intézkedésekre van kilátás. Kabók Lajos: Várjuk a tetteket. Bud János: A parlamentet és az egész társadalmat át kell hatnia az összefogás szellemének. Ekkor az elnök napirendi javaslatot terjeszt elő, mely szerint a Ház kedden délelőtt tiz órakor tartja legközelebbi ülését. Ezután az ülés két óra tiz perckor véget ért. A társadalmi szervezetek ne politizáljanak, hanem gazdasági téren fejtsék ki erőiket Bud János gazdasági miniszter érdekes beszéde a Ház pénteki ülésén Budapesl, november 16. A képviselőház pénteki Ülését fél 11 órakor nyitotta meg Zsflvay Tibor elnök. Jelentette, hogy november 21-én, Ferenc József halálának évfordulóján tartandó emlékmisén a Házat ő képviseli. Több bizottsági jelentés beterjesztése után a Ház a képviselőház 1929—30. évi költségvetéséről szóló bizottsági jelentését tárgyalta és Urbanlcs Kálmán előadó ismertetése után a jelentést hozzászólás nélkül változatlanul eladták. A vízi beruházásokról szóló tőrvényjavaslathoz ma Turi Béla szólalt fel és figyelmébe ajánlotta a főldmivelésügyi miniszternek a rábatoroki duzzasztó gát, továbbá az országhatárt alkotó Dunarész szabályozási problémájának megoldását A miniszter rámutatott arra ezután felszólalásában, hogy a folyamszabályozás tekintetében Magyarország az európai államok között az első helyen áll. Gondoskodni kellett azonban az uj viszonyoknak megfelelően a szabályozási munkálatok tovább folytatásáról. A munkálatok elvégzésére majdnem 160 millió pengő kellett volna, de ezt a mai helyzetünkben előteremteni nem lehetett és igy meg kellett elégednünk a legsürgősebb munkálatok elvégzésével. A Ház ezután a vízügyi törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadta és elvetette Grieger Miklós határozati javaslatát, hogy utalják viszsza a bizottságokhoz a törvényjavaslatot. Szünet után a Ház részleteiben is vita nélkül elfogadta a törvényjavaslatot. A napirend szerint következik az Olaszországgal Kötött kereskedelmi és hajózási szerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. A javaslatot Görgey István előadó ismertette és megemlítette, hogy a szerződés S évig nem mondható fel, ami azt jelenti, hogy végleges szerződést kötött Magyarország Olaszországgal. Beck Lajos: Szomorú tapasztalataink vannak külkereskedelmi szerződéseink körül, amelyek kételyeket ébresztenek a legnagyobb kedvezmény elvének lentartása Iránt. Megromlott külkereskedelmi mérlegünk megjavítására kiviteli lehetőségeinket teljesen ki kell használni. Ennek azonban súlyos Akadályai vannak. Elsősorban minden nemzetnek önellátására való törekvése, amely ma már világjelenség. Nekünk tehát legfőbb kiviteli cikkeink versenyképes'égének fokozása a legfontosabb f«l «aitatimk. Az e\-pirl me^yeryiezésánél elsásorhaa, 1 igyekszem, hosszú hitfilek lehetővé tételével. Az tariifáink revíziójára van szükség. Konjunkturális kiviteli tarifára kell törekednünk. Különös tarifáIis kedvezményeket kellene adni a tranzitó árukra a nyugati relációkban. Bnd János gazdasági miniszter emelkedett ezután szólásra. Már többizben körvonalaztam programomat — kezdte beszédét Bnd miniszter —, de Beck Lajos több, igen érdekes problémát vetett fel, ezekbe kívánok belekapcsolódni. Az egész gazdasági életet vizsgálat alá kell venni. Tisztában vagyok azzal is, hogy nagy világversenyben vagyunk, amelyben a legfontosabb eszköz: a helyes organizáció. A mai helyzet nem más már, mint Európa gazdasági összeroppanása. (Helyeslés és taps az egész Házban.) Szabad levegőnek kell jönnie, nem lehet állam és állam között különbséget tenni, nem Ieh^t egyes államokat a másik kárára protezsálni. Már az őrületbe visz az egészségtelen rendszer. (Taps és helyeslés.) — Fontosnak tartom a enkerkérdést és a szénkérdést El kell hárítani végfii már • szabadforgalom akadályait az államok között. (Ugy vanl Ugy van! Helyeslés és taps az egységes párton.) Erős érzésem, hogy erős organizációval nagyon sokat lehetne elérni. A gazdasági élet azonban ne várjon mindent az államtól, ne akarjon mindent az államtól kapni- Az állam ismeri feladatát és tőle telhetőleg segiti az organizációkat, de a magángazdaság maga oldja meg a problémáit. Fábián Béla: Ne tessék akkor felesleges koniiurrenctát csinálni a magángazdaságnak. Bud János: Az organizációk álljanak összeköttetésben a követségekkel és itt elvárom a követségektől, hogy segítsék őket munkájukban. A társadalmi szervezeteket Is kérem, hogy ne a politikával foglalkozzanak, meri gazdasági téren várja őket tulajdonképca nafy szerep és hivatás. A kereskedelmet is bele kell kapcsolnunk az organizáció munkájába. Minden baj főforrása azt hiszem a tőkeszegénységünk. Kereskedelmünk nem tud kellőképen hitelezni. Ezen a bajon is segíteni Szemüveg különlegességek Uebmann lótszerésznél № Kelemen ucca 12. ft román kormány elliaíasztotta az opíánspör tárgyalását (Budapesti tudósilónk telefon jelentése.) Bukarestből jelentik: A minisztertanács pénteki ülésén elhatározta, hogy a magyar-román optánspör tárgyalását bizonytalan Időre elhalasztja. Lefoglalták a Népszava pénteki számát Budapesl, november 16. Az ügyészség a Népszava november 16-iki számának vezércikke miatt azt az indítványt terjesztette a vizsgálóbíró elé, hogy a Népszava valamennyi példányát foglalja le. Az indítvány indokolása az, hogy a Népszava kérdéses cikke az 1913. cvi 34. törvénycikk 3. paragrafusába ütköző a királyság in4ézménye elleni lázítás bűntettének kritériumát kimeríti. .. Az ügyészség indítványára a vizsgálóbíró elrendelte a lefoglalást. FIGYELEM! sánál. kifejezetten eredeti, Bayer"-csomagolás t. Ez szavatol a valódiságért. B.110 Kötött kabátok, pulloverek legolcsóbban 455 Hoilmann Dezsőnél, Csekonics ucca 4. sz, Elsőrendű 280 r fehérnemiianyagok j POMh Testvéreim« Csekonics ucca. Hr.Erég-féietsoraxffls kölnivíz ugy illatánál, mint borai tartalmánál fogva Jritüaö hatású. Csak zárt üvegekben kapható a 254 Szent Hólcus gyógyszertárban. KI» Üveg Ara. 1-2Q. nagy U-veg ATtk Z.4Q. Eressze be padlóját közkedvelt UN0&, becresztőfel, amely megóvla a padlót a roihadástól, a port teljesen leköti és szép fényt, szinl ad neki. I a legtöbb és legolcsóbb beeresztő, mert bIPSWk egy szoba beeresztése csak 2—3 pengőbe kerül, ötféle színben kapható Gallcer utóda lesíéküzletében Tisza Laias VfiruL csirkeoiac. VJ&