Délmagyarország, 1928. november (4. évfolyam, 248-271. szám)
1928-11-16 / 259. szám
6 DÉLMAGYARORSZÁG 1928 november 16. BHWmjjypiiljibWijffiji Kitört a Vesuv, ioKoxádtik as Etna működése Milánó, november 15. A vulkanológusok megdöbbenve állanak a furcsa jelenséggel szemben: az Etna kitöréséivel egyidejűleg működni kezdett a Vezúv is. Egyelőre nem tudják a vulkanológusok, hogy különálló jelenség-e a Yezuv hirtelen kitörése, vagy pedig valami kifürkészhetetlen összefüggés van a két vulkán működése között. A múlt éjszalca kitört a Vezúv. Napok óta füstölgött már a vulkán, de most hirtelen folyékony lávát önt magából. Az a krátertorok kezdett erős működésbe, amely, augusztus 7-én már lávát ontott ki. A Vezúv kitörése azonban egyelőre veszélytelen. Ha a lávafolyam megnövekedne, akkor sem érheti baj a Vezúv alján lévő községeket, mert a láva az Inferno völgyébe ömölne. A közeli falvak lakossága közömbös a vulkán kitörésével szemben, mert a lakosok számára nem uj dolog a kráterből előtörő füstgomolyag. Tud- J ják, hogy egyelőre nem kell veszedelemtől j tartani. De a Vezúv kitörésének hírére messze vidékről csődülnek a turisták és figyelik a kráter működését Az Etna kitörése most már határozottan csökken, de még nem múlt el minden veszedelem. Az a lávaág, amely Nunzjata felé húzódik, még nem állapodott meg, hanem lassan közeledik a helység felé. Nunzjatában tiz házat kiürített a hatóság. A szakértők véleménye szerint a helyzet nem aggasztó. CBudapesti tudósítónk telefonjelenlése.') Rómából jelentik: Az Etna kráterének tevékenysége az éjszaka óta újból fokozódik. A lakosságon nagy pánik vett erőt. A lávafolyam sebessége növekedőben van, sőt egy uj mellékág is képződött. A láva sok narancs- és citromerdőt elpusztitott. Az etnakörnyéki kutakban a viz kiszáradt és a lakosságot most még ez is sújtja. "' j Délmagyarország jegyirodája. Telefon 3-OÖ. HARMÓNIA hangversenyrendezA vtüalai Szeged. — Igazgatósás: Zrínyi tieca 5. sz. Telefon: 12-38. Csütörtök este 3/4 9-Icor a Belvárosi Moziban DOHNÁNYI-TELMÁNYI Szonőta-est HARMONIA m. Bérlet SföufK a írnmaggarorszög tegQlrodd jóban. Telefon: 306. MMm.m * c^.lf^r JCI'léÍ Péntek. Róm. kath. ödön pk.Protestáns Othmár. Nap kel 7 óra 6 perckor, nyugszik 4 óra 21 perckor. A Somogyi-könyvtár nyitva délelőtt 10— l-ig, délután 4—7-ig. A muzeum nyitva délelőtt fél 10-től I óráig. Egyelem! könyvtár (központi egyetem I. emelet) nyitva d. e. 8—Híg, d. u. S—7-ig, Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak : Leinzinger Gyula, Horváth Mihály-ucea 9. (Tel. 352.) Moldván L„ Újszeged, Vedres-ucca 1. (Tel. 84fi.) Nyilasy Ágoston, Szilléri sngárnt 11. (Tel. 1008.) Satgó Péter, Mátyás-tér 4. (Tel. 298.) Temesvár.y József, Dugonics-tér 12. (Tel. 793.) Zahar örökösök, Valéria-tér 1. (Tel. 695.) — Enyhe ido. A Meteorologiai Intézet jelenti: Hazánkban borult, ködös idő uralkodik. Számottevő csapadék nem volt. Az éjjeli maximumok általában magasabbak a rendesnél. Budapesten 15-én* délben a hőmérséklet 7 fok Celsius volt. Jóslat: Jobbára borult és aránylag enyhe idő kisebb lecsapódásokkal. — Az uj ipartestületi székház alapköl?lé'.slének ünnepsége. Az ipartestület Horváth Mihály-uccai székházának alapkövét — mint ismeretes — gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter teszi le. \z alapkőletétel 18-án, vasárnap, a miniszternek Szegeden tartózkodása alkalmából történik meg. Az alapkőletétel! ünnepségre az ipartestület elnöksége és épitcsi bizottsága a következő programot állította össze: 10 órakor alapköletételi ünnepség a Polgári Dalárda közreműködésével. Fél II órakor rendkivüli elől járósági ülés a kereskedelmi és iparkamarában a miniszter részvételével; ugyanezen az ülésen a békeszerződés revíziója ügyében határozat. 1 órakor ünnepi díszebéd a Kassban. Az ipartestület elnöksége ezulon is felhívja az iparosságot hogy az fin népségen, valamint a diszebéden minél nagyobb számban jelenjék meg. Az ebéd az ipartestület titkári hivatalában jegyezhető elő. x Kéry-taxit kérje telefonon, ha autótaxit akar. t Diókoksz, porosz-zen, tűzifa Wínkler cégnél. Tel. 24. — Uj rend a budapesti egyetemekén. Budapestről jelentik: A budapesti egyetemeken ismét az a rend lépett életbe, hogy minden karra csak az oda beiratkozott hallgatók mehetnek be, akiknek ezt a minőségét az egyetemi altisztek az index felmutatásával igazoltnak látják — Istentisztelet a zsinagógában pénteken délután negyedöt órakor. x Olasz-magyar képkiállítás Kass dísztermében. Nyitva délelőtt 9-től este 7-ig. x Kéry-taxit kérfe telefonon, ha autótaxi! akar. — Rádióelőadás az iparkamarában. A kereskedelmi és iparkamara nagytermében pénteken este 8 órakor a Délmagyarországi Rádió Klub meghívására Fodor Miklós »A rádióberendezések kezelése. és Forbátb László »Az elektron cső története és működése« címmel előadást tart. Az előadás keretében muzeális jelentőségű rádióalkatrészeket is bemutatnak az előadók és a rádióestét rádióközvetités zárja be. A klub vendégeket szívesen Iát. x Bélrenyheség, székrekedés kiinduló pontja számtalan súlyos betegségnek és különösen veszélyes a vértódulásban, az aranyér, érelmeszesedés és sérvben szenvedőknél. Ezen esetekben felbecsülhetetlen szolgálatot tesz a Hunyadi János természetes keserüviznek rendszeres használata. A Hunyadi János keserűvíz biztosan és enyhén hat, szabályozza a bélmüködést, a vérkeringést és erősiti szervezetünket. Idejekorán használva sok súlyos betegségnek vehetjük elejét s hosszabbithatjuk meg ezáltal életünket. Minden gyógyszertárban, drogueriában és füszerüzletber. kapható. 160 x Bach poroszsTOne portatan és magas kaTAriás. — Előadás a Munkásotthonban. Pénteken este pontosan 7 órakor a Munkásotthonban (Hétvezérucca 9.) Czibula Antal tart előadást >Dugo? nics András és korai cimmel. Belépődíj nincs. x Divatszalonunkat Kárász-ucca 9. szám alól Kölcsey-ucca 4., I. emelet, Wagner-házba helyeztük át, Ekker nővérek. Telefpn 17-1?. 771 — Választójogot kapnak a török nök> Sztambuli jelentés szerint a török kormány rövidesen rendeletet ad ki, amelyben a nőknek is megadja az aktív és passzív választójogot Hasszorulás, rossz emésztés, erős bomlási és erjedési folyamat a gyomorbélhuzamban, bélbaktérium- és gyomorsaviullengés, a nyelv gyulladása, az arcbőrön és a háton mutatkozó kiütések, valamint karbunkulusok a termesze* les »Ferenc Józsel" keserűvíz használata mel« lett visszafejlődnek. Számos gyakorló orvosa Ferenc József vizet már évtizedek óta mind«, kél nembeli felnőtteknek és iskolás gyermekeknek kitűnő sikerrel rendeli. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzleiekben. B.lj ni ni Gyorsírás Uj gyorsírás! tanfolyamok nyitása. A Szegedi Gyorsírók Egyesülete kezdő (fogalmazási) és ha-j ladó (irodai) gyorsirási tanfolyamokat kíván nyitni. Jelentkezni lehet az egyesületnél (Földváry-ucca 2., Honvéd-tér 4., telefon 13-19.). A Szegedi Gyorsírók Egyesülete vasárnap 03-1 után 4 órakor az állami felsőkereskedelmi iskola tanári szobájában (földszint) választmányi ülésfc tart, amelyen a gyorsiró-intézet létesítésének kérdésével, a Szegeden 1929. év tavaszán rendezendő? országos gyorsirási verseny ügyével, valamint a gyorsírásnak a hazai középfokú iskolákban kötelező tárggyá tételének kérdésével foglalkoznak. Itt említjük meg, hogy az egyesület megkereste Szeged város polgármesterét mint a városi női felső-' kereskedelmi iskola igazgató-tanácsának elnökét és arra kérte, rendelje el — miként legutóbb aj békéscsabai felsőkereskedelmi iskola tette —4 hogy a szegedi női felsőkereskedelmi iskola II— IV. osztályaiban a gyorsírást az eddigi heti egyj óra helyett heti két órában tanítsák. Ingyenes gyorsirási gyakorló órákat rendszeresít a Szegedi Gyorsírók Egyesülete a Jerney-ház* ban lévő elemi iskola IV. és V—VI. osztályai b a» minden hétköznap délután 5—7 óráig. A gyors-; írást elméletileg .ismerők résztvehetnek a gyakorló? órákon Makón gyorsíró egyesület alakul. Dr. T r a e g^e© Ernő gyorsirási kormánybiztos kezdeményezésé«: Makón B ez dán József pápai prelátus és dr.; Galamb ödön reálgimnáziumi tanár gyorsiröj egyesület létesítésén fáradoznak. Bekérték a szegedi egyesület alapszabályait és annak mintájárai szervezik egyesületüket Az igen élénk gyorsirási; életet élő Makón nagy reményekre jogosít a gyors-; író egyesület működése. Autótaxiéri 50-es számra telefonáljon. x Olasz-magyar képkiállítás Kass diszterméhenj Nyitva délelőtt 9-töl este 7-ig. — Nagyarányú kivándorlási visszaélést leplezett 1« egy amerikai magyar pap. Budapestről jelentik: Egy Amerikában élő magyar pap nagyarányú* kivándorlási visszaélést leplezett le. A magyar papi állandóan a kivándorlók között élt és feltűnt neki,! hogy Kanadába szóló útlevéllel érkezők DélameJ rikába mennek. Kérdezősködései utján megállapi-j totta, hogy az egyik hajóstársaság biztosította aí kivándorlókat hogy Délameriákban jobb munkaalkalmat fognak találni, mint Kanadában. Del-1 amerikában pedig a kivándorlókra a legnagyobbj nélkülözések vártak. Szigorú vizsgálatot indítanak: meg a magyar hatóságok ennek a kivándorlási1 ügynek a felderítésére. x Kéry-taxit kérje telefonon, ha autótaxi! akar. Palhé Baby Családi mozi V Örökös szórakozás minden lakásban. Éqheteilen filmek. Gyermek ts kezelheti. Állandó tiimkölcsönzés. Árjegyzék ingyen. pírisi nugy bruhbz, szeged Caekonlts e» Kiss ucca sarok. 817 Ne rendeljen addig reklámnaptárahat, mig minlagyüjtöményemet, meg nem nózi. Ceo&zebb kivitelt Rr.ndklvlil oícsój Urak! Játékkártya eladás. wrl Karácsonyi dlsssek és mindennemű; papíráruk nagyban és kicsinyben. KOVáCS HCnPlk könyy- és papirkareskedSTelefon 10-48. SZEGED Kölcsey o. 4,; ElSőrendU I fehérnemüanyagok Polláft Testvéreknél csekonk» ucca.