Délmagyarország, 1928. november (4. évfolyam, 248-271. szám)
1928-11-16 / 259. szám
192S november 16. •—Ét— DÉLMAGYABORSZAG Még a budavári Mátyás-temploménál is nagyobb lesz a szegedi fogadalmi templom orgonája (& Dólmagijarország munkatársától.") A szegedi fogadalmi templom kórusán most építik azf az u] orgonái, amely méreteiben és hangváltozataiban az ország első orgonája lesz. Magyarország eddig legnagyobb orgonája a budavári Mátyás'templomé volt, heU venhét játékkal és négy manuállal. A szegedi templom monumentális orgonája még ezt az orgonái is fu) fogja szárnyalni, amennyiben a legmodernebb tudományos kutatások és művészi eredmények felhasználásával száz játékot építenek bele a hatalmas, fit manuálos hangszerbe. A három els5 manuál és-a pedéhrendszer a klasszikus német orgonák bárok, a negyedik manuál a franciaspanyol reneszánsz felfogását, az ötödik pedig a modern orehesfrális hatásokot szólaltatja meg. Az első mannáinak tizenöt játéka lesz, a második manuálnak, amely a főszerepet viszi az orgonán, tizenhét, a harmadiknak huszonegy, a negyediknek tizenöt, az ötödiknek, amelyet a szentély fölötti padláson helyeznek el, a kupolához hangszercsatornával vezetnek és a főorgonával villamos ulon köt* nek össze, tizenhárom játéka. Maga a pedál tizenkilenc játékot fog megszólaltatni. A játékasztal berendezése hasonlitani fog a Zeneakadémia orgonájához. Négy érdekes sajtópört tárgyal pénteken a szegedi törvényszék CA Délmagvarorszáj» munkatársától) A szegedi törvényszéken pénteken délelőtt sajtópörök napja lesz. Két vidéki vonatkozású sajtőpőrön kívül két szegedi sajtőpör is tárgyalásra kerül. Nagy érdeklődés előzi meg annak a sajtóípörnek a tárgyalását, amely Kálmán Benő ny. munkásbiztositó pénztári igazgató halálával kapcsolatban indult meg. A rejtélyes halálesetről a Délinagynrország annakidején részletesen beszámolt. A cikk egyes kitételeit azonban Szabó Imre ingatlanforgalmi ügynök magára nézve sértőnek találta és ezért sajtó utján elkövetett rágalmazás cimén feljelentést tett a cikk írója, Gábor Arnold hirlapiró ellen. A másik szegedi vonatkozású sajtópörben Wenteer Sándor lapszerkesztő a vádlott. Wenner, mint ismeretes, a vidéki magyar szinészet válságáról irt könyvet, amelyben különösen a szegedi színházról, az Andor-rezsimről, az Országos Szinész Egyesületről és különösen elnökének, Stella Gyulának működéséről emlékezett meg. Több pör keletkezett Wenner állításai nyomán és pört inditott a szerző ellen a Szinész Egyesület, valamint Stella Gyula is rágalmazás cimén. Wenner és a főmagánvádlök 102 tanú kihallgatását kérték. Ezek között szerepel Klebekbeifi Kunó kultuszminiszter, Kerfcsz K. Róbert államtitkár, Somogyi Szilveszter és Fodor Jenő. Az érdekes pör tárgyalása, ha a bíróság-elren deli az összes bejelentett tanuk kihallgatását, valószínűleg több napig eltart. Zsurokra a közismert kiváló minőségű habtejszin a belvárosi fiókokban előzetes megrendelés nélkül'napközben is, a külvárosi fiókokban előzőnapi Tendelésre kaphatóba í, Központi lejcsarnok Rt. fiókteiesarnokaiban. AGYAR RAPSZÓDIA a premier ^^шшшя^шшшшшштmm Miki.«lenen a Belvárosi Moziban. f^^VmA A szegedi kereskedők átalakítják klrakatvllágitásalkat A műhelyek, gyárak és irodák világítása is drága, de rossz (A D;é>lm=agy arorsrág mun к a társától'; Az utóbbi évek legelhanyagoltabb problémáinak egyike a világítás volt. Az emberek megelégedtek azzal, hogy bevezették a műhelybe, vagy az irodába a villanyt, mert sötétben mégsem lehet dolgozni, felszereltették a villanykörtéket és azután ugy, ahogy, megvolt a világítás. Ha azután az; volt a panasz, hogy a villany nem világit eléggé, akkor kicserélték a villanykörtéket nagyobbra. Amikor aztán a villanyszámlát bemutatták, oly nagy volt az összeg, hogy nem győzték dicsérni a villany feltalálóját. Annyi fáradságot azonban igen kevesen vettek maguknak, hogy utána nézzenek, hogy mi az igazi oka a nagy villanyszámlának és nem a régi, elavult és célszerűtlen berendezés emészti-e a sok áramot, anélkül, hogy a világítás kielégítő lenne. Igaz, hogy a technika fejlődésének lépéseit a nagyközönségnek rendszerint csak akkor Korzó Moziban ma is a legbravurosobb Huszircsiny Dlna Graila és Wprner Pitschan főszereplésével. Előadások kerdete 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3,5,7,9 órakor Esöernyök gyári árakon| Testvéreknél Széchenyi tér és Csekonics u.| áll már módjában észrevenni, amidőn azok egyegy uj, gyakorlatilag tökéletes és gazdaságos meglepetéssel jönnek elő. A tervezők laboratóriumában, rajzasztalán azonban nem szűnik a munka akkor sem, amidőn látszólag semmisem történik a technika világában. A Szegedi Légszeszgyár régóta érezte, hogy fogyasztóit, akikkel mindenkor a legkellemesebb üzleti összeköttetést igyekezett fentartani, meg kell tanitani a helyes és jó világításra. Azokat, akik eziránt hozzzá fordultak, el is látták mindig szakszerű tanáccsal és igyekezett a nagy pazarlást meggátolni, a nagyközönség széles rétegei azonban erről nem igen vettek tudomást Most, amidőn a meglévő gépek, a meglévő vezetékek már mindenütt teljes terheléssel állanak üzemben és amidőn egyéb körülmények is lehetővé tették, megrendezte a villanytelep igazgatósága a szegedi ipartestület elektromos szakosztályának lelkes támogatásával világítástechnikai előadás-sorozatát. Az előadások sorozatát megnyitó általános tárgyú ismertetésen a közönség az uj dolgok nagy halmazát — jóllehet azok tudományosan voltak megvilágítva és a gyakorlati élet tapasztalataival alátámasztva — kissé kétkedve fogadta. Jött ezután az előadás, a Kirakat- és reklámvilágitás, majd a Közvilágítás rekonstrukciója cimén és ezek iránt azután meglepő érdeklődés nyilvánult meg. Ügyes kereskedőink, akik rövidlátó üzleti érdekeken kívül a reklám óriási eredményeit kihasználják a maguk számára, nem késlekedtek, hogy a modern irányzatot magukévá tegyék és kirakatjaikat alacsonyabb cgységáru árammal modern világítással lássák el. Gyönyörködik a szem egyegy ilyen kirakat láttán, amidon az árut a maga-, teljes szépségében, vagy mondhatnánk szépségé-' nek teljes felfokozásával Tátjuk magunk előtt, a< napfény tiszta megvilágításában még este 9 órakor is. A közvilágitás rekonstrukciójára irányuló^ törekvése a villanytelepnek és hisszük, hogy azj egész város közönségének szintén eredményeket' produkált. A modern, uj, kecses formájú gázlámpákat, amelyeknek két típusa az összekötő lüd szegedi feljárójánál hinti szerto ragyogó fényét és a modem betétekkel ellátott régi lámpáid amelyek az njszegédi oldaTon a hídfeljáró előtt bontják meg az éj sötétjét és késztetik csodálkozásra a mostoha Újszeged gyermekeit ezen nagy;' városnak, méltán kivívják azoknak elismerését, aldkj kétkedve fogadták «-.modern1 világításról szóló fej-; tegetéseket. De a program még nemyzánult le; MunkáskezeK dolgoznak esztergapadoknál, fúrógépeknél, iróaszu talok mellett és eltekintve attól, hogy az est be-' álltával a hiányos világítás folytán a hosszú téli | estéken mindig rosszabbat produkál a munkás, a. tisztviselő, a munkásszemek fáradnak a vakifó világítás mellett, tuíerőltetődnek a mégis gyenge fénytől és nem csoda, ha fáradt szemmel, fáradt fejjel tökéletlen munkát végeznek. A legközelebbi világítástechnikai előadás «-'modern gyár-, műhely- és irodavilágítást fogja a megjelenő gyárosok, nagyiparosok és hivatalfőnükök előtt ismertetni. Remélhető, hogy ezen előadás sikere épperdugy nem fog elmaradni, mint az eddigieké és eltekintve a várható többletmunkától, amelyet modem világítás mellett végezhetünk, szociális szempontból is nagy szolgálatot tesz ezen akció a munkásságnak, amidőn sikerével megkíméli szemüket a -vakító fénytől. Olasz—magyar képkiállítás Kass dísztermében Nyílva délelőtt 9-tő! e»te 7-ig. Rabajaviíásokaí e hóban gyári árban vallói a Párisi Hagy Áruf>áx, Szeged Csekonics éz Kiss uccu sarok. 217 Önkéntes árverési ffösendorfer Koncerfzongora, elölcelö buiorole, perzsa szőnyegek, porcellánHrisíályiivcfi - szervice, ezüst, szobraié, varrógép, stb. Nyiiassy, Heller, Peske Géza festményei. MegtekinthetS november lC-án, pénteken égés* nap, árverés szombaton, 17-én, délelőtt 9 órakor Perl Mór és Fia cég raktárában, Kálvária ucca 21. 779: Fiu- és leánykariihák elsőrendű kivitelben 2sr>| МШК Tesfttáreititál Csekonics ucca- í