Délmagyarország, 1928. november (4. évfolyam, 248-271. szám)

1928-11-03 / 248. szám

OTXTVTVGV ATROVKT" rn •olt. Csak dr. Eckener meDt Dürr vezérigazgató­ma), a Zeppelin-müvek igazgatósági épületébe, ahol » frelburgi egyetem tanácsa díszdoktorrá avatta őket a sikeres oeeáni ut emlékérc. A Gráf Zeppelin utinaplójából megállapították, hogy a léghajó 6920 kilómétert tett meg és utidejc 68 óra volt. A Gráf Zeppelin 49.745 levelet és 51.038 levelező­lapot s aponkivül többszáz ex press csomagot ho­zott Amerikából. A léghajó utasai elmondták, hogy Uj-Fundland magasságában a léghajó csakugyan viharba került és noha a motorok teljes erővel dolgoztak, a vihar a léghajót minduntalan visszaszorította. Há­rom óra hosszat a léghajó nem tudott előrejutni a viharban. Az ut harmadik napján Írország közelében ismét viharba kerültek. Vasárnap éjjel BerlfeBe inául a Grat Zeppelin Berlinből jelentik: A Gral Zeppelin * jövő íléten ellátogat Berlinbe. Dr- Ecfeener pénteken hosszabb tanácskozást folytatott a birodalmi köz­lekedésügyi minisztérium Friedrichshafenbe kül­dött képviselőjével és ugy határozott, hogy vasár­nap éjjel Berlinbe Indul A Gráf Zeppelin hétfőn reggel nyolc óra körül ér Berlinbe és a stalwni repülőtéren feg leszállani A léghajó kedden tér vissza Berlinből. A fogadtatás ünnepi programját most állítják össze. Dr. Eckenert Hindenburg is fogadja. A stakeni repülőtéren minden előkészü­letet megtettek a Gráf Zeppelin fogadtatására. Csak egyetlen megoldás lehetséges: a szerb ét a horvát állam kdlönváláia (Budapesti tudósítónk telefonj«len­Sése.) Belgrádból jelentik: A politikai érdeklődés •középpontjában a jugoszláv postatakarékpénztár vezérigazgatójának, Nedejkovlcsnak k Vranjébea ima közölt cikk« áll, amelyben Nedejkovies a szerb-horvát konfliktussal foglalkozva, arr a Végső következtetésre jut, hogy a szerbek és a (horvátok kőzött szó sem lehet a békés megegye- ! E sről, mert a horvátokkal velük születik meg a J úlölet minden iránt, ami szerb. Csak egyetlen | mögoWás tehetsége«, a szerb és horvát állam szét­válása. Nedejkovics cikke politikai bőrökben óriási fel­tünést keltett és nemcsak szerb, de hónát körök­ben is heves ellenzésre talált. Angelinovics középi­tési miniszter, a kormány horvát tagja, levelet intézett a belügyminiszterhez és a postaügyi mi­niszterhez, amelyben felkérte őket, hogy azonnal függesszék fel állasától a vezérigazgatót és indítsa­nak szigorú vizsgálatot. Véres uccai faarcot rendesiek asz ukrán diákok Eembergben Nyolcvan súlyos sebesüli Lemberg, november 2. Lemberg felszabaditásá- » fiak tizedik évfordulóján az ukrán diákok ha­talmas tüntetéseket rendeztek, amelyek vérontás­sal végződtek. Az ukrán diákok titokban a len­gyel nemzeti hősök szobrai körül gyülekeztek és ha a rendőrség idejekorán ott nem terem, le­rombolják a szobrokat. Körülbelül kétezer ukrán diák délután az ukrán templomban gyászmisét mondatott az elesett uk­rán hősökért, majd négyes sorokban a temetőbe vonult. Félúton erős rendőrcsapat állotta el a tüntetők útját. A diákok revolverekből lövöldöz­tek a rendőrökre és igy a rendőrség is kény­telen volt fegyverhez nyúlni. Többszáz lövés dör­dült el. Több mint egy óra hosszat tartott a lövöldözés. 2« sebesültet szállítottak 9 kórházba. Az uccai zavargások felbőszítették a lengyel diákokat, akik estefelé nagy tömegben csődültek az ukrán diákotthon elé és az ablakokat kövekkel dobálták be. A diákotthonban az ukrán ifjak el­torlaszolták magukat és az ablakokból revolverek­kel lövöldöztök a lengyel egyetemi hallgatókra. A rendőrség már későn érkezett, addig sok s&­besült hevert az ucca porában. A rendőrökre is lövöldöztek az ukrán ifjak és 18 rendőrtisztviselőt többé-kevésbé súlyosan megsebesítettek. Késő es­tig 80 sebesültet vettek ápolás alá a városi kór­házban, köztük nem egy a halállal vívódik. Ugyanabban az órában, amikor a lengyel diákok megostromolták az ukrán diákotthont, a felbőszült tömeg elpusztította az ukrán beszerzési szövetke­zetek helyiségeit, a bútorokat és az üzleti köny­veket kidobálta az uccára, ott máglyában rakta és felgyújtotta. Árvíz és orkán Olaszországban Róma, november 2. Sok helyen kiöntött a Tiberis és messze területek árviz alá kerültek. Magasan hömpölygött az áradat Borgo Acigüa környékén, az országút két kilométer hosszú­ságban víz alatt áll. A Pö is megáradt és Mantua tartomány több helységét elöntötte. Olaszországnak északi és középső vidékein rö­vid szünetek után ismét viharok dühöngnek és folyton esik az esö. A szicíliai partvidéken két nap óta hatol. tnűs orkán dühöng. Palermo magasságában a »Giuseppina« motoros bárka a viharban el­sülyedl, de legénysége szrencsésen kijutott a partra. Trapani közelében egy halászbárka sftlyedt el, amelynek személyzete hir szeriut szintén megmenekült. Como, Pallanza és Intra helységekben a gyönyörű fasorok viz alatt állanak, Comobao az árviz a főtérig és a templomig terjedj Leccoban a vásártéren hömpölyög az árviz. Az árviz következtéken Brescia, Verona és Vicensa alacsonyabban fekvő uccáiban sok há­zat ki kellett üriteni, de talán még nagyobb az árviz pusztítása a vidéken. Virágzó bir­tokok és na^y gyárak el vannak vágva a vi­lágtól. A Po már egyes helyeken elszakította a gátat. Átdolgozzák az épiíési szabályrendeletei (A Délmagyarország munkatársától) * A város építési szabályrendelete már nagyon ré- | geu elavult. Egyes rendelkezései már régen nem felelnek meg a változott viszonyoknak. A mó­dosítást azonban a város hatósága egyre halo­gatta. A városházán valaminek — állítólag ké­szülő törvénynek — megszületésére vártak, mert híre járt, hogy ez a törvény országosan szabá­lyozza majd az építkezéseket és kerete less az uj városi szabályrendeleteknek is. Az építési törvény pedig egyre késik és a régi, elavult városi szabály­rendelet egyre lehetetlenebb helyzetet teremt a szegedi építkezések körül. Nem kis része van pél- | dául abban is, hogy Szegeden nem indaihat meg a magánépitkezés olyan arányban, mint ahogyan as kívánatos lenne, mert felesleges korlátokat állit fel bizonyos téren és nem engedi meg több olyan építési anyag használatát, alkalmazását, amelynek megfelelő voltát az évtizedes gyakorlat már ré­gen igazolta. A város tapácsa a sok sürgetés hatására végre belátta, hogy a szabályrendelet módosítását nem halogathatja tovább és nem várhat aa állítólagos törvény megszületéséig A pénteki tanácsülésen cl­határozta a tanács, hogy megkezdi a szabály­rendelet módosításának előkésztését. Megbízta 1928 november 3? Bereenewy Domokos műszaki főtanácsost, a mér­nöki hivatal vezetőjét, hogy a jelenlegi viszonyoknak és az építészet terén bekövetkezett technikai vál­tozásoknak figyelembevételével készítse el a sza­bályrendelet-módosítás tervezetét. Berzcnczey Domokos jelenleg szabadsáson van és külföldön tartózkodik, ahonnan csak két-három hét múlva tér vissza. így a szabályrendelet-módo­sítás tervezetének elkészítését csak néhány hét múlva kezdheti meg. Valószinü tehát, hogy a tervezet ebben az évben már nem kerülhet a közgyűlés elé. Mivel pedig minden szabályren­delet-módosítás csak külön kormányhatósági jóvá­hagyással hajtható végre, a módosítandó szabály­rendelet még talán a Jövő évben sem léphet életbe, tekintettel arra a hagyományos gyorsa­ságra, amellyel a minisztériumok a városok ügyeit intézik mostanában. Meghall Bedő Mór (Budapesti tudósítónk teiefonjelenlése.') Bedö Mór ügyvéd, Budapest törvényhatósági bizottságának országosan ismert nevü tagja péntekről szombatra virradó éjjel 11 órakor hosszas betegség után meghalt. Bedő harcos tagja volt a budapesti közgyűlés ellenzéki cso­portjának és előkelő helyet foglalt el a főváros társadalmában. Korai halála általános részvé­tet keltett. SMéfelszilamlási tárgyalások az I. számú adófelszólamlási bizottság, amely a pénzügy igai­gatóság II. emelet, 58. szánni helyiségében tárgyal, az 1928. évi kereseti, jövedelmi és vagyonadók kivetése ellen beadott felebbezések közül november 3-án a kővetkezőket tárgyalja: Máté Lászlóné női kalapos, Horváth Mihály-ucca 9. Budovszky Lajosné női kalapos, Tisza Lajos­körut 43. özv. Jedlicska Győrgyné kádár, Báró Jósika-ucca 11. Török és Tóth kárpitos, Zrinyi­ucca 10. Rosner Rozália kárpitos, Kölcsey-uoca 3. Ozv. Pappert József kávémérés, Szenthárom­ság-ucca 2. Varkuts Jőzsefné kávémérés, Bocskai­ucca ti. Blau Izsákné étkezde, Somogyi-ucca 20. Fülöp Ignác kefekötő, Vitéz-ucca 6. Varga József keztyüs, Török-ucca 6. Bogár Pál kosárfonó^ Hbérfőldek 197. Frey Mór kovács, Kossuth Lajos­sugár ut 21. Altb Lajos könyvkötő, Boldogasszony­sugárut 1. Naumovits Gáspár lakatos, Bécsi-kőrut 11. Wessel József lakatos, Kálmán-ucca 12- Kőnig Salamon nyomdász, Dugonics-tér 12. Nagy Illés pék, Bokor-ucca 19. Nuszbaum Béla szabó, So­mogyi-ucca 7. Náderlyánszki Dusán szabó, Appo­nyi Albert-ucca 16. Gombárovits testvérek, Kos­suth Lajos-sugárut 9. Ifj. Márton János szabó, Vásárhelyi-sugár ut 9. Özv. Ördög Fereocné szabó, Szentháromság-ucca 8. (1924. évi.) Pávó Ferencné női szabó, Bokor-ucca 9. Habn Rózsi női szabó, Petőfi Sándor-sugár ut 28. A III. számú i ­adófelszólamlási bizottság, amely a pénzügyigaz­gatásáig II. emelőt, 66. számú helyiségéb« tárgyal, az 1928. évi kereseti, jövedelmi és vagyonadók kivetése ellen beadott felebbezések közül november 3-án a következőket tárgyalja: Volford Antal földtulajdonos, Királyhalom 396. Ozv. Magyar Györgyné földtulajdonos, Királyhalom 786. Jakab Zoltán földtulajdonos, Királyhalom 786. Kántor Ferenc földtulajdonos, Királyhalom 885. Pap Lukács földtulajdonos, Királyhalom 507. Dobó Géza földtulajdonos, cséplős, Királyhalom 246. Vol­ford István földtulajdonos, Királyhalom 369. Ko­rom Mihály és Pál földtulajdonos, Fehértó 90. Ozv. Vetró Mihályné földtulajdonos, Fehértó 29.! Lippai Jánosné földtulajdonos, Fehértó 291. Varga" Márton földtulajdonos, Fehértó 26. Kordás Mihály, földtulajdonos és cséplő, Csengele 51. Újvári Zol­tán földtulajdonos, Gajgonya 102. Özv. Kordás Antalné földtulajdonos, Balástya 17. Imre János földtulajdonos, Balástya 274. Kordás Pál földtu­lajdonos, Balástya 250. Csányi József földtulaj­donos, Balástya 304. Becsei László földtulajdonos* Balástya 67. Csányi Sándor földtulajdonos és csép* lős, Szatymaz 40. Dény Mihály földtulajdonos*: Szatymaz 525. Ozv. Szécsi Pál né földtulajdonos^ Pálfi-ucca 42. Papp Sándor földtulajdonos. Bor« bás-ucca 11. Tölgyes Ferenc felügyeld, Vaspálya­ucca 24. Angol ruhabérlet SCHATZ M- FUI-nál. M»

Next

/
Oldalképek
Tartalom