Délmagyarország, 1928. október (4. évfolyam, 222-247. szám)
1928-10-12 / 231. szám
DftLlWAftYAftOnftKAft A szúrás iránya valószínűtlenné teszi a véletlent is. Nem lehet elképzelni, hogy valaki szivének irányitott nyitott késsel szalad az ajtónak. Cmkis szándékos emberölésre gondol. Az igazságügyi orvosi tanács véleményét olvassák fel ezután: A véletlen kizárt doiog, az öngyilkosság valószínű. Hogy a kés hogy került a padra, arra nézve azt mondja, hogy a szúrásnál csak tompa ütés érezhető és még ha közvetlenül a szivet is éri, akkor is néhány percig cselekvőképes a sérült. A kést önmaga is kihúzhatta a sebből. Az elmeszakértők szerint a vádlott telicsen ép elméjű Az ügyész, dr. Tompa Gyula ugy rekonstruálja a gyilkosságot, hogy mikor Sűliné felnyúlt a férje feje fölött lévő hagymakaparóért, SQII megfordult, bivelte az aszszony kezéből a kési, beledöfte és nyugodtan visszakönyökölt az ajtóra. Kéri a vádlott elitélését. A védő beszélt ezután. — A legtöbbet az orvos téved a mesterségében — mondja. Az egyik orvosi vélemény az, hogy ép elméjű Süli, a másik vélemény szerint ő a tettes. Hogy lehet ép elméjű embernek ok nélkül gyilkolni? Mert megállapítható., hogy ok nem volt. Itt az élet produkálta a legtitokzatosabb rejtélyei egyikét, mely soha megoldódni nem fog. ^elmentést kér. A védőbeszéd után az elnök megjegyzi, hogy a védő beszédére szükségesnek tartja megemlíteni, hogy: — Az emberek meghalnak egyéb okok miatt is, nem csak azért, mert az orvosok nem ismerik föl a betegséget... A bíróság aztán ítéletet hoz: SQli Mihályt az ellene emelt vád alól felmenti. Az orvosi vélemények alapján gyanuokok ugyan fenforognak Süli ellen, de meggyőző bizonyítékot a bíróság nem talált. Az ügyész felebbezett. Fedáfc—dr. Szilágyi hangverseny október 20-án a Tiszában, jegyek e Magyar Távirati Irodában, Iskola ucca 20. szám vólihotók. 1.151 YAL NAGYSZALLODA BUDAPEST, VIL, Erzsébet körül 43-47. 16Ö Szegediek kedvenc taiáikozi helye. Magyarország legnagyobb szállodája. Szobák a fegoíesóbbtöí luxusszobá&ig. Szegedieknek különös kedvezmények! Szombaton és vasárnap délután szalonzene és 5 órai íea a. „ROYAL"-ban. 380 1928 október 12. BC3PC2S A BelvArosl Mozi MffiMOl wu ^ - |fc| mely az angol fenszerdáig bemuiaifa a vl- az 1»14 december gerészeif hivatal l&gháboru egyik .egna- fftlklailfil CS&t&t ^TSSva! gyobb tengeri öáközeíéí Három nap éta nem volt ujabb tlff uszmegbetegedót Szegeden A járvány tuljutott a kulminációs ponton — Nem rendezik be a kisegítő fárvány» kórházat (A Délmagyürország munkatársától.} A jélélí szerint a tifuszmegbetegedések száma a múlt hét vége felé elérte a kulminációs pontot A főorvosi hivatalban azóta napról-napra kevesebb uj megbetegedést jelentettek be a kerületi tiszti orvosok, három nap óta pedig uj megbetegedés egyáltalában nem fordult elő a város területén. Az orvosok megítélése szerint a város így tuljutott a veszélyen, a járvány réme elmúlt és ha a közeljövőben felő is fordul még néhány megbetegedés, annak már komolyabb jelentősége nem lesz. A betegek legnagyobb része már meggyógyult, illetve tuljutott a krízisen, igy a fertőzés veszélye is csökkent. A helyzet annyira javult, hogy a főorvosi hivatal ebben a pillanatban már szükségtelennek tartja a kisegítő járványkórház felállítását. Mint ismeretes, miután a püspöki hivatal nem engedte át a Zrínyí-uccában kisajátított épülettömb egyik üres épületét sem a kisegítő járványkórház céljaira, a tanács tizenkétezer pengőt utalt ki a főorvosi hivatalnak és engedélyt adott arra, hogy ennek az összegnek a keretében a Hétvezér-uccai kisdedóvó épületét rendezze be ideiglenes járványkórház céljaira. Felhatalmazta a tanács a főorvosi hivatalt arra is, hogy az ideiglenes járványkórház élére külön orvost alkalmazzon a megfelelő ápolószemélyzettel együtt. A helyzet ugyanis ugy alakult, hogy az újszeged! járványkórház teljesen megtelt tifuszbetegekkel, sőt már hárommal több beteget ápoltak ott, mint amennyi a férőhelyek száma és nagyon sok uj beteg a lakásán maradt, mert már nem kapott helyet egyik kórházban 6em. A gyorsütemű gyógyuláísok következtében a járványkórházban ápolt betegek egyrészét hazaszállíthatták és igy több férőhely felszabadult, amelyekben a lakásukon ápolt ujabb betegeket helyezték el. De a járványkórházbari még igy is három üres hely van és mindennap ujabb ápoltak hagyják el gyógyultan a járványkórházat. A főorvosi hivatal most bejelentette a tanácsnak, hogy egyelőre szükségtelennek tartja a kisegítő járványkórház berendezését, hogy azonban valami váratlan fordulat zavart ne kelthessen, továbbra is permanenciában marad és a tanács által kiutalt tizenkétezer pengő felhasználásával szükség esetén berendezi a kisegítő járványkórházat a Hétvezér-uccai kisdedóvó épületében. A főorvosi hivatal megítélése szerint nem valószínű, hogy erre sor kerüljön, mert az utolsó megbetegedést három nappal ezelőtt jelentették és azóta ujabhí; tjfuszeset nem fordult elő a váras területén. Olga Csehova tegnap bemutatott nagy filmjének, az „ítél a Dnyosztor"-nek a tárgya. A Korzó Mozi igazgatósága ezt a páratlanul érdekes, lenyűgöző tartalmú filmet színház ós szezonnyitóul tartogatta, mert a film már két hete, hogy nagy sikerrel szerepolt a budapesti Royal Apolló műsorán. Érdekes ez a film, uj utakon, •uj lehetőségek felé tereii a filmet Xémot—orosz film. Nem amerikai obligát puszi végű film. Film a legjavából, amely leköti a nézőt, emelkedő meséjo szinte rabul ejti az embert. Áhítatos figyelem, szinto hallani lehet a szivek dobbanását. Könny szökik a szemünkbe. Tökéletos film. A film előadásának helye, a Korzó Mozi uj köntösben, átalakítva, sok csinnal, diszkrét Ízléssel kicsinosítva, előcsarnoka megnagyobbítva a táblás házak csodálatát ós megelégedését érdemelte ki. Szegőd közönsége visszakapta régi intim kedves színházát, melyben mostantól fokozott mértékben fogja betölteni hivatását, nemcsak olsőrendü filmek bemutatásával, de hangversenyek és matinék rendezésével is. Csehova nagy filmjo vasárnapig marad műsoron. Negiyven pejag&í egy l&oc&mú&ó (A Délmagyarország munkatársától.) Ha ¡ász Ferenc kövezőmesler szerdán délelőtt feljelentést tett a rendőrségen, hogy ismeretlen fellesek kedden éjjel, az egyik Törökuccai vendéglőben megtámadták, leteperték és negyven pengővel telt pénztárcáját elrabolták. Halász elmondása szerint csendesen borozgatott a vendégtőben. Egyedül fiit az asztalnál, később azonban két Ismeretlen ember leiepedett le meüé. Később a vendéglős is oda jölt, mafd Halász fize'elt. Elővelte tárcáját és kivett belőle egy öfpengőst. Halász közben észrevette, hogy a két ismeretlen különös figyelemmel nézi pénztárcáiét. Amikor kiért az uccára. záróra leheleit. Alig telt néhány lépést, hátulról valaki feibevágta, majd kezét lefogta. Ami ezután történt, arra nem emlékezik. Amikor magához tért, alig ludott lábra állni, minden tagja fá|t. Első gondolata pénztárcája volt. A tárca természetesen eltűnt. Halász Ferenc a kellemetlen felfedezés után hazament lakására, kialudta mámorát, délelőtt pedig feljelentést teli a rendőrségen. A megindult rendőri nyomozás során meg* állapították, hogy Halász Ferenc támadói Csikós Gyula és Rádai Mihály munkanélküli napszámosok voltak, akiket elő is állítottak a rendőrségre. A két munkanélküli napszámos kihallgatásuk alkalmával tagaaták a rablás elkövetését. Elmondották, hogy amikor bementek a vendéolobe. Takács már telraSsofíoIc el jesen részeg volf. Fizetni sem tudott és pénzfárcáfát is átadía, amelyben azonban csak öt pengő volf. A rendőri nyomozás azonban megállapította, hogy Csikós Gyula és Rádai Mihály többszörösen büntetett előéletűek. Mindkettőjüket lelarfóztalfák és átklsérlék az ügyészség foghézába. A „Teáskanna0 védjegyű tea a társaság, a család és a mindennapi használat számárai