Délmagyarország, 1928. június (4. évfolyam, 123-146. szám)

1928-06-16 / 135. szám

DELMAGYAHORSZAG zoti Bergenbe. Cilbaut francia pilóta-őrnagy parancsot kapóit az indulásra és Bergenbe repül, ahol fedélzetére veszi Amundsent. A gépen lesz még Courville, a francia légi­flotta legkiválóbb pilótája, két mechanikus és egy szikratávirász. A forflalml adó altörléiAt kövatolttk a faliőházban Budapest, junius 15. Tiz órakor nyitotta meg báró Wbssies Gyula a felsőház pénteki ülését. Nyomban áttértek a költségvetés tárgyalására. Az első felszólaló gróf Somsílch László, öröm­mel állapítja meg. hogy az eddigi felszólalók fel­ismerték és hangoztatták a mezőgazdaság fontos­ságát. Hangsúlyozza, hogy az Ipart csak a mező­gazdasátfnsi kerewlül lehel pártfogolni. Szóvátetfe «rután azt a belügyminiszteri rendeletet, hogy a városok és községek csupán magyar gyártmányú cikkeket használjanak. Egyes városok autóbüsi­územekre akartak berendezkedni és a belügymi­niszter ragaszkodott a belföldi .gyártmányokhoz. Helyes a belföldi ipar pártfogásának az elve, de ezt &z elvet az egész vonalon érvényesíteni kell. Ha • városokat kötelezik arra, hogy magyar gyárt­mányú autóbuszokat szerezzenek be, miért sz>­reznek be a minisztériumok számára drága Mi­nerva kocsikat. Foglalkozik ezután az egyke és a gyermekhalan­dóság kérdésével. Szóváteszi több alapitvány ügyét, majd a mezőgazdasági helyzetről beszél. Statisz­tikái adatokkal mutat rá arra. hogy mennyire csökkent az állat és szántóföldi termőesporüiak és mennyire legyűrt bennünket ebben a tekiutetben Románia, Jugoszlávia és Lengyelország. A költ­ségvetést elfogadja. Ezután gróf Széchenyi Aladár állott fel szó­lásra. Megemlékezett lord Rothermere akciójáról. A nemes lord akciója azonban nem az elSŐ, ame­lyet Magyarország érdekében Angliában megindí­tottak, mert az ang>l felsőházban emelték fel elő­ször lord Newton és társai Magyarország érde­kében szavukat. Az ő indítványukra ez angol felsőház bizottságot küldött ki a kérdés tanulmá­nyozására. Nincs tudomása arról, hogy ez angol felsőháznak a megnyilatkozásáért Magyarország kö­szönetet mondott volqa, ezért indítványozza, hogy az ehtök aláírásával üdvözlőiratot küldjenek ez angol felsőháznak. Felhívja ezután a figyelmet a bolsevik! propa­fSanrfa veszedelmére. Álljon gráf Bettiim István a külföldi propaganda élére és teremtse meg ö a bolsevizmus elleni nemzetközi szervezetet. Ezután foglalkozott Gömbös Gyulának, a kép­viselőházban legutóbb elmondott beszédével. Göm­bös azt mondotta, hogy nem engedjük, hogy az alsóház munkáját a felsőház megakadályozza. A munkához a felsőháznak éppen olyan joga van, mint az alsóháznak s a felsőház minden olyan MáMOL Wellington SelíOna Önszinező- és S* S^ • gésfénypapíffokai javaslatot, amely nem üti meg a mértéket s nem szolgálja a közérdeket, vissza fog küldeni az alsó­házhoz. (.Élénk helyeslés.) Amikor a képviselő ur az alsóházban be­szél!. miadösszti huíz képviselő volt a teremben és tizenhatan, szavazták meg a kulfiiszmlni; z cr javaslatát^ A fcuihirföléjajt nem lehet üres gyomor­ral és lapos erszénnyel megszerezni. Voltunk sokan, akik ezt hangoztattuk ós voltunk sokan, akik azt mondottuk, hogy lassítsa gépkocsijának - a tempóját a miniszter Ur. Ne áluüídnrzék a kultuszminiszter ur ?záz-' künmíteres gráf•aíágról, «mikor óban ufak vannak az «rízágban, amelyen a - szekerek is ciikadaak. A költségvetést elfogadja. Papp József szólal fel ezután. Az ügyvédi kar mindenben csatlakozik a bírói karnak ahoz a fel­fogásához. amely örömmel Üdvözli a polgári tör­vénykönyv benyújtását. Magyarországon olyan tul­produkció van as ügyvédi pályán, hogy ezt a jelenséget valóban betegesnek kell minősíteni. Részletesen foglalkozik az ügyvédi numerus clausus-lervezeltel. Mindig a szabad-ügyvédság hirdetője volt, de ennek ellenére kijelenti, hogy hozsannázni fog, ha valaki ií meg tudj* győzni, hogy a numerus elaususszal az ügrvéflsé^en se- | gltcíjl tudnak. < — Föl kell állítani a jogszolgáltatás és az ügy­védek érdekében a közigazgatási alsófoku bíró­ságot Ja, — Az ügyvédt kar. de az egész középosztály érdekében el kell törölni a forgalmi adót, amely a lé&igazságtalanabb adónem és le kell szállítani a keresett adó kulcsát a szabad pályákon levőknél. .Rf kell hozni, hogy volt bíró három éven beiül né vállalhasson ügyet annál a bíróságnál, ahol dolgozott. A költségvetést elfogadja. ; ' Vay László báró hangoztatja, hogy a beruhá­zásokban bizonyos rendszert kell tartani. Kérdi a kormányt, hogy a kultusztárca keretében miért eszközölnek olyan beruházásokat, amelyek nem föltétlenül szükségesek az ország mai helyzetében. A kormánynak gondot kell fordítania arra is, hogy a magángazdaságot szanálja, Wlassfcs Gyula báró elnök délután 2 órakor a vitát megszakítja és annak folytatását holnapra tűzi ki. Kapható képező lény Kézikönyvek díjtalanul! Elebmann a Részleteiben Is elfogadta a parlament a rokkantsági Javaslatot Budapest, junius 15. A képviselőház pénteki ülését negyed 11 órakor nyitotta meg Zsiivay Tibor elnök. Az öregségi és rokkantsági javaslat 130. szakasza körül tegnap megindult vitát foly­tatták. A szakasz tudvalevően ugy rendelkezik, hogy a JárulékMke fitt százalékát értékpapírokban kell elhelyezni, a fenmaradó 20 százalékot pedig tehermentes bérházakba és tisztvíselőházakba fek­tetendő. Malastts Géza rámutatott arra, hogy 70 év alatt kilátás sincs arra, hogy értékpapírokba fektessék a vagyont. A szakasz az «¿ész b'z'osflást áfjáí­sza a pénzügyminiszter kezébe. Bárdos Ferenc az alapok felhasználásról való döntést az intézet igazgatóságára kívánja bizni. Bródv Ernő: Ha a szakaszból törvény válik, nkkar nem szociálpolitikai felépülés, hanem vissza­esés, temető lesz belőle. A javaslatot kiforgatták eredeti formájából és a rideg financiális szempontokat tartják mostan szem előtt. Szilágyi Lajos: Ha ez ts pártkérdés, akkor itt megáll mfndea. (Zaj.) Az elnök Szilagyi Lajost többszöri közbetzólá­fcíért rendreutasítja. őrffy Imre: A javaslat pénzügyi részének elő­adója rámutat arra, hogy a szociálpolitikában sfcm szibad teljesen figyelmen kivül hagyni a pénzügyi szempontokat. Ezután indítványt telt ílttb, hogy a begyült összegeknek neru 20, ha­nem 30 százalékát lehessen tehermentes házakba elhelyezni. (Zaj, ellentmondás a baloldalon.) •' Propper Sándor az előadó indítványával 'szem­ben fentarfja pártja álláspontját, hogy a befobt összegek nem helyezhetők el ér­tékpaptroliban. Bud miniszter válaszolt a felszólalásokra. A Ieg­erélyesebbea tiltakozik az ellen, hogy bárki bi­zalmatlansággal, legyen az állammal és a nemzet jövőjével szemben. A szakasz és az előadó mó­dosítása feltétlenül biztosítja az intézet pénzügyi rentabilitását. Rothtmstehi Mór és Farkas István után, akik ugyancsak támadták az előadó módosítását, Vass miniszter válaszolt és elismerte, hogy ez a szakasz alapos megvitatást érdemel. mert hiszen kordinális pontja az intézet felépíté­sének az, hogy rohamosan begy ülő tartalékalapo­kat míljen" módon helyezzük el. A tartalékala­poknak egyetlen rendeltetése az. hogy 6labil - fe­dezetet nyújtsanak. A szakasz csak a lehetősé­get adja -meg arra, hogy a tartalékalapot .állam­papírokba fektessék cs nein mondja ki a- kötelezett­séget ilyen irányban. A Iláz a szakaszt az előadó módositáTával fo­gadta el. A 1-15.. s.zak^szig hozzászólás nélkül fogadták el a többi szakaszokat. A 115. szakasz, amely: a "vál­lalati nyugdíjintézetekről szól, Szilágvi Lajos- kí­vánta a pénztárak fokozottabb ellenőrzését. V'áss' miniszter válasza után a Ház a szakaszt kisebb módosításokkal fofladta el. Ezután a kővetkező szakaszokat a 151-ig,-. jó­részt változatlanul, vagy stiláris módosításokkal fogadták el. Most már nagyon gyors iramban megy a szaka­szok elfogadása, még az állami hozzájárulásról intézkedő szakaszokat, is vita nélkül fogadták el. A szocialista képviselők rPndre töröltették ma. gukat a felszólalók sorából. : A 180. szakasz után örffy Imre előadó egy Uj szakaszt javasol, amely az illetékmentességet ki­terjeszti. Ezt az uj szakaszt el is fogadják. A többi szakaszt vita nélkül fogadta el a Ház. Éha Kálmán két uj szakász beiktatását is kéri közben, azonban mind a kettőt elvetik. Ezzel a képviselőház részleteiben ls ls tárgyalta az öregségi és rokkantsági köte­lező biztosításról szóló törvényjavaslatot. • Síikor az elnök erről jelentést tesz, az egységes­párton és a középen lelkesen megtapsolják Vass József népjóléti minisztert. Kálmán Jenő ezután a mentelmi bizottság je­lentését terjeszti elő Györki Imre ügyében, akit a képviselőház 'a • mehtelftű bízottság el£ iitasit, mert egyik interpellációjára adott miniszteri vá­lasz után azt mondotta Herrmann Miksa keres­kedelmi miniszterről, hogy a miniszter nemcsak naiv, hanem gonosz ember is. • A mentelmi bizottság a Ház ünnepélyes meg­követésére ítélte Györkit. A Ház'többsége a men­telmi bizottság javaslatát fogadta el. Az elnök az ülést két óra tiz perckor rekesz­tette be. A 129 milliós beruházási javaslat Budapest, junius'15. Bud János pénzügyminisz­ter pénteken délelőtt beterjesztette a képviselő­házban az 1928—29. költségvetési évben megvaló­sítandó beruházásokról szóló törvényjavaslatot. A javaslat szerint tanyai iiskolákra 11, Tokaj-hegy­aljának 2.2 Máv beruházásokra 13, falusi kislaká­sokra 3, mezőgazdasági többtermelésre 7.1, kis­kereskedelmi hitelre 1 millió pengő jut a 129 millióból. '• ' . '' Szörnyethalt az ldőíartam~repülés világrekordére (Budapesti tudósítónk telefonfelentése.) Brüsszelből jfelentik: Grecn, a belga pilófa, időtartamrepülés világrekordere, aki néhány héttel ezelőtt 60 óráig volt a levegőben, ma 250 méter magasságból lezuhant és szörnyet­halt. ­Interpelláció azanpl parlamentben — Voronov miatt Páris, junius 15. Londonból jelentik, hogy Vo­ronov francia-orosznak--a . chambridgei egyetemen tartott előadássorozata az angol parlamentben.in­terpellációra adott, alkalmat. A belügyminisztert kérdőre vonták, hogy vájjon a francia professzor­nak van-e felhatalmazása arra. h<>iv angol em­bereken majommirigy átültetést végezzen. A bel­'ügyminisztcr kijelentette, hcígyüyen felhatalrfaazást Voronov nem kért és ha kérne ilyen engedélyt, nem adna neki. Cséplési szén könnyű "i-?" áfft HíT fii. minden mennyiséiben külföldi & állandóan" kapható «5 Eszes imre telexién. Párisi körút ÍL Tél. 4—83.

Next

/
Oldalképek
Tartalom