Délmagyarország, 1928. május (4. évfolyam, 99-122. szám)

1928-05-11 / 107. szám

IW május 11. DÉLMAGYARORSZAG 4 Az ellenzék állásfoglalása győzött az ipartestületi elöljáróság utolsó ülésén „Nem csengő kellene Ide, hanem harang" (A Délrrtagyarország munkatársától.) Három évi működés után a vasárnap tartandó tisztújító közgyűlés előtt csütörtökön este ült össze utoljára az ipartestület elöljárósága. A programon nem szerepeltek nagyfontosságú ügyek és teljesen zavartalan lefolyású lett v<jlna ennek az elöljáróságnak utolsó összejövetele, ha a reakciós oldalról mégegyszer és utoljára fel nem kavarják a békés egyetértésben szétválni készülő iparosok nyugalmát. Ezen az utolsó ülésen is a tárgysorozat két érdekesebb pontjánál az ellenzék állásfoglalása győzött. Először a Szabó Gyula-féle ismert memorandum ügye került szóba. Annak idején az ellenzék azt kivánta, hogy a memorandum előállítási költségeit ne a szegedi iparossággal fizettessék meg, hanem vonják le az IPOSz-tagdijakból. Az elöljáróság azonban nem fogadta el ezt a javaslatot, hanem a 240 pengőt az Ipartestűlet pénztárából rendelte kifizetni. Berg János és társai az elöljáróság határozatát megfelebbezték az iparhatósághoz, amely most utasította az elöljáróságot, hogy a memorandum ügyét terjessze a közgyűlés elé. Természetesen az elöljáróságban az iparhatóságnak ez a határozata nagy konsternáciőt •keltett és kapva-kaptak Berg János lojális intíitványán, aki azt javasolta, hogy az ügy •égleges elintézésére a 240 pengőből fizessen az ipartestület 80-at, a fenmaradó 160 pengőt pedig vonják le az IPOSz-tagdijakból. így is határoztak. A tisztikar ós az elöljáróság jelöléseinél robbant ki újból a gyűlölködés. Az elnökségi jelölésekkel kapcsolatban Gombos István bejelentette. hogy nem fogadja el a »hivatalos listán« az alelnöki tisztségre való jelölését. Az elöljáróság jelölések bejelentésével kapcsolatban azután felállt Balog Péter és azt mondotta, hogy a faipari szakosztályból kivált asztalosoknak is megfelelő helyeket biztosítsanak az elöljáróságban. Nagy felzudulás fogadta Balog Péter felszólalását, ami nyilvánvalóan csak zavarkeltésre volt alkalmas, mert mint kiderült, a kivált asztalosok még meg sem alakultak, vezetőségük sincs, kiválásuk és választásuk szabályszerűen az elöljárósághoz be sem érkezett. Czeglédi Lajos, a faipari szakosztály elnöke megállapította, hogy most hallja először az asztalosok egy csoportjánal< kiválását. Nem lehet a kivált asztalosoknak itt az előljárósági ülésen megalakulni, de persze .szeretnének minden vezetőség és választás nélkül az elöljáróságba jelölni. Cselik állandóan közbeszól, mire leintik: — Csak mondja el hattyúdalát, ugy sem jöhet ide többet. Kovács István odaszól Czeglédi felé: — Azért maga maradhat elnöknek. Gombos, Kovácsnak: — Nem félti ugy a mandátumát, mint maga. Nehezen ül el a zaj. Körmendy Mátyás azt mondja, hogy nem csengő kellene ide, hanem harang. A hivatalos listát természetesen változatlanul hagyták. Elfogadták Reisinger Józsefnek a közgyűlés elé terjesztendő indítványát az iparostanoncok iskoláztatásának sérelmei tárgyában. Gaál József indítványa azonban nem kerül a közgyűlés elé, aki azt akarta, hogy vegye meg az ipartestület a Bohn-féle házat. Schatz Izsó meggyőző érvekkel támasztotta alá az indítvány elvetését, mire az elöljáróság igy is határozott. Érdekes volt az az előterjesztés, amely szerint az IOKSz felhívta az elöljáróságot, hogy a kisipari hitelekből a Szeged területére megszavazott 175 ezer pengőből még 163 ezer áll rendelkezésre. Nyolc hónap alatt tehát mindössze 12 ezer pengőt vettek igénybe, ami mindennél ékesebb bizonyítéka a súlyos feltételű kölcsön hasznavehetetlenségének. Ezzel a régi rezsim utolsó ülése véget ért. Ma é* mindennap a diadalmas ELSODORT EMBER kai Kossuth zarándoklat é» az amerikai a Belváros! Moziban SZABÓ LÁSZLÓ EMLÉKIRATAI XLIII Bohémélet Clair Vilmos, a hires vívómester fia, már bizonyos újságírói múltra tekinthetett vissza akkor, amikor 1895-ben munkatársa lettem. Jó néhány évvel előbb alapította a Keresztény Magyarország című hetilapot, mely címe ellenére, korántsem antiszemita lap volt, hanem azt az irányt képviselte, melyet ma liberális kereszténységnek neveznének. Nem volt semmi antiszemita vonása a Hazánk-nak sem, munkalársai azonban majdnem mind keresztények voltak. Clair a legjobb szerkesztők egyike volt s igen nagy kár, hogy elkerült erről a pályáról. Nagyszerűen tudott bánni az újságírókkal, energikusan s amellett nemcsak barátsággal, de szeretettel. 1895 junius havában a lap szerkesztését Áldor Ármin vette át tőle. Áldor, egy nagyszakállú idősebb ur abba a héttágu társaságba tartozott, mely valaha Lueger Károllyal együtt megalapította Bécsben az antiszemita pártot. Áldor fiatal korában távírótiszt volt az osztrák államvasutnál; a szegedi árvíz-katasztrófa alkalmával Szőregről irányította a távíró forgalmat. A nyolcvanas években banktisztviselő lett Politzeréknél, majd a Magyai- Merkúr szerkesztését vette át. A Hazánk közgazdasági rovatát 1895 áprilisig Lendvay Sándor vezette, tőle Áldor kezébe került a rovat, aki megtartotta a közgazdasági rovat vezetését akkor is, amikor Clair után a lap szerkesztője lett. A szerkesztőség igen kicsiny volt. Fő vezércikkírónk májusig (amig pénz volt) Hock János volt, aki mindig fiákeren jött a szerkesztőségbe s cikkének első sorát kereszttel jelölte. Az ő keresztes cikkei azonban meg sem közelítették nagyhatású képviselőházi beszédeit; igen száraz és unalmas cikkecskék voltak. Másik vezércikkírónk Jancsó Dezső egykori postatiszt volt, ki régebben az Egyetértésnek dolgozott. Nagyon jófejű ember volt. Néha irt egy-egy vezércikket dr. Jancsó Benedek tanár ur is. Gyakrabban irt, ha ráért, Baross Károly, — valamennyi politikai cikkírónk kőzött a legtartalmasabb ember. Egy ideig velünk együtt dolgozott Szász József, aki akkor még nagyon fiatal ember volt; az ő helyébe Palásthy Maroel került, aki nagyszerűen indult az újságírói pályán. Az irodalmi rovatot Erdélyi Pál vezette, zenekritikusunk Kereszty István volt, rendőri riporterünk Pápay Jenő. Minden egyéb munkát én végeztem a lapnál. Volt olyan nap, hogy vezércikkel, tárcát és képzőművészeti kritikát iriam, Összeállítottam a politikai 'és hírrovatot, cikket irtam a közgazdasági rovat élére s este elmentem a Nemzeti Színházba és nagy cikket irtam az előadásról. Általában a legteljesebb szabadsággal garázdálkodhattam a lap összes rovataiban. Május végén vendégünk érkezett: Ormos Ede hódmezővásárhelyi ügyvéd barátunk feljött szigorlatozni és hozzánk szállott a Lónvaiutcába. Nagyszerűen sikerült is a szigorlata, — neki, aki már könyvet irt az alföldi agrármozgalmakról, könnyű volt a nemzet gazdaságtanból vizsgázni. A szigorlat örömére kirándultunk lóvonaton a Zugligetbe, majd felmentünk a Svábhegyre. A Béla király-uton egy padon ülve arról beszéltünk, hogy ki mivé fog majd fejlődni az életben? Bartos ábrándjait azzal fejezte ki, hogy szeretne idővel a Nemzeti Színház tagja lenni. Ormos azt mondotta, hogy miután ő szocialista, valószínű, hogy a párt végül is képviselői mandátumot fog neki biztosítani Az én ábrándjaim netovábbja akkor az volt, hogy vissza juthassak a Budapesti Hírlaphoz. Nagyon szerény kívánság volt. Ormos meghivott egy pár napra Hódmezővásárhelyre. Le is mentem, főként azért, hogy megismerkedjem Tornyai János fiatal festővel, aki akkor érkezett haza Párisból. Ormos és Tornyai vendégszeretete túlságos volt: bevittek a vasúti állomáshoz legközelebb eső kocsmába és vörös bort rendeltek. »De olyat, akinek kerepöltek«, mondotta Tornyai a kocsmárosnak. Hogy ez mit jeleni, máig sem tudom. A borozgatás után még el tudtam menni Ormosékhoz, a vacsorát is megettük hét óra tájon és utána elmentünk az uszodába. Fürdés után azonban már kocsin vittek a Nemzeti Szállóba, ahol csak másnap délfelé birtam talpraállni. Az ilyesmit akkoriban ugy hivták, hogy »vendégszeretet«. Két év múlva megint megjártam a vásárhelyi vendégszeretettel: jó hangulatban levő uri társaságban voltam és este tiz órakor búcsúzkodni kezdtem, mert el akartam utazni a szegedi vonattal. — Nem fogsz elutazni, mondotta ki a szentenciát Szathmáry Tihamér rendőrkapitány* A szó szoros értelmében megszöktem a társaságtól s az utolsó pillanatban felkapaszkodtam a már induló vonatra. Alig fél kilométerre az állomástól, a legelső őrháznál megállították a vonatot. Két rendőr végig kutatta a vonatot s mikor oda értek hozzám, erélyesen felszólítottak: »Tessék leszállni!« Hiába volt minden tiltakozás* egyszerűen megfogtak, kiemeltek a vasúti kocsiból, a vonat elindult, engem pedig visszavittek a mulató társaságba. — Jelentem alássan, meghoztuk a szerkesztő urat, jelentette a rendőr. Szathmáry Tihamér még meg is dorgált: — Hát hogy képzelsz ilyet, te tökéletlen ember, — gondolod, hogy lehet egy uri társaságból megszökni ott, ahol én vagyok a rendőrkapitány?! Ezek a régi szép idők elmultak és rég elmúlt már Áldor bácsi is, aki a kommunizmusnak egy sajátságos nemét gyakorolta, nem kis örömünkre. Tudniillik gyakran felszólított bennünket, hogy vacsoráljunk együtt, kommunista alapon. Ez annyit jelentett, hogy összetettük a pénzünket, s az egész összegből vacsoráltunk. Én adtam huszonhat krajcárt, Palásthy Maroel tizenkét krajcárt, Áldor bácsi pedig négv forint ötven krajcárt. Az igy össze| gvült négy forint nyolcvannyolc krajcárból azulán fényesen megvacsoráltunk a Tavaszmező-utcában a régi Morbitzernél, mert ott nyárson sütötték a csirkét és nyár elején nagyszerűen csinálták a töltött katarábét. Ha nem hívott meg bennünket Áldor bácsi, KORZO MOZI Május 11., 12., 13-án, pénteken, szombaton és vasárnap A pokol katonái (Roham) Fanamet 10 telvonásos remekmű. Főszereplő: NOACH BEERY. Azonkívül: Eőadások kezdete 5, 7. 9, vasár-és ünnepnap 3, 5, 7, <> órakor.