Délmagyarország, 1928. május (4. évfolyam, 99-122. szám)
1928-05-06 / 103. szám
1928 május 6. Dr * " VGVAFf>R^7AG A várost tanács nem hajtja végre a bérházak építésére vonatkozó közgyűlési tiatározatot A tízmilliós kfilcsSn terve akadályozza meg a belügyminiszter által jóváhagyott határozat végrehajtását (A Délmagyarország munkatársától ) Szeged város polgármestere mindig büszkén hivatkozik arra, hogy a csonkaország területén Szegeden folynak aránylag a legnagyobbarányu épitkezések A tanács is ezzel az indokolással szokott napirendre térni a munkások munkaalkalmak teremtését sürgető beadványai fölött Mivel a polgármester büszke hivatkozásainak és a tanács határozott hangú indokolásainak van is valami komoly alapja, mert Szeged város területén tényleg folyik az építkezés, szinte érthetetlen és megmagyarázhatatlan az az ellentmondás, amely az építkezések aránya és a lakásnélküliség fokozódása között mutatkozik. Mert Szegeden egyre súlyosabb problémává válik a lakáskérdés és mindinkább elviselhetetlenné a lakásuzsora. Ennek a látszólagos ellentmondásnak az a magyarázata, hogy a szegedi épitkezések nem jelentenek lakástermelést. Szegeden épülnek az egyetemi intézetek, az egyetemi internátupok, az iskolák és épül a fogadalmi templom, de lakóház egyáltalában nem épül, eltekintve attól a hatalmas bérpalotától, amelyet a város az Oroszlán-uccában építtet. Ezzel szemben a meglévő lakások száma állandóan fogy, a háború óta többszáz lakás vált lakhatatlanná és a város az egyetem kedvéért, hogy helyet adjon az egyetemi klinikáknak, száznál íöbb jó iakást romboltatott le. Ezeket a lakásokat csak nagyon kisrészben pótolta az p városi lakástermelés, amely négy modern bérpalota és egy ötvenlakásos munkásház építésében nyilatkozott meg őt esztendő alatt. Ebben az őt épületben körülbelül százötven lakás van, de ennek a százötven lakásnak túlnyomó részét azok a családok kapták meg, ¡akik az egyetemmel, vagy a Szegedre helyezett uj állami hivatalokkal költöztek a városba. Így a szegedi lakásnélküliek helyzetén e városi épitkezések nem sokat segítettek. A város hatósága, kifelé akármennyire szépíti a helyzetet, titokban szintén súlyosnak tartja a lakásproblémát, tesz is néhány tétovázó lépést a helyzet enyhítése érdekében, de ezek a lépések tultétovázóak ahoz, hogy komoly segítséget jelenthetnének. Megállapi^.i,»,«»,.,..-^ II _ homály s Kilicsár szeme káprázott örömében, ehogy hirtelenében összeolvasta a fák alatt hápogó, drága madarakat. Lehettek vagy harmincan. — Tán gyertyát hozatnék, hogy jobban láss számolni — fordult vissza a nemzetes ur. — Nem kell ehhez gyertya — cihegett Kilicsár. Gyertya nélkül is látok én itt harminc pávát. — Pávát? — nevette el magát most már hangosan a nemzetes ur is. Nincs itt egy fia páva se, barátom, hanem van harminc méhkas. Azzal megsújtott hirtelen egyet közülük s elbujt ¡az egyik fa mögé. — Rajta Kilicsár, olvasd össze a méheket az (egyesség szerint, de ki ne felejts ám egyet se. Az álmából kivert raj haragos zümmögéssel rebfcent ki a kasból. Kilicsár borzadva csapta össze a kezét: — Micsoda? Hát ha a kastélyát nekem adná az ur, közel mennék-e a méheihez? No, annál közelebb mentek a méhecskék ő hozzá. Azt se tudta a vén zsugori, hogy szaladjon előlük. S ijedtében megint nem tudott magyarul. — Jaj, csúnya férge, de nagy a mérge! — motolIált a keze sebesen. Harapol a szájája, tér a fulánkája! Esze nála nélkül ugrott föl a szekérre s ugy elzörgött a kastélyból, mintha puskából lőtték volna ki. Egy hét múlva a faluból is kihurcolkodott, mert nem birta állni a csufolódásait. Még éjszakának idején is bekiabáltak hozzá a gyerekek: — Méhet vegyenek! Méhet vegyenek! A nemzetes ur pedig a sok ezüst hatost mind szétosztotta a szegény-soron. Nem is szegény-sornak hivták azután, hanem nemzetes ur uccájának. Ugy is hivják máig is, pedig már a sirköve is rég elporlott a nemzetes urnák. De a iótett emléke tovább él, mint a márvány. totta már régebben a tanács, hogy Szegeden sem mutat a magántőke hajlandóságot a lakásépítésre, még annyit sem, amennyit az elmúlt esztendőkben mutatott. Megállapította azt is a tanács, hogy ilyen körülmények között a városra hárul a lakástermelés feladata, elsősorban azért, mert uj állami hivatalok költözködnek a közeljövőben Szegedre sok tisztviselővel, akiknek elhelyezéséről a városnak kell gondoskodnia. Javaslatot is terjesztett még a mult év derekán a tanács a közgyűlés elé, amely szinte egyhangúlag kimondotta, hogy építtet egy uj háromemeletes bérpalotát a Szent György-téren és két uj — ötven-ötven lakásos munkásházat az öthalom-uccában. A közgyűlés határozatának olyan megdönthetetlen volt az indokolása, hogy azt még a belügyminiszter is jóváhagyta, pedig az utóbbi időben nagyon megrostálja a miniszter főfelügyeleti joga alapján a város kiadásait. A miniszter a munkásház építéséhez minden megjegyzés nélkül hozzájánilt, csak a bérpalota építését ajánlotta a közgyűlés megfontoló figyelmébe, amikor engedélyezte a hárommillió pengős kölcsön felvételét. A közgyűlés ismét, szinte egyhangúlag fentartotta a bérház építésére vonatkozó határozatát, mivel megállapította, hogy a helyzet az eredeti határozat kimondása óta nem hogy javult volna, hanem lényegesen súlyosbodott. Eredetileg az volt a város terve, hogy az uj lakóházak építését kora tavasszal kezdi meg, amilyen korán csak lehet, mert az uj épületek lakásaira sürgős szükség van. Közbejöttek azonban a városi kölcsőnkombináciők. Amikor a miniszter engedélyezte már nagynehezen a hárommillió pengős kölcsön felvételét, rájöttek a városházán, hogy tulajdonképen nem is 3, hanem 10 millió pengőre van szüksége a városnak. A tanács tehát, ahelyett, hogy végrehajtotta volna a közgyűlés első nagynehezen jóváhagyott határozatát, ujabb javaslattal ment a közgyűlés elé. Természetes, hogy a közgyűlés ujabb határozatának jóváhagyása ismét hosszú hónapokat fog elrabolni. Közbe pedig az történt, hogy megdrágult, sőt egyre drágul a kamat és egyre nagyobb nehézségekbe ütközik a kőlcsőnszerzés. Ma már ötödik hónapját fogyasztjuk az esztendőnek, de az épitkezések megindítására sokkal kevesebb a remény most, mint volt akkor, amikor a miniszter még nem hagyta jóvá az első közgyűlési határozatot. Pedig az uj lakóházak tervei már régen készen vannak. Annak idején, az elmúlt év őszén, a tanács állandó sürgetése közben készültek el a tervek a mérnöki hivatalban, most pedig ott porosodnak valamelyik szekrény fiókjában. A város hatósága ma már nem ambicionálja a lakásépítést. A oáros hatósága ma már nem ambicionál mást, mint az egyetemi építkezéseket. A szegedi lakásnélküliek nyugodtak lehetnek, hogy a természettudományi intézet árkádos palotája, amelynek építési költségeihez a kultuszminiszter kívánságára a közgyűlés néhány nappal ezelőtt szavazott csak meg ujabb kilencszázezer pengőt, de amelynek tervei még el sem készültek, sokkal hamarabb elkészül, mint akár az öthalom-uccai munkásház, akár a Szent György-téri bérpalota. Pedig a tanács és a közgyűlés törvényes határozat formájában kötelezettséget vállalt arra, hogy évente ötven kislakás építésével törleszti a nedves, egészségbelen p.incelakások körüli erkölcsi tartozását A szegedi kereskedők össsserosUadnahz asz adóteriiele alatt, Gerlicszy Félix pedig 55GO J&oldas birtoka után évi 32 pengő kereseti adót fistei Most kézbesíti ki az adó&ivatal az adókivetéseket — Hát mikor nem panaszkodott a kereskedő? — kérdezte a képviselőház tegnapi ülésén a népjóléti miniszter. A szegedi kereskedők most kapják meg az idei kereseti adójukat megállapító fizetési meghagyásokat. »Hál most se panaszkodjon a kereskedő?« — kérdezhetnék vissza a népjólét miniszterét Ahány kereskedő, annyi panasz. Szinte óráról-órára keresik fel a szegedi kereskedők panaszaikkal a Délmagyarország szerkesztőségét. És — nem is a nagy adó, az elbírhatatlan terhek miatt panaszkodnak. Azt a módot sérelmezik, amivel megállapítják kereseti adójukat Panaszkodnak a rendszer s panaszkodnak a rendszer megnyilatkozásai ellen. A kereskedőket egymásután invitálják be az adóhivatalhoz megállapítani a kereseti adó alapján. A kereskedő a megnagyobbodott terhek és megfogyatkozott jövedelmükre hivatkozással kivétel nélkül azt kérték, hogy ebben az évben a mult évinél alacsonyabb adóalapot állapítsanak meg. De nemcsak kérték ezt, hanem hiteles könyveik adataival bizonyították is, hogy mennyire jogosult ez a kérelmük. Az adóhivatal meghallgatta a kereskedőket, megtekintette a könyveket, azután — ajánlatot tett a kereskedőknek. Azt ajánlotta, hogy fogadják el a mult évi alapot. Ez az ajánlat nem volt kedvező, de azért a legtöbb kereskedő elfogadta. Mindegyik arra gondolt, hogy mennyi bosszankodással, utánjárással, időveszteséggel jár a könyvvizsgálat, inkább többet fizet valamivel, de legyen békesség legalább az adófronton. Elfogadták így a pénzügyigazgatóság javaslatát s abban a meggyőződésben voltak, hogy erre az évre az elfogadott alap szerint fogják kivetni adójukat Ebben a várakozásukban azonban kellemetlenül csalódtak. Az adóhivatal csak a kereskedőknek afánlotta a moll évi alap elfogadását, de maga nem fogadta eL A legtöbb kereskedő adóalapját emelték a mult évihez képest. Kisebb lett a forgalom, kevesebb a kereset, kevésbé jövedelmező a munka, csak az adóalap dacol sziklaszilárdan az Idők viszontagságaival Az életküzdelemben egymásután hullanak el a kereskedők, az exisztenriális harc egyre több áldozatot követel, csak az adóalap emelkedik az általános, községenkinti s immár nem is titkos gazdasági válságban. Nagy teher a kereskedőkre az is, hogy minden elintézésre váró ügyben a jogorvoslatok tömege nélkül nem jutnak el igazukhoz. Az alsóbb pénzügyi hatóságok sokszor technikai, sokszor könyvelési, sokszor egyszerű adminisztratív indokokra való hivatkozással tagadják meg a legjogosabb kérések teljesítését is s a magasabb hatóságokra hárítják' át az orvoslást. A jogorvoslások tömegei lepik igy el a pénzügyi hatóságokat s iszapolják el az ügyintézés simaságának és gyorsaságának medrét. Vannak azután »egyes esetek« is, melyekben a pénzügyigazgatás szelleme különös kedvteléssel ütközik ki. Olvasunk például határozatot az adóalae felemeléséről, melyet az