Délmagyarország, 1928. május (4. évfolyam, 99-122. szám)

1928-05-06 / 103. szám

г IV28 máfog ДД „Radics István Jelentősége Jugoszláviában ma már a nullával egyenlő" (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Belgrádból jelentik. Radics Istvánnak a kormány tagjai ellen intézett egyre hevesebb támadásai a belgrádi közvéleményt rendkivül elkeserítik. A Politika, mai számában vezető helyen egy magas állású politikai személyiség nyilatkozatát közli, amelyben az illető megállapítja, hogy Radics István jelentősége Jugoszláviában ma már a nullával egyenlő. Ha az állam, mint olyan tehetetlennek bizonyulna ahoz, hogy észretéritse Radicsot, ugy Radics egy szép napon meg fogja érezni, hogy az állam békés polgárai ugy számolnak le vele. ahogy éppen tudnak. Az olaszok melleit tüntettek a Szent Imre Kör vándorgyűlésére Szegedire érkezett diákok (A Délmagyarország munkatársától) A budapesti Szent Imre Kör szegedi vándorgyűlése alkalmával a fővárosi vendégek tiszteletére a város hatósága szombaton este a Hági termeiben ismerkedési estélyt rendezett. A banketten Glaitfelder Gyula püspökön kivül megjelentek a főispán, a polgármester vezetésével a tanács tagjai és a klérus teljes számban. A fővárosból Szegedre érkeztek a vándorgyűlés alkalmából dr. Tóth Tihamér és dr. Wolkenberg Alajos egyetemi tanárok, gróf 7Achy János és Aladár, továbbá több mint százan a budapesti Szent Imre Kör tagjai közül. A vacsorán elsőnek dr. Somogyi Szilveszter iwlgármester üdvözölte a vendégeket Gróf Zichy János visszaemlékezésében a szegedi árviz hősi koráról beszélt, amikor rokonai segítségével a 12 éves ifjú 70 forintot gyűjtött az árvízkárosultak javára. Glattfelder püspök a polgármesterre ürítette poharát. Az ifjúságnak példaképül állította be a polgármestert, aki nemcsak ma mutatja izzó katolikusságát, hanem akkor is katolikus volt, ami kor az egész világ a katolicizmus ellen fordult. A vacsora végén parázs olaszok melletti tüntetést rendezett a város borai kőzött kőnynyen hevülő ifjúság. A díszközgyűlés vasárnap fél 11 órakor kezdődik a városházán, félót órakor pedig előadást tartanak a szegedi diákoknak. Este a Tiszában tánoestélyt rendeznek. Izgalmas felenetek Vörösmarty Margit meggyilkolásának főtárgyalásán Ellentmondó rállomások, A vádlottak egymást terhelik (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Prágából jelenük: Vörösmarty Margit meggyilkolásának ügyében folyó tárgyaláson izgalmas jelenetek közben szembesítették Sikorszkyt Mihalkóval és Chlepetárral. Mihalkó, aki a tárgyalás elején kereken tagadott, a keresttkérdések súlya alatt megtört és ellentmondásokba keveredett. A végén már teljesen kimerült, alig tudott felelni, miközben egyik pohár vteet a másik után itta ki. Kihallgatása során Vörösmarty Margittal való ismeretségéről csak annyit mondott, hogy a leány szerelmi ajánlatokkal üldözte öt és ilyeneket mondott neki: — Szerkesztő ur maga tetszik nekem; gazdag vagyok! Felajánlotta minden pénzét, de ö csak kisebb kölcsönöket fogadott el. Elmondja, hogy amikor a Csorbatóhoz érkeztek, Vörösmarty Margitnál 40 ezer csehkorona készpénz volt. A Csorbatónál Sikorszky és Vörösmarty Margit összevesztek, a szóváftltóól verekedés lett és Sikorszky hangos szidalmak klzött addig ütötte Margitot, amíg áz holtan nem maradt. Szembesítették Sikorszkyt és Mihalkót. Mialatt Sikorszky beszélt és tegnapi vallomását a gyilkosságról egyezően adta elő, Mihalkó nagy izgalommal kiáltott rá: — Minden hazugság és kitalálás! Maga követte el a gyilkosságot csak azért, hogy Chlepetárt bemártsa! Az elnök ezután egy levelet olvasott fel, amelyet Mihalkó csempészett ki a börtönből Sikorszkynak, amelyben felszólítja Sikorszkyt, hogy mindent vállaljon magára. Az eredménytelen •szembesítés után Chlepetár kihallgatását kezdte meg a biróság és azt vallja, hogy az esketést azért vállalta magára, hogy suggesztiv erejével megnyugtassa Margitot. Kereken tagadja, hogy résztvett volna a csorbatói kirándulásban, vagy pedig a gyilkosságban. ОРЕШОНОШШШЕ Budapest, VI., Haló» ucca ÍO. Világmárkás zongorák és konzertpianinók looo pengötfii vásárolhatók elönvtis részletfizetésre Is. в. 11 Tisztviselőknek nagy kedvezmény. Nyugdíjasok értekezlete (A Délmagyarország munkatársától) A Szegeden lakó állami és városi nyugalmazott tisztviselők szombaton délután tartották meg a Raffay-vendéglő különtermében értekezletüket. Szeged város nyugdíjasai — mint jelentettük — egy, Szegeden tartandó nagygyűlés létrehozásán fáradoznak és ebbe a mozgalomba kapcsolódtak bele az állami nyugdijasok, hogy egyöntetűen mondják el a nyilvánosság előtt a nyugdijasok ezernyi panaszait. Az értekezletet dr. B a 11 ó István ny. tanfelügyelő nyitotta meg, majd P o 1 c z n e r Zoltán ny. közgyám számadatokkal tárta fel a létminimum alatt tengődő nyugdijasok kétségbeejtő helyzetét. Felszólaltak még Reich Manó ny. iskolaigazgató, Kecskéssy Tivadar ny. pénzügyi számvizsgáló, Bakonyi Ármin ny. vasúti főfelügyelő és S z ékelyhidy József ny. vasúti főtisztviselő. Elnökökké választották ezután dr. Bal tó Istvánt és Polczner Zoltánt, alelnök lett: Reich Manó, jegyző: Helmberger György ny. polgármester, pénztárnok: Bakonyi Armiu. / Ezután megválasztották a nagygyűlést előkészítő bizottság tagjait. Prima se ismét kapnoló 4 рендб 50 fillérért 714 Hoffmann Dezsőnél, Csekonlcs uoca -4. az. Tartós ondolálást villanygéppel, vizes ondolálást, arcápolást, hajfestést hennával HEIM ANTAL hölgyfodrásznál, 304 Takaréktár UOCA S. Telefonsaim 7—08. A nemzetes ur állatai Irta: Móra Ferenc. Igazság szerint SzegeleÜ Simon lett volna a Becsületes neve, de csak nemzetes untak hivta az egész falu. Nem lehetett összetéveszteni senkivel, mert ő volt az egyetlen nagy ur a faluban. De nem az oszlopos kastélya, tömérdek földje tette naggyá, hanem a szegényekhez való jósága, emberséges sziue. Egyszer nagy sirés-rivás hallatszott föl a kastélyba á nádfödeles házak füves udvaráról. A kezes bárányokat, a szelid bocikákat, a fürge csikócskákat siratta a nép, amiket adósság fejében fogdostatott össze Kilicsár, a zsugori örmény boltos. — Se kegyelem, se irgalom, én magam is szegin vágyum — taszigálta el maga elől a könyörgő asz«tonynépet. Különben se nem irtem magyarul. Bezzeg értett magyarul, mikor a nemzetes ur a vállára csapott: — Nincs neked szived Boldizsár, hogy ugy sarcolod ezt a szegény népet? — Inkább az a bajom, hogy nagyon is jő a szítéin, — törülgette a szemét Kilicsár. Kutyáját, macskáját el nem tudnám venni ezeknek a jó embereknek, ha aranyból volna is. Csakugyan nem kutyát, macskát nyalábolgatott akkor se, hanem egy sovány malackát. — Hiszen ez még akkora sincs, mint egy jóravaló macska! — legyintett a nemzetes ur. Mi hasznát veszed ennek a sok ösztövér jószágnak? Ugy csörög a csontjuk, hogy ro6sz hallgatni. — Hiszen szivesebben hajtanám el a nemzetes ur kövér gulyáit, szilaj méneseit, ha lehetne, — vigyorodott el Kilicsár. Lehetni lehet, — vont vállat a nemzetes ur — csak add meg az árukat. — Szegény ember vagyok én ahhoz, — pislogott a boltos — különben mire tartaná őket a nemzetes ur? — Egy ezüst hatos darabja, azt csak nem sokallod? Kilicsár akkorát ugrott örömében, hogy a bŐrsapka is kiesett a fejéből, de mire azt fölkapta, akkorra megint elszontyolodott. — Könnyű az ilyen nagy urnák a szegény emberrel figurázni. — Nem figurázok én, atyámfia — nézett a szemébe szigorúan a nemzetes ur. Minden jószágom, amit a házamnál találsz, a tiéd lehet darabonkint egy ezüst hatosért. De azt kikötőm, hogy csak ugy adom ám, annyiért, ha mindent megveszel az utolsó darabig. De ugy elnyargalt Kilicsár, mint akit puskából lőttek ki s csak ugy futtából kiabálta vissza: — Viszen a hatost a kastélyba szekérrel! De mire a szekér beérkezett a kastélyba, akkorra már ott volt az udvaron az egész falu. Soha az életben nem láttak még a szegény emberek egy szekér pénzt, azt meg kellett nézni. A szegény nemzetes asszony meg ott tördelte a kezét a tornáoon s fölverte a jajgatásával a vadszőlős boltiveket. — Jaj, jaj, Simon, mit tettél már meginti — No, no, hiszen a te pulykáidat nem értettem bele az alkuba! — nézett föl rá az udvarról a nemzetes ur mosolyogva. — De én beleértettem! — kapott a szóba dühösen Kilicsár. Minden jószág az enyém, ami a háznál van: az volt az egyezség. Tanú lehet rá az egész szegény-sor. Az emberek már akkor lopakodtak kifelé. Már csak a nemzetes ur ellen nem lesznek tanuk. A nemzetes ur azonban belemosolygott fehér szakállába s a markába csaDott a boltosnak: — Itt.a kezem, nem borjúláb. Ha én bánom meg: ingyen a tiéd az egész gazdaság. Ha te bánod meg: enyém marad a szekér hatos. Csak azt kötöm ki, hogy te magad számlálj meg minden állatot* — Magam is azt akarnám! — lihegte nagy mohósággal Kilicsár s indult szaporán az istállók felé. Két hajdú vékával vitte utána a szekérről a sok penészes hatost. Másik két hajdú tartotta az üres zsákot, amibe majd beleolvassák a pénzt. — Ahány állat, annyi hatost — emelte fel a mutató ujját a nemzetes ur. — Ahány állat, annyi Hatos 1 — hagyta rft DOldogan Kilicsár. Délre már egy zsák megtelt hatossal. A címeres ökrök, a büszke paripák, a gömbölyű hízók, a csigás szarvú juhok mind kint nyüzsögtek már az uccán. De még a nemzetes asszony selyemszőrü cicája is ott miákolt már egy kosárban. De még a legkedvesebb vadászkutyáját is kiparancsolta az uccára a nemzetes ur. i — Becsületes ember, állja a szavát 1 ' — Magam is azt mondom, — vigyorogta Kilicsár s ugy bujt be a tyúkólakba, mint a menyétke. Mire oda ért a nap, ahol a szegény ember hájjal kente meg az eget, hogy csuszósabb legyen, akkorra már csak egy-két lapátra való hatos maradt a szekéren. De át is olvasta akkorra Kilicsár az egész majorságot, még az egy napos kis csirkéket is. — Van-e még valami, nemzetes uram? — dörzsölgette össze a kezelt, nagy megelégedetten. — Van ám Kilicsár, — bólintott rá a nemzetes ur. Most jön mág csak a java. Nézzünk be csak a kertbe. Ott lesz ám csak mit olvasgatni! — Az ám, a pávákról majd megfeledkeztem, — gondolta magában Kilicsár. Kár lenne pedig értük. Ezüstön veszem, aranyon adom el őket A nagy körtefákat megszállta már az alkonyait