Délmagyarország, 1928. április (4. évfolyam, 76-98. szám)

1928-04-08 / 81. szám

DftOIAr.YARORSZAG nagy és törpe urainak kegyéhez? Az ipari munkásságtól, melyet az elmúlt évek rövidlátó, meg nem értő és gyűlölködő politikája erőszakkal taszit a polgárságtól való elkülönülésbe? Vagy talán a főldmivelő társadalom ]#nne a nemzet jövő sorsának hordozója, a földmives társadalom, melyet a hatalom légmentesen elzárva minden szellemi és politikai mozgalomtól — az erőszak segítségével egyszerűen felhasznál, hogy létének formai jogcímét megszerezze a választások utján? Kiket akarsz vájjon harcba hivni ebből a társadalomból, a nemzet külső és belső igazságainak kivivására? Mily kegyetlenül illik ránk az a montesquieui megállapítás, hogy: nem lehet a polgárokat egy időben a hatalom szolgáinak és háborúban a nemzet hőseinek 1928 ánrilis nevelni! Ceterum oenseo.w Nem húsvéti cikkekre van szükség, hanem társadalomra, mely megérti a húsvéti cikkek szellemét. Szabadítsák fel a magyar társadalmat. Adják vissza a nemzetnek önrendelkezési jogát az állammal szemben, hogy ki tudja vivni az állam önrendelkezési jogát a külső erőszakkal szemben. Teremtsék meg a nemzetnek a nemzettel való kormányzását, mint az egyetlen termékeny erőt és haladást adó kollaborálást. Oly egyszerű az ut hozzá. Adják meg a nemzetnek a titkos szavazáson felépült szabad népképviselelet, a sajtószabadságot és a hatalomtól független esküdtszék biztositékát. Megcáfolták, hogy Bethlen miniszterelnök Milánóban Mnssollnivel tárgyalt volna A Budapesti Értesítő jelenti: Félhivatalosan megcáfolják azokat a híreket, hogy gróf Bethlen István miniszterelnök Milánóban bizalmas tárgyalásokat folytatott Mussolini olasz miniszterelnökkel. Ezzel kapcsolatban illetékes helyen megállapítják, hogy gróf Bethlen István minisztereinők néhány napot töltött pihenés céljából Velencében és környékén, de utazásának semmiféle politikai célja nincs. Valótlan az, hogy Milánóban vagy bárhol másutt tárgyalást folytatott volna akár az olasz miniszterelnökkel, akár másokkal.Hivatalos közlés! adtak ki a frankpör elítéltjeinek amnesztiájáról Nádosy és lórsal már el !s hagyták « fegyházat — Windischgraetz ügyében még nem döntöttek Budapest, április 7. A félhivatalos MOT jelenti: A frankhamisitási bünügv vádlottai közül egyedül Nádosy Imre állt még a büntetés végrehajtása alatt- Windischgraetz herceg ismételten betegszabadságot kapott, a vádlottak egyrésze kitöltötte a büntetést, másik része pedig halasztást kapott a büntetés kitöltésére. Illetékes helyen szerzett értesülésünk .szerint a büntetőtórvényszék április 4-éu a legfelsőbb kegyelmi rendelet alapján kegyelemben részesítette Nádosy Imrét, Haits Lajost, a térképészeti intését nyugalmazott vezetőjét, Kurucz Sándor főtanáesnokot, aki a térképészeti intézetnek a frankhamisítás idejében vezetője volt, Gerö László altanácsnokot, Bába Dezsőt, Windischgraetz titkárát és dr. Schwetz Tibort. A büntetőtórvényszék a kegyelmet a legfelsőbb kegyelmi rendelet 1—7. pontjai alapján gyakorolta, mert nyilvánvaló, hogy a frankhamisítás bűntettét a megkegyelmezettek politikai motívumokból követték el. A tőrvényszék megvizsgálta a legfelsőbb kegyelmi rendelethez képest azt is, hogy mennyiben feleltek meg a fentnevezettek annak a feltételnek, hogy a büntetés előtt és után példás magaviseletet tanúsítanak és ezzel érdemessé teszik magukat a kegyelemre. A törvényszékhez beérkezett jelentések szerint a megkegyelmezettek teljes mértékben megfeleltek ennek a feltételnek, különösen Nádosy Imre, akire vonatkozóan a hartai fegyintézetből a kővetkező jelentés érkezett: »Nádosy Imre a letartóztatás alatt kifogástalan, példás magaviseletet és munkaszorgalmat tanúsított, a többi letartóztatott előtt minden tekintetben jó példával járt elől, amely jó példa az összes letartóztatottakra, jó nevelő és javitó hatást gyakorolt.« Itt emiitjük meg, hogy a frankhamisitási bűnügy elitéltjei közül csupán Windischgraetz Lajos herceg és dr. Mankovics Béla azok, akik a megkegyelmezietteken kivül még nem töltötték ki büntetésüket. Nádosy Imre, akinek 3 és félévi fegyház büntetéséből már csak négy és félhőnap volt hátra, a mai nap folyamán el Is hagyta a hartai fegyintézetet. A büntetőtőrvényszék ma délben küldte ki a kegyelmi határozatról szóló rendelkezést az ügyészségnek, a fegyintézetnek és az érdekelteknek. Budapestről jelenük: Nádosy egyébként csütörtök este 10 órakor elhagyta Hartát és Budapestre jött. Az éjszakát Budapesten bátyjánál töltötte és ma reggel autón baranyamegyei birtokára utazott. Ma délben érkezett meg Hetyesfára Nádosy Imre, aki a fegyházban meghízott és teljesen megőszült. Nádosy Imre fáradtságára való hivatkozással látogatóit nem fogadta Windischgraetz nem kapcíí kegyelmei (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) A tőrvényszéki döntés szenzációja, hogy Windischgraetz Lajos herceg és dr. Mankovics Béla. nem kapott kegyelmet- A tőrvényszék ezt nem indokolja meg, hanem egyszerűen nem foglalkozik Windischgraetz és Mankovics személyével. A frankpör többi vádlottjára az amnesztiarendelet nem vonatkozott, mert ezek már az első biróság ítéletének kihirdetése alkalmával olyan büntetést kaptak, amelyeket a tőrvényszék a letartóztatással kitöltöttnek vett. Nádosy Imre személyével és szabadulásával kapcsolatban elterjedt egymásnak ellentmondó hírekkel szemben a tény az, hogy Nádosy tényleg pénteken délután félegykor szabadult a hartai fegyházból és autón azonnal Hetyesfára, baranyamegyei családi birtokára utazott. Még aznap megszemlélte a birtokot, azután az egyik szomszéd birtokosnál, Mattyasovszky Nándornál tett látogatást, majd a község lakosaival beszélgetett el. Szombaton reggel kocsira ült ós elhajtatott azzal, hogy a szomszéd birtokosokat látogatja meg és csak ünnep után érkezik haza. Hogy tényleg hová ment, senki sem tudja. Vallató vacsora Irta: Móra Ferenc. Molnár János hires csendbiztos volt valamikor a mi határunkban. Szerencsés Fekete Jóska szintén hires ember volt, noha más irányú pályán működött. Tudniillik a marhalopás és lókötés mezején szerzett magának maradandó érdemeket s éppen ezen a réven ériutkezett sürün a csendbizlossal. Elég meghitt viszony volt köztük s ámbár Jóska sok bosszúságot szerzett a perzekutornak, amit ő nem kevesebb kellemetlenkedéssel fizetett vissza, azt lehet mondani, hogy kölcsönösen becsülték egymást. Aki olvasott már diplomata-memoárokat. az tudja, hoc ih'en esetek nem ritkák a világi életben, A nagykövetek is vacsorára szokták meghívni, akinek a veséjébe akarnak látni s igy támadt egyszer a pejzekutornak is az a gondolata, hogy vendégül látja a betyárt. A Tiszaparton jutott ez eszibe, mikor meglátta a kis mokány embert, aki éppen bárkát tisztítani segített a halászoknak. Mert hivatalon kívül nagyon szolgálatkész ember volt a betyár. — No Jóska, gyere velem — fegfa vállon a csendbiztos. Jóska megrettent, de csak azért, mert nehezellette keszeg vállán a csendbiztos nagy markát. Amúgy tiszta volt a lelkiismerete, egy vetélt borjú se vetett rá árnyékot. — Mögyök én, tekiutetös uraiu, hogyue möunékl — mondta készségesen s egy kicsit följebb tolta a homlokán a kajla kalapot. Nagy tisztesség az egy szegény betyárlegénynek, ha ugy mehet végig a perzekutorral az uccán. hogy még csak hátra sincs kötve a keze. De bizony érte Jóskát egyéb tisztesség is. Ahogy hazaértek s a csendbiztos meggyújtotta a gyertyát, letessékelte Jóskát az asztalhoz. — No ülj le, Jóska. A betyárnak kezdett melege lenni. Akármeddig nézett vissza a pályáján, sose történt vele, hogy ülve vallatták volna. Gyanakvó szemmel oldalogta körül a kopott börszékeL — Ne félj, Jóska, nem harap. Hanem tán inkább te harapnál egy kicsit Azzal kivett az almáriomból egy tányér rántott csirkét és odatolta Jóska elé. — No fiam, van-e bicskád ? Hát persze, hogy van. Micsoda betyár volnál, ha még az sc volna, igaz-C? Hát ne kéresd magad, mint éjfélkor a menyasszony, hanem láss hozzá, ha hidegen is vállalod a rántott csirkét. A betyár azonban csak csóválta a fejét.« — Ejnyé-hejnye, tekintetes uram. Mivel érdemlöm én ezt a nagy embörségőt? — Ne busulj, fiam, majd megérdemlőd Tnmgyárt, azt mondod el érte nekőm, hogy hogy szoktál te lopni? Jóska ijedten vetett keresztet. — Isten őrizz, tekintetös uram! Hát mán maga is marhalopással akar foglalkozuí? — Szamár — nevette el magát a Diztos —, öát már hogy gondolsz olyant? Csak ugy barátilag tőszóm föl a kérdést. Hiszőn ilyen vén fejjel csak már nez kezdők uj mestörségöt! — Nem is való mán az ilyeDkor. — döfött Jóska nekividámodva a tányérba a halbicskával. Én is suttyó gyerők vótam, mikor az első próbát tőttem. — Hogy volt az, édős fiam? — Ugy, tekintetös uram, hogy maraapásztor voltam Kistelekőn, de mint ésszel élő embőr, hamarosan ráeszméltem, hogy többre mén az embőr marhalopással, mint marhaőrzéssel. Tiz pőngőt se láttam együtt, még a szőmem kl nem nyilt, de aztán csak jóra fordult a sorom. Mlngyárt az első ökörhajtással mőgkerestem ötven pőngőt. El is danoltam még azon az éccakán a madarászi csárdában. — Emlékszők én arra, Jóska. Te is emléközhetsz rá, mert jól helyben hagyattalak, mikor először a kezembe kerültél. — Hát hordtam egy hónapig a Kékjit, tekintetös uram, — mosolygott, a betyár s kedveteíten turkált a tálban a bicskaheggyel. — Ugy, ugy, gyerőkőm, csaic valogasd a nagyját, mert biz ezek apró jércikék voltak. Hát osztán ki szokott nekőd segitenl, Jóska? Csak ugy barátilag kérdőzőm. — Nekőm, tekintetös ur? Nem segit nekőm senki a jó Istenen kivűl. — Te, embőr, te! Ne káromold az Istent! — En? Hogy káromolnám? — tiltakozott a betyár. — Nem vagyok én káromkodó» embőr. Astán mőg a jó Istennek se lőhet én velem semmi baja. Azért is szokott mőgsegiteni. Akinek egykét ökre van, azét én sose bántottam, a nagjr gazdának meg se több, se kevesebb egy ökör hijjával. — Nono — nuta a biztos a füstöt —. aztán