Délmagyarország, 1928. április (4. évfolyam, 76-98. szám)

1928-04-08 / 81. szám

T SZCOED: 92erhe«M5»é0: De&k Ferenc UCCA K. Telefon: 13-33. ^ Kladóblvalcű, KökMönkönyvlAr ét Jegyiroda: Aradi ucca S. Telefon s 306. - Nyomda: löw Lipót ucca 1®.Telefont 16--34.« » « » « » Vasárnap, 1928 Április S « « « IV. ÉVFOLYAM 81. SZAM MAKÓ: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Urt ucca O. Telefon: 151. szám.« »«»«» HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andréssy ucca 2». Telefon: 49. szám. « » « » « » « » « » •mnnmn Előfizetési ara havonta 3-20 vidéken és a fővárosban 3-ÖO. i&UllWldün 6-40 pengO. Egyes szóm lo, vasát- és Ünnepnap 24 fUlér Handatum nóvum ... A patriarchák földjének áldott határai közt, ahol nem ismerték a tél szigorát, teljes pom­páját kinyitotta már a tavasz. A Libanon délnek tekintő ormairól eltakarodott a hó 6 apró patakokban csörgött le a hegyek ol­dalán, megitatva az anemónék millióit, ame­lyek lila szirmait a pusztákról fuvó szik­kasztó szellők ringatták. Zergék játszadoztak a sziklák kiszögeléseiu és gerlicék turbékol­tak az ösvényeket szegélyző pálmák gallyain. Csupa szin, csupa illat és csupa ragyogás volt a vidék, amely felett komoran trónolt Jehova, a szigorú és kérlelhetetlen. A sinai Isten, aki változatlan maradt minden változásban s akinek templomában a karcsú oszlopokat nem fonták át a hellén-római művelődés in­dái, amelyek elérték a zsidó-világot is. Jehova temploma érintetlen maradt és Jehova tekin­télyét nem ingatta meg se Platón filozofiája, se Róma kardja. Szava mennydörgő maradt, s csak ugy arcraborulva fogadta azt az alexandriai udvar biboros zsidója, mint a Moriah-hegy tövében barkácsoló napszámos. S ünnepére a Libanon zugaiból, az Eufrát pusztáiról a Tiberis torkolatától is haza zarándokolt az idegenbe szakadt, hogy az olthonvalókkal együtt költse el a húsvéti bárányt, ahogy ö parancsolta S az ünnepi előkészületek zajában, a vásári zsivajban, a nagyvárosi nyüzsgésben alig tünt fel valakinek az a szomorú menet, amely a betlehemi Uton haladt kifelé a városból. Elül Poncjus helytartó mogorva zsoldosai, utánuk egy halálra kínzott férfi, ostornyomoktól véres vállán durván összeácsolt kereszttel, végül né­hány előkelő a város vénei közül, a főpap szolgái s a nyihározó uccai csőcselék, amely­nek a szeme éhes minden látnivalóra. Akik a környék falvaiból az utolsó órában siettek a templomba, futtában váltottak egy-két szót az ünneprontókkal. — Ki ez a szerencsétlen? — A názáreti Jézus, az ács fia — Hová viszitek? — A Golgotára. — Mit vétett? — Isten fiának mondta magát, megrontotta « régi tőruéngt és ujat hirdetett helyette. — Akkor méltó a halálra. De békesség ve­letek, mert már harsognak a templomi kürtök s az Ur papja vérét veszi immár a bárány­nak, hogy beteljenek az irás szavai... S amely percben Kajafás a kosszarvából •v aló kürtök harsogása közben meglocsolta az áldozati állat vérével az oltárt és eleget tett az ódon törvénynek, a gyalázat fáján kiömlött a vér az Isten fiának szivéből, aki az Ember Fiának nevezte magát és megszentelte az uj törvényt, amelyet minden időknek és minden népeknek adott. Mi a különbség az ó-törvénv és az uj-tör­vény közt? Az, hogy az elsőnek az eszméje negatív: kerüld a bűnt, — a másodiké pozi­tív: tedd a jót! A pogány világ anyagiságával szemben, ameljnek. külső ragyogása a rot­hadás IJdércfénye s a próféták sivár ¡realizmu­sával szemben, amely nem ismer semmi kö­zösséget ég és föld közt, az Ember Fia érzi vnagát először Isten fiának- Nem a beted­izigleu bosszút álló, hanem a. hetediziglen áldást osztogató, nem a kegyetlen, hanem az irgalmas Isten elsőszülöttének, akinek saját szavai szerint mindenki testvére. A koldus, a fejedelem, a vámszedő, a bukott nő, az úton­álló, az írástudó, a pogány, a barbár, a tör­vénytisztelő, mindenki. Az ö egyistensége nem a korlátolt faji önzésre, hanem az egész em­beriségé- Nem akialkudott ceremóniák kellenek neki, hanem a belső hit, nem az összekulcsolt kezet mondja áldottnak, hanem a nyilt szi­vet, nem a szemforgatásban, a kézmosásban, a kapordézsmában, a rideg elvben jelöli meg az Istenhez vezető utat, hanem a nagy törvény teljesítésében: Szeresd felebarátodat, mint ten­magadat! Ez valóban uj törvény volt, aminőt se Bá­bilon. se Memphis, se Athén, se Róma ne in adott az emberiségnek s aki elsőnek hirdette ezt a törvényt, annak meg kellett volna hal­nia nemcsak Jeruzsálemben, hanem akárme­lyik pontján az ódon törvényű régi világnak. Ez olyan uj törvény volt. amely kétezer év óta is újnak maradt s nyilván annak marad az idők végezetéig és minden időkben meg kell szentelni az igazak vérével, akik hisznek benne és el akarják fogadtatni a világgal. Nem volt és nem lesz dráma a föld kerekén, amely annyiszor került volna szinre, mint a nagy­pénteki tragédia, csakhogy színpada kitágult azóta a föld egyik sarkától a másikig. De a szereplői ma is ugyanazok: a véresre ostoro­zott és vesztőhelyre hurcolt Igazság, a durva zsoldosok, a kezüket mosó Pilátusok, a népek vénei é.s írástudói, akik gyűlölik az uj tör­vényt és a nyihározó uccai csőcselék. Mind »feszítsd meg«-et rikoltoznak, mind megfeszí­tik a szeretetet, mind megosztoznak a becsület ruháján és mind elfelejtik a régi rend fana­tikusai és korlátoltjai, prokonzulai és csatlósai, hogy az uj törvénynek a feltámadás eszméje a bolthajtása, hogy nagypéntek éjszakájára rápiroslik a feltámadás hajnala s hogy min­dig lel ujával kezdődik újra a történelem. Egyszeri! az ut Irta: Rassay Károly. Deák Ferenc uj korszakot elindító húsvéti cikke óta hagyomány lett: hogy húsvét ünne­pén a sajtót nyilatkozatok és cikkek özöne árasztja el, melyekben a közélet szereplői elmondják véleményüket a közélet jelensé­geiről Azt hiszem azonban, hogy az ilyen meg­njilatkozások ma már inkább az újságok ha­gyomántíszteletében, mint a politikusok ambí­ciójában, vagy a közönség várakozásában ta­lálják forrásukat. A mindennapi élet terhei alatt görnyedő polgár ma nem vár, nem re­mél, nem érdeklődik. Megtanították rá, hogy minden ugy van jó, ahogy van, másképen nem is lehet. Sorsát magasabb hatalmak in­tézik. Kötelességei vannak az állammal szem­ben, de joga az állam sorsának intézésére: a hatalom birtokosainak ellenőrzése alatt áll. Ha meggyőződése a legfelsőbb irányító aka­rattal párhuzamosan halad, akkor e meggyő­ződést — hazafiságnak hívják. Ha vergődő lelke önálló csapást keres, akkor a legjobb­esetben lekicsinylést, de igen sokszor egzisz­tenciális veszedelmet szabadit magára. Mi köze van hát ennek a mai időnek ahhoz a korhoz, amikor még egy hősi tragédiának közeli emléke égett a nemzet lelkében, dacos kitartásra, áldozatos ellenállásra, egzisztenciát feláldozó küzdelemre kényszerítvén a társa­dalmat? Hová sűhedtűnk mi, a Húsvéti Cikk kor­szakától? Deák Ferenc húsvéti cikke a jog és igazság szentségét védte. A történelmi jognak és a nemzeti függetlenség örök igazságának eszmé­jét, melyet sem a vérözön, sem a hatalom­kinálta utilitarizmes nem tudott kiölni az emberek lelkéből. Egy ilyen társadalomban volt értelme; célja és jogosultsága a húsvéti cikknek, mert védte a jogot, hirdette az igazságot, élesztette a nemzetnek az élethez való ragaszkodását és küzdelemben való kitartását. Ma más időket élünk. Hol van az a társadalom, amelyhez Deák Ferenc történelmi szózatát intézhetné? Az arisztokrácia egy pár ragyogó kivételtől el­tekintve sohasem volt a polgárság millióival lelkileg összeforrva. Vagyoni helyzetének, ne­velésének, életfelfogásának, ambícióinak egy­oldalúsága elkülönítette a tömegek társadal­mától, a közönyösség pedig annak problé­máitól. A nagy összeomlás után ez a szaka­dék még mélyebb lett. Az erőszak, mely a közélet porondjáról azt a néhány polgári poli­tikust, aki még hangot mert adni a mély­ségből feltörő panaszoknak, elsöpörte: nem torpant meg az arisztokráciának ama tagjai előtt sem, akik megtagadták a behódolást Kíméletlenül félretolta az arisztokráciának azt az egy pár tagját is, akik múltbeli szereplé­sük, tudásuk, műveltségük és — ami taláu mindennél fontosabb — függetlenségük révén jogot szereztek arra, hogy ha a hatalommal szembenálló frotról is: befolyást gyakorolja­nak a nemzet sorsának alakulására Ha nem is hatásában, de jellegzetességében bizonyára legjobban illusztrálja ezt a kort, hogy még a felsőház kapuját is bevágták azok előtt az arisztokraták előtt, akiknek volt bátorságuk szembeszállani a kormányzat gőg­jével és elbizakodottságával. Példátlanul "álló eset ez a parlamentarizmus történetében. És csoda-e, ha ez az osztály most méginkább közönnyel, vagy megvetéssel fordul el a köz­élet ügyeitől és legfeljebb itt-ott hallatja sza­vát, ha a kormányzat által alig fenyegetett különleges érdekeinek védelméről van sző'' De hát akkor kiktől vársz az igazság és élet feltámadásának ünnepén önérzetet, erőt és élniakarást? Talán a nemesi osztály ittmaradt emléké­től, amely ma hivatalok szobáiban nyomo­rogva, függetlenségétől, öntudatos gondolko­dásától megfosztva minden és mindenki iránt elkeseredve tengeti reménytelen életét? Talán az ügyvédek, orvosok, mérnökök, irák, művészek társadalmától, amely reménytelen küzdelemben koldulja, vagy rettegve védi a számára még megmaradt darab kenyeret? A kereskedő, vagy iparososztálytól talán, mely­nek sorsa ezer szállal oda van kötve a hatalom Húsvéti szám Ára 30 fillér. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom