Délmagyarország, 1928. április (4. évfolyam, 76-98. szám)

1928-04-19 / 89. szám

1928 Sprflis 19. DftLMAGVAKORSZAG A SAVOY HOTEL - LONDON f. hó 21 -én és 22-én, siomtof és vasírnap SZEGEDEN ^BAN HANGVERSENYEZ. Tánc mindkét este. — 5 órai tea vasárnap délután. Egy pengő 30 filléréri és egy üveg kölni vlzérí dolgoztak a betörők Betörés a Mérey-uccában (A Délmagyarország munkatársától.) 'A' legutóbbi betörések tetteseivel nincsen szerencséje a rendőrségnek. Két betörés vár tisztázásra, amelyhez szerdán hajnalban egy ujabb járult Szerdán reggel hat órakor jelentették a rendőrségnek, hogy a Mérey-ucoai szikvizgyár irodahelyiségét leitörték a betörök. Az iroda asztalfiókjainak tartalmát szétszórták, mindenhol pénzt kerestek. A két Wertheim-szekrény közül az egyiket feltörték, ahol azonban csak egy pengő 30 fillér készpénzt találtak, mire végső elkeseredésükben magukkal vittek egy nagy üveg kölni vizet. A megejtett helyszini nyomozás során a szétdúlt irodahelyiségben egy idegen kabátot fedeztek fel. A kabát valószínűleg egyik betörőjé lehetett, aki a munka hevében a kabátot elfelejtette magával vinni. Az eddigi megállapítások szerint mindhárom betörést ugyanazon tettesek követték el. SZABÓ LÁSZLÓ EMLÉKIRATAI XXXII, Diák-szerelem — a régi világban Az érettségi -bankettet« a híres Bálóné ven- j déglöjében tartottuk meg, a Római-körűt és Vásárhelyi-sugárut sarkán. Nagy és igen kellemes meglepetés volt ránk nézve, hogy tanáraink közül Szinger Kornél és Fekete Ipoly tanár urak is megjelentek közöttünk. Valószínűleg fel is köszöntöttük őket, de e mellett Vas Károly barátom nem feledkezett meg Kossuth Lajos halhatatlan érdemeinek vázolásáról sem, — valószínűleg csak azért, mert Kossuth képe ott függött a falon. A hangulat emelkedésének láttára a tanár urak már 10 órakor eltávoztak s féltizenegykor már kicsin szállítottuk haza azokat, akik legelőször dőltek ki. Közelgett az érettségi bál napja is, melyet nem kis aggodalmak között vártunk. Közülünk ugyanis csak ketten tudtak táncolni: Bodnár Imre és Vass Károly. Akkoriban még az volt az ifjúság felfogása, hogy aki bálba megy, annak becsületbeli kötelessége táncolni. Azonban kissé későn, áprilisban jutott eszünkbe, hogy meg kell tanulni táncolni. Szerencsére volt a városban egy tánc- és iUemlanár, Krausz Ármin ur, akinek az Arany János-utca és a Takaréktár-utca sarkán volt táncintézete. Az intézet egy üres bolthelyiségből állott, — egyetlen szék nélkül, s az egész felszerelés egy harmonika volt, melyet Krausz ur a nyakába, illetve a hasa fölé akasztott A kis köpcös öreg harmonikázott és »előtáncolt«, — mi, fiuk pedig egymásba kapaszkodva próbálgattuk ezt a ránk nézve merőben idegen művészetet. így két hónap alatt, nem nagyon ugyan, de valamennyire mégis megtanultuk a csárdást, mazurkát, valcert, polkát ós a francia négyest. Ez utóbbit, , mint lényegeben »elméleti* táncot, természetesen legjobban megtanultuk. A bálái azonban, az újszeged! vigadóban, két részletben tartottuk meg. »Színház Miska« négy forintért gyönyörűen fölkefélte ugyan a tánctermet, de éppen a mulatság megkezdésének órájában olyan záporeső támadt, hogy a közönség túlnyomó része otthon maradt. Tizenegy óráig habóztunk, hogy megtartsuk« a mulatságot, vagy ne; végül ugy határoztunk, hogy egy héttel elhalasztjuk a bálát s az erről szóló ¡»kommünikét« a sajtó számára rögtön meg is fogalmaztam. Egy hét múlva nagyszerűen sikerült a bál, melynek óriási szenzációja az volt, hogy kérésünkre megjelent közöttünk Sáfrán József tanár ur is, aki a piaristák házából sohasem ment ki máshova, mint misére, körmenetre, vagy temetésre. Majdnem sóbálvánnyá váltam a bámulattól, mikor a világtól teljesen visszahúzódó, remeteéletet élő Sáfrán tanár ur igy szólt hozzám: — Hallottam, hogy van itt egy kisasszony, aki magának nagyon tetszik. Mutassa meg, melyik az? A tanár ur értesülése alapos volt. Tényleg volt ott egy »kisasszony«, aki éppen akkor végezte a polgári leányiskola VI. osztályát Arató Frigyes tanár ur bölcs vezetése alatt és én ennek a tizenhat éves »kisasszonynak« tényleg igeu nagy tisztelője voltam. Sőt azt is gondoltam, hogy az, amit éreztem, több volt a tiszteletnél, — ebben azonban mind a hárman tévedtünk: én is, a »kisasszony« is, Sáfrán tanár ur is. Ez a fiatal hölgy, akit azért nem nevezek meg, mert már rég egy jobb világba költözött, mindenesetre egyike volt Szegeden a legműveltebb leányoknak s házuknál a város legjobb családainak leányaival találkoztam: Bakonyi Szerénával, Rósa Ilonával, Pacor Elvirával, Popper Arankával, — kik mind osztálytársai voltak, — és másokkal. Ennek a társaságnak a műveltsége az enyémet meghaladta, és az, akit az összes hölgyek között akit a legműveltebbnek, s amellett igen szerénynek is itéltem, természetesen a legnagyobb hatással volt rám. Nincs kizárva, hogy verseket is írtam hozzá, amint az egy nyolcadik gimnazistához feltétlenül illik is. A »diák-szerelem* a mai világban már nem olyan, mint aminő volt a régi világban, de az a régi fajta diák-szerelem feltétlenül többet ért, mert feltétlenül nemesitően hatott a fiatal emberek egész érzés-világára az az idealizmus, melyet a »képzelt szerelem« rajongása nagyra növesztett bennünk. A mai fiatalok meg sem értik, hogy ilyen -szerelem« is létezhetett valaha. Akkori érzés-világom jellemzéséül elmondom például a következő apróságot. Egy délután hároman ültünk az asztalnál és valami térképet nézegettünk. Az asztal egyik oldalán én ültem, velem szemben pedig az »ideálom« és a fivére, ki jő barátom volt A diskurzus hevében félre akartam tolni a barátom kezét, hogy a térképen jobban lássunk valami keresett helyet és tévedésből az ideálom csupasz karját fogtam meg. Mint amikor a villamosáramhoz ér az ember, ugy, összerezzentem... Napokig fájt nekem, hogy íme, én is annyira süllyedtem, hogy a legtisztább ideálizmus szférájából kiesve, bár akaratlanul is, az »érzékiség« áldozata lettem! Hát »szerelem« volt ez? Dehogy volt az! Képzelt szerelem volt csupán, amelynek azonban végtelenül sokat köszönhetek, mert azzal, hogy megalkottam képzeletemben a női töké-* letességnek a fogalmát, bevehetetlen bástyáfi építettem a magam számára az élet ezer apró alkalmi csábításai ellen, amelyeknek minden fiatal ember ki van téve. Én reám hiába mosolygott a legszebb »démon«, — ugyanabban a pillanatbau már azt gondoltam, hogy, »ha visszamosolyogsz rá, nem fogsz megérdemelni egy olyan nőt, mint amilyen az ideálod«* Ez bolondságnak látszik, vagy pusztán csak filozófiai elgondolásnak, holott köztudomásu, hogy a filozófia mindig megbukik, ha egy csinos nővel áll szemben, — de itt egy reális tényező is volt a játékban: egy nő, akit képzeletem felruházott mindazokkal a nemes tulajdonságokkal, melyekkel talán csak az angyalokat áldotta meg az Ég, s oly szerencsés voltam, hogy az »ideálomnak : soha egy szava, egy mozdulata, egy tekintete nem volt olyan, hogy csak a legkevésbbé is kiábrándítólag hatott volna reám. ~ Az érettségi bálon »a második négyes« rendesen megmutatta, hogy ki merre orientálódik. Sáfrán tanár ur megvárta a második négyest, megnézte a hölgyet és csak ennyit mondott: — Szép... A tanár urat bemutattam az egész családnak, és amikor félóra múlva hazament, még egy megjegyzését közölte velem: — Nagyon intelligens... A tanár ur azután bizonyosan évekig várta a folytatását egy regénynek, mely soha el sem kezdődött. Az érettségi bál után reggel háromkor min¡BELVÁROSI MOZIÍ MOZI |J Apriiil IS én, csltüílükffn KözKíváneira 11 Iúncoló Mécs, Kedélyes (ürt'net a régi ;ó Bécsből 10 ¡elvonásban. 1 ÍIA MARA. Azonkívül: ¡JQ.^^ I r Április Itt-én. etOSflríBkSn Atolcliafö. j Dráma a teogeren S íelvt>ai3baa. Főszereplő: Cara ffanson. AzonkivBI • Kélkszcikál! kisasszony. Vígjáték 8 felvonásban PfiszeieplA liorla Keny H Előadások keideie 5, 7, í>, vasár- és ünnepnap 3, 5. 7, 9 órakor. ! ) Eéadások kezdete S, 7. 9, vasár-és ünnepnap 3, 8, 7, y órákor.