Délmagyarország, 1928. április (4. évfolyam, 76-98. szám)
1928-04-19 / 89. szám
8 DFIUIAGYAFLORSZAG 192S április 19, denki hazakísérte hölgyét és annak családját s azután a Széchcny i-t éren gyülekeztünk a Kék csillag előtt, s egynéhányan széles jókedvünkben összeölelkezve az aszfalton a Kék csillagtól a Szeged-Csongrádi Takarékpénztárig valcercztünk a nap felkeltébek örömére, j Tudtam, hogy életem első korszaka ezzel vé- I get ért, de hogy e naptól kezdve mit fogok csinálni az életben, arról sejtelmem sem volt. Vártam az élet küzdelmeit, de mint az eddig elmondottakból látnivaló, oly iskolán mentem át, hogy már nem féltem senkitől és semmitől: jöhet a Végzet — én bennem mindenesetre egész emberre fog találni! í MEDGYASSZAY VILMA egyetlen ballada sanzoncstte április 21-én esle 9 órakor a Belvárosi Moziban I fflr*»U WfJ 1Q Csütörtök. Rom. kalh. Emma. Fro" * testáns Kocsárd. Nap kél 5 óra 5 perckor, nyugszik 6 óra 51 perckor. A Somogyi-könyvtár nyitva délelőtt 10—l-ig, détután 4—7-ig. A muzeum nyitva mindennap délelőtt 10-í-ig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem I. emelet) nyitva d. e. 8—l-ig, d. u. 3—7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Frankó Andor, Kálvária ucca 17. (Tel. -25.), Just Frigyes, Petőfi Sándor-sugárut 41. (Tel. 777.) Lipsjfz József, Kelemen ucca 11. (Tel. 391.) Moldvánv L. Újszeged, Ved.cs uccá 1. (Tel, 846.) Selmeczy Béla. Somogyi-telep. Török Márton. Csou. grádi sugárut 14. (Tel. 364.) — Időjárás. A Meleorologiai Iutézet jelentése: Hazánkban változékony idő uralkodott. Nagyobb csök voltak a Dunántul déli részein, kisebb esőket az északi részekről jeleutettek. Az idő főleg éjjel volt hűvös, dc a jelentések szerint a hőmérő csak Debrccenbeu sülyedt a fagypontig. Jóslat: Csendesebb, túlnyomóan derült idő, talajmenti /aggyal. — A kamara csütörtökön teljes ülést tart. A szegedi kereskedelmi és iparkamara csütörtökön délelőtt fél 11 órakor érdekes tárgy sorozattal teljes ülést tart. Az elnöki jelentések során elparentálják Pálfy Dánielt, bejelentik bástyái Holtzer Tivadar kinevezését a kereskedelmi statisztikai értékmegállapító bizottságba. Vita lesz a mérnökök számára fentarlott munkákról kiadott rendelettervezetről, a kényszeregyezségi kvóta felemeléséről, az aggkori és rokkantsági biztosítási törvényjavaslaból, valamint oz aktuális adóügyekről. A tárgysorozat utolsó pontjaként szerepel a kamara bérháza felhaszuálásáuak ügye. — Az alföldi művészek és Nürnberg főpolgármestere. Az Alföldi Művészek Egyesülete a Dürerúnnepségek alkalmából üdvözlő táviratot küldött Nürnberg városának. Az üdvözlő táviratra most érkezett meg Nürnberg város főpolgármesterének kővetkező levele Berzenczey Domokos műszaki íutanácsoshoz: Igen tisztelt elnök ur. A legszívélyesebb köszönetemet fejezem ki a Dürer-ünnep alkalmából küldött távirati üdvözletükért, amelynek felolvasása a Dürer-banketÉ résztvevőiben a leglelkesebb együttérzést keltette. er iiit&Á- áí. Kelengye raktár Női*, férfi« és gyerm®k*fehérnem$iek készen és rendelésre is. Agy* és aszlalnemiiek, paplanok nagy választékban. Liliom, Sebről! siffonok és vásznak legolcsóbb árakon.. Babi dolgok, kocsitakarók stb. Pollák Testvéreknél Csekonlcs és Feketesas u. sarok. 823 — Klebelsberg Kuno gróf az AKöldkutaló Bizottság védnöke. A mult ^ónapban megalakult Szegedi Alföldkutató Bizottság elhatározta, hogy a bizottság védnöki tisztjének elfogadására felkéri gróf Klebelsberg Kuuó kultuszminisztert. A bizottság elnöke, dr. Somogyi Szilvesz. ler polgármester felkérésére a miniszter ezt készséggel el is fogadta. Savoy Jazz-band szombaton és vasárnap a Belvárosi Moziban és a Kass-kávéházban ad hangversenyt és tánczenét. Bővebbet a falragaszokon — Külvárosi vándorgyűlés. Az úgynevezett »külvárosi nagybizottság« vasárnap tartja tizenhatodik vándorgyűlését este 6 órakor a II. kerületi Függetlenségi Népkör helyiségében i.Brüsszeli-körut 32., Böröcz-vendéglő" — Képkiállpást rendez a Szegedi Képzőművészeti Egyesület. A Szegedi Képzőművészeti Egyesület a budapesti Szinnyei-Merse Társasággal és a Benczúr Társasággal karöltve a közeljövőben képkiállítást rendez a Kass nagytermében. A szegedi művészek munkáit külön teremben helyezik el. A tárlatot a kultuszminiszter anyagi támogatásban részesiti és a hírek szerint résztvesz a verníszázson is. Az egyesület tulajdonát képező hat képet ¡ezen a tárlaton fogják kisorsolni a tagok között. Az egyesület egyébként a kiállítással kapcsolatos ügyek és a május hónapban tartandó közgyűlés előkészítésére hétfőn délután fél 7 órakor a városháza bizottsági termében választmányi ülést tart. x SAVOY JAZZ-BAND IV. 21-22. este 8/4' 9-kor. Harmónia. — Az Erzsébet-hidról a Dunába ugróit. Budapestről jelentik: Ma a déli órákban az Erzsébethidról á járókelők szeme előtt a Dunába ugrott Baros Anna 20 éves leány. Azonnal mentőcsónak indult az öngyilkos kimentésére és a Ferenc Józeef-hidnál sikerült a leányt a vízből kifogni. Az azonnal megérkezett mentők kísérletet tettek eszméletretéritésére, ez azonban nem vezetett eredményre. A leány kórházbaszállitás közben meghalt. Savoy Jazz-band szombaton és vasárnap a Belvárosi Moziban és a Kass-kávéházban ad hangversenyt és tánczenét Bővebbet a falragaszokon. — Élelmezési munkások gyűlésé. Csütörtökön délután 4 órakor a Munkásotthonban fontos tárgyban taggyűlést tartanak az élelmezési munkások. * Képkeretek legolcsóbban Freimannál. 779 •— Munkaközvetítés. A szegedi hatósági munkaközvetítő hivatal közli: Állást kaphat: 1 vasesztergályos; 1 stabil kazánfűtő; 5 épületbádogos, órabér; kocsifényezö, órabér; 4 kifutófiú 8—12 pengő hetibér. Tanonchelyek: Asztalos, autó műszaki, bádogos, eipész, cukrász, hangszerész, késes, kosárfonó, kovács, lakatos, nyomdász, szabó, szobafestő, üvegcsiszoló, tükőrkészitő, villanyszerelő. Állást keres: Minden ipari szakmában, kereskedelmi és irodai alkalmazott, gyári munkás, örök, háztartási alkalmazottak, ipari munkásnők. x SAVOY JAZZ-BAND IV. 21-22. este s/4 9-kor. Harmónia. — Mozsártörővel verték agyon nz esztergomi piaci árust. Budapestről jelentik: Hétfőn reggel — mint jelentettük — Esztergomban meggyilkolva találták Kiss Jánosné 78 éves piaci árusnőt Sissai-uccai lakásán. A vizsgálat megállapította, hogy az asszonyt egy mozsártörővel ötször fejbeütötlék és mindeu ütés halált okozó volt. A rendőrség megindította a uyomozást és két nővért őrizetbe vett, akik. szintén piaci árusok .A nővérek a gyilkosság előestéjén Kissoé lakásán tartózkodtak. Az asszonyok tagadják, hogy részük lenne a gyilkosságban. x Jégszekrények, háztartási és mészáros egy- és kétajtósak, sőntések legolcsóbban beszerezhetők Fekete Nándornál. Kossuth L.-suEárutl8..Tel, 10-72. Mindazon mérgezési esetek leküzdésénél, melyeket romlott élelmiszerek, valamint tulsok ivás és dohányzás, vagy morfium és kokain élvezete idéz elő, a természetes „Ferenc József keserűvíz használata fontos segédeszközt képez. Híres orvostudományi könyvekben felsorolták azt is, hogy a Ferenc Józsel viz löbbek közt ólommérgezésnél meggyógyítja a makacs székrekedést, mely a kinos görcsöknek egyik okozója. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fBszeriizletekben. B.1 — A kútba ugrott egy makói hagymakerlész. Makóról jelentik: Kiss István hagymakertész az elmúlt éjjel beleugrott háza udvarának kútjába, mire észrevették, meghalt Az öreg kertészt az keserítette el, hogy kölcsönadott 18 mázsa búzáját nem kapta vissza és hires hagymaültetvénye igen elgazosodott, mert nem volt annyi pénze, hogy megkapáltathalta volna. s Bulort az Asztalosmesterek Bútorcsarnokában vegyen. (Szeged, Dugonics tér 11.) 13 Ipartámogatás helyett — cimkórság A szegedi kereskedelmi és iparkamara 1928. évi február hó 16-áu tartott ülésén elfogadták i makói ipartestület indítványát, hogy az iparosképzés érdekében szükséges a mestervizsga és a mesteri cim. Címet az iparosnak! és mindjárt jő dolga lesz. Valóban, a céhek korában, a céhmesterek idejében jó dolga volt az iparosnak. Meg tudtak élni emberhez méltóan, annyian voltak, hogy meg tudtak élni. Ha olyan könnyű .volua az idő kerekét visszafordítani, ha a mesteri cimmel ezt elérhetnénk, de pompás dolog volna ez! De elérhetjük-e? Versenyezhetnek-e a mesteriparosok a gyárüzemmel? Tud-e versenyezni, mikor ma például a cipőiparban a gépek ontják a cikkeket? Versenyezhet-e a cipészkisiparos a gyárakkal. melyek első forrásból vagonszámra vásárolják közvetlenül a gyárból az anyagot, o pedig a kis borkereskedőre szorul, aki hatodheted kézen át szerzett raktárából csak jő drágán tud neki anyagot adni. Valamikor még volt előnye a kisiparnak a gyárral szemben. A kézműipari termék tökéletes volt, a gyári termék pedig selejtes. Olcsó, de selejtes. Ma már a gyárakból selejtes és elsőrendű cikkek is kerülnek isi. Talán a »mester« cim segítene a szegény kisiparoson'? Aligha. Szomorúan kell nézned, hogy minden uccasarkon, minden sarki boltban a le iparod termékeit árulják, de nem a te kezedtől valókat, mert mind, ami ott van, gyári termék. Mester vagy, dc a gyár a gépeivel mindenütt föléd kei"ül. Nem kifogásolom, mert hiába is kifogásolnám éö ezeket A természetes folyamattal nem lehet szembe szállni. A mai termelési rendszerben a gépek feleslegessé teszik az embereket. A nyomdaiparban ott vannak a rotációs- és szedőgépek. A mezőgazdaságban a szántó-, vető-, arató- és cséplőgépek. Nemcsak az emberek, hanem az igavonó állatok is feleslegessé válnak. Ezek a fejlődés jelenségei. Mit ér ezzel szemben a mesteri cim és a diploma? Akinek tökéje van, az íucg mesteri címet is vásárolhat. Vesz maga mellé egyszerűen egy Mester Jánost és újra a nyakunkon van. A töke nélkül vergődő kisiparos pedig zsebre gyűrheti mesteri diplomáját, kiállításokon szerzett arany- és ezüstérmeit, nyakába akasztja a koldustarisznyát, kezébe veszi a koldusbotot s odaállhat a templomajtóba. Mert a mai viszonyok kőzött több munkakategória megoszlik. Például egy építőiparosnak kellene kőműves-, ács-, asztalos-, bádogos-, lakatos-, beton-, festő-, villanyszerelő-, üvegesmesteri vizsgát letenni. Asztalosiparosnak üveges-, faesztergályos-, épület- és butormesteri vizsgát letenni. Szabóiparosnak kabát-, mellény- és nadrágmesteri vizsgát letenni. így van ez az egész ipari termelésben. Nem mesteri cim kell nekünk, hanem öntudatos kisipari politika és politikai megfelelő képviselet a törvényhozásban, amely a kisipari érdeket megvédelmezné, öntudatos kisipari szervezkedés, a kis erők egybekovácsolása, hogy amíg végleg nem ütött az óránk, megálljunk a magunk lábán. A fejlődés letipor, dc legalább a vég no találjou készületlenül. Marosán Emil, kamarai bíltag. I VÉRTESI Clpösnlonfai az uJ Caonor«d!.palDl<fha. Horváth Ff Ihaly ucca helyezte 41.