Délmagyarország, 1928. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1928-03-09 / 57. szám
OELMVGYARORSZXG шшттттштт 1928 március 9. шт'аииь сшсо'сзс «».л. y v : < \ 116 A postamesternő hosszadalmas magyarázatokba bocsátkozott, de Letty nem is hallgatott rá. Egy darabig merően bámult a levegőbe, azután felkapta a csomagját és elment. — Teddy haragudni fog, hogy nem tudtam küldeni neki semmit, — mondta otthon. — De talán jobb is igy. Amig levelet kapok tőle, szerzek jobb maláta-cukrot itt a szövetkezetben csak vacakot kapni. A csomagot a konyhaasztalra tette, a legszembeötlőbb helyre. Gyapjúfonalat vásárolt és nekifogott a munkának, hogy meleg mellényt kössön Teddy részére. A fogolytáborban nem fűtenek és Németországban kemény ••elek járnak. Je egy éjjel lehullt róla az álarc egy pillanatra. A két uöyér csendesen üldögélt a kályha mellett. Letty kötött, nagyon ügyetlenül haladt a munka, nem igen értett hozzá. Cisste ugy tett, mintha olvasna, de lopva a nénjét figyelte. Sokáig nézte a laza kötés lassú, fáradságos növekedését és azt az ingerült erőlködést, amellyel Letty a tüt a kötésbe döfködte. végre nem birta tovább szó nélkül: — Szegény Leítykém, — mondta halkan, — hátha hiába dolgozol.^ hátha mégsem él? Letty ellenségesen a huga szemébe nézett: — Hányszor mondjam, hogy fogságban van? Mit akartok tőlem? Mit szurkáltok iiyen meg* jegyzésekkel? Megsebesült és fogságba eselt. Nem elég gazság ez Istentől igy is? Az utolsó percig is azt fogom mondani, hogy él. Amig a háború tart. Hat hónapig a háború után. Ha addig nem ad életjelt magáról, akkor már Hidom, hogy mit fogok csiuálni. Előredűlt és a kötőtűvel gesztikulált, mintha a logikus állitásokat akarná kiemelni vita közben: — Ide hallgass, Cissie. Ha olyan ember, mint Teddy, eleshetik a háborúban, akkor hazugság minden eddigi fogalmunk arról, hogy az élet szép, meleg, napos, barátságos, becsületes. Akkor az élet gazemberek tanyája, piszkos, kegyetlen pokol. Akkor jobb nem jönni a világra, a születés már elkárhozás. Akkor nem volna érdemes élni egy pillanatig sem. De ezellen küzdeni kiell, akármilyen valószínű is, hogy Teddy már nem él. — Mert, nézd hugocskám, ha Teddy meghalt, akkor nincs irgalom. Akkor valakinek lakolni kell a haláláért. Hat hónapig várok még a háború után és azután elutazom Németországba. Meggyilkolok valakit. Nem akármelyik németet, valakit a bűnösök közül, a nagyok közül. Nem olyan nehéz dolog rálesni a trónörökös gyerekeire, vagy egy bajor herceg gyerekeire. Vagy találni valakit, aki felelős, például aki feltalálta a mérges gázokat. Könnyű valakit másvilágra küldeni. Egy nő még könnyebben hozzájuk férkőzhet, mint egy férfi. — Hidd cl, Cissie, ez az egyetlen mód arra, hogy véget vessünk minden háborúnak. Ha az asszonyok összeállnak és meggyilkolják a háború előidézőit. Hu kiirtják őket, orvul, türelmesen, egyenként. Minden háború után kezdődjék meg a vérbosszú és tartson évekig. Hisz a gyilkosság még enyhe büntetés a háborús hóhérok számára. Nem megtorlás, csak ^aelid szemrehányás ahoz képest," ami a háborúban történt. Hulljanak. Lassan, hangtalanul, mint a hó. Egyik a másik után. Az « cyik tőrrel, a másik revolverrel. Kitartóan, következetesen. Ma egy herceg, holnap egy miniszter, holnapután egy ujságiró, aki háborúra uszított. Ez lesz a hivatásom, ha Teddy meghalt. Pár évvel ezelőtt mi asszonyok készen voltunk éhenhulni a szavazójogért, mi az a mostani igazságunkhoz képest? Érted, Cis6íe? Csak logikus, nem? Majd meggondolják azután... Később, ha egy férfi háborút tervez, eszébe jut, hogy azért lakolnia is kell, J ' . (Folyt, köv.) Uaöió Apróhirdetések A nagyobb leadóállomások mai műsora Budapest 557.5. 9.30, 12 és 15: Hírek, közgazdaság 17: Zongoranégyes. 19: Az Operaház »Tosca« előadása. 22.10: Művész- és tánclemezek. — Bécs 577, 517.2. 11: Zene. 16: Hangverseny. 20.30: »Tommeister in Froblaurae« zenés humoreszkek. 17: Szórakoztató zene. 20.30: Bécsi dalok. 22.30: Szórakoztató zene. — Frankfurt 428.6. 13: Gramofonzene 20: A muzeumtársaság hangversenye. — Hamburg 394.7. 16.15: Balladák és dalok. 16.15: Duettek 19 25: 5Don Giovauni« opera 2 felvonásban* W A Mozart. 23.30: Tánczene. - Königsberg 329.7. •>0- Szimfónikus hangverseny. 22.30: Margarethe Brieger Palm (szoprán) és Euger Brieger (bariton) hangversenye. - Lelpzig 3«5.8. 16.30: Szórakoztató zene 20.15: Zenekari hangverseny. 22.15: Tánctanfolyam. 22.30: Tánczene. — München. 16: Hangverseny 19 30: Operaátvitel a müncheni nemzeti színházból. - Nápoly 333.3. 17: Szórakoztató zene Vittorie Fiano hangversenyénekesnő közreműködésével 20.50: Giocomo Puccini »Boheme« cimü operájának közvetítése. - Prága 448.9. 12.05: Déli hangverseny. 19.15: Szórakoztató zene. 22.20: Tánc. :ue. — Róma 450. 17.30: Szórakoztató zene. 20.45: í Olasz operettszemelvények. 22.50: Tánczene. — I Zürich 588. 17.10: Hangversenyközvetités a »Barnán LacbóR 20: Gisela Spiess csellőestje. 21.80: Szórakoztató zene. i. < / лп«М f«f stles ? r. C'tti kor. Oín k'w. DIn'ir Dollii ** "' Fr. Iráni: Értéktőzsde: Valuták: 27 85-28 00 79.55 -79.85 16 84 16.96 152 80-153.40 I 3.49 3 54 Ш Л LítI. ' —.— LW(V. 3030-30.50 Wirk* 136.50 137 00 Oitr, tcSVL 8П.35-80 70 Norv. kor, 151.95 15255 St. trink 10980 110.20 STH Ser. 153.10-153.70 569 00 571 00 rr, паи» 22 55 22 75 Holl. fariét 229.45 - 230.45 SMS i;." 64,00-64 30 " ' f \ Irányzat: A mai értéktőzsdén az irányzat lanyha volt. Zárlatig átlag 2—3 százalékos, kivételesen még ennél nagyobb árveszteség állott be. A lanyhaság leginkább a bánya- és vaspiacon jutott kifejezésre. A forgalom a spekuláció tartózkodása miatt mindvégig csekély volt, Gabonatőzsde: _ Irányzat kenyérmagvakban szilárd, egyéb tartott, a forgalom közepes. Hivatalos árfolyamok: ; ± ч Buza V 77 kg. 78 (rg. 79 kg, 80 k*. Tiew. 32.95-33.15 33.25-33.45 33.55-3355 3370-3385 F..timi 3285 3305 33.15-3335 3350-3365 3360-33.75 Fm 31.05 31.20 31.30-31.55 31 55-31.75 31.80-31.95 ov 32.75-3295 3305-33.25 33.40-3355 32.05-32.15 4ácskal 32.75 32.95 33 05 33 25 33 40-33.55 32.15-32.25 Dtiaifltuii 30.30-30.50 31.70-3155 32Л5-32.15 3215 32.21 Wois, eestvid. 31.45 31.85 egyéb 31.35 31.4o Агря takarmány !. 28.75-29.25 Sörárpa Árpa tabtrmáoy 1L 27.75-28,25 egy№ Вотакогра У^ 22.00-2125 Zab I. Repce , 52.-54,Tenpart '26.15 26 35 eayéb У - .- "25,20 25.30 Lóhere nagy amtawentés 130.C0140.00 Lucerna, mservar 190.00-215.00. közép Köles 34 00 36.00 29.85-30 00 29.00 29.25 28.75 29.00 2300-24.00 Lóhere naev arenkáe 115,00.125.00 Felelős szerkeszt»:- PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hírlap-és Nyomdavállalat Rt. könyvnyomdájában. Külföldi képviseletek: AUSZTRIA.: Bicst szerkesztősig: Wien, lt., Taborstrásse 7. (Vir. Aaslandskorrespondenz). Telefon: tO—3—22. Bt• esi kiadóhivatal, olvasóterem ts hirdetési képviselet Ausztria részére: Wien, /, Wiidpretmarkt 1. (Csterr. Anzeigen A.-G.X Teleion-' Serie 62-5-55. JUGOSZLÁVIA: Interreklam d. d. Zagreb, 1.-78, MaroDska-ulica 58. Telefon: 51—65. NÉMETORSZÁG: Ala Anzeigen A.-G., Berlin NW6, Am Zirkas 9. Telefon: Norden 7607/13. SVÁJC: Orell-Füssli- Annoncen A.-G., Zürich, Sonnen• quai 10. Telefon: Holt. 6700. angol uri szabóságát Tisza Lajos körjí 37. szám alatt, a református «fbf»i megkezdfe. ?,82 Belvárosban elegánsan bútorozott szobát kaphat olcsó árért, ha felad egy 30 filléres apróhirdetést. Bútorozott szoba kiadó azonnalra, Somogyi ucoa 11, H. em. í>. Ktílönbefáraiu szépen berendezett, tiszta, feregmentes lakást keres egyetemi hallgató. Értesítéseket > Április lf jeligéro a kiadóba kér. Különbejáratu szép tágas uccai szoba uri embernek, kiadó. Cim: Oroszlán ucca 3., kalapüzlet. Egy csinosan bútorozott uccai szoba kiadó. Jókai a. 6a., földszint bal. Bútorozott szoba, különbejáratu Újszeged legszebb he lyén, a Ilid mellett, kiadó. Népkert sor 7. Keresek a Belvárosban ár—б szobás első emoleti komfortos Járást. Ajánlatok teloíon 18—24 számra kéretnek. 637 TraílRnalc alkalmas helyiség átadó, olcsó bér. Dogonios töri, Kötöttárnház. Foglalkozás Varrodába tanuló lányok felvételnek. Tisza Lajos k. 72. szám. JÖgnertelepre ugsWMsi felvesz a kiatióhívalal, Aradi ucca 8. Jó házból való fiu tanoncot felvesz Köposdy borbély, Korona ucca 3. Mindenes szakácsnő felvétetik. Cim a kiadóhivatalban. Elsőrendű vasalónő házakhoz ajánlkozik. Cim: Sándor ucca 31. szám. S0 pengőt adok annak, aki engem állami vagy városi altiszti álláshoz juttat. 30 íves jeligére a kiadóban. Veszek férfi és női ruha. neműt és fehérneműt magas áron. Kovács, Boldog, asszony sugárut 22. szám. Veszek használt vasredőnyt esetleg ajtó és kirakattal. Ajánlatot Bedőny cim alatt a kiadóba kérek. t Legjobb, legolcsóbb, leggazdaságosabb tüzelőanyag a már mindenki által ismert Keményfa itíréss- £ §ulladléR amely 50ü kq. veteincl 1OO Hllóa.Mal P.3-04áriian házhoz szállítva Kapható Somló Mór fakereskedőnél Párisi kSrul 35. Tel. 146. Egy szekrény és két fotel eladó. Szilágyi u. 1., em. Egy kétlámpásos vevőkészülék teljes fölszereléssel eladó. Petőfi Sándor sug, 47. szám. Diszkrét uri fiu keresi csinos hölgy barátságát. Le« velet »Gavallér« jeligéro A kiadóban. I Mozi és sétapartnert kem árva leány. »Házasság lfJ-t séges« jeligére választ a kiadóba k^rek. F8E El birtokokra (5 holdtól, holdankini 100" - peng5ig) becslts nélkül, 35 évi amortizációra, 7 ; , százalékos kamatalapon, az urszác leKnagyobb pénzintéiefétöl 5 nap alatt qyorsfolyósltús t -Há~ saUra : 5—10 évig ter|edd átmeneti kOlcsönOk. KlUpart hiteleket vál'óra, 12 Bii/-alékra szetzíink, Z>dl«<»6"«'» l»lyóítttatnnk magónp*axX>0t (legfeljebb 1 évi Időtartamra) hetikamatra, hitelképes keresi», dőknek, háztulajdonosoknak és intormáclftképes JsztTitelíiknek, mat^nisoknak. E kuerfed» XBtrc, az ertek Sü szaza lékto «i -nnal folvftilttatunk. „M® VOKK"-HUel»ro«fa,Buda. pest, VI., P idmaniciky ucca 29. (Válaszbélyeg bekflMendó.) K.ll Az Alföld legnagyobb táblaüveg raktára Körösi Géza üvegezési vállalata Mérey ucca 8. T*:eíoi Ü— 57. 16 SCTIPITS UH és n«i CIPÉSZ Horthy M. u. 4. (Muieummal szemben.) 700 Ж » gyorsan és ponlosan Szabó, Oros/Ján u. 6. R Szeged-Vidéki Uradalmi Tejcsarnok és 783 Réger János sütödéje értcsiiik a t. fogyasztó közönségei, hogy Kálmán ucca 2/b és Vásárhelyi sugárul 11. sz. alaiíl fióküzletükben állandóan elsőrendű íef, íea-vaf, luró, íef= föl és sajííélék, kenyér és lehérsOle« méiiyek, barcbes és soroksári rozskenyér népi áron koDhafók.