Délmagyarország, 1928. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-15 / 12. szám

DÉLMA G V Л К»»ÍISZ АС* 'rawciCTH-. «сч.твтау. i шшчда •>. щшлишви i'J2S január 15. fcsóny, tömzsi teremtés volt. Hegedűs József és Juhász Anna 1827 febr, 20-án kötött házasságot; legkisebbik leányuk, Julianna, az én anyám, 1818 február havában született (1901-ben hall meg). Apám, Szabó István, 1867 február havában Vette nőül anyámat, Hegedűs Juliannát. Nem volt szerencsés házasság és egyáltalán semmiféle szerelem nem is játszolt közre ennek a házasságnak a létrejövetelénél. Az apám 5 éves korában apa nélkül maradt к igen jámbor, de igen lágyszívű anyja egyáltalában nem tudta, mostoha atyja, Dóezy Pál pedig nem is igen akarta nevelni. 1855-ben ал apámat — talán, hogy ne legyen mindig Jáb alatt — »cserébe« adták Sándorházára, ahol két, vagy három évet töltött, valószínűleg igen jő háznál, mert németül nemcsak irodalmi nyelven, hanem bizonyos stílus-érzék kel beszélt és irl. Tanulmányait azonban ezzel befejezettnek tekintette s család ja elég gyenge, vagy elég könnyelmű volt ahhoz, hogy ebbe belenyugodjék. Az igen élénk eszű, szép irásu, németül tökéielcsen tudó fiút az összes sertéskereskedő atyafiak szívesen vitték magukkal üzleti útjaikra. Akkoriban többnyire Zarándmegyében vásároltak s miután Szegeden felhizlalták, Kőbányán és Bécsben a St. Marx vásárpiacon adták el az áruikat; de a hatvanas években még Kőbányán is éppenugy németül bonyolították le az üzleteket, mint Bécsben; a vasút is akkor még az Osztrák 'Államvasút Társaság kezében volt, a fuvarleveleket németül állították ki s igy az apámnak nyelvismerete miatt már tizennégy- tizenöt évos korában sok hasznát vették. A sok utazgatással együtt járt azonban, hogy nagyon korán elkezdett »élni«, — rá nézve semmi sem volt »tilos«, pénzhez is hamarabb és könynyebben jutott, mint kellett volna s igy még fel sem serdült, amikor már kipróbált az életből mindent, amit csak leheteti. Csak egy rossz szenvedélylöl maradt mentes: nem ivott. Szüleim házasságkötésénél két szempont játszolt közre. Az apámnak szüksége volt a hozományra, az anyámnak pedig, aki igen egyszerű teremtés volt, igen imponálhatott az apám nagyon bátor föllépése és jó modora. Az apám természetes intelligenciája környezetéét nagyon messze meghaladta. Amig csak élt, a vele való érintkezést mindenki kellemesnek találta. Otthon igen gyakran brutális volt. Irlózlatóan káromkodó, -— aminek azt az igy dolgot köszönhetem, hogy engem soha nem hallott senki káromkodni —, annyira megborzadtam az apám példájától. Nem láttam soha, hogy az anyámra valaha kezet emelt volna, — de megvallom, igen gyakran féltem, hogy a következő pillanatban ez is bekövetkezik. Bár tömérdek családi jeleneire még ma is rettenve gondolok vissza, tudom, hogy az apám nem volt rossz ember. Soha senkinek kárt nem okozolt, s azt hiszem soha idegent meg nem bántott. De oly fegyelmezetlen volt a családi életben, mint egy szilaj csikó; fékezhetetlen temperamentum, — beteg lett volna, ha még olthon sem tudott volna kitörni lehetetlen dühe, melynek sohasem mi voltunk az okai. hanem szerencsétlen sorsa, vagy részben talán szerencsétlen pszichopalhiai alkata. Ez nagyjában a magyarázata annak, hogy mindabból, ami a családi életben kedves és kellemes, én otthon nem láttam semmit. A legnagyobb csodák közé sorozom, hogy családi életünk végtelen ridegsége és szomorúsága nem ölt ki belőlem minden jóérzést, hanem ahelyett a legmagasabb fokra csigázta energiáimat, melyeknek legfőbb célja volt: »A7em igy élni! Nem igy élni!« 1871 junius 20-án, vasárnap délután temetlek Bénák András uramat, Róza nagynéném első férjét. Négy óra öt perckor érlek a koporsóval a Gazdagék uceája 1055. sz. ház tdé, melynek uccai, úgynevezett tiszta.: szobájában vajúdott egy szegény asszony. S amikor a nyitóit ablakon át beömlött a szobába a kántor éneke: Jézusom, Istenem, Te vullúl mindenem! egy újszülött gyermek első sikolya vegyült bele a temetési énekbe. En voltam. ^adliMölcsíinöR valorizációja és eeryebelc. Irta egy szegedi banlaigaxgaíó. Röviddel ezelőtt Pásztor Miksa ur, kincstári főtanácsos, a Pénzintézeti Központ vezérigazgatójának tollából figyelemre méltó cikk jelent meg, amelyből következő mondatot emelem ki: »A nemzeti vagyon gyarapodásának uj tőkék által való megnyilvánulásában, nemcsak a prosperitás fejlődik ki, amelyet az uj tőkék visszatükröznek, hanem vau ennek egy messzebbmenő gazdasági és hitelpolitikai jelentősége ÍSJ. Ez a bölcs kijelentés azt bizonyítja, hogy a magánosok vagyonának gyarapodása, a nemzeti vaggon emelkedését mozdítja elő és az egész nemzetre jótékony kihatással van. Ila ez igy van, amint ahogy igy van, akkor lehetetlen kétségbe vonni, miszerint a hadikölcsünök valorizálása nemcsak az ország becsületére és tisztességére, nemcsak az egyeseknek nyújtott előnye, nemcsak a gyarapított vagyon által válik hasznossá az egész nemzetre, hanem növeli a nemzeti vagyont is. Ebben az elgondolásban érthetetlen, hogy a kormány a hadikölcsönök nonvalörjéböl, miért nem teremt nemzeti vagyont, miért nem növeli az ország bevételét? A kérdés megoldása bizonyára nehézségekbe ütközik, de egy kevés jóindulattal, szívvel, kicsinyes szempontok mellőzésével mégis csak megoldható. Kiiérünk a kicsinyes szóra. Mikor Wekerle a valuta reformot bevezette, nem kicsinyeskedett, meghagyta nemzeti vagyonnak forgalomban: a krajcárt, a forintot, bevonta valirtaértékben a hatosokat, a húszasokat, a huszonöt krajcárokat, a tallérokat, a Mária Terézia lágisokat és a rézpénzből a négy krajcárosokat, a nemzeti vagyont pedig nem rövidítette meg, mint Bud miniszter ur, aki az ezüst, a nickel és réz váltópénzt az anyagértékre devalválta, ezen tényével elég tekintélyes nemzeti vagyont semmisített meg, anélkül, hogy ebből bárkinek is haszna lenne. Egy rövid rendelettel a koronákat pengővé, a régi egy, kettő, tíz és husz filléreseket forgalomképessé léve; a nemzetnek jóltevőjévé vált volna, de a kincstár jövedelemre is tett volna szert, mert a forgalomba került pénzértékek az államnak száz csatornáján váltak volna hasznára. Emiatt az uj váltópénz összegét nem kellett volna korlátozni, mert a pénz fejkvótája országunkban úgyis kisebb, mint bármely más államban. Érdekes, hogy a kormány tagjai számtalanszor jelentik kí: »Azután jött az infláció.« Mintha az infláció tigy jött volna, mint egy földrengés, vagy zivatar, de sohasem mondják, hogy -»hoztuk az inflációt.« Hogy pedig hozták, azt következőkben bizonyítani tudjuk: Az állampénztár a Jegyintézettől 1921. év első felében heti harminc milliárd koronát vett fel anélkül, hogy erre a nagy összegre szüksége lett volna. Erre a hatalmas összegre nem volt szüksége, mert a Magyar Nemzeti Bank 1921 jutius 1-i kimutatásában, amikor az állami pénzek még nem összponlosittaltak a Nemzeti Banknál, az 1,980 milliárd korona (158,100.000 P) tartozásával szemben az állam girőkövetelése 797.105 millió koronára (637,924.000 P) rúgott. Az állami pénzek folytatólagos beszolgáltatásával 1924 december második felében a tartozás csekély apadása mellett a girószámla már 2,057 milliárd korona (16.456.00(1 P) állami követelést mutatott ki. Világos, hogy ez az emelkedés csakis a .fegyintézettől átvett pénzek heti 30 milliárd felhalmozódásából eredhetlek. Az infláció, legalább jórészében, nem jött, hanem hozták, igy a devalvációért valaki felelős és ezzel szemben az államnak, valamelyes valorizációval elégtételt kell adni. A hadikölcsönök valorizációját figyelemmel az előbb mondottakra lehetőnek és kötelezettségnek tartjuk, de az étikai szempontókat is tekintve, előrelátásból kell életbeléptetni ezt, mert különben a magyar állam jövőben a belföldön csak kényszerkölcsfín állal szerezhetne pénzt. Kísérletet teszek a megoldást elképzelni. Aki jobbat tud, álljon elő vele. Elsősorban a városokat, községeket, megyéket, i csetteg még más közületeket a hadikölcsőnkötvé- i nyel;, terilés nélkül való beszolgáltatásra köteleznénk. A közületek a hadiköicsönkölvéuyeket közpénzekből szerezték be, bizonyosan már régen leírták ezeket és költségvetésük e nélkül is fedezetet nyer. A pénzügyminiszter szerint 8 milliárd korona értékű kölcsöukötvény várna valorizációra, a közületek tulajdonát legalább is 2 milliárd koronára becsüljük és igy valorizációra csak 6' milliárd maradna. Eme 6 milliárdot tevő kötvényeket kivétel uclkül beváltanánk 1 százalékkal számítva, de pengő értékben és készpénzben. Ehhez a művelethez 60 millió pengő készpénz szükséges. Ezt az állam szerintünk ugy teremthetné elő, hogy 30 millió pengőt — 10 év alatt visszaváltandó és megsemmisítendő —• államjegyet bocsájt ki, 30 millió pengőt pedig bankgiró követelésével fedez. Itt halljuk már előre a merev doktrinaereket sok kifogásaival, különösen pedig, hogy pénzűnk stabilitása forog kockán, de a doktrínákon, sőt a fennálló törvényeken, az utolsó 10 évben anynyiszor ütöttek csorbát, hogy egy ilyr.n csekélység számba se jöhet azzal a nagy érdekekkel szemben, melyek a valorizációt kikerülhetetlenné teszik. Pénzünk megingását teljesen valószínűtlennek tartjuk, mert ha a Magyar Nemzeti Banknak 30 millió pengő részvénytőkéje mellett az államadóssága 122 millió pengő és a pengő ái-folyama nem ingadozik, stabil, akkor képtelenség, hogy 40 millió pengő államjegy kibocsátása zavart okozhatna. Az államuak hadikölesöntartózása egyszerűen csak i'elcseréllelik az államjeggyel, tehát egyik tartozás a másik helyébe lép. Az elmondott 1 százalékos beváltást követné egy kártalanítási (karritativ) eljárás. Azon ősjegyzőknek, kiknek jövedelme a kimutatott adóalapok szerint 4000 pengő és ennél több, további kártalanításra igényt nem tarthatna, legyenek azok bármely állású, vagy rangú egyének. Azokat, kiknek évi jövedelme 3—4000 pengő kőzött variál, az eredetileg jegyzett kötvéry összegüknek további 1 o/o-át, — 2—3000 pengő jövedelmű polgárokat további 3 o/o-kal, — 1—2000 pengő jövedelműeket további 6 o/o-kal és végül az 1000 pengőnél kisebb jövedelmű ősjegyzőket további 14 o/o-kal kárpótolnánk. Az utolsó két osztálybelieknek meggyőződésünk szerint oly csekély összegű kártalanítás járna, hogy azt könnyen lehetne készpénzzel kielégíteni, a többi osztályt 10 év alatt kisorsolandó sorsjegyekkel, vagy 4 o/o-ot kamatozó állami iáradékkölcsőnnel elégítenénk ki. A hadikölcsönök kártalanitása az országnak becsületbeli kérdése. az idéay nagy szenzációja szerdától vasárnapig • Belvárosi Moziban. Javítást 1KÓGEP ciy évi szavol'V j»rto»l. 1 t niT.anlarlősl а legjul nyosabb°n vá'lal FARKAS IP.&X ¡róqénlo-Hó vállalnia Tisza Lajos UStui 24. (hü orrüssa! szemben). Teleion: »0—70. IrügfysíaiasoU és nüsulreszelt állandóan raktáron. 285 SZ0NYE6KlllUTflS megtekinthető MA délelőtt 10 órától l-ig Szönyegáruház Rosmann-palola. zei Kárász ucca 8.