Délmagyarország, 1927. december (3. évfolyam, 275-299. szám)

1927-12-25 / 295. szám

1927 AOCÖIIIUER 25. DÉLMAGYARORSZAG JUHÁSZ GW£M i)EMSESMÜ£. - "Per omnia saecula... Időn, tercn tul éktelen Süket csönd szunnyad végtelen.. És álmodik az Ismeretlen. Robognak lenn az autók , És hálót sző a lusta pók "^ És rózsák szirma hull a kertben. Időn, teren tul éktelen Vak semmi szunnyad végtelen 'És álmodik a: Ismeretlen. .... .. • Lenn gyúlnak, hunynak a napol: <>És millió szurony ragyog, Ha a nagy Urnák szeme rebbeni Időn, ttren tul éktelen. Üresség szunnyad végtelen Es álmodik az Ismeretlen. És inalnak évek, milliók Ét minden minden veszni fog ... És nem nyit rózsa több a kertben Időn, teren tul éktelen ' Éjféli kondit a végtelen S alszik tovább az Ismeretlen. Vallomás A szőke szépeket szerettem egykor, De jaj, időm már alkonyatra tart És régen volt, hogy boldog kikelet volt, Most már magamban járom az avart Ijgy nézek' szőke szépek vig szemébe, Mint hogyha jó kis húgom volna mind S a hütelen egyetlenért cserébe Megáldom szivük ifjú álmait. Szabadkai emlék 1 — Kosztolányi Dezsőnek. —'.> A szép, bus Szegeden születtem.' I)e a dajkám dala felettem Szabadkán hangzott hajdanán. • Szabadka, vig, dalos tanyám, Gondolsz-e néha a szegény Két kis gyermekre, aki felnőtt És nézi, nézi még a felhőt, Mely felőled jön és feléd megy. A két költőre, aki téged örökre emleget, szeret És rimbe rótta rég neved? Himnusz a Múlandósághoz. Alázatos szolgád vagyok neked. Ki nem hajtottam térdet és fejet .1 föld hatalmas dúsai előtt, Dc ünnepellek téged, bus erőt! Itt minden változó a nap alatt.Szalad az év, suhan a pillanat, ' íVilágok vesznek, népek rendje hull. Tc állsz és vársz ránk, örök, büszke Sarló alá te hajtod a kalászt És zöld palástból lesz sárgult palás! És piros hősből, lesz fehér halott, Fénilből homáhi, mivel tc akarod! Mulandóság, te dalt teremsz nekem. Hogy tallózhassak eltűnt éveken, Halott, rózsákon, hervadt vágyakun Egy elvesztett édennel ctozdaqon. . K $ a kövön K.ő a kövön: ilt tegnap kocsma volt. r Hol ifjúságunk harsányan dalolt rég Ma épitő munkások énekelnek S a nyári égbe uj állványt emelnek. Kő a kövön: már többe nem találom A régi kocsmám, régi ifjúságom, A régi kedvem és a régi nótám, Csak régi bánatom jár visszu hozzam Kő a kövön: egyenlő lelt a földdel A régi ház, csak öreg fája zöldéi, Mind temetőben a szelid örökzöld, Hiába, mindig termő az örök föld'' Mély az élei. , /I színpadon egg társadalmi drámát Komédiáztak a szegény színészek. L A feleség, férj, udvarló vitázott, ; Kongattak a szavak, én ásítottam. ; Unottan ültek s illedelmesen , v ; ,1 többi nézők, egy nagy, tömzsi bérlő . Már szundikált is kedves neje mellett.j , ,4. színen egyre kopogott a frázist ' .4 sugő néha kiabált rekedten. > A tisztességről és a hozományról ' Beszelt a színész és egy uj kalavról , 5s auláról a molett színésznő. ' ... j ! A deszkákon port vert az unalom már. ( SÍI nem bírtam sokáig, elszaladtam S ahogy kiértem az uccura, láttam Magam fölött a tenger csillagot, Amint szikrázott tőlük a magasság Cs újra éreztem, hogy mély az élet! Az Időnek i : v Idő, örök öreg, ki messze, fenn A végtelen szikláján ülsz magad S csak nézed hallgatag, vén bérceken, liogy az eőn, az év, a nap halad. Csak nézed, hogy a tenger és a könny, A vér és viz hogy árad és apad, Csak nézed, hogy viv a fény és a kőd S hogy múlik cl világ és pillanat: , Idő, örök öreg, mi lenne, mondd, Ha egyszer elszunnyadnál - és e zord, Nem lankadó játék megállana: A hulló őszi lomb a lomha légben S az elmúlás halálhozó ködében ,, Szivemből szálló sóhai dallama? J . A régi kispap Ki álltam egykor oltárod derengő \ Kora reggeli fényében s a tömjént »•• | Égettem szent neved dicséretére f ~ } fis földre hulltam hófehér-pirosban ! 'A csengetyü szavára és szivemben ^ Ereztem testedet repesni, Krisztus, ' Bocsáss meg, hogy az élet messze sodrott. Örvénybe és tengerre és hínárra,Én mindig mindenütt sirván reád ° Gondoltam, téged hívtalak, neked Gyújtottam énekek és bánatok f Mécsét és hófehér ruhámra hulló Minden sarat és szitkot letöröltem S a legmélyebb örvéuy mélyén, halálum Száz éjjelén és gyönyörömnek ágyán Feléd rebegtem egy muló fohászt Egy örök sóhajt és a régi kispap Ma uj hitében, hitvállő keményen • Azt hirdeti, mint evangélium: ? Hogy szent az élet és jóság az Isten S elmúlnak föld és ég, de az Ige, Szeretet marad s győz. Ámen. Amen. Örölc búcsú. Még néha jön, hogy újra fáj a multuk Eltűnt szerelme, tul c tájakon, Hová szelid gőgömmel elvonultam, t néma röggel s hűs éggel rokon. Még néha jön, hogy tűnt nevek zeneit Szívembe sír és vérein újra gyúl S a messze ködbe és a. távol éjbe Sóhajtok, mint a fa, ha lombja hul De már nyugodt ütemre ver a szívem, Ütemre, melyben szférák dala zsong Es én tudom, nincs mit keresni itten Itatott apát és hütelen rokontörök testvérek,' csillagok, ti hívón Reám sugárzók, intetek, megyek S mint öngyilkos, aki megáll a hídon, Rancnulelen még vi$s:arc\'edek. Versek a vasúton. Az e!ső .. _ Meghalt a nap. Biborló glóriáját A szürke árnyak tépdesik sután, ^ A nagy mezők most rágondolnak árváit. Nincs este még és már nincs délután. Meghalt a hős. Szeliden és nyugojdtau Mint hőshöz illő, némán elbukott, Elment nagy tengerek mögé mosollyal, Mely nem volt fájó és nem volt unott. A város végén — még az #g bíöornari •" Egy siető, gázlámpás íínye lobban. Mint a rivális, ki rési óta vár. Irigyen, sárgán, félénk lámpalázban /Törött üveggel hunyorog magúban, De a. halott nap őt nem látja már. Ha kiderül az alkony Megy a vonat az esle sátorába Eső után, az alkonyég alatt ^ , S egyszerre csak kigyúl felhők palástja S bíborban égnek muló sugarak. Majd rózsaféayben tündököl a föld, ég, Mint valami nagy kései dicsőség, Mint túlvilági derengés ragyog A messzi táj s a tavaszi falomb* ' Mint életükben néha, esteledvén _ öröm, remény, csak megjön hirtelen Valami szent csönd, mint az égi véndéj Vagy fölragyog egy elmúlt szerelem. Magunk se merjük hinni, hogy valóság S amig szeliden szövi takaróját Nagy éjszakánk fölöttünk láthatatlan: Megállunk andaleón az alkonxatban.y Temelők mellei* Kezdik nevem már itt ott emlegetni S utánam néznek néha Iányszemek. Ez a dicsőség és a bérem ennyi, A sírba majd nem névtelen megyek. Amit kívántam, nemsokára itt lesz, Szelid öregség és szelid halál És nem sirat a gyermek és a hitves; S a hír felőlem majd nem kiabál. Míg ifjú vollam: diadalra vártami S a boldogság mellettem elhaladt Talán majd rám lel egyszer ott alánt-~ / De meglehet, hogy ott sem ismerem meg' ' S el nem dalolt versen némán merengek Jí nem érzem, hogy fölöttem pusztaság van cimfesíCS Szegeri, Széchenyi Teleíon: 17-02. IövsíIŐ ízléssel korszerűen v