Délmagyarország, 1927. augusztus (3. évfolyam, 175-198. szám)
1927-08-10 / 182. szám
1927 augusztus 10. DÉLMAGYARORSZAG CZ,BUUANTAU:A QAZDAG VAROS SZEGENYSEGE CINIÜ KÖZSÉG! POLITIKAI TANULMÁNYA MEGJELENT ÉS 5 PENGŐÉRT KAPHATÓ A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓHIVATALÁBAN. Sxepiember J&ónapban megKesáiU a Köszuti ffiá. restaurálási munUálaíaií. Jsmét bessaRaüi a faburKolata. (A. Déhnayyarország munkatársától.) A közúti hid restaurálási munkálatait az eddigi tervek szerint még szeptember hónapban megkezdik. Értesülésünk szerint a gépgyárban már elkészültek a hidépitő tervekkel. A restaurálási munkák alkalmával a hidat állványokon javítják ki. Az állványok felépítése egy hónapot vesz majd igénybe. A városi mérnökségen remélik, hogy még a tél beköszöntése előtt készen lesz a közúti hid. A hid jelenlegi állapota olyan kétségbeejtő, hogy nem múlik el nap, hogy a városi mérnökség emberei ne javítanák az uttestet. Ked•den délelőtt két helyen ismét beszakadt a hid faburkolata. A' méteres szakadék felett éppen egy. nehéz teherautó vonult el és csak a véletlenen múlott, hogy szerencsétlenség nem történt. A mérnökségen azonnal intézkedtek a beszakadt úttest kijavítása ügyében. Egyelőre a szakadékok helyét lécekkel tömték be. félő azonban, hogy az ilyen beszakadások megismétlődnek, amiérlis a mérnökség intézkedett, hogy az uttestet naponta többször vizsgálják meg. A hid restaurálása alkalmával a hid kocsiforgalma erős akadályokba fog ütközni. Szó van arról, hogy az átépítés idején egy-két napra teljesen szünetelni fog i kocsiforgalom. A gyalogosok azonban a munkálat ideje alatt háborittatlanul használhatják a hid gyalogutjait. . Érdekes rágalmazás! pör a szeged! rendörfifcapltá^ság @s m Egy ¡élegyitázai resHtörtenáescs szereke a kommünben. — üyili paranss a üifüaíura aíatt és egy érdekes Előléptetés, (A Délmagyarország munkatársától) Nem mindennapi érdekességü rágalmazási pört tárgyalt kedden délelőtt a szegedi törvényszék Vild-tanácsa. A bonyolult ügy előzményei közel kilenc évre nyúlnak vissza, a kommün idejcre. Dr. Puskás János kiskunfélegyházai ügyvédet másik hat ismert félegyházai polgárral egyetemben — köztük dr. Horváth Zoltán volt nemzetgyűlési képviselővel — a félegyliázai vörösőrség, a kommün kitörése után túszként elfogatta, illetőleg internáltatta. Dr. Puskás Jánosnak azonban idejében sikerült megszöknie és Szegedre menekülnie, míg a többi hat félegyházi polgár a budapesti Markóba került, A kommün bukása T Után dr. Puskás visszatért Félegyházara, ahol nagy meglepetéssel értesült arról, hogy őt nem más akarta elfogatni, mint Fazekas Szűcs József rendőr, tanácsos, aki annakidején az elfogató nyilt parancsot kiállította és aláirta. Dr, Puskás erre feljelentést adott be az államrendőrség szegedi főkapitányságához Fazekas Szűcs József ellen, de erre a feljelentésre — amint azt a tanácselnök megállapította — semmi intézkedés nem történt a főkapitányság részéről. Dr. Puskás tovább szorgalmazta az ügyet és felterjesztést intézett a kabinetirodához, meíybeu az ügy sürgős elintézését kérte. Végre másfél év után, 1925 októberében a szegedi kerületi főkapitányság elrendelte a fegyelmit megelőző vizsgálatot és annak foganatosításával dr, Buócz Béla rendőrfőlanácsost bizták meg, aki akkor a kerületi főkapitányságon teljesített szolgálatot, Megindult az eljárás, melynek során 52 tanút hallgattak ki, akik közül dr, Horváth Zoltán is — akire pedig mint uienlőtanura hivatkozott — ellene vallott. De sok minden egyéb is kiderült e vallomásokból, Szabó Flórián, aki rendőrtársa volt Fazekasnak, többször figyelmeztette, hogy iniérí visel vörös gombot, mire Fazekas kitanította Szabót, hogy mást inas világol élünk, most ezt a világot kell szolgálnunk! Barla Károly, aki Fazekassal együtt a túszokat elfogni rendelő nyilt parancsot aláirta, vallotta, hogy Fazekasnak nem tetszett, ha kapitánynak szólították, hanem ragaszkodott az elvtársi titulushoz. Módfelett felháborodott a rendőrtanácsos egy ízben azou is, amikor valakin fehér szegfűt pillantott meg, Azzal a megjegyzéssel, »te is fehér gárdista vagy« levétette a szegfűt. A vizsgálat befejezése után az iratokat Keresztes Andor rendőrtanácsosnak osztották ki indítványtétel végett, aki a fegyelmi tanácsnak felmeniést javasolt azzal, liogy Fazekasnak adassék meg a felhatalmazás a rágalmazási pör megindítására. A szegedi reudőrkerület fegyelmi tanácsa felmentette Fazekas Szűcs Józsefet. Dr, Puskás nem nyugodott meg az ügy ilyetén módon való elintézésében, hanem a fegyelmi tanács határozatát a beliigyminiszlériainíioz megtelebbezí. azonban a belügyminiszter a felebbezést elutasította és csak annyiban változtatta meg a fegyelmi tanács határozatát, hogy a rágalmazási pör megindítására a felhatalmazást nem adta meg, hanem az engedély megadását a szegedi kapitányság hatáskörébe utalta. Ebben a felebbezésébeu aztán rendkívül élesen kelt ki a felmentés miatt, illetve dr, Buócz Béla működése és az ügyben Ítélkezett fegyelmi tanács ellen és ellenük a következő. inkriminált kifejezéseket használta: »A vizsgálat lefolytatása szokatlan módon eszközöltetett. Panaszlott hivatalban ül felfüggesztés nélkül, a vizsgálatnál jelen van, a tanukat kérdésekkel zaklatja, meg nem engedelt módon preszszionálja és mig én 12 órára, tanúim ezt megelőzőleg idéztetnek, nyilvánvalóan azért, hogy a vizsgálat jelenlétem nélkül folytattassék le, Ezek után nem csoda, ha egy torz véghatározat született meg,« »Jellemző körülmény, mely az egész véghatározalon keresztül húzódik, azon (eltűnő csűréscsavarás, a valóság nyilvánvaló elferdítése, a mindenáron való mentés végett, a határozott bizonyítékok erőszakos lekicsinylés«, vagy teljes mellőzése, a panaszloltal szolgálati függő viszonybau álló vallomásának teljes hitelű elfogadása és feldicsérése panaszlott azon magatartásának, hogy a kommunizmust hűségesen végigszolgálta, annak elveit követte és aláirt olyan okiratot, amely mégparancsolta, hogy 7 polgár túszként elszállíttassák, hogy a kísérők egyedül térjenek vissza. Mindezen jelenségeket panaszlott annak köszönheti, hogy rendőrlanáesossá történt soronkivüli előléptetése a kommunizmusban tanúsított magatartása dacára megtörtént, jólehet ezen magatartása felsőbbsége előtt is ismeretes volt, vagy legalább ismeretesnek kellett volna lenni.« »Bámulatra méltó tehát a fegyelmi tanács azon vakmerő nyilvánvalóan valótlan következtetése, hogy erre vonatkozóan emelt vádam minden alapot nélkülöz. A való tényeket homlokegyenest ellenkező beállítás olyan iskolapéldája az igazság arculcsapásának, mely főrendőrtisztviselőkből állo tanács részéről még a türelmes papirosnak is pirulnia kell.« Ezekért az inkriminált részekért indult meg azután az eljárás és a szegedi ügyészség kétrendbeli rágalmazás vétségéért adott be vádiratot dr. Puskás János ellen, A keddi főtárgyaláson Vild Károly elnök kérdésére dr. Puskás Jáuos kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. Csak azért használta az erősebb kifejezéseket, hogy ügye a független magyar bíróság elé kerüljön, amely bizonyára elégtételt fog neki szolgáltatni Fazekas által a kommüuben való meghurcoltatásáért, . A fegyelmi vizsgálat iratainak ismertetése után dr, Mihálovits Alajos védő a közérdekra való tekintettel a valódiság bizonyításának elrendelését kérte, V bíróság közel két és félórás tanácskozás után elutasította a valódiság bizonyításának elrendelését, amely ellen a védő semmiségi panasszal élt. Az ügyész fentartotta a vádat, mig dr. Mihálovits védő felmentést kért és felemiitette, hogy mig azok a vörösörök, akiknek a nyílt parancsot Fazekas Szűcs József kiadta a túszok elfogatására és Budapestre szállítására, mindannyian 6—& hónapi börtönt ültek le személyes szabadság megsértése, címén és amelyikük hivatalban volt, azt állásától természetesen megfosztották, addig Fazekas Szűcs Józsefnek, a nyilt parancs kiadójának, a hajaszála sem görbült meg, sőt soronkivül rendőrtanácsossá lépett elő. Dr, Puskás János még előadta, hogy mennyit szenvedett a kommün alatt és becsatolt egy fényképet, amely Fazekas Szűcs Józsefet egy agitációs kom muiiisía gyűlésen ábrázolja, holott Fazekas mentőtanui azt vallották a fegyelmi ! vizsgálat során, hogy Fazekas sohasem vett részt I semmiféle gyűlésen. Teleion 11-85, Kor^ó Motí Telefon 11-85 _ Augusztus 10., 11-én, szerdin és csütörtökön CMmLr«HuuAm Kalandor dráma 7 felvonásban. Főszerepben: MargueriKe de la Moííe, Aionkiviil: ASK ártatlanság szobra. Múvésziráma 7 ielvouanbm. Főszerepekben: Anna Qu. mison és Normann Kerry. ** ' ti.iidiüoii'keidite bétközaap 5, 7, 9, vasár- és Uanepiap 3, 5, 7 is 9 órakor. Telefon 16-33. Széchenyi Mozi Telefon 16-33. Augusztus 10., 11 éa, szsrdáu éi csütörtökön Nagy nevető esték! Nagy nevelő esték! Vidám si:-.íe m-ís történet 8 felvonásban. Főszerepen: Eüward. i Azonkívül: VOFtSS Szinmü 7 felvonásban. Főszerepben: Frltsc Ridyc-. Eiöidissk iejde.e kétköinap 5, 7, 9, visír- és ünneplap 3, 5, 7 és 9 órUor. mm