Délmagyarország, 1927. augusztus (3. évfolyam, 175-198. szám)
1927-08-10 / 182. szám
DÉLMAGIAROESZÁG HP Rövid tanácskozás ulán az elnök kihirdette a törvényszék ítéletét, amely dr. Puskás Jánost, kétrendbeli rágalmazás véíségébsa bűnösnek mon. dotta ki czérta 92. szak'a.-z alkalmazásával kétszer, egy. {tengő 1«. és kclszsr ütvepi peugö melKkbüaíetésre ítélte, d.> annak >eérehajtását a novella értelmébzn íelíöggész¿elte. Az ítélet indokolásában a bíróság nyomatékos enyhítő körülménynek vette dr. Puskás elkeseredettségét, amikor.megtudta, hogy fazekas Szűcs József az a rcndörlauácsos, aki öt a kommunizmus alatt üldözte és aki a kommünbeu élénk szerepet vitt. , .. , Az ítéletben az ügyész m^siMjgodolf, mig dr. Mihálovits Alajos védő a bűnösség kimondása miatt íelabbezi'tt. .így ez .az- érdekes ügy a tábla elé kerül. .. •srr Sasjc^'** •- ^«BESSRSHPiBsNlP' Valentiné Rudolf, a legnagyobb szerelmes színész brilliéns filmjét, a „Vérző aréna" cimü ímlalnras drámái elevenili fel a Korzó Mozi péntektől vasárnapig. Valentinénak ez a filmje egyike azoii kevés nagy attrakcióknak, melyek maradandó emlékként maradlak meg a közönség emlékében. Valóban eiig alkottak még a filmgyárak maradandóbbat s csak örömmel konstatáljuk, hpgy a mai nagy filmhiánybaa a Korzó Mozi olyan filmet újít fel, melynek nemcsak főszereplője, de a film cselekménye is érdemes erra, hogy azt mindnyájan megtekintsük. Ugyanakkor a Meíró-gyár „Szerelem tolvaja" cimü társadalmi dráma is bemutelásra kerül, T}WTh'f*gg% Szerda. Hóm. kath. Lőrinc vi. MSMMM/ MU* Protestáns Lőrinc. Nap kél -i óra 47 ¿erekor, nyugszik 19 óra 22 perekor. A Somogyi-könyvtár és városi múzeum nyári szolgálata. A "Somogyi-könyvtár olvasóterme július és. -augusztus hónapban délelőtt 10 és 12 óra között vau "nyitva. A muzeumi tárak ugyanekkor, .vasár- és' -ünnepnapokon 10-től l-ig. Az Egyetemi Könyvtár nyári szolgálata. Július 1-től augusztus 35-ig: Az Olvasóterem nyitva hétköznap 8-rlíJ óráig; könyjrkőlcsöflzés ugyanebben az időben. Augusztus lö-tűl augusztus 31-ig: Nagytakarítás • miatt -as- Olvasóterem egész nap zárva ; aarad; .kjSnyvk&losönzés hetenkint kétszer, keddeu és pénteké« 0—12 óráig. Szegedeu a gyógyszertárak közül szolgálatot tar. lanak: .Frankó.Andor, Kálvária-ucea 17.. (Tel. 225.) Just Frigye!},' Petőfi Sándor-sugárut >11. (lel. 777,.) Leinzínger. Gyula, Széchenyi-tér. (Tel. 352.) Lipschitz gyógyszertár, Kelemen-n. (Tel. 391,)Moldváuy 'Lájos, Újszeged. (Tel. 816.) tűrök Márlou, Cspügrádirsugárál. (Tel- 361.) • -'A Détoiügyurórszág bécsi szerkesztősége: Wien, 'II., Taborstrasáe; 7; (Wr. Ausiandskorrespoudenz;, Telefon:' 4Ü—3—22. Bécsi kiadóhivatal, olvasóterem ; «S .hirdetési képviselet Ausztria részére: Wien, I., ¡Wildprafenarkt 1. (Österr, Anzcigen A.-G.) Telefon:: Serié:t}2-5-95. — Carolérl? -augusztus 9.; A' cotrocení lőszerraktárban kiütött tüz következtében négy óráu keresztül folyton megismétlődtek a robbanások. Ajt .az őrt, aki a tüz kitörése idején szolgálatot lejjesiiett, letartóztatták, inert későn jelentéitc a tüzet. Letartóztattak ezenkívül egy íhagj-ar fcőrinvest, akit néhány perccel a tüz kitörése előtt a raktárban láttak. A belgrádi lapok véleménye szerint a tüz Károly twnöröIcQSScl rokonszenvező katonák müve volt, A hal&ágókmindent elkövetnek, hogy a tüz keletkezésével. a kommunistákat, vagy a magyar munka sokat gyanúsítsák. Ezért ""tartóztattak Je a - magyar kömivest is, Az anyagi kár többmilliátdra rug. — ídöjárá-. A Meteorológiai Intézet jelentése •Hazánkban a száraz és igen meleg idő egyre Tart. A hőmérsékleti maximuinűk jóval a 30"fok felé emelkedtek. Az Alföld közepén szórványosan zivataros esők voltak, így Orosházán 27 mm. Jóslat: Egyelőre még meleg idő várható, majd időváltozás zivataros esőkkel, hösütlyedéssel és élénkebb szelekkel. — Dr. Letlnsr Vilmos megkezdte működését a kezkórházban. l'r. L e.it.ner Vilmos egyetemi magántanár, a volt városi szemkórház igazgatója, Leddeu megkezdte kórházi működését. A neves szemspeciálisla naponta délelőtt 11 órakor rendel a kórházban a szegónysorsu betegek részére. Dr. Leítner Vilmos közkórházi működésével végre valóra váll a közkórház vezetőségének azon óhajtása, hogy a szembetegek is szakorvosi kezelésben részesüljenek, —• DMKE igazgatósági ölése. A DMKÉ kedden délután négy órára hirdetett igazgatósági ülése határozatképtelenség miatt elmaradt. Az igazgatósági ülést emiatt - ti' jövő hét keddjére • hívták ismét össze. Az ülésen letárgyalják a jövő évi költségvetést és döntenek' a különböző segélyezési kérelmek ügyében. — Három uj orvos a munbásbiztositó pénztárnál. L'r. P á I f y József, a szegedi munkásbiztositő pénztár kormánybiztosa három uj orvost uevezett ki. Főorvos helyettesnek kinevezte dr. Pogány Istvánt, aki évekig működött az egyetem belgyógyászati klinikáján; Körzeti kezelőorvosok lettek dr. Hatos Sándor és dr. Sárkány Árpád, A három uj pénztárorvósi kinevezéssel a munkásbiztositő orvosi kara még mindig nem komplett, A terv az, hogy .az eddigi nagy. kerületeket ki{¡ebbekre osztják fel, — ArnsHás dalósví'rsíjjy napján. A szegedi kereskedelmi és iparkamara több oldalról hozzáintézett kérdésekre közli,' liogy az országos dalosverseny alkalmából vasárnap a Széchenyi-tér piacnak használt részén, nevezetesen a Zsótér-ház előtt, miniszteri engedély folytán szegcdi különlegességek. •úgymint szegedi paprika, tarhonya és szegedi papucsok, továbbá Szeged várost ismertető füzetek és képes levelezőlapok egész napon át, de legfeljebb a hétköznapokra érvényes záróráig szabadon árusítható. Felhiyja tehát a kamara az érdekelteket, hogy saját érdekükben minél számosabban vegyenek részt a dalosverseny alkalmával az árusításban, • mivel köztudomás szerint mintegy 5—6000 idegén fog Szegeden megfordulni és így Szeged szempontjából is fontos érdekkel bír az, hogy a szegcdi -specialitásokat az idegeneknek bemutassák. 1027 augusztus 10. — lfj. Parescíic« Jsháu temetése. Az egész mm, kásság- osztatlan részvéte mellett temették el hétfőn délután a fiatalon, alig 21 éves korában elhunyt il'j, Parcsetics István asztalost, a fa-. munkások szakszervezetének buzgó és agilis tagját. A temetésen többezer ember vett részt, Aa Árviz-Ucca 11, számú gyászháznál a koszorúk tömegével borított koporsó elölt O le j n yi k 'József, a szociáldemokrata párt uevében mondott bufcsuz-' tató beszédet. Künn a temetőben a Munkásdalkör. gyászdalokat énekelt, majd Szilágyi József tenorista az elhunyt legkedvesebb dalát, a -Sirályt« énekelte el. ifjú barátai, a Szegedi Munkás Zeneegylet tagjai gyönyörű magyar nótákat játszottak, A sírnál utoljára Arany László mondoLt bucsuznj ékig megható búcsúbeszédet, A temetés szomorú, impozáns munkásmegmozdulás volt, ott volt mindenki, aki érezte mily. veszteséget jelent a munkásság számára ii'j. Parcsetics.- István tragikus eltávozása, j — A legújabb Kalai.ouátüsző — Albrecht főherceg. Budapestről jelentik: Albrecht főherceg vállalkozott arra, hogy Badacsony és Fonyód között, átussza a Balatont. A főherceg vasárnap délelőtt fél 10 órakor startolt és két motorcsónak követte.A főherceg, aki előzőleg hosszabb ideig trenírozott és legutóbb is Gödötöl úszott le a Dunán'a Margit-Szigetig, nagyon jól bírta az úszást. 1 óra tájban a herceg elérte a fonyódi pártot:.; Ezután motorcsónakon visszavitték Badacsonyba. — Szegcdi énekművész a rádió elölt. Szerdán eslc egy fiatal szegedi éuekes fog szerepelni a budapesti rádió leadóállomás mikrofonja előtt. Bühm Endrét, a fiatal baritonistát hívták meg,' aki nemrégiben tért haza Olaszországból. A fiatal énekes a 20 óra 40 perces leadáskor énekel, amikor még K e r p e ly Jenő gordonkaművész és Cristiau Lilly, a Városi Színház énekesnője szerepelnek. Bühm Endre Verdi-áriákat és magyar dalokat énekel a mikrofonba, x Olcsó fürdőkádak, takaréklüzhelyek Fogéi Edénél, Szeged, Takaréktáivucca 8. ; 582 — Kedden délelőtt a Hullám-accában próbálták ki az uj úthenger elő traktor). Beszámoltunk arról, hogy az állami gépgyár útépítő traktor megvásárlására tett ajánlatot a városnak, A gép hétfőn érkézéit meg, Kipróbálása kedden délelőtt történi meg, amikor mérnöki bizottság elolt az elhagyatott Huílám-ucca kövezetlen uttestét hengerelte le a' traktor. A Hullám-uccai lakosok nagy örömmel vették a traktor munkáját, amely közlekedésre al-f kalmas úttá varázsolta a buckás és kátyús Uccát^ x Fehér- és ajourhimzésre a varrógépen teljesen ingyen tauitja meg vevőit a Singer-varrőgép részv. társ. Szeged, Kárász-ucca 1. sz. 7 — összezúzta a cséplőgép. Kedden, délután három órakor az Atokházáról érkező kisvasukon egy' sulyosau sérült embert hoztak be Szegedre, P r ó"j a András gépész volt a sebesült, aki egy cséplőgépvontatás közben sérült meg súlyosan;' Ugyanis Prója oly szerencsétlenül esett a gőzgép és a cséplőgép közé, hogy a nehéz gépek a szerencsétlen embert teljesen összezúzták; A mentők u, közkórházba szállították, állapota életveszélyes, Kalapmii§€íly&meí Kárász ucea 8. szám alól Tfssa in fos K&rui, református palofdha §ely<nstem áf. Kérem a n. é közönség további szíves pártfogását. 3! 8 £é&in ger Ödön, kalaposmester. A helyi piac, valamint Csongrád-, Csanád- és Békésmegyék nagyobb helyiségeinek látogatására tlpyes eladői rutinnal ren* delkező urak 3,9 világcéci szegcdi fiókjánál állandó alkalmazást nyerhetnek. Ajánlatokai „Jó keresel" jeligére a kiadóba kérünk, S3«MiI*,eii,;ycr sülésfeeii teljesen szakképzett 3!5f felvétetik, jó fizetés, állandó állás Bokor Jáíaos Fiat rn a létező legjobb márkák, u. m.: 'BiirJkopp, Lucifer, Viktória., & SCAH1ÍOS I. müsreré«? Szeged, Csefconiis ucca 5, . WÜR&glGEPEÜ Síyria slb. legolcsóbban részletre kaphatók, JavitúsoU iéiüllús melleit*