Délmagyarország, 1927. augusztus (3. évfolyam, 175-198. szám)
1927-08-31 / 198. szám
DÉLMAG У ARORSZÁG ¿927 augusztus 3L Millstadtban másodsxor is ex&umdltáK Forgács Anna holttestéi. A &alált veronál-mérgezés okozta, de a színésznőt fojtogatták is? — Erdélyi Béla váltóhamisítást vallott be. Még mindig nem Ismerik a klagenfurti Jegyzőkönyvek tartalmát (Budapesti tudósitónk telefonjelentése.) A millstadti megdöbbentő tragédia ügyét még ma sem sikerült teljesen tisztázni, a milljstadti iratok még mindig nem érkeztek meg. Alábbi jelentéseink ujabb megdöbbentő részletekről adnak számot: Bécsből jelentik: Dr. Erdélyi Béla hirtelen elhunyt feleségének halála ügyében a lapok közlik annak a személyiségnek a nyilatkozatát, aki a hulla felboncolásánál hivatalból volt jelen. A nyilatkozat szerint megállapították, hogy a testben mérgező »»vágnák, veronainak a nyomait találták. Belső sérüléseket nem találtak. A hirek szerint vaiósziRiiHennok tartják, hogy Erdélyi Béla felesége a heiíyi ufrél történő lezuhanás következtében hnlt volna meg. Millstadti jelentés szerint dr. (iraí, aki Forgács Anna halála ügyében a vizsgálatot vezette, kijelentette, hogy súlyos gyamiokok merültek fel arra, hogy az asszonyt ree ífoffolták, erre következtetnek a nyakon észleli l»jí«ga*ási nyomokról. A test egy része is megfeketedett, amelyről mérgezésre következtetnek. Pichlein orvos kijelentette, hogy Forgács Anna ugyanott lelle halálát, ahol Rici egyetemi tanárnak a fia szörnyethalt. Az asszony kezelése folyamán egy alkalommal Erdélyi kérte, hogy tekintsen el a beteg meglátogatásától. Ez gyanús volt neki és későbbi vizsgálata alkalmával felmerült az a gyanúja is, mintha mérgezés történt volna A rendőrség Eráőlyi Béla anyagi helyzete és adósságai után is kutat. Erdélyi Béla dr. Gaál Jenő ügyvédet bizta meg védelmével, aki védencével tőrtént beszélgetés után ugy nyilatkozott, hogy meggyőződése szerint kizártnak látszik, hogy Erdélyi gyilkosságot követett volna el. Erdélyi ma édesapjával is beszélhetett, aki elmondta, hogy fiának nyomasztó anyagi gondjai sem mos!, sem ezelőtt nem voltak. Legutóbb egy havi 5000 lírás állás volt kilátásban számára. Arra vonatkozólag, hogy a holttest nyakán fojtogatási nyomok látszanak, azt mondotta Erdélyi Márk, liogy ezek a nyomok valószínűleg az eséstől támadtak. A védő érintkezésbe lépett több osztrák ügyvéddel és megbeszélték, hogy külön nyomozást indítanak az Ügyben. Erdélyi Béla délelőtt kijelentette a rendőrtiszfevisélőnek, hogy nyugodtan várja a vizsgálat befejezését és aztán föbelövl magát. Elmondotta, hogy kiállított egy 40.090 pengőről szóló váltót, arra felesége nevét irta alá tudta és beleegyezése nélkül. A váltó azon a napon járt le, amikor felesége meghalt és ezért tartotta szükségesnek, hogy értesítse a bankárt, hogy ne aggód, jon, mert a pénzét feltétlenül megkapja, (iáldy Nándor Máv. főfelügyelő elmondotta, hogy azon a napon, amikor Forgács Anna meghalt, férje, Erdélyi Béla tenniszezqi ment. Utána Gáldy vette észre, hogy a beteg mozdulatlanul fekszik és az arcára szállt legyet nem kergeti cl. Ez felkeltette a figyelmünket. Ekkor vettük észre, hogy az asszony, akiről azt hittük, hogy alszik, meghalt. Meményiné 556 Feldmann Sári újonnan átalakiioti divaléruhézába Szeged, Széchenyi tér 2. sz, megérkezlek a legújabb őszi-téli női modell-felöltők, télikabátok, szőrmebundák, ^ ' divatkelmék slb. ^ ^ Mérték szerinti rendelések is saját és hozott keiméből elismert elsőrangú kivitelben készíttetnek. Tavaszi felöltők és ruhák mélyen leszállított árban! Délután és este egész sereg tanút hallgattak ki, egyrészt azokat, akik dr. Erdélyi lovagias ügyeiben segédkeztek, másrészt azokat, akik ismerték Erdélyiék házaséletét. A nyomozást folytató Vogel rendőrkapitány szerint a klagenfurti jegyzőkönyvek és iratok még ma éjjel sem érkeztek meg. Valószínűnek tartják azonban, hogy ezek az iratok már a főkapitányság birtokában vannak, de miután áttanulmányozásuk hosszabb időt igényel, azokat csak reggel publikálják. Egy jelentés azonban érkezed Klagenfurtból, amelynek a tartalma szenzáció* Ez a jelentés arról számol be, hogy Forgács Anna holttestét másodszor h exhumálták és több testrészét • gráel bonctani intézetbe szállitottáfc. A A klagenfurti jelentés szerint Erdélyiné kezet® orvosai, dr. Piehler és dr. Lakner szakvéleményt terjesztettek be a hatóságokhoz és annak a ti leményüknek adtak kifejezést, hogy Forgács Auna halálát veronál mérgezés okozta, de haldokló állapotban fojtogatták is. Az orvosi szakvélemény szerint Forgács Anná« •ak a szakadékba zuhanását is bűnös cselekedet nek kell felfogni. Az ügyben holnap reggel, amikor megér ke» nek az iratok és kőztük a boncjegyzőkőnyv it, döntő fordulat várható. ЯЯ Magyar győzelmek Víchyben а z európai kardbajnokság selejtező mérkőzésein. Páris, augusztus 30. Vichyben az európai kardvivó bajnokság selejtező mérkőzésének eredménye a következő: Első csoport: 1. Gombos (Magyarország), 2. Rozgonyi (Magyarország) 4—4 győzelemmel, 3. Pezzana (Olaszország) 2 győzelem. Második csoport: 1. Terstgánszky (Magyarország) 6 győzelem, 2. Valabia (Olaszország) 4 győzelem, 3. Dolescu (Románia) 3 győzelem. Harmadik csoport: 1. Pelschauer (Magyarország) 6 győzelem, 2. Uhlarik (Magyarország), 4 győzelem, 3. Anselmi (Olaszország) 4 győzelem. Negyedik csoport: 1. Glykais (Magyarország) 5 győzelem, 2. Pulitti (Olaszország) 4 győzelem, 3. Delport (Belgium) 2 győzelem. ötödik csoport: 1. Bini (Olaszország) 6 győzelem, 2. Ragnio (Olaszország) 4 győzelem, 3. Lacroix (Franciaország) 3 győzelem. Pálfy Dániel kedden memorandumot adott át Vass Józsefnek az IOK§z~botrány ügyében. Budapest, augusztus 30. Kedden délben Pálig Dániel vezetésével küldöttség kereste fel Yass József helyettes miniszterelnököt az ismeretes IOKSz-botrány ügyében. Pálfy Dániel memorandumot nyújtott át és az IPOSz nevében sürgős intézkedést kért a kormánytól az lOKSz reorganizálása céljából. Pálfy a miniszter előtt hosszabb beszédben vázolta a sérelmeket. Elmondotta, hogy jóhiszeműen, de nem hozzáértő tisztviselők dirigálják az IOKSz-t, amelyet vissza kell adni eredeti rendeltetésének. Vass József miniszterelnökbelyettes lekötelező szavakkal szólott az iparosságról, majd kijelentette, hogy Hadik gróf különös megbecsülést érdemel. Áttanulmányozza a memorandumot és lia a kormány szükségét fogja látni, közbelép. Végül megnyugtatta a küldöttséget, hogy a kormány rendelkezésérc áll az iparosságnak. Hablógyilkosságga! vádolnak egy csendőrőrmestert, diszkréten hallgat egy nő miatt. Pécs, augusztus 30. A pécsi honvédtörvényszéken ma kezdték tárgyalni Gábor Márton segesdi csendőrőrmester nagy feltűnést keltett bünügyét, akit azzal vádolnak, hogy kardjával meggyilkolta Balogh József 70 éves cigányvajdát és feleségét, holttestüket elégette és 30 millió készpénzüket elrabolta. A mai tárgyalás bővelkedett izgalmas jelenetekben. A vádlott csendőrőrmester diszkréten hallgatott, mert mint kijelentette, randevúja volt aznap éjjel egy férjes asszonnyal, akit nem akar kompromittálni. 'Annyit bevallott, hogy bement a cigányházba, kardját is használta, de előbb őt támadták meg. A rablásról nem akar tudni. A meggyilkolt vajda fia és lánya terhelő vallomást tettek, Gábor többször belezavarodott a kérdésekbe. Az elnök egy alkalommal igy szólt a vádlotthoz: — Nem sikerült a randevú, maga erre el akart menni a cigánylányhoz. A tárgyalást szerdán folytatják. Fichtner Sándor karlsbadi nemzeti szinü csokra. (A Délmagyarország munkatársától) Az idén is, mint minden évben, nagyon sok szegedi kereste fel Karlsbadot, hogy helyrehozza egészségét. Néhány szegedi most tért vissza karlsbadi üdüléséből, többek között dr. Turóczy Mk hály tiszti főügyész is, aki érdekes szegedi vonatkozású dolgokat mondott el. A tiszti főügyész jelen volt Fichtner Sándor hangversenyén és tanuja volt annak az ünneplésnek, amelyben a szegedi zenészt részesítették a messze idegenben magyarok, németek, csehek egyaránt. Fichtner Sándor a karlsbadi fürdőigazgatóság meghívására a mult hét szombatján tartotta meg hangversenyét a Pupp-szálló hangversenytermében, amelyet zsúfolásig megtöltött a fürdő előkelő közönsége. A műsoron Fichtner három sajátszerzeményü darabjával .szerepelt, az Ungarische Suite. tel, az Ungarische Fantasie-vel és az »1848«-cal. Mindhárom darabot tapssal fogadta a közönség, különösen a magyar fürdővendégek ünnepelték a magyar zeneszerzőt, aki a legmagyarabb darabj jait dirigálta a cseh fürdő hangversenytermében. A szegediek hatalmas piros-fehér-zöld virágokból kötött csokrot nyújtottak át Fichtnernek. Elmondotta még Turóczy Mihály, hogy Bruad Pleirer, a karlsbadi karmester, aki Fichtner vendégszereplését megrendezte, ígéretet lett Fichtnernek, hogy a közeljövőben Szegeden viszonozza Fichtner karlsbadi látogatását a szegedi filharmonikusok vendégdirigenseképen. Figyelem! A boldog békében élvezeti ftázl rozekenyér, vajas KSílS és zsemlye, ugyszialén spongyás buzafeenye1 sütését újból felelevenítenem , A n. é. közönség teljes megelegedesét fogom elnyerni, hacsak egy prébawsarlast is eszközöl "Réger János sütödéjében K&lvárta ucca Zt. 522