Délmagyarország, 1927. május (3. évfolyam, 100-124. szám)
1927-05-28 / 122. szám
9 BÉLMAGYARORSZÁG 1927 április 23. A kongresszusi délután egy órakor százteritékes bankett követte az ujszegedi vigadóban, melyen a város hatóságát Gaál Endre és Fodor Jenő tanácsnokok képviselték. A fehér asztalnál a délelőtti gyűlésen erősen hangoztatott együttműködés jegyében intim baráti hangulat alakult ki. A mezőgazdaság, ipar és kereskedelem fogadolt itt egymásnak barátságot és a szónokok hosszú sora mind a közös munka érdekében beszélt. Gaál Endre a város hatósága nevében üdvözölte a vendégeket és felhívta a figyelmet az amerikai almára, amely olt pompázik a szegcdi kirakatokban. l)r. Németh Béla, a Magyar Konzervgyárosok Országos Egyesületének elnöke köszönte meg azután a szives vendéglátási. I)r. Serbán Iván, a Mezőgazdasági Kamara titkára a kereslet és kinálat szabad harcáról beszélt, Benedek Sándor nagykőrösi kereskedő az első lizezer vagon gyümölcs kivitelére ürítette poharát. Dr. Balkányi Kálmán Aigner Károlyt, Gaál Endrét, Fodor Jenőt, Dezső Kázmért és Zimay Károly polgármestereket és Mudrony miniszteri titkárt, köszöntötte fel. A köszöntő után Dezső Kázmér nagykőrösi polgármester emelkedett szólásra, a város törvényhatóságára üriletle poharát. Nagy lelkesedést váltott ki a banketten résztvevőknél azon indítványával, hogy a magyar kereskedelem tengeren járó nagy férfiát, Sándor Pált táviratilag üdvözöljék. Dr. Balkányi ezután Móricz Zsigmondot — aki először mulatott rá a magyar gy ümölcsre, mint nemzeli kincsre — köszöntötte fel 23 éves irói munkássága alkalmából. Varga Mihály, a Kereskedők Szövetsége elnökének jókívánságai fejezték be a kitűnően sikerült bankettet. MMMMMMMMMfMMMI Kecskeméten megResdődötta válassetás Kecskemét, május 27. A közigazgatási bíróság Ítélete előli Zsitvay és Pékár lemondott mandátumáról, az uj választást ma kezdték meg. Mindenki tudja, hogy ez a választás rá fog cáfolni az egyhangú* egységespárti győzelmekre. A szavazás nyugodtan folyik. A tanyákon este lezárták az urnákat, míg a városban még holnap is tart a választás. Az eredményt előreláthatólag vasárnap hirdetik ki. Ma mindenki arról beszél, hogy a függetlenségi párt nayy többséggel fog mandátumhoz jutni. Impozáns keretek közt ünnepelte a magyar gyorsiróvilág a 25 éves Szegedi Gyorsírók Egyesületét. Iz országos versenyirás második napján is nagy tömegek indultak az alacsonyabb tokokon. (A Délmagyarország munkatársától.) A Szegedi Gyorsírók Egyesületének negyedszázados jubiláris ünnepségei impozáns keretek közöli zajlottak le. Az ország neves gyorsírói kegveletes aktussal adóztak a magyar gyorsirászal megteremtőjének, Markovics Iván emlékének és dr. Traeger Ernő kormánybiztos vezetésével megkoszorúzták Markovics szobrát. innen a belvárosi temetőbe vonultak ki, ahol a gyorsírás másik halottjának, Tóth József főigazgató sírjára helyeztek koszorút. A délelőtt folyamán lebonyolították az öszszes hátralévő versenyeket. Igen nagy érdeklődés elözle meg a 350 fokos versengirást, amelyre lizen jelenlkezlek. Erősen lehet vitatkozni arról, hogy az ilyen versenyeknek van-e gyakorlati jelentősége, mert ezzel a sebességgel ember nem beszél. Gyönyörű teljesítmény, de inkább kuriózum, mint a gyakorlati élethez simuló. Az öl percig tarló diktátumot a versenyzők bámulatosan kis területű helyre szorították össze és a legtöbb slenogram ugy nézett ki, mint valami geometriai jegyzet. A 250-es fokon a budapesti és makói diákok vetekedtek az elsőségért, mig a 150-es fok a tömegverseny jegéyben folyt le, közel kétszáz lanuló vett részt. Délben a Kassban díszebéd volt, amelyen EZER PAR garantált jó minőségű f lop, fátyol, és selyem harisnya wan raktárunkon. Bfi i n d e n _ létező színben és minőségben LAMPEL és HEGYIcégnél, Tisza Lajos kőrút POspők-baaqftr épfllet számos pohárköszöntőben ünnepéllek a jubiláló egyesületei. Délután négy órakor a kereskedelmi és iparkamara nagytermében tartották meg a jujubiláris díszközgyűlést, amelyen nagy közönség jeleni meg. Dr. Széli Gyula nyitotta meg a díszközgyűlést. Visszapillantást vetett az egyesület negyedszázados működésére és rámutatott arra a kulturmunkára, amelyet az egyesület végzett. Az elnöki megnyitó után dr. Somogyi Szilveszter polgármester emelkedett szólásra. A város közönségének nevében »o praktikus tudásnak kijáró nagyrabecsüléssel« üdvözölte a Szegedi Gyorsírók Egyesülelét. Sorba tették le utána az elismerés és üdvözlés meleg szavait dr. Traeger Ernő kormánybiztos, dr. Radnai Béla a Gyorsirószövetség, Bálint Anlal a Gyorsírást adományi Társulat, dr. Téglás Géza a Gyakorló Gyorsírók Társasága nevében, Szőcs Arpádné a Győri Gyorsírókor üdvözlő iralát nyújtotta át keresetlen szavak kíséretében. A díszközgyűlés ezután kimondotta, hogy a negyedszázados jubileum emlékére művészi kivitelű vándordijat alapit, továbbá arany, ezüst és bronz érmeket verel. Az 15128-ban Budapesten tartandó nemzetközi gyorsirókongresszust az egyesület meghívja Szegedre. Nagy érdeklődés kisérte az ezután következő szakelőadásokat, dr. Traeger Ernő az egységes magyar gyorsírás jelentőségéről értekezett. Figyelemmel hallgatták végig dr. Schack Béla tanulmányát a gyorsírás tanításáról. Elismerő szavakkal emlékezett meg dr. Katona Dávidról, aki a gyorsírás ¡»edagógía terén el nem évülő érdemeket szerzett, Bálint Anlal a gyorsírás gyakorlati alkalmazásáról tartott felolvasási. Végül dr. Téglás Géza a »Szegedi gyorsiróiinnepek hatása más városokra« című előadásában Szeged gyorsírói ténykedésének históriáját világította meg. A nagv tapsokkal fogadott előadások után kihirdették a legmagasabb fokok eredményeit. A 200, 150, 120 és 100-as fokok eredményeinek megállapítására csak napok múlva kerülhet a sor, ezeken a fokokon körülbelül 800 pályamunkát adlak be és ezeknek átvizsgálása természetesen hosszabb időbe kerül. A 350 fokos versenyiráson: 1. Szikossy Ferenc Buda|)csl I. ker. állami főgimnázium. 2. Weiss Ervin Budapest Barcsay-uccai főgimnázium, 3. Székely Gyula Buda(>csl református főgimnázium. A 270 -iiOO-as fokon: 1. Weiss Ervin BudaI>ekl, 2. Adler i'éter Makó állami gimnázium, 2 PENGŐ Három egységáron flór hátulvarrott és dupla talppal Lumpéi és Hegyinél 3. Földes László Makó állami gimnázium. 4. Fodor Anlal Makó állami gimnázium, •>• Sebaszlian Béla Makó állami gimnázium, t»Székely Gyula Budapest, 7. Vezér István Budai>est református gimnázium IV. oszt. tanuló.' Erre a tokra volt kiirva Délmagyarország kerületi diákgyorsíróbajnoksága is, amelyet Adler Péter makói tanuló nyert meg. A 250-es fokon: 1. Székely Gyula Budapest, 2. Adler Péter Makó, 3. Fodor Antal Makó, 4. Bálint István Budapest, 5. Tézsla József Makó. 6. Földes László Makó, 7. Vezér István Budapest, 8. ilumpfner Ferenc Budapest, !) Beck Mátyás Szeged. Este a Prófétában bankett fejezte 1K- a kétnapos jubiláris ünnepségeket. Hozzátartozik még az országos versenyirás beszámolójához, hogy a kétnapos versenyen 598-an indultak a különböző fokokon és a dolgozatok száma jóval meghaladja az ezrei. A Kis-Kassban minden esle Kemény és Boronkay a budapesti 635 „Papagály" és „Párisién Qrill" közkedvelt hangulat zenészei. A dobos: Még mindég ? Ma zéróra reggel 4 órakor. Asztal rendelendő délután 4 óráig. A vllhghlrU TRIUMPH és STYRII kerékpárok egyedül SZAüTÚ SlkDOR cégnél kaphatók Kiss ucca 2. Köztisztviselők figyelmébe! Magyar Köztisztviselők Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezete 633 nyári ruházati cikkeinek teljes mlntaayüjteményét a Hérey uccában levő szegedi 75-ös flókárudában máfts 28-én, szombaton mutatla tie. Méltányos érák, kediező fizetési fellélelek I