Délmagyarország, 1927. január (3. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-29 / 23. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG Í927 január 29. ürüllek és egy zökkenőnél dr. Csonka Miklós elfogta dr. Szeles József huszoncgyesét, mire azonnal kinevezték a mütanrendőrök tisz­teletbeli polgármesterré. Hat órakor ért be a kisvasút a Rudolf-téri vég­állomásra. A hangulat a lehetőségek maximumáru emelkedett, az összes tarokkpartik sikeresen be­fejeződtek, a büffé végleg kimerült és a derék mütanrendőrök végelgvengülve tétováztak haza­felé. A mütanrendőri bejárás aranynapjaihoz tartozik még az is, hogy az ingyen szállítás meg­szűnik, szombat reggeltől már mindenkinek fi­zetni kell az alsótanyai tfizparipán. Vásárhelyen 85 iskolás gyermek beteg. Minden beteg&ez ellátogat a tisztiorvos. (A Déímagyarország hódmezővásárhelyi munkatársától.) Vásárhelyen alig van ház, ahol ne ápolnának influenzás beteget. A jár­vány nem igen válogatja meg áldozatait. A felnőttet épugy leveszi lábáról, mint a gyerme­ket, a gyermekek közöl pedig legszívesebben az iskolás gyermekéket, akik tömegesen van­nak együtt. Eddig is volt mindennap néhány hiányzó gyermek az iskolákban, pénteken el­lenben azt jelentették az elemi iskolák igaz­gatói, hogv összesen nyolcvanöt gyermek hi­ányzik. A jelentésekből az tűnik ki, hogy legtöbben az első és második osztályú növendékek kő­iül hiányzanak. A hiányzók iskolák szerint igy oszlanak meg: Deák Ferenc-uccai isko­lában 10 tanuló, Malom-uccai iskolában 30 tanuló, Lévai-uccai iskolában 40 tanuló és a Szerencse-uccai iskolában 5 tanuló. Ezek az " (A Déímagyarország munkatársától.) A szegedi járásbíróság mint emlékezetes a inult év szeptember havában a város kere­setére érvénytelennek mondotta ki a város és Andor Zsigmond színigazgató közötti szer­ződést. A szerződési a bíróság felbontotta, amelynek értelmében Andor Zsigmond nem volt többé szegedi színigazgató. Andor Zsigmond a járásbíróság Ítéletét meg­jetebhezle. A szegedi törvényszék polgári felebbviteli tanácsa, Weisz Aladár táblabíró elnöklete alall pénteken foglalkozott az ügy­gvel. A felebbviteli tárgyaláson Andor Zsig­mond képviseletében dr. Scluvarcz József ügy­véd jelent meg. A várost dr. Simkó Elemér képviselte. Faragó ödön színigazgató nevé­ben pedig dr. Deulsch Imre jelentkezett. A tárgyalás megnyitása után Weisz tanács­elnök röviden ismertette a járásbíróság íté­letét, amelyet Andor magára nézve sérel­mesnek talált és a marasztaló ítélet megsem­misítését kérelmezte. A járásbíróság Ítéleté­ben megállapította, hogy Andor el volt adó­sodva. A színház anyagi helyzetéről pontos képel aem tudott nyújtani és a bevétel hatvan százalékával nem tudott elszámolni. Fizetési kötelezettségeinek nem tudóit elege' tenni mondja tovább az első bírósági ítélet és igy a bérleti szerződés pontjait nem telje­sítette. Kiemeli azonban a járásbirósági ité­MiMfMMiiMMmMMMMMMWíiwtiMMiMMi G fölilsiiiveiásilg^i miniszter nem foganatosíthatja a makói hagymatermeiés védelmére kért intézkedéseket. Nam tilthatja el a dughagyma kivitelét és behozatalát. (A Délmagyarország makói munkatársától.) A makói képviselőtestület a mult évi november 8-án tartott rendes közgyűlésén dr.*Köiiyvcs­K olonícs József indítványára kimondotta, hogy a dughagymának külföldre való kiszállítását a ma­kói hagy malermelésre nézve károsnak, sől ve­iskolák — a Deák Ferenc-nee.ail kivéve mind olyan városrészekben vannak, ahol na­gyobb részijén munkáscsaládok és a legsze­gényebb néposztály lakik. »Dr. Szappanos Mihály tiszti főorvos uta­sította a kerületi orvosokat, hogy minden hi­ányzó gyermeket látogassanak meg és ha csak­ugyan betegek, tegyék meg a szükséges intéz­kedésekét. Hogy a tiszti orvosok könnyebben végezhessék feladatukat, a város fogatot bo­csájt rendelkezésükre. Bejelentettek azonkívül négy kanyarót* ese­tet is; mind a négy helyen gyermek a beteg. Előfordult ismét egy influenzás tüdőgyulla­dás is, amelynek áldozata Dura Jánosné 27 éves asszony. Az iskolák lezárására vonatkozólag nem történt intézkedés. Március 11-ére napollak el a város kontra Andor Zs!@moiid~pör felebfovlíeli tárgyalásai. Andort dr. Bródy Ernő fogja képviselni. let, hogy Andor Zsigmond működése alatt a színház művészi teljesítménye kifogás alá nem esett. Az ítélet rövid ismertetése után dr. üeutsch Imre Faragó ödön képviseletében bejelen­tette, hogy Faragó, mint a színház jelenlegi iKÍrlöje, beleavatkozik a pörbe és csatlakozik a város keresetéhez, mivel Faragónak érdeke, hogy a város másodfokon is pőrnyertos le­gyen. Dr. Deulsch Imre után dr. Scluvarcz Jó­zsef, aki betegen jött el a tárgyalásra, beteg­ségére való hivatkozással a tárgyalás elnapo­lását kérte, az uj tárgyalásra rövid határ­napol kér kitűzni. A város és Faragó jogi képviselői bejelentették, hogy az ügy hát­rányt szenved azáltal, ha a tárgyalást elha­lasztják. Kollegiális tekintetből azonban a tár­gyalás elnapolását nem ellenzik és a döntést a bíróságra bízzák. A tanács ezután a tárgyalást félbeszakította és annak folylatását közelebbi határnap hiá­nyában március Jí-ére tűzte ki. A március lí-iki tárgyaláson Andor kép­viseletében dr. Schwarcz helyett dr. Bróclg Ernő országgyűlési képviselő fog megjelenni, aki az ügy aktáit pénteken táviratilag kérte fel magához, hogy azokat tüzetesen áttanul­mányozhassa. szedelinesnek tartja és ezérl azzal a kérelemmel fordul a földmivelésügyi miniszterhez, hogy a makói dughagymának külföldre való kivitelét meg­gálló intézkedéseket léptessen életbe. A viü. so­rán szóvátelték azt is, hogy a most elszakított területekről gyakran hoznak be Makóra dnghagy­mát, mely innen a makói hagyma jó hírnevének igen nagy kárára, mint makói torra el vény került elszállításra. A képviselőtestület erre való tekin­tettel olyirányu intézkedések megtételét is kérel­mezte a földmivelésügyi minisztertől, hogy a ma­kói hagymakörzetbe külföldről dughagyma behoz­lialó ne legyen. A város lanácsa a képviselőtestület határozatá­nak megfelelő felterjesztést intézett a földmivelés­ügyi miniszterhez, melyre most jött le a miniszter válasza. Ebben arról értesiti a miniszter a vá­rost, hogy bármennyire is óhajtaná a makói hagymatermelés különleges érdekeit támogatni, a szóban forgó kérelmet nem teljesít­h e t i, mert egyrészt a dughagyma forgalmának korlátozása a külföld részéről nyilvánvalóan sú­lyos és elsősorban a makói hagyma értékesítését érintő rendszabályokat vonna maga után, más­részt és legfőkénl pedig azért, mert ez az intéz­kedés egyáltalában nem jelentene védelmet a ma­kói hagymakerlészet számára, amennyiben a kül­földnek a kész hagyma, vagy a hagvmamag vá­sárlása révén módja van rá, hogv- u szükséges dughagymát önmaga szaj>orilsa és igy az erre alkalmas vidékéken a makói fajtájú hagymát meg­lermessze. A miniszter határozata, mely indokainál fogva sem helytálló, aligha fog megelégedést kelteni a makói hagymakertészek körében. A külföldi e 11 e n r e. u d s z a b á 1 y o k t ó 1 nincs mii t a r­t a n u n k, mert vagy jó volt a külföldi hagymater­més és ez esetben öllenrendszabályok nélkül sem vásárolják a magyar hagymát, vagy pedig rossz volt és ez esetben, hogy hagymához jusson, fel­függeszt a külföld velünk szemben minden re­torziós rendszabályt. Ami pedig a makói hagy­mának külföldön való termelését illeti, ennek a feltevésén csak mosolvoghal minden hagymaker­tész. mert köztudomású, hogy az alalt a két esztendő alall. amig a makói hagymamagból hagyma lesz, ez a termény elveszti mindazokat a sajátságokat, amelyek a makói hagymái a kül­földitől megkülönböztetik Hiszen ha maga a ter: mészét nem gondoskodnék ily módon a makói hagymalermefls védelméről, ugy már régóla ma­kói minőségű hagymái termelnek az egész vi­lágon. orvost Ma és vasárnap rendelést tart Csodadoktor a Korzó Moziban főleg Pengő- és koronabajok oko;ta inéjbaj és elkesere­dések, hézbérgondok okozta búskomorság ellen bufeJejtő nevelő A rendeléseknél saját külön házi Néger: Radó Sándor. Képkeretezés! műhely H0FF1R és TÁRSA Szened, Iskola ueoa 18. szán. 109 PRÍMA POROSZ IIÉN valamint elsőrendű TŰZIFA hasábos és aprítva minden mennyiségben házhoz szállítva a legolcsóbban kapható «• Szenesi-íéle telepen Szegeden, a Demjonich uccu végén. Telefon 2 -35. •nwontfrleU'ktoen myobb Ari<c(ivl tnien>. Szeged, Kárásx-ucca Elsőrendű minőségű cipők már 12 PengőtőL Ne mulassza el a kedvező véielalkalmai! olcsó araH

Next

/
Oldalképek
Tartalom