Délmagyarország, 1927. január (3. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-18 / 13. szám

12 DÉL-MAGYARORSZÁG 1927 január 9. esetben fogadhatná el, ha felsőházi tagsá­gáról lemond. Ebben a pillanatban azonban méjg nem mondott le és nem valószínű, hogy lemondana-e egyáltalában. Ugyanígy áll a do­log az egységespárti lista utána következő első pótjelöltjével, Pálfy Dániellel, akit az iparkamarák választottak felsőházi taggá. Az egységes párt szegcdi listájának első szabad neve Bokor Pál, a város helyettes pol­gármestere. A hétfői tanácsülésen a tanács tagjai már gratuláltak is képviselőségéhez, amelyre egy­általában nem számitott. A gratulációkat de­rűs nyugalommal fogadta és köszönte meg. Egészen természetesnek tartja, hogy Szeged városát képviselnie kell a képviselőház alsó­házában. — Hát kíbirom én még ezt is — mondotta mosolyogva a gratulálóknak —, nem riadok vissza ettől a feladattól sem. Legalább meg­ürül majd egy tanácsnoki állás, mert ha tény­leg képviselő leszek, a városnál betöltött ál­lásomról le kell mondanom, illetve nyug­díjaztatnom kell magamat, legalább örvendez­nek majd a tanácsnoki állás kandidáltjai. Aztán tréfálkozva tette hozzá: — Bocsássatok meg, hogy programbeszéde­met most nem tartom meg, de olyan várat­lanul jött ez a dolog, hogy még nem volt időm elkészülni rá. * A fővárosban ugyanekkor ugyancsak meg­indultak a kombinációk az egységes párt sze­gedi mandátuma körül. Az egyik déli lap arról adott hirt, hogy most már biztos: Klc­belsberg Szegedet tartja meg. Már a komá­romi és az egri uj jelöltek neveit is kombi­nálják, mig ugyanekkor egységespárti körök­ben nagy mozgalomra készülnek, hogy vissza­adják Szterényi kedvét és állítólag egy na­gyobb küldöttségben fogják arra kérni: fo­gadja el a szegedi mandátumot. A harcok tehát nem fejeződtek be a választás után és hétfőn este még az a helyzet, hogy illetékes körökben folynak a tárgyalások az egységes párt szegedi mandátuma körül. Chaplin kiuíasilásáí követelik Amerikából. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Washingtonból jelentik: Az utóbbi napokban százával érkeznek a washingtoni kormányhoz az Egyesült Államok minden részéből a le­velek, amelyekben amerikai polgárok Charlie Chaplin haladéktalan kiutasítását követelik, miután Chaplin angol állampolgár. Ezt azon­ban a kormány aligha fogia meglenni, mert Chaplinnak csak válópöre folyik, de közönsé­ges bűncselekményt nem követett el. Súlyos veszély fenyegeti Kínában íarlózkodó európaikal. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Londonból jelentik: Az angol kormány tag­jai ma rendkívüli minisztertanácsot tartottak, -»a soíijna foyojpBioduiojip wdojna wi/Huns s? jjwyumi B •'©oxi typBgp s^ Sara a^aisaj U3}$r|OS plOZÁpq IEUI>[ B UlDJJ9qWDy[) ua.Cpui szély fenyegeti. Az angol kormánynak az az álláspontja, hogy a sanghaii angol negyedet támadás esetén az európai nagyhatalmakkal karöltve, a végsőkig védelmezni fogja. Londonból jelentik: Az elsőszámú angol cir­káló flotta, útban Kina felé, ma Máltába ér­kezett, ahol élelmiszert és muníciót vett fel. Hembrandt-önarcteépet /edex/ek fel a Sszépmüvésxeti Muszeumban. Budapest, január 17. Általános művészi szempontból fölöttébb nevezetes felfedezés tör­tént a budapesti Szépművészeti Muzeumban. Beer József Konstantin, a nagytekintélyű res­taurátor a muzeum raktárában egy férfiarc­képre akadt, amely olyan állapotban volt, hogy Beer szükségesnek tartotta rendbehozá­sát. A kép az Eszterházy-gyüjtemény egyik darabja. Alapos vizsgálat után Beer megálla­pította, hogy egyes részleteit később festették az arcképre. E későbbi festés eltávolítása után nagyszerű arckép bukkant elő, amely nem­csak stílusával, hanem szignálásával is el­árulta, hogy Rembrandt müve, még pedig is­mert önarcképe. Rembrandt többször megfestette önmagát. A most felfedezett arcképnek is több példá­nyát ismeri a művészettörténet. Londonban, Bécsben és Drezdában őriznek egy-egy ilyen arcképet. Borravaló helyett — százaiékoí! (A Délmagyarország munkatársától) Sokszor és nagyon gyakori időközökben vetődik fel a kávéházi és éttermi pincérek megélhetési ügye. A pincérek régi vágyát képezi, hogy az ed­digi borravaló rendszer eltöröltessék és helyébe a százalékos részesedés lépjen. A pincé­rek ugyanis a legminimálisabb fizetést kapják, ugy hogy megélhetésüket teljesen a borravalóra alapítják. Azt természetesen nem kell külön hang­súlyoznunk, hogy a tanult és intelligens pincér mennyire ellene van a megalázó borravalónak. A pincérek mozgalma nem uj keletű. A múltban már többször megpróbálkoztak akciót indítani a borravaló ellen. Törekvésük azonban eddig még mindig meghiúsultak. A budapesti pincérek isme­retes mozgalma után a szegedi kávéházi és ét­termi pincérek is megmozdultak és a közel napok­ban sorsdöntő értekezletet tartanak ez ügyben, amikor is kidolgozzák a százalékos részesedési rendszer tervezetének módozatait. A végső szó a pincérek mozgalmában a főnököké, akik egye­lőre még idegenkednek a százalékos rendszer be­vezetésétől. A legújabb mozgalom ügyében kérdési intéz­tünk a különböző érdekeltségekhez, hogy milyen álláspontot foglalnak el e kérdésben : Schermann Kálmán az étterein és kávéháztulajdonosok egyesületének elnöke a következőket mondotta : — A százalékos részesedési rendszer bevezeté­sét nálunk nehezen tartom megoldhatónak. Min­den évben megfordulok Európa különböző orszá­gaiban, ahol azt látom, hogy a százalékos rendszer idegenkednek, ami uj és tökéletes. — A teendő most az, hogy a főnökök és az alkalmazottak üljenek össze és hajtsák végre az uj rendszer bevezetését. Három-négy hónap multán az eredmény nem lehet kétséges. A szegedi pincérek a következőkben nyilatkoztak: — A mai nehéz megélhetési helyzet paran­csolja és követeli' a borravaló rendszer eltörlé­sét. — A pincérnek ma a borravalóból megélni nem lehet. Minden megértő munkaadó kell, hogy belássa, hogy e kérdést nem lehet a vég­telenségig elodázni. A munkaadók téve« désben vannak akkor, ha azt hiszik, hogy a pin­cér a százalékos rendszer bevezetése uíán nem lesz a vendéggel előzékeny. A pincér csak akkor lehet teljes és szolgálatkész ember, ha megélhetése biztosítva lesz, A pincérek kartársi összetartása a legnagyobb ga­rancia arra, hogy a százalékos rendszer beveze­tése után a pincér nem fogad el borravalót. — Mi pincérek, igenis be fogjuk bizonyítani, hogy a borravaló eltörlése után egyetlen vendég­nek nem lesz kifogása az uj rendszer ellen. A íőptacérek szintén pártolják a százalékos rendszert, amely ellen semmi kifogásuk nincsen. Egyik főpincér azonban külön véleményt jelentett be. Szerinte a közönség és pincér között rejlett szerződés áll fenn és a vendég a kiszolgálás arányában jutalmazza a pincért. Szterényi József felesége meghalt. Budapest, január 17. Szterényi József báró ny. kereskedelemügyi miniszter felesége, szü­letett ákosi Makoldy Ida ma hajnalban 79 éves korában, hosszú szenvedés után meghalt. A köztiszteletben álló matróna elhalálozása a főváros társadalmi köreiben osztatlan rész­vétet keltett. Temetése szerdán délután fél 4 órakor lesz a Kerepesi-uti temető halottas­házából, ahonnan a családi kriptában he­lyezik örök nyugalomra. teljes csődöt mondott. A vendég tovább is ad bor­ravalót és a pincér a részesedés ellenére a legna­gyobb lelkinyugalommal besöpri a kapott borra­valót. Budapesten a szállodások kongresszusa csak nemrégiben foglalkozott e kérdéssel, ahol belátták, hogy e kérdést ma még megoldani le­hetetlen. — Hangsúlyozni kívánom azonban, hogy elvi kifogásom nincs a borravaló eltörlé­se ellen. Ha az egész országban bevezetik az uj rendszert, semmi kifogásom ellene. Lájer Dezső a szegedi szociáldemokrata párt titkára a borra­való rendszer eltörlése melleit nyilatkozott. A szállodai, éttermi és kávéházi kiszolgálóknak régi kívánsága és régi célja, hogy mai» formájá­ban megszüntessék a borravalót. Ez a rendszer elsősorban erkölcsileg lealázó. Szolgalel­küvé teszi a pincért, aki így annak hajlong na­gyobbat, aki nagyobb borravalót ad. De kellemet­len a vendégre nézve is és így itt az ideje, hogy a nyugati államokba a már régen bevezetett szá­zalékos rendszer nálunk is meghonosítsák. Ezt ugy látom megvalósíthatónak, ha az éttermi, vagy kávéházi árakba a pincér kiszol­gálási diját is belekalkulálj ák. — Az átmenet kissé nehéz lesz, de a vendégek és a pincérek hamar beleszoknak az uj rendszer­be. Hogy a közönség milyen fegyelmezett, mu­tatja azt a legutóbbi »cigány-bojkott« si­kere. Hogy a főnökök miért idegenkednek a szá- , zalékos rendszer bevezetésétől, arra nagyon egy- ! szerű a magyarázat. A főnökök mindentől ! Nyilitér! Vegye tudomás 1 Szeged közönsége, hogy a Jankee király civilt víg kalandor filmem felü'mulia mind n eddigi tegio^bf 'mít et ak4ra „X" atelcete lovagot, Robin Hoodo/ Dudsb Három testőrét vogy a Bagdadit is. Pemektot tehit m ni Jankee király érkezem a MCorxóba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom