Délmagyarország, 1927. január (3. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-16 / 12. szám

12 DÉL-MAGYARORSZÁG 1927 január 9. Marx alakil kabinetet a szocialisták támogatásával. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Berlinből jelentik: Hindenburg elnök a késő délutáni órákban ismét Marx volt kancellárt bizta meg az uj kabinet megalakításával. Marx hétfőn kezdi meg tárgyalásait a pártokkal. Kilátás van arra, hogy a szociáldemokrata párt Gessler hadügyminiszter elejtése árán. támogatni fogja Marx kabinetjét. Megkezdődnek a tárgyalások a külvárosrészek világításáról. (A Délmagyarország munkatársától.) A decemberi közgyűlésen a város 1926. évi köllségvetésének tárgyalása alkalmával, mint ismeretes, erős vita támadt a kövezési, illetve a' városrendezési tétel fölött. A kövezési munkálatokra ugyanis a tanács háromszázezer pengő felvételét javasolta, ezzel szemben, különösen a külvárosi képviselők azt indítványozták, hogy írjon ki a város százezerpengős csatornázási tervpályázatot, a megmaradó összeget pedig fordítsa a külvárosrészek világítására. A közgyűlés végül is elfogadta a polgármesternek azt a közbevetett javaslatát, hogy egyelőre nem határoz, megvárja, amíg a polgármester, illetve a tanács a februári közgyűlésen jelentést tesz majd arról, hogy miként lehet a kérdést megoldani. A közgyűlés határozatának végrehajtását csak most kezdte meg a tanács. A szombati számlabemulató tanácsülésen került szóba ugv a világítás, mint a csatornázás kérdése. A tanács elhatározta, hogy átiratot intéz a szegedi légszeszgyár igazgatóságához és teljhatalmú megbízóit kiküldését kéri annak a letárgyalására, hogy milyen módon és feltételek mellett lehetne kiépíteni a külvárosrészek világítási hálózatát. Háromféle javaslatot tesz majd a tanács ezen a tárgyaláson. Vagy a város költségén készítteti el a hálózatot, vagy közösen a gázgyárral. A gázgyár megbizottjálól azl kérdik majd meg, hogy milyen feltételeket fűz ezekhez a megoldási módozatokhoz. Szombaton határozta el a tanács azt is, hogy átír a szegedi mérnökegyesülethez és szakvéleményt kér arra, hogy milyen módon kezdhetné meg a város a leghelyesebben az általános csatornázás elkészítését, tervpályázat kiirásával-e, vagy pedig megbízhat egy csatornaszakértőt a terv elkészítésével. /1 nemléteszö spanyoljárványról volt ssó a koszig aszgatási biszottság ülésén. Emelkedett a ragályos megbetegedések száma Szegeden. (A Délmagyarország munkatársától.) A közigazgatási bizottság szombaton délután tartotta meg januári ülését a városháza bizottsági termében dr. Aigner Károly főispán elnökletével. Az ülésen a sablonszerű jelentéseken kívül elhangzott néhány érdekesebb felszólalás is. Mindjárt az ülés elején hangos derültséget keltett dr. Tóth Béla főjegyzőnek az a bejelentése, hogy Balogh Lajos felülvizsgálati panasszal támadta meg a közigazgatási bizottság egyik legutóbbi határozatát, amellyel viszszautasilotta egyik felebbezését. A közigazgatási bizottság ezt a felebbezést is visszautasította ugyanazzal az indokolással, mint először az ismeretes szénügyben. A bizottság a főispán indítványára elhatározta ezután, hogy Szarvady Lajos halála alkalmairól rész vél átiratot intéz az özvegyhez, mert az elhunyt hosszú ideig tagja volt a közigazgatási bizottságnak. A tiszti főorvos terjesztette ezután elő jelentését, amely szerint az elmúlt hónapban a ragályos megbetegedések száma emelkedett, túlhaladta a normális átlagot, különösen a tüdővész terjedt nagy arányokban. A népességi statisztika sem mutat olyan kedvező képet, mint azelőtt. A szaporulat mindössze 49, a novemberi 92-vel szemben. Felolvasla a főorvos a közkórház kimutatását is, amely szerint a sebészeti osztály 1925-ben 949 beteget vett fel és 890-et kezelt az ambulancián, ezek közül 726-on hajtottak végre operációt. 1926-ban 930 beteget vett fel az osztály, 1500-at kezelt az ambulancián és 684-et operált meg. A fül- és gégeosztály 1925-ben 720 beteget vett fel és 225-öt operált, 1926-ban viszont 681 beteget kezelt és 263-at operált meg. Dr. Cserő Ede tájékoztatást kért a tiszti főorvostól a spanyoljárványról. A főorvos válaszában kifogásolja, hogy a sajtó egyrészt? felfújja a dolgot, állandóan megbetegedésekről számol be, pedig ezideig egyetlen spanyolnáthás megbetegedés sem fordult elő az ország területén. Elsorolja az.okat az országokat, ahol fellépett ez a betegség és megállapítja, hogy mindenütt sokkal enyhébb lefolyású, mint amilyen az 1919-es járvány volt. Szükség esetén megfelelő járványkórházat fog a város berendezni, ha az ujszegedi járványkórház nem lesz elég nagy, akkor egy iskolaépületet is lefoglalnak erre a célra Dr. Borbola Jenő rendőrtanácsos, a szegedi kapitányság helyettes vezetője olvasta fel ezután dr. l?uócz Béla rendőrfőtanácsos jelenlését, amely részletesen beszámol a rendészeti és közrendészeti eseményekről. Villányi Armand műszaki tanácsos felhívja a rendőrség figyelmét arra, hogy a tanyai lakosság nem tartja be az országutakon a forgalmi szabályokat, a szekereket össze-viszsza hajtják, ami sok balesetnek lehet az okozója az állandóan növekedő autóforgalom mialt. Borbola tanácsos kijelentette, hogy a kihágási ügyek legalább ötven százaléka szabálytalan hajtásból ered, de azért a rendőrség a jövőben fokozottabban ellenőrzi majd az országutak biztonságát. A pénzügyigazgatóság, az államépitészeti hivatal és az állategészségügyi felügyelőség jelentésének előtérjeszlése után az ülés véget ért. 22-én Szegedre lön a kultuszminiszter. (A Délmagyarország munkatársától.) A TESz szegedi csoportja szombaton este a DMKE különtermében értekezletet tartott. Az értekezleten bejelentették, hogy Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter január 22 én Szeqedre jön, hogy álvegye mandátu.nót. A TESz értekezletén elhatározták, hogy a kultuszminisztert Szegedre érkezése alkalmával j zászlódisszel és nagy ünnepélyásséggel fogadják és arra kérik, hogy szegedi mandátumát tartsa meg. Vincent van Gogh. Irta: Juhász Gyula. A gyógyintézet udvarán ült, a harsogó napsütésben. Feje vászonkendővel átkötve, hogy eltakarja hiányzó félfülét. A fehér-kék intézeti ruhában olyan volt, mint a többi beteg. Csak a szeme élte még a régi külön életét, sötcl, kereső és szerető szeme, amely egy rendkívüli lélekről árulkodott. Ez a szem bizalmasan és jóságosan tapogatta a dolgokat, testvéri örömmel itta a lényt és szerelmes ámulással legelt a felhőkön és néha mintha lul látott volna a dolgokon. Csöndesen és szelíden pipázott Vincent a padon, bámulta a füstöt, amely, mint Ábel áldozatja, szőkén, egyenesen a mennybe ment. Körülölte csonka és béna lelkek vánszorogtak és dadoglak, sírtak és üvöltöztek, mindegyik a inaga üres mélységeibe merülve, a maga nyomorúságát vagy boldogságát teregetve a napra, de ez mind nem zavarta őt, tanulmányfejeket és különös mozdulatokat látott bennük, gyűjtötte, némelyiket meg is örökitette, ha jó órában került elébe. Mert művész volt Vincent, Isten kegyelméből. Már pedig nem lehet a földön olyan ínség és • olyan nyomor, amelyből a művész ne tudna va- • lami hasznot hajtani. Vincentnek éppen az volt a | legnagyobb bánata, hogy érezte a végső letörés • előszelét. Ez ellen tiltakozott egy ideig, viaskodott 1 az ismeretlen támadóval, mint Jákob az Istennel, de ereje egyre gyöngüli, keze már remegve fogta az ecsetet és szemei előtt sokszor elborult a fény és összeszaladlak a vonalak. Az utolsó vásznai a borotvájával vágta át, az egész olyan volt, vérző színeivel, mint egy eltévesztett öngyilkosság áldozata, szegény. Az egyik beleg nagyító üveget tartott a nap felé s várta, hogy az alája tett papírlap meggyulladjon. Hirtelen sárga láng lobbant. — A nap nyila, — mosolyodott el Vincenl, — j magam ís ezt akartam mindig, nyilazó fényt,1 ! hogy tündököljön a vászon, hogy égjen rajta minden. Égelt és én elégtem ! Gachet doktor közeledett feléje, az alacsony termetű, kedves, kecskeszakállas orvos, az egészség maga, aki a betegséggel parolázik mindig. — Hogy vagyunk Vincentkém 1 — harsogott és mosolyogva a beteg szemébe nézett. Fehér köpenye meleg, derűs fényfolt gyanánt csillogott a sok, csikós ruha közölt, amelyek nyugtalanul imbolyogtak az udvaron. Vincenl nem tudóit mit válaszolni erre a mindennap megismételt kérdésre. Mint a tettenéri rossz gyerek, állott az orvos előtt, aki tovább mosolygott. — Gachet doktor jobban tudja, mint én — válaszolt végre és lemondóan intett az egyik kezével, mig a másikkal u kabátja zsebében valamit idegesen szorongatott. — Az élet majd csak elmúlik, jó orvosom, de a művészet, az talán még odaát is gyötörni fog. A képek, amelyeket nem bírtunk megfesteni, visszajárnak. Miért is beteg a művész ? A jó Giotto is beteg volt már, tőle örököltük a bajt. Én mindig csak kerestem a dolgok lényegét, a lelküket, a mélységüket, az örvényeiket, pedig a vászon csak felület, ugy bizony. A fél fülemet levágtam kínomban, holott a két kezemet akartam levágni és a két szememet kiszúrni, ha már hiába erőlködöm velük. Valamikor régen azt hittem, hogy sikerül megfogni a fényt, voltak szép arlesi napjaim, de a nyugalom, amely a művészet élete, a nyugalom nem jött soha. Mindig magasabb lett a lázam, mindig messzebb ment. amit el akartam érni, ma már látom, hogy elérhetetlen. Legalább nekem az és ennek a nemzedéknek. Nyugtalan az én lelkem mindhalálig — ebben a bibliai mondatban a sorsomat olvasom. Nem biroin az életet, mert nem bírom már a művészetet. Az orvos megsimogatta beteg fejéi és tovább mosolygott. Gondolta, könnyebb lesz neki, ha kibeszéli magát. — Maga panaszkodik, kedves Vincentkém, de a képei egyebet mondanak. Mennyi erő, mennyi lendület és mennyi szépség, persze más értelemben, mint a régi mestereknél. — A szépség, annak már vége. Nincs többé harmónia a földön. A szépségei ma a tanárok tanítják az iskolákban és felnőtt kiskorúak hisznek csak benne. Az élet nem szép és a világ sem az. A munka nem szép és a művészet isleni favágás, keserves, verejtékes és a vége ez. A borinagei bányavidékre emlékszem, ahol először döbbentem magamra és hivatásomra. Akkor meg akartam váltani a nyomort, prédikáltam és láttam, liogy a munka vallása az egyedüli üdvözítő vallás. Magam is munkás lettem, de a dolgomat nem tudtam befejezni. Voll néhány remek napsütés Arlesban, néhány kiváló barát, a legkülömb ezek között aki most valahol egy távoli óceán szigetén keresi az Édent, amelyből régen kiűzőit bennünket az öntudat. Talán írni kellett volna, Balzac és Zola, azok ki tudták fejezni magukat egészen, könyvek rengetegében, egy uj világot teremtve, amely élni fog, ha ez a mienk eltűnt a föld színéről. Mert ennek barátom, pusztulnia kell. Gachet doktor, ön orvos, ön bizonyára látja, hogy ez milyen gyógyíthatatlanul beteg. Talán Japánba kellett volna mennem, a rajz vén bolondjának lábai elé borulni és megtanulni az egyszerűséget, ami a legnagyobb dolog. A dolgok jellemét eltalálni: ez lesz a jövő szépségideálja és ehez az kell, hogy igazak legyünk. Azt kérdezte Gachet doktor, hogy vagyunk? Köszönöm kérdését, nemsokára jóll És most már Vincent is mosolygott, mint az őszi alkonyat utolsó fénye, amely búcsúzik a tetőktől és a fellegektől. Gachet doktor megnézte a beteg pulzusát, megütötte a térdeit, még egyszer