Délmagyarország, 1926. december (2. évfolyam, 277-301. szám)
1926-12-24 / 297. szám
2 DÉLMAGYARORSZÁG 1926 december 24. Dr. Csonka Miklóst, a város legfiatalabb szenátorát, az adóhivatal vezetésével bízta meg a polgármester. Fodor Jenő az elöljáróság! ügyosztály élére kerüli. (A Délmagyarország munkatársától.) A közgyűlés szerdán, hangos viharok után, mint ismeretes, nagy szótöbbséggel dr. Csonka Miklóst választolta meg tanácsnokká. Dr. Csonka Miklós a többséget megérdemelte volna akkor is, ha azl nem ugy kapja meg, hogy a nem kandidált Bottka Sándor híveinek nagy tábora is ráadta szavazatát,, meri egyike a város legértékesebb és legképzettebb tisztviselőinek. Megválasztása igy általános megelégedést kelteti az egész városban. Dr. Csonka Miklós, mint Fodor Jenő adóügyi szenátor helyettese, évek óta intézi a város adóügyeit és működésével kiérdemelte a város adófizető polgárságának rokonszenvét is, ami igen sokai jelent a mai adózási viszonyok között, amikor az adóügyekkel foglalkozó tisztviselők már hivatásuk terzészeténél fogva is általános népszerűtlenségnek örvendhetnek. A városi magisztrátus tagadhatatlanul értékes munkaerővel gyarapodott Csonka Miklós megválasztása által. Az uj tanácsnok a csütörtöki tanácsülésen már részi is vett és igen meleg fogadtatásra talált. A polgármester dr. Csonka Miklósi a városi adóhivatal vezetésével bizta meg. Fodor Jenőt, az eddigi adóügyi szenátori pedig viszszahelyezte régi ügyosztályának, a közrendészeti, illetve uj nevén az elöljárósági ügyosztálynak élére, amely a tragikus körülmények közölt fiatalon elhunyt Szendrey Jenő tanácsnoknak volt eddig az ügyosztálya. kész, Vizi János gazdálkodó, Gábor István szövetkezeti igazgató, Koncz István gazdálkodó. Bokor András iparos, Koncz Pál iparos, dr. Kőrössy Sándor ügyvéd, Balogh Antal gazdálkodó, Vekerdy Sándor mérnök, Singer Ferenc kereskedő, Fejes József gazdálkodó, Kokovay Andor bankigazgató, postás István gazdálkodó," Molnár Sándor gazdálkodó. B. Szabó István gazdálkodó, Oskovics József iparos, Fejős János gazdálkodó, Fehér Antal gazdálkodó, Szilágyi Ferenc iparos, Bakonczai József gazdálkodó, dr. Hódi Sándor ügyvéd, Mészáros Lajos gazdálkodó, Deutsch Zoltán kereskedő, Tunyogi József gazdálkodó, Juhász János gazdálkodó. Kovács Jenő gazdálkodó és Tofíler Márton kereskedő. Ugyancsak harminchárom tagot jelölt az egységes párt is, ám a beavatottak nagyon szerencsétlennek mondják a jelölést. A vasárnapi választás egyébként majd megmutatja, hogy melyik pártnak van több híve Vásárhely lakosságában. : tzzumm Kere&fcedelMni isMoldllsasi pénszért od/rflc a magáníanulótenah: a (A Délmagyarország munkatársától.) c.rdekcs ügy került legnap délelőtt a szegedi törvényszék felebbviteli 7d//j-tanácsa elé, Schwartz Antal makói felsőkereskedelmi iskolai tanár mint főmagánvádló, vádat emelt Hencz Antal makói reálgimná/iumi igargató helyettes ellen, Hencz Antat ugyanis a vádirat szerint igazgató-helyettesi minőségben ez év augusztusában a kereskedelmi iskola igazgatóságához intézett hivatalos áliraloi, amelyben azt állította Schwarlz Antal tanárról, hogy az a reálgimnázium egyik tanáráról azt a kijelentést telte, hogy az a lanár a kereskedelmi iskolában azt mondotta, hogy „ott pénzért adják a magántanulóknak a bizonyítványt." Továbbá ugyanezen átiratban Hencz Antal Schwartz Antalnak ezt a kijelentését „aljas rágalmazásának nevezte. Természetesen a dolog nem maradi anynyiban, mert Schwartz Antal a makói járásbíróságnál rágalmazás címén feljelentést tett Hencz Antal ellen. A tárgyalás során a vádlott tanár beismerte, hogy ő irta a levelet igazgatósága nevében, de csak azon okból, hogy kötelességének tartolta megtudni annak a gimnáziumi tanárnak a nevét, aki ilyen dolgot mert volna állítani a kereskedelmi iskola igazgatóságáról. Hencz Antal elmondott:!, hogy ő Barna János kereskedelmi iskolai igazgatótól értesült mindetiről, aki elpanaszolta, hogy Schwirtz Antaltól arról értesült, hogy egy gimnáziumi lanár állítása szerint a kereskedelmi iskolában pénzért adják a bizonyítványokat. A biróság kihallgatta Schwartz Antal főmagánvádlót is, aki elmondotta, hogy ő dr. Ihoma László gör. kat. lelkésztől értesült arról, hogy egy gimnáziumi tanár milyen dolgot állított a lelkésznek a kereskedelmi iskola vezetőségéről. A vallomások alapján a makói járásbíróság felmentette Hencz Antat tanárt a rágalmazás vétsége alól. Schwirlz Anlal főmagánvádló felebbezést jelentett be. A szegedi törvényszék fel ibbvileli 7óthtanácsa most tárgyalta ezt az ügyet. A tanács ' az iratok ismertetése ulán ugy határozott, bogy elrendeli dr. Ihoma László makói gör. kat. lelkész kihallgatásai arra nézve, hogy kitől hallotta a kereskedelmi iskolára vonatkozó kijelentést és hogy kinek és miképen mondotta ő is tovább a hallottakat. A tárgyalást elnapolták. Lévay ügyvéd csődnyitási kérelmet nyufioti be a törvényszékhez a Belvárosi Bank ellen. (A Délmagyarország munkatársától.) A kény?zeregvezséget kéri Belvárosi Bank ügyében ma váratlan fordulat állóit be. A fizetésképtelen banknak ugyanis a kényszeregyezséget elrendelő birósági Ítélet alapján december 15 én negyven százalékig ki kellett volna elégiteni a hitelezőket. Néhány nappal ezelőtt — mint ismeretes — a bank hitelezői értekezletet tartottak, amelyen elhatározták, hogy február 28-ig várnak követeléseikkel, mig a bank megkapja aktivált, illetőleg befolyik a Vörös-féle ház összege, hogy a csődöt elkerüljék, mivel ez esetben a hitelezők követeléseinek még negyven százaléka sincs biztosítva. A csütörtöki napon azután váratlan fordulat állott be. Dr. Lévay Ferenc ügyvéd ugyanis ügyfelei nevében, akikhez még néhány hitelező is csati akozolt, csődnyitási kérelmet nyújtott be a szegedi törvényszékhez. A csődnyitási kérelem ügyében a törvényszék december harmincadikára tűzte'ki ez első tárgyalást. A törvényszék egyben felszólítást intézett a Pénzintézeti Központhoz, hogy hajlandó-e a bank felszámolását lebonyolítani. A Pénzintézeti Központnak december 30-áig kell válaszolni, hogy elvégzi-e a felszámolást. Vásárhelyen karácsony második napján törvényhatésági bizottsági tagválasztás lesz. (A Délmagyarország hódmezővásárhelyi munkatársától.) Alig ért véget az országgyűlési képviselőválasztás, Vásárhely szavazó polgárságának egyrésze — tudvalévő ugyanis, hogy a választást az 1914 évi névjegyzék alapján ejtik meg —, újból készül alkotmányos küzdelemre. Ez a küzdelem nem olyan nagy méretű, mint a másik volt, de már az előjelek szerint is sokkal hevesebbnek látszik. Annyi bizonyos, hogy a törvényhatóságban újévtől kezdve az a párt lesz a hatalom, amelyik a mostani választáson többséget kap. A napokban közöltünk egy névsort, mini a függetlenségi 48-as párt jelölését. Ez a jelölés azóta olyformán módosult, hogy a jelöltek lehetőleg minden foglalkozási ágból valók. Van tehát köztük lateiner, kereskedő, iparos és gazdálkodó, holott az egységes párt állítólag túlnyomó ' részben gazdálkodókat jelölt. Helyet kapott azonban az egységes párti listán egy pár renegát, akik az elmúlt választás ideje alatt fordítottak hátat Kun Bélának. A választók helyeslésével találkozott Köpösdi Ödön jelölése, aki gazdálkodó ugyan, de szociális gondolkodásáról ismeretes. Feltűnt azonban, hogy a szintén értékes Póesy Jenő kimaradt a jelöltek közül, aminek az voll az oka, hogy Pócsy Jenő nines fölvéve az 19Í4. évi névjegyzékbe. Lehet különben, hogy az utolsó pillanatban korrigálja ezl a hibát a pártvezetőség. A függetlenségi és 48-as Kossuth-párt jelöltjei tehát a következők: Tóth József iparos, Hódi Péter gazdálkodó, Fejérváry József lapszerkesztő, Tóth Imre gazdálkodó, Köpösdi Ödön gazdálkodó^ Szabó Mihály iparos, Losonczv Endre ref. lelS Szeged vidéki adófölszólamlási bizottság december 57-én a következők fölebbezéseil tárgyalja: Kistelek: Deutsch János terménykereskedő. Sirausz Gyula földbérlő. Gozdanovics Kálmán asztalos. Dr. Marschang Aladár orvos. Virág László haszonbérlő. Fajka Kálmán ügyvéd, özv. Sokác Béláné szülésznő. Néh. Sisák Anlal gazdálkodó. Sisák László gazdálkodó. Sisák Lajos földbérlő. Horváth Pálné földbérlő. Deutsch Pál földbérlő. Kálmán László szélmalmos. Völgyesi József vendéglős. Konkoly Béla zenész. Konkoly József zenész. Hefner Jakab földbérlő, Szalai János földbirtokos. Felsőpusztaszer: Magony Ferenc földbirtokos. Ifj. Madari Gergely földbirtokos, Hatvani Károly földbirtokos. A szeged-vidéki adófelszólamlási bizottság december 28-án a következők felebbezéseit tárgyaíja: Lengyel és ötvös nagybérlők, Sövényháza. Bagi András nagybérlő, Sövényháza. Varga Antal nagybérlő, Sövényháza. Afcscrenkó Sándor cipész. Sövényháza. Mellis Lajos nagybérlő. Szeged. Dr. Szakáts József ügyvéd, Szeged. Karácsonyi Gergely bérlő, Szeged. Kovács Lajos bérlő, Szeged. Károlyi József bérlő, Szentes. Dr. Bokos Károly bérlő, Sövényháza. Dobó János bérlő, Sövényháza. Csáki Ferenc bérlő, Sövényháza. Domokos Mátyás bérlő, Sövényháza. Hefner Jakab bérlő, Kistelek. Bieger Lajos bérlő, Sövényháza. Gombos Mihály bércséplő, Sövényháza. Kertész és Újhelyi bérlő. Sövényháza. Pallavicini Sándor Kálmán őrgróf, Sövényháza. Berger Imre bérlő, Sövényháza. Hajnal Jenő bérlő, Sövényháza. Ifj. Varga János gazdálkodó, Sövényháza. Pallavicini Alfonz Károly őrgróf, Sövényháza. Tartósságban. m in őségben, árh o * 'eHitmulhatailannt Elsőrendű 103 aár-és hócipők megérkeztek ! TMMSEMl +J£a£ÚSZvl4 Anaoi harisnyá'nk szenzációi i ettenek. ísegesváryIi i DROGÉRIA « j a Karácsonyi és ufévi afándé1 lcok legolcsóbb beszerzési iorrása 1 SZEGED, KÁRÁSZ U 6. I Ifi Telefon 342. 683 Telefon 342. Karácsonyi ajándék*** csodaszép brilliáns és arany ékszerek mélyen leszállított árban részletfizetésre is kap&atók miro« U -II IfúlhofferV ^•Íékszerész L #4/ miiórás és ékszerésznél 2, SZEGEDEN. 530