Délmagyarország, 1926. december (2. évfolyam, 277-301. szám)

1926-12-25 / 298. szám

8 DÉLMAGYAKORSZAG — miiiinM— mm sok ember veszteségei szenvedett volna a volt színigazgató érthetetlen üzletvezetése miatt... de megmentettük volna a szegedi szinház jövőjét. Igy azonban magam is beleestem abba az emberi gyarlóságba, amikor feleslegesen jó akartam lenni, bizva anagyközönség pártfogásába. A közönségnek azonban gondjai vannak, gazdasági helyzete elviselhetetlen, a mozik konkurrenciája kibírhatatlan, a szinház üzemi költségei óriásiak, minden drága, szóval halmozni lehet azokat az okokat, amelyek görnyedté teszik a lelkiismeretes embert. — A szegedi szinház jövőjéről tehát ez esztendőben beszélni sem lehet. De miután az ember reményekből táplálkozó gyenge lény, ennélfogva mégsem foglalkozhatunk mással, mint a jövővel. A szegedi szinház jövőjét pedig csakis egészséges szervezkedéssel, egyszerűbb eszközök igénybevételével lehet biztosítani. A szegedi szinház jelenlegi látogatottsága egy becsületes vidéki szinház átlagát éri el, tehát e szerint kell berendezkedni. Mert hiszen nem lehet cél, hogy a színház fentartása állandóan Damokles kardként függjön a város életén. Ha a jövő esztendő konszolidációja nem hozza meg a kivánt eredményt, ugy a szegedi színházzal nagy és szép terveket végigcsinálni nem lehet. A jó szinház, művészi ívelések, külön nemes program, művészi, irodalmi hitvallások, nagyon, nagyon sok pénzbe kerülnek. — A fejlesztés egyetlen utja csak az lehet, ha a szegedi színházai állami jelcggel ruházzák fel, megfelelő támogatással, amiként ez a boldogabb időben a kolozsvári Országos Nemzeti Színházzal történt. — A közönség másként nézi a színházat, a színész másként éli eletét, az igazgató másként csinálhatja a programját, nem kellene félnie mindig és mindenben a deficitektől, irányi adna a színháznak, az uj programok beállítása nem bírna vidéki jelleggel, ezerés ezerféle előny, emelkedettség járna ezzel. Ajánlom a szegedi sajtó érdemes munkásainak figyelmébe ezl a szép ideát. Végre el tudnók érni mindazt, amit egy vállalkozó, ha ugyan magamra nézve elfogadom ezt a megállapítási, nem tudhat elérni. Ha ilyen uton nem sikerül kiemelni a színházat a vidéki átlagból és ha a közönség lethargiáját fel nem tudjuk rázni ennek az uj célnak elérésével, akkor a szegedi színházból csak a legnagyobb erőfeszítések árán lehet a vidéki színházak legjobbjál megcsinálni. A magam részéről azzal az eredménnyel, amelyet már két hónap alatt is el tudtam érni, — nem elégedtem meg és egyáltalán nem vagyok magammal megelégedve. De remélem, hogy az egy év lejártával — ha ugyan megérem — ki tudom elégíteni lassan-lassan az ambíciómat és akkor megpróbálom: lehetséges lesz-e a szegedi színházat olyan intézménnyé átalakítani, amely messze túlhaladja a vidéki állagot. Hol lehetne ezt megcsinálni, ha nem Szegeden? Csakis itt és a szegedieknek segíteni kell, hogy ez keresztülvihető legyen. Sajnos, az igazgató nyilatkozata legtöbbször megkerüli a lényeget, mintha óvakodnék az érdemleges választól. Szavaiból annyit mégis ki lehet hámozni, hogy a színtársulatot túlszervezettnek tartja és még sem elég jónak. Ebben ő nem hibás, bár tudomásunk szerint szerződtetett több olyan színészt, aki az Andor-féle társulatnak nem volt tagja, akinek a fizetése tehát igazán feleslegesen terheli a szinház költségvetését. A szinház az idén nem fog kifizetődni: ez a csüggeteg hangulat csendül ki a nyilatkozat első feléből. A jövőt illetően meglehetős ellentétek mutatkoznak a nyilatkozatban. Az egyik helyen azt mondja, hogy a mostani körülmények között nem lehel foglalkozni a szinház jövőjének kérdésével, a következő mondatban már Ha ugy klván)a az Ünnepeket élvezni, mint otthon ««« jöjjön el a kijelenti, hogy nem fglalkozhat mással, mint a jövővel. Emellett a formai ellentét mellett azonban vannak lényegbevágó eltérések egy és ugyanazon szempont körül. Áz igazgató szavaiból ítélve azt hisszük, hogy Faragó csak abban az esetben látja szépnek a szinház jövőjét, ha sikerülne államosítani és a fejlesztés önálló módszereihez, amelyeket azonban szintén nem lát egészen kilátástalanoknak, csak abban az esetben fordulna, ha az államosítás minden reményéről le kellene mondania. Az államosítás, vagy a számottevő állami szubvenció eszméje természetesen nem elvetendő. Eddig kilátástalannak gondoltuk volna, de mosl,, hogy a kultuszminiszter az egyik szegedi képviselő, meglehetne vele próbálkozni. Amit ezenlul mond az uj igazgató, az alig hagyja el a nagy általánosságok köret és igy nem is szükséges, meg felesleges is foglalkozni vele. A nyilatkozat kapcsán egyszerűen megismételjük azt a tapasztalatunkat, hogy Évek óla annyi minden lehetetlent lát-hall az ember, hogy már semmin sem csodálkozik. Legalább hangosan nem, mert megütheti a bokáját. Ezt pedig ritka ember szereti. Egy valamin azonban nem győzök csodálkozni. Azon, hogy a statisztikusokat még nem csukták be a magyar nemzet megbecsüléséről szóló törvény rendelkezéseinek a megsértése miatt. Adataikról nem lehet azl mondani, hogy szárazak, sőt ellenkezően: izgató mivoltukban egyenesen lázítanak. Persze csak akkor, ha becsületes magyar lélekkel olvassuk őket. Tulajdonképen a kormány, mint végrehajtó hatalom ellen szólnak ezek a számok. Jöjjenek tehát a statisztikai adatok, mérhetetlenül nagy szomorúságára minden igaz hazafinak, aki nem a hazából, hanem a hazáért él! s A kormány az 1926—1927. évi költségvetésében a földmivelési tárca körében 6,000.000 pengőt, irányzott elő állategészségügyi és állaltenyésztési célokra. A népbetegségek elleni védekezésre a költségvetés ellenben csak 300.000 pengőt, a tüdőbeteggondozó intézetekre pedig csupán 23.360 pengőt irányzott elő. Magyarországon 33 a tüdőbeteggondozó intezetek száma, ebből Budapesten 4 van. Párisban ezzel szemben 34, Bécsben 19 a számuk. Tuberkulózisban Budapesten 800-an halnak meg életük 20 éves koráig, évente 16.000 gyermek születik ugyanott. Magyarországon minden 10 községre egy körorvos jut, ellenben 10 csendőr esik egy községre. Az országban r minden hetedik ember hal meg tüdővészben. 323373 hadirokkant van Magyarországon. A legénységi rokkantak közül a 25 százalékos havonta 12.000 koronát, az 50 százalékos 100.000, a 75 százalékos 400.000, a 100 százalékos pedig 1,000.000 koronát kap. Németországban az 50 százalékos, 2 gyermekes legénységi rokkant 1,264.000, az ugyanilyen 100 százalékos pedig 2,386.000 koronáL kap. Ott ezenkívül a rokkantnak és özvegyének még 1,207.000 koronát is fizetnek havonta. Sőt még a vakrokkantvezető kutya részére is havi 263.500 koronát szablak meg. Nálunk 6000 korona a félárva illetéke, ott 415.000 korona. Nálunk 40.000 korona az egész árva járuléka, olt 615.000 korona. A csokornak ezek után a népjóléti virágai után jöjjenek a bukéta egyéb virágai. Magyarország földjének 50 százaléka körülbelül 10.000 család birtokában van. Az Országos Földbirlokrendező Bíróság a földreform végrehajtása során 1921 junius végétől kezdve 5 év alatt 237.953 házhelyet, törpe- és kisbirtokra 961.165 katasztrális holdat osztott ki. A kisbirtokosságnak a földreform végreFaragó Ödön buzgó, hozzáértő szinházi embernek lábszik és hogy már eddigi szegedi munkássága alatt is produkált egy-két szép dolgot. A műsorán azonban határozottan javítania kell, ha megengedjük is, hogy a társulatért csak a jövő szini szezontól kezdve illeti a felelősség. Arról a főelvről megne feledkezzék, hogy minél jobbat, minél szebbet, minél tökéletesebbet kell produkálnia, mert a közönség meleg érdeklődésére csak igy tarthat számot. Mert régi tapasztalat és szilárd meggyőződésünk, hogy annál jobban megy a szinház, minél teljesebb mértékben elégiti ki a művészi követelményeket. Igy fonódik össze a vállalati érdek a művészi teljesítőképesség fokozásával és innen van, hogy a szinház jövője első sorban mégis csak a művészi igények kielégítésével kapcsolatos. Lengyel Vilma. hajtása előtt 7,510.000 holdja volt, ez a szám alig változott, mert még csak nemrég, a legutolsó megállapításnál: 1925-ben 8,110.000 holdra emelkedett, ebből 100.000 hold vitézi középbirtok. A nagybirtokosoknak a földreform végrehajtása előtt 8,640.000 hold volt a birtokuk, ez is alig csökkent valamit. Nincsetlen földmunkáscsalád 1,132.000 van. Fentjebb megemlítettem, hogy 237.953 házhelyet osztottak ki, ezek közt csak körülbelül 32.000 házhelyen építkeztek. 5000 ember lakik Budapesten szükséglakásban. A mostani belügyminiszter elődjének belügyminisztersége alatt 47 lapot tiltottak be, 204 sajtóterméket tiltottak ki, 5 laptól vonták meg a kolportázsjogot. Analfabéta létszám: 1,284.200. Ha még ideírjuk, hogy a kereskedelmi tárca a kisipar támogatására 21.000 pengőt irányzott elő az 1926—1927. költségvetési évre, be is fejezhetjük ennek a statisztikai csokornak a szagolgassál. * Összeszorul az ember szive, ha ennyi statisztikai adat melleit megállapítja, hogy körülbelül 20.000-nél nincs több boldog ember ebben az országban. Elégedetlenség jelenségeivel találkozunk mindenütt, minden foglalkozási ágban. Akinek nincs munkája és keresete, pedig dolgozni tudna és kerésni szeretne, az mindenkinél jogosan elégedetlenebb. Isten tudja, hogy ebben a konszolidált országban hogy fogja a kormány szekerét hajtani a miniszterelnök olyan uton, amely a magyarság jólétének termésköveivel van kikövezve és amelynek a végén minden magyarnak a boldogsága és a boldogulása ragyog szimbolumképen. Női velour-, filc- és bársonykalapok a legolcsóbban kaphatók 67 Knittel Konrád Szeged, Iskola u. 26. Alakításokat a legújabb formák < t 'n állalunk. •Bem. m W B F i á • • Kitünö ételek, kimért Belvárosi etterembe! ags§= Izgató számok. Irta: Kállai Emil.