Délmagyarország, 1926. december (2. évfolyam, 277-301. szám)

1926-12-25 / 298. szám

1926 december 23. DÉLMAGYARORSZÁG 7 ft tiízoltófőparancssiok fiatésági közeg eílesii erőszak cimén fel akarja jelenteni a közgyűlés egyik terembiztosát, aki ki akarta tuszkolni a teremből. Lovagias eljárások, közigazgatási vizsgálat, bűnvádi feljelentés a viharos közgyűlés után. (A Délmagyarórszág munkatársától.) A szerdai tanácsnokválasztás alkalmával kinos incidens játszódott le a közgyűlési teremmel szomszédos bizottsági teremben, amelynek a jelek szerint bűnvádi konzekvenciái is lesznek. Az egyik terembiztos inzultálta a tüzoltófőparancsnokot, ak iszolgálatának teljesítése érdekében jelent meg a közgyűlésen. A közgyűlésen, mint ismeretes, izzó atmoszféra uralkodott. A városatyák egyre fokozódó izgalommal tárgyalták a kandidáló bizottság határozatát, amely meggátolta a közgyűlés nyilvánvaló többségét abban, hogy azt válassza meg Szendrey Jenő elárvult tisztségéin nek betöltésére, akinek megválasztását a város közönségének túlnyomó többsége kívánta. Dr. Bottka Sándor mellőzése miatt keletkezett az izgalom és a hangulaton megérzett, hogy készül valami. Talán ez magyarázza meg azt is, hogy a közgyűlés rendjének biztosítására feltűnően nagy rendőri karhatalmat vezényeltek ki és a civil terembiztosok szigorú utasítást kaptak, hogy a közgyűlési teremben a törvényhatósági bizottság tagjain és a sajtó képviselőin kivül nem tartózkodhatik senki. A zsúfolt karzatok közönségét pedig az egyik terembiztos állandóan figyelmeztette még a közgyűlés megnyitása előtt, hogy a legcsekélyebb rendzavarás, vagy zajongás esetén kiürítik a karzatokat. Ami az egyik terembiztos és a tüzoltófőparancsnok között történt, az már a tulajdonképeni közgyűlési vihar után játszódott le a bizottsági teremben, ahol a szavazatszedő küldöttsél$ek éppen megkezdték működésűket. Papp Ferenc tűzoltóparancsnok a közgyűlési teremben tartózkodott és Ferenczy Mátyással, az egyik terembiztossal beszélgetett. Ferenczy t, valaki elhívta, de néhány pillanat múlva visszament a főparancsnokhoz, akivel közölte, hogy figyelmeztetést kapott, amely szerint a tüzoltófőparancsnok sem tartózkodhatik a közgyűlési teremben. Papp Ferenc kijelentve, hogy hivatalos minőségben van jelen, azt ellenőrzi, hogy a zsúfolt közgyűlési teremben és a karzatokon megtették-e a szükséges tűzbiztonsági intézkedéseket, mivel azonban nem akar feltűnést kelteni, átmegy a bizottsági terembe. A közgyűlési termet ezután el is hagyta és a bizottsági terembe ment át, ahol a szavazó városatyákon kivül több olyan is jelen volt, aki nem tagja a törvényhatósági bizottságnak, többek között dr. Polgár Péter és dr. Török Béla. A tüzoltófőparancsnok alig néhány percig tartózkodott a bizottsági teremben, amikor hozzálépett a másik terembiztos, Gróf Dezső nyugalmazott államrendőrségi főfelügyelő és megkérdezte Papp Ferencet, hogy milyen minőségben van jelen? — Mint tüzoltófőparancsnok! — válaszolta Papp Ferenc. — Akkor tessék távozni! — szólt a kurta válasz. — Ez tanácsterem és éppen Ferenczy kapitány ur felhívására jöttem ide, — mondotta a tüzoltófőparancsnok. — Az mindegy, most ez is a közgyűlési teremhez tartozik, — állapította meg Gróf Dezső és megkapva a tüzoltófőparancsnok karját, az ajtó felé tuszkolta. Papp Ferenc atlétaerejü ember, hidegvérét azonban megőrizte és lefejtette karjáról a terembiztos kezeit, majd kifelé indult. A bizottsági tagok természetesen rögtön csoportosultak és kíváncsian várták a furcsa inzultus fejleményeit. Papp Ferenc azonban szó nélkül távozott a teremből. Az ajtó előtt megszólította Polgár Péter, aki szintén a tanácsteremben volt, bár nem tagja a közgyűlésnek: — Csak nem mégy ki ilyen durva fellépésre'? — kérdezte. A tüzoltófőparancsnok kijelentette, hogy az ügyet majd másképen fogja elintézni és azért távozik, mert nem akarja, hogy további inzultusok keletkezzenek. Gróf Dezső pedig rendőrért ment, hogy karhatalommal távolitsa el a tanácsteremből Papp Ferencet. Hogyan szolgálhatná a szegedi szinház teljes mértéfcben a művészi Követelményeidet. Daka nyugodtan folytatta tovább az üveggolyók .seregszámláját, én pedig karbatett kézzel hallgattam a tisztelendő urat, aki fölemelte hangját, mely ugy harsogott egyik saroktól a másikig, mint a végitélet harsonája. Kis szivem rémülten dobogott, amint az utolsó itélet borzalmai rendre iöltárultak lelki szemeim előtt, a halottak föltámadása, a szigorú Biró megjelenése, a bűnök fölolvasása és a kárhozat, amely örök lángjaival elnyeli a boldogtalanokat. A főtisztelendő ur hosszú szünetet tartott, majd még emeltebb hangon folytatta: — És nem tudjuk a napot és az órát, mikor az Istennek fia eljön az ég felhőiben, Ítélni eleveneket és holtakat. Lehet, hogy sokára, lehet, hogy nemsokára, lehet, hogy holnap, de lehet, hogy ma, ebben az órában ... És éppen ebben a pillanatban hirtelenül elborult a terem, a nap felhő mögé bujt, az oroszlán, a tigris és az elefánt, meg a többi vadak komoran tekintettek le rám a falról, a feketeezüst feszület mintha megmozdult volna a tisztelendő ur feje fölött, borzongás futott át rajtam, alig mertem lélekzetet venni a nagy félelemtől. — Lehet, hogy ma, ebben az órában, — ismételte túlvilági zengéssel a tisztelendő ur és ebben a minutában tompán megdördült az ég. Szerettem volna befogni a fülemet, de nem mertem. A csengő éles berregése ébresztett föl a valóságra, amely jótékonyan jelezte, hogy vége az órának, de még nincsen vége a világnak. Nagyon sokáig, igen nagyon sokáig éltem abban a várakozásban, hogy az utolsó itélet közeledik és hogy minden órában eljöhet. A trombita vagy a harang hangjára remegve kémleltem az eget, hogy a felhők között nem jelenik-e meg az ítélet arkangyala? Felőle álmodtam minden éjjel, kis életem bűneiért vezekeltem állandóan, mig végre hallottam, amint a nagyok egymás között megvitatták, hogy Falb Rudolf a jövő esztendőre jövendöli a világ végét. Ekkor egy kissé mégis megnyugodtam. (A Délmagyarórszág munkatársától.) Hagyomány az újságírásban, hogy karácsonykor egyéb szórakoztatás mellett valami szinházi érdekességgel, vagy pikantériával kedveskedjen a közönségnek. Az idén azonban nem a hagyományhoz való sablonos ragaszkodás vezetett bennünket, amikor megállapítottuk a karácsonyi szinházi cikk anyagát és hangját. A szinháznak uj igazgatója van, akinek az elődje nagy és keserves válságokon ment keresztül. Az uj igazgató bizonyos mértékben terhelten vette át a színházat, a válságok utóhullámai még ott kavarognak a szinházi pénztár első lépcsőfokánál, viszont a gazdaság ihelyzet nem mutat javulást. A közönség ezzel szemben fentartotta és fenn is kell tartania azt az igényét, hogy a szegedi színházat fejleszteni kell, még pedig olyan módon, hogy föltétlenül kiemelkedjen a többi vidéki szinház nivója főié és ugy irodalmilag, mint zeneileg bizonyos fokig egészen önálló ésországszerte figyelmet keltő szerepet küzdjön ki. Ez a helyzet és ezek a meggondolások vezettek bennünket, amikor a következő kérdéseket intéztük Faragó Ödönhöz, aki immár harmadik hónapja áll a szinház kormánykerekénél: 1. Mik a tapasztalatai a szegedi szinház élén? 2. Hogy képzeli a szinház legköPapp Ferenc lovagias uton akarta először elintézni az ügyet és felkérte Szávics ezredest, valamint Dómba őrnagyot, hogy kérjenek nevében elégtételt Gróf Dezsőtől. A megbízottak meg is jelentek Gróf Dezső előtt, aki azonban kijelentette, hogy az ügyet hivatalos utxa terelte és igy a hivatalos eljárás lefolytatásáig felfüggesztették a lovagias elégtétel iránti eljárást. Papp Ferenc tüzoltófőparancsnok pénteken részletes jelentést tett az esetről a polgármesternek és jelentésében megállapítja, hogy Gróf Dezsőt eljárásában az ellene táplált tízesztendős haragja vezette és ennek bizonyítékát abban látja, hogy ugyanakkor, amikor őt el akarta távolítani a teremből, a többieket, akik benn voltak, igy dr. Török Bélát, dr. Polgár Pétert, Sántha László irodaigazgatót, dr. Gombos Józsefet, akik nem tagjai a közgyűlésnek, meg sem szólította a csak vele szemben erélyeskedő terembiztos. A tüzoltófőparancsnok arra kéri jelentésében a polgármestert, hogy rendelje el a közigazgatási vizsgálatot, hallgattassa ki mindazokat, akikkel a közgyűlés ideje alatt beszélgetett és akik igazolni fogják, hogy nem korteskedett egyik tanácsnokjelölt érdekében sem, csupán ellenőrző hivatását teljesítette. Hivatkozik arra a tüzrendészeti szabályrendelet tervezetre, amelyet az elhunyt Szendrey tanácsnokkal együtt körülbelül már egy esztendeje készített más városok szabályrendeletei alapján, amely kimondja, hogy a tüzoltótisztek a város középületeinek helyiségeibe minden időben akadálytalanul beléphetnek, hogy ott a tüzrendészeti intézkedéseket megtegyék és ellenőrizzék azok betartását. Végül felhatalmazást kér a tüzoltófőparancsnok a polgármestertől arra is, hogy Gróf Dezső ellen hatósági közeg elleni érőszak büntette miatt megtehesse a feljelentést. A tüzoltófőparancsnok a főispánhoz is intézett ebben az ügyben beadványt és a szerdai inzultusra hivatkozva azt kéri, hogy a főispán írásban adjon ki olyan rendelkezést, amely szerint a tüzoltófőparancsnok vagy helyettese jogszerint és kötelességszerűen jelenhet meg és tartózkodhat a közgyűlési teremben, mert ott tartózkodásuk alatt hivatalos szolgálatot teljesítenek. Az inzultus természetesen nagy feltűnést keltett és a városházán kíváncsian várják a további fejleményeket. zelebbi jövőjét? 3. Ki lehet-e fejleszteni a szegedi színházat valamilyen irányban a helyi méreteket messze meghaladó intézménnyé? 4. Ha nem, miért nem, ha igen, milyen irányban? Kérdéseinkre a színigazgató ezt a választ volt szives adni: Nagyrabecsült Szerkesztő Asszonyom! — Tapasztalataim a szegedi szinház élén nem a legrosszabbak. Határtalan a lelkesedésem, hogy a szegedi szinház jövőjét szebbé tegyem, de természetesen egy ember csak egy ember. A talaj elromlott, a társulat jelenlegi összeállítása beteg, anyagi és művészi tekintetben pedig olyan súlyos bilincsek között élek, hogy itt az egész szegedi társadadalomnak is, vezetőknek is csak egy ambíciójuk kell, hogy legyen, amiként az én vágyam sem más: menteni, tisztítani, segíteni. Isten óvja a szegedi színházat még egy anyagi kampány nyilvános tárgyalásaitól. A szegedi szinház hőmérője ma a legforróbb fokot mutatja, lehetetlenség a húrokat feszíteni. — közönség teherbiróképessége nem a legjobb, a számitásunk nem egészen ütött be, csalódtam, de kétségbeesve nem vagyok. Ha itt az elmúlt események nem feküsznek rá szegedi szinház életére ólomsullyal, ha itt mindenki önzetlenül, becsületesen menteni nem akart volna, ugy lehet, hogy